a Budafoki Dohnányi Zenekar hangversenyeinek látogatásáról

a 2020. november 4-én életbe lépett rendkívüli jogrend hatálya alatt

A 478 és a 479/2020. (XI. 3.) Kormányrendeletekben kihirdetett rendkívüli jogrend kapcsán életbe léptetett intézkedések a hangversenyek látogatását az alábbiak szerint érintik:

A kormányrendeletek értelmében egy hangversenylátogató mellett két, mögötte egy üres széket kell hagyni, azaz látogatóink csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatnak el egy adott sorban. Ez a kulturális államtitkárság álláspontja szerint azt jelenti, hogy az egy háztartásban élő személyek sem ülhetnek egymás mellett a hangversenyeken, így a megváltozott helyzetben sem a korábban váltott helyjegyek, sem pedig az eredeti nézőszám biztosítása nem lehetséges. A rendelet értelmében minden esetben tartani kell a 1,5 méteres távolságot, így sem a szünetben, sem az előadás alatt nem lehet egymás mellé ülni a nézőtéren. Aki a rendelkezést a személyzet felszólítása ellenére is megsérti, azt a törvény szerint ki kell zárni az előadás látogatásából. Az egészségügyi szabályok betartását a hatóságok ellenőrzik, és 100.000 forintig terjedő bírságot szabhatnak ki, valamint bezárathatják a hangverseny helyszínéül szolgáló épületet.

Ezért közös érdekünk, hogy a szabályozásokat a legszigorúbban betartsuk. Kérjük kedves vendégeink megértését és türelmét a kialakult helyzettel kapcsolatban. Az átültetések során fokozott figyelmet szentelünk annak, hogy vendégeink a legkisebb kellemetlenség nélkül lehessenek részesei hangversenyeinknek. A különböző hangversenytermekkel együttműködve kialakítjuk az ültetés rendjét, és a koncerttermekben egyértelműen jelezzük, hogy mely ülőhelyek foglalhatók el. A maszkviselés szabályai változatlanok, azaz a hangverseny és az épületben tartózkodás teljes ideje alatt kötelező az orrot és szájat elfedő maszk használata.

Korábban vásárolt jeggyel vagy bérlettel rendelkező vendégeinkkel minden hangversenyt megelőzően konzultálunk, de alapvetően a következő eljárást követjük:

Amennyiben kedves vendégünk a megváltozott helyzetre való tekintettel nem kíván személyesen részt venni a hangversenyen, úgy a Müpában és a Zeneakadémián tartandó hangversenyeink esetében élő online közvetítés (stream) keretében biztosítjuk számára, hogy jegyének kódját felhasználva az előadást otthona kényelméből, további költségek nélkül, a hangversennyel egyidőben követhesse. A budafoki Klauzál Házban megrendezésre kerülő hangversenyek esetén a koncert megtekintését nagyságrendileg egy héttel később, felvétel formájában tesszük elérhetővé jeggyel rendelkező vendégeink számára, további költségterhek nélkül.

Amennyiben ön, kedves vendégünk, a megváltozott körülmények miatt nem kívánja fenntartani igényét a hangversenyen való részvételre vagy annak online megtekintésére, úgy jegyét visszaváltjuk, ha erre vonatkozó igényét legkésőbb a hangversenyt megelőző utolsó munkanapon déli 12.00 óráig bejelenti a 322-14-88-as telefonszámon vagy a jegy@bdz.hu e-mail címen.

Ezzel egyidejűleg decemberi és januári hangversenyeinkre, a hivatkozott rendelkezés visszavonásáig a BDZ kizárólag virtuális koncerttermébe értékesít jegyeket a www.online-bdz.jegy.hu elérhetőségen.

A Cinemusic koncertekre az alábbi linken válthatja vissza jegyét: https://www.mupa.hu/jegyvisszavaltas

A híres Ránki-család legifjabb tagjával, a 25 éves Ránki Fülöp zongoraművésszel példaképekről, törekvéseiről, zeneszerzőkről és az élet fontos dolgairól beszélgettünk.

Szöveg: Petró Margit

Mindig csodálatba ejt, ha egy fiatal tehetség egyediségével, pontosságával, érzékenységével szembesülök. Interjúalanyomnál a tudás ráadásul természetességgel és kedvességgel is párosul. A zene iránt érzett legmélyebb alázata és szolgálata pedig teljes lényéből sugárzik.

Fiatal korod ellenére kész művész vagy. Az eltelt nehéz, bezárt időszak gátolta, vagy elősegítette a fejlődésedet, mivel foglalkoztál?

Egyáltalán nem érzem magam kész művésznek, ezért a járványhelyzet – minden borzalma ellenére – összességében több lehetőséget nyújtott nekem, mint amennyi nehézséget okozott. Mivel elmaradtak a koncertek, akadálytalanul tudtam az elmúlt hónapokban olyan, számomra nyilvánvalónak tűnő hiányosságaimmal, tanulnivalóimmal foglalkozni, amikkel az utóbbi években kevésbé haladtam, mint amennyire szerettem volna. Koncerthelyzetben, ebben a fokozott készenléti állapotban mindig előjönnek olyan szokások, beidegződések, amiket az ember igyekszik maga mögött hagyni, ám a szinte heti rendszerességű fellépések megnehezítik a fejlődést, hiszen újra és újra felébresztik a régi érzeteket. Kifejezetten tanulmányi időszaknak éreztem tehát az elmúlt, karanténos hónapokat, és ezt valamilyen formában szeretnék a következő időszakban is fenntartani. Mivel egyébként is nyugalmas természetű ember vagyok, nem esett nehezemre a bezártságban munkálkodni. Egyrészt dolgoztam a hangszerjátékom általános problémáin, másrészt igyekeztem néhány olyan, akár régies előadási eszközbe belekóstolni, amivel eddig ritkán vagy egyáltalán nem éltem – mindkét területen hasznomra vált olyan szakirodalom, amiben régóta szerettem volna elmélyedni. Ezen felül természetesen készültem az őszi koncertekre a pillanatnyi legjobb tudásom szerint.

Mit jelent számodra, hogy ifjú művészként a legnagyobb hangversenytermekben, világhírű partnerek, együttesek oldalán koncertezel, hogy éled meg mindezt?

Elsősorban a megelőlegezett bizalmat jelenti. Mivel szüleim, Klukon Edit és Ránki Dezső híres zongoraművészek, ezért sok olyan lehetőség közelébe jutottam már gyerekkoromban, amelyekhez nyilvánvalóan adattak volna meg, ha nem ebbe a csodálatos családba születek. Mindig próbáltam élni és nem visszaélni ezekkel a lehetőségekkel, a tőlem telhető legnagyobb igényességgel és odaadással tenni a dolgomat a zenében. Fejlődni, megfelelni, így utólag rászolgálni erre a bizalomra.

Egyébként nem választom el a nagy hangversenytermekben adott koncerteket a kisebbektől. A külső adottságok különbözőek, mások az akusztikai körülmények, más érzés ezerötszáz embernek játszani, mint háromszáznak. De a zenélés tekintetében nem érzek különbséget. Interpretációs szempontból számomra mindegy, hogy egyedül játszom, kettő, száz, vagy ezer embernek.

Rendkívül tudatosan gondolkodsz és élsz.

Örülök, ha így látszik! Törekszem arra, hogy tisztában legyek azzal, mit miért gondolok és teszek. Csak hangsúlyozni tudom a szülői házat, azt a példát, amilyen alázattal és odaadással gyakorolnak és készülnek szüleim. Én ebbe belenőttem, és örök példa számomra, amit próbálok a magam szerény eszközeivel követni.

Azt nyilatkoztad egy interjúban, hogy szüleidet „ihletadó forrásként” tiszteled. Miben nyilvánul ez meg?

Ez az érzésem nem csak egyes elemeire vonatkozik az életemnek, mindenre kihat. Amit kapok szüleimtől és a családomtól, az teljes példaként áll előttem, nemcsak a zenében, hanem emberi mivoltomban is. Szeretettel és tisztelettel viseltetnek minden ember iránt. Szerencsésnek érzem magam, hogy mindenféle kamaszos lázadás és ellenérzés nélkül azonosulni tudok azzal az értékrenddel, amit ők képviselnek és amibe beleszülettem. Ez még akkor is így van, ha bizonyos dolgokban esetleg különbözik a véleményünk.

Kapsz tőlük konkrét iránymutatást is?

Kifejezett szóbeli instrukciót nagyon keveset kaptam, és a hagyományos értelemben zongoraórát sem vettem tőlük. Amikor megtanulok egy művet, amit először adok elő, a fellépés előtt el szoktam játszani nekik. Nem kifejezett előjátszás ez, inkább egy elő-koncerthelyzet, hiszen a koncerten való játékot is gyakorolni kell. Természetesen ilyenkor tudnak segíteni külső fülként is, hogy mi az, amin mindenképpen érdemes lenne változtatni. Ez is nagyon hasznos.

Három zongoraművész egy családban – önmagában is kuriózum. Milyen érzés együtt zenélni a szüleiddel?

Amikor háromzongorás műveket játszunk, teljesen hagyományos kamarapróbákat tartunk. A könnyebbséget az jelenti, hogy a szokásosnál többet tudunk próbálni, és hogy közel állunk egymáshoz lelkileg, ami az együttjátékot megsegíti. Együtt lenni pedig nem könnyű zongorán játszva, amelyen minden apró ritmikai lötyögés rendkívül feltűnő, jobban, mint a kevésbé direkt megszólaltatású hangszereken.

Látjuk, hogy mennyi mindent jelent számodra a családi harmónia. Hogyan vélekedsz általában a szeretetről?

Ha szeretnénk valamilyen értelmet tulajdonítani az életnek, akkor én szívesen indulnék ki a szeretetből. Liszt Ferenc is leírja kamaszkori naplójában: Mit ér a tudomány szeretet nélkül? Ha már itt vagyunk, élünk, és nem egyedül, akkor érdemes szeretettel közelednünk barátainkhoz és ellenségeinkhez is, mert annyival szebbé tesszük a környezetünk és saját magunk véges idejét is.

Liszt Ferencet példaképnek tekinted. Hogyan alakult ez ki?

13-14 éves korom óta megszakítás nélkül foglalkozom az ő zongoraműveivel. Központi helyet foglal el a repertoáromban a zenéje. Kezdettől fogva különleges közelséget érzek hozzá, és ahogyan a művein és írásain, tettein át egyre jobban megismerem, mind mélyül ez a közelség. Jóságot, nagyvonalúságot, mélységet érzek ki a kompozícióiból, ami biztosan a személyiségéből fakad.

Úgy tudom, hogy nem nyugszol meg, amíg egy-egy zenemű logikájára rá nem találsz. Miért fontos ez?

Ha nem fordítjuk minden igyekezetünket arra, hogy megértsük az adott művet, akkor sok olyan tévedés jöhet létre, ami már nem ízlés kérdése, hanem ellentmond a darab belső logikájának. Ezeket a tévedéseket próbálom minél inkább elkerülni. A különböző természeti jelenségeket is vizsgáljuk, feltárjuk a mögöttük rejlő hatásokat, törvényszerűségeket, hogy megértsük, hogyan és miért jött létre a jelenség. A művészi alkotásokban, remekművekben is logikus módon épülnek egymásra a jelenségek. Az előadóművésznek, aki életre kelti a szerző által lejegyzett kompozíciót, elsődleges feladata, hogy ezt a belső logikát megértve, a törvényszerűségeket, összefüggéseket átlátva építse fel a hangzó folyamatot. Természetesen minden előadás más, az előadónak szabadsága van, hogy a saját szűrőjén keresztül mutassa fel a darabot, és kisebb-nagyobb mértékben mindig helyet kaphat a spontaneitás, az improvizáció is.

A versmondással való hasonlóságot is említeném. El lehet szépen mondani egy verset akkor is, ha az ember nem érti a nyelvet, nem tudja a szavak jelentését, csak éppen nehéz, és minden igyekezet ellenére csak egy utánzat születik. Valóban érteni kell a szöveget, a jelentését különböző rétegekben, és akkor van esély arra, hogy a hallgató számára érthetően hangozzon el a vers. Vagy épp a zenemű.

Az előadó művészet széles érdeklődési kört, tájékozottságot igényel?

Minél nagyobb tudású az ember, az egyes darabban, annál jobb megértésre képes. Egyébként nem a széleskörű tájékozottságot tartom a legfontosabbnak, hanem a tudás rendszerezettségét. Természetesen minél szélesebb egy rendszerezett tudás, annál tágabb a perspektíva.

S minek köszönheted a vonzódásod Olivier Messiaen francia zeneszerző, orgonista, ornitológus művei iránt?

Ez egy gyerekkoromból származó történet. Hat-hét éves lehettem, amikor szüleim tanulták az ő nagyszabású kétzongorás művét, a Visions de l’Amen-t. Mivel ez egy igen nehéz darab, különösen sokat gyakorolták, és én sokszor hallottam kívülről, a kertben, játék közben, tehát belenőttem a hangzásvilágába. Ahogyan Lisztnél kialakult az ösztönös vonzalom, Messiaen zenéje esetében is hasonlóan történt. Ez arra indított, hogy elkezdjek foglalkozni a műveivel. Az elmúlt években több lehetőségem is adódott, hogy nemcsak szóló, hanem nagyobb apparátusra írt műveit is megtanulhassam és játszhassam.

Dukay Barnabás tanárodhoz fűződik a gimnazista éveid emlékezetes Bach-fugák elemzésének élménye. Úgy tudjuk, ő a család jó barátjaként nektek írja szerzeményeit.

Dukay zenéjét nemcsak a kortárszenében, de a teljes zenetörténetben is különleges színfoltnak tartom. Nem követ semmilyen divatot, irányzatot, és szabadon épít olyan, egymástól távolinak látszó, sokszor archaikus alapokra, amelyek az ő szellemi alapállásából nézve mégis szorosan összefonódnak. Lassan két évtizede vagyunk szakmai és baráti kapcsolatban, és nagy öröm számunkra szüleimmel, hogy rendszeresen játszhatjuk egy, két és három zongorára írt műveit.

Emlékezetes koncertjeid között említi a kritika is a 2016-os Liszt: Transzcendens etűdök előadást. Miért volt fontos számodra a teljes ciklus egyben történő bemutatása?

Ez a mű már többször elhangzott ebben a formában, és neves előadók felvételén is megtaláljuk. Ugyanakkor nem közkeletű vélekedés, hogy összefüggő ciklusnak tekintsük, pedig sok jel erre mutat. Sematikus hangnemtervet követ a 12 darab. Ha 24 darab lenne, akkor érne körbe az összes dúr és moll hangnemen. Liszt 24 etűdöt tervezett, azonban az eredeti tervnek csak a fele lett kész, ezért egy félkörnek tekinthető. A sorozat dramaturgiailag is értelmesen, szépen felépített sort alkot, bő egy óra zene, ezért egy szünet nélküli koncert ideális időtartamát adja ki. Miután két vagy három etűdöt megtanultam, felébredt bennem az igény a teljes ciklus összefoglalására. Szeretek olyan műsort összeállítani, amely meglévő műveket új egésszé formál – az Etűdöknél a szerző már elvégezte ezt a feladatot.

Kivételes képességekkel rendelkező muzsikus vagy. Érdekelne a véleményed, hogy mit tartasz célravezetőbbnek: a csodagyerekséget a vele járó kötöttségekkel, vagy a tehetség szabad kibontakozásának útját?

Nem gondolom, hogy volna egy helyes út, ami mindenki számára követhető. Van példa a csodagyerekség és a lassabb érés kapcsán is felívelő és terméketlen pályákra. Ha valaki gyerekként kiemelkedő képességeket mutat, és ennek megfelelően szigorú, intenzív képzést kap, életre szóló alaptudáshoz juthat, amelyre mindig támaszkodhat, de az is előfordulhat, hogy hamar kiég. Ha pedig valaki későn érik, nincs mókuskerékbe állítva kiskorában, válhat igazán nagy művésszé később, ám az is lehet, hogy korlátai és akár képzetlensége miatt sosem ugorja meg a szintet. Úgy érzem, egyénenként különbözik, hogy kinek mi a jó, és a szakmai szempontból tekintett szerencse abban áll, hogy az illető a neki megfelelő körülmények közé kerül vagy sem. A tehetség mindenesetre nélkülözhetetlen összetevő.

A zenéhez alázattal, az emberekhez tisztelettel közelítesz. Mennyire fontos számodra a kortársaiddal való kapcsolat? Rajna Martinnal rendszeresen léptek fel együtt, s így lesz ez a BDZ-vel közös koncerten is.

Vannak barátaim és jó ismerőseim, akikkel szívesen beszélgetek mind zenéről, mind az élet egyéb dolgairól. Azt hiszem, sokat lehet gazdagodni abból, hogy az ember megpróbálja megérteni kortársainak reakcióit az őt magát is érintő aktualitásokra. Martin nagyon jó barátom most már öt éve, és amikor csak tehetjük, fellépünk együtt. 2016-ban játszottunk először, azóta Liszt, Bartók, Mozart, Beethoven egyes műveit is előadtuk már. Beethoven C-dúr zongoraversenye új elem a közös repertoárunkban. Én már játszottam a művet korábban, de Martinnal ez lesz az első alkalom. Öröm lesz újra együtt dolgozni, ugyanis amellett, hogy Martin kivételesen rátermett fiatal karmester, szeret a szokásosnál többet próbálni, és mivel remekül zongorázik, két zongorán is tudunk gyakorolni úgy, hogy a zenekari kíséretet ő maga játssza. Így egyeztetjük, alakítjuk a közös elképzelést, hogy a zenekar elé már egy letisztult koncepcióval érkezzünk, és ebbe vonhassuk be őket. Számomra ez sokkal kedvesebb az általában megszokott, hirtelen összerántott produkcióknál.

Martin választotta Beethoven e korai zongoraversenyét, amelyben a fiatalos frissességgel együtt érezhető a később kibontakozó beethoveni mélység ígérete is. Külön érdekesség néhány feltűnő motivikai kapcsolat az első két tétel között, amely személyes érzésem szerint előrevetíti az utolsó, Esz-dúr zongoraverseny második és harmadik tételének más eszközzel, átvezetéssel való összekapcsolását. A versenyművet a fényes C-dúr hangnem köti össze a műsor második felében elhangzó Bartók-művel, Balogh Máté Alabama March c. darabját pedig már régóta szerette volna elvezényelni Martin.

A művész sok mindenből táplálkozik, a család mellett meghatározó a tanárok szerepe. Ezen a téren te mit tapasztaltál?

Kivételesen szerencsés helyzetbe kerültem azáltal, hogy csodálatos tanároktól tanulhattam, és mind jellemükből, mind a zenéhez való viszonyukból sokat meríthettem. Becht Erika és a tavaly elhunyt Hambalkó Edit néni is kifogyhatatlan útravalóval látott el, a Zeneakadémián pedig Jandó Jenő, Lantos István és Wagner Rita óráin három különböző módon való tanulás során fejlődhettem. Ilyen mesterekkel szó szerint vehetem Schumann tanácsát, hogy „mindig játssz úgy, mintha a mesterednek játszanál”.

A tanár kilétének és milyenségének kérdésén túl ugyanakkor ki kell emelni a növendékben rejlő érdeklődés és hajlandóság fontosságát. Ezek hiányában a tanár hiába próbál segíteni tanítványán. Ezért igyekszem a kapott segítséggel valóban élni, és az önálló gyakorlás során helyes értékrend mentén helyesen diagnosztizálni, és működő gyógymóddal élve javítani a játékomon.

Hogyan segíthetnek a mesterek legjobban a tehetségek úton tartásában?

Azzal segítenek a legtöbbet, ha az állandó önálló tanulásra és a jobb keresésére inspirálnak. Akármilyen magas szintre ér is el az ember, kell, hogy lásson maga előtt további teret a fejlődésre. Addig tud valaki produktív (és akár boldog) művész lenni, amíg törekszik arra, hogy jobb lehessen, mint amilyen előző nap volt. Az előrelépéshez folyamatos önvizsgálatra van szükség, hogy a tevékenység egyre inkább teljessé, letisztulttá váljon. Erre a leszűrődésre, gazdagodásra érdemes törekedni.

Édesapád az előző Hangolóban azt mondta, hogy a családból merít erőt, s fontosak számára például a közös étkezések. Neked ezek mit jelentenek?

Nem ragaszkodást és nem kötöttséget, hanem természetességet és jóleső együttlétet. Vannak az évnek ünnepei, a közös étkezések viszont a nap során többször ünnepelhető események, amelyek az egyéni munkafolyamatokat szintén közös megpihenésekkel tagolják, csak kisebb léptékben.

Minden megnyilvánulásodban úgy fogalmazol, hogy fontos számodra a törekvés. Mik a jövőbeni céljaid?

A legbiztosabb cél ennek a törekvésnek a fenntartása. A lényeg, hogy ne veszítsem szem elől a jobb emberré és jobb zenésszé válás eszméjét. A zenélés terén két fő szándékom van: egyrészt szeretném nagyobb tudással, tisztább megérzéssel megérteni és megélni a játszott zenéket, másrészt finomítani szeretném a hangszerjátékomat. Ahogyan az akadálytalanabb zongorázás felszabadítja a zenei szándékot, a letisztult elképzelés is irányt szab a technikai megvalósításnak, így ez a két cél egymást segíti. A mindenkor gyakorolt daraboknál igyekszem alkalmazni a frissen tanultakat.

Szerepelsz „A mi Kodályunk” című filmben, amit ősztől láthat a nagyközönség a mozikban.

A filmben való szereplés szokatlan, testidegen volt számomra. Gondolkodtam, hogy alkalmas vagyok-e a feladatra, de végül önző okok miatt elvállaltam. Ez pedig azért történt, mert a Kodály-életmű, a zenész, az ember már régóta érdekelt, nagy tisztelettel tekintek rá, és keveset foglalkoztam eddig vele. A filmszereplés kínálkozó alkalom volt, hogy elmélyedjek a korai alkotói korszakában. Az első nagy szerzői estjéig terjedő időszakot dolgozza fel a film 1910-ig. Az eddig írt zongoraműveit tanultam meg, melyekből el is hangzik néhány. Egyébként furcsa érzés volt, hogy ennyit beszélek Kodályról, holott annyian vannak zenészek, zenetudósok, akik nálam sokkal többet tudnak róla – és ezt sok hónapos olvasással, tanulással sem lehet igazán ellensúlyozni. Devich Gergő csellista barátommal viszont nagyszerű volt együtt dolgozni. Ő igazán nagy felkészültséggel és odaadással vett részt ebben is. Hálás vagyok Petrovics Eszter rendezőnek, hogy felkért a szereplésre.

És mennyire foglalkoztat az írás, a vers?

Amiért foglalkoztat az írás, az elsősorban a gondolkodás. Fontosnak tartom, hogy amit mondok, az valóban fedje azt, amit gondolok. A megfogalmazás pontossága érdekel, ezért néha le is írok letisztultnak tűnő gondolatmeneteket. A versben pedig a szöveg és a zene összekapcsolódása vonz. Időnként szívesen írok teljesen amatőr és valószínűleg igen rossz verseket, esetleg ajándékképpen, amik nekem mégis örömet jelentenek.

Jess Nevins „A kosztümös bosszúálló evolúciója, avagy A szuperhősök 4000 éves története” című könyve is említést tesz róla. A „kilenc hős” egyike. A Mjölnir mellett a másik legnépszerűbb Pöröly. George Friedrich Händel oratóriumot írt róla. Jóval az első „hivatalos Bosszúálló”, azaz Amerika kapitány előtt élt. Ha már teljes a képzavar, akkor elárulom, hogy e cikk főhőse nem más, mint Júdás Makkabeus.

Szöveg: Kurta Klaudia

Händel 1710-ben megérkezett Londonba abban a reményben, hogy mint híres operaszerző, Angliában tovább menetelhet ezen a vonalon. Habár a műfaj Európában igen népszerű volt, az angol közönséget nem hozta lázba. Kezdetben nagy tömegeket vonzottak operái, de a zenekritikusok igen szkeptikusak voltak. 1711-ben Joseph Addison publikált néhány szatirikus kommentárt a The Spectator című, naponta megjelenő kiadványban. Händel első londoni operájáról, a Rinaldoról a következőket írta: „Két hete sétálgattam az utcán és láttam egy fickót, aki a vállán cipelt egy nagy kalickát, tele kis madarakkal. Azon gondolkoztam, hogy vajon mi célból, mikor szerencsémre találkozott egy ismerősével, akit ugyanez a kérdés foglalkoztatott. Kérdésére azt felelte, hogy az Operának vásárolt verebeket. Verebeket az Operának? Megnyalta a száját. Talán megsütik őket? Nem, nem, az első felvonás vége felé kell majd berepülniük a színpadra…  Annyi ilyen röptetés volt már, hogy attól félnek, sosem szabadulnak meg ezektől a madaraktól és, hogy más darabokban is majd mindenféle jelenetben berepülnek, mikor nem kéne, arról nem is beszélve, hogy a nézők feje is kárát láthatja.”

Oratóriummal a közönségért!

Az 1730-as évek elejére a kritikusok támadásainak és az énekesek buja életstílusának meglett a böjtje. A londoni közönség belefáradt az olasz operába, és Händelnek elő kellett rukkolnia valami újdonsággal. Az oratórium lett a tökéletes megoldás. Ahogy az opera, ez is recitativokból és áriákból áll, viszont nincs dramatizálva, és általában a Bibliából választ témát. De a legfontosabb újítás a kórus lett, ami most először kapott kiemelkedő drámai szerepet. Händel a hírnevét és jövőjét az oratóriumokba írt kórusaiba helyezte, ez volt a hajszál a siker és a bukás között. A himnuszéneklés angol hagyományától átitatódott londoni közönségnek betalált ez az újdonság. Arról nem is beszélve, hogy Händel angolul írta oratóriumai szövegét, nem olaszul. A kitűnő kórus és a megnövelt érthetőség verhetetlen páros volt, örökre bebiztosítva Händel elismertségét Londonban.

Történelmi háttér a Júdás Makkabeushoz

1745-ben Charles Edward Stuart – II. Jakab trónfosztott egykori király unokája – úgy gondolta, itt az idő, hogy visszafoglalja a trónt családja számára. Ebbe már beletörött a bicskája minden felmenőjének, de ez őt nem tartotta vissza. Egy darabig úgy nézett ki, hogy sikeres lesz az akció, ám mikor Skóciából Anglia felé indult seregeivel, az ottani erők visszaszorították őket. Közben elfogyott az élelem, az időjárás sem volt kedvező, így a legyengült seregnek még a pihenő angolok ellen sem volt semmi esélye. Egy Culloden Moor nevű mocsaras területre kényszerültek visszavonulni, de mint később kiderült, mocsárban nem jó harcolni. Az egyik sarokban Cumberland hercege, Vilmos Ágost és a kiválóan képzett angol dragonyos lovasezredek, lövegek, kartácsok, velük szemben Charles Edward és az éhező skót felkelők kaszákkal, tőrökkel. Nem kell nagy képzelőerő a csata végkimenetelének elképzeléséhez.

Händelnek sem kellett több, fogta magát és megkomponálta három felvonásból álló oratóriumát, a Júdás Makkabeust ennek a dicsőséges angol győzelemnek a tiszteletére. Na de mi köze van az ókorban élt címszereplőnek az 1700-as évek Cumberland hercegéhez?

A Júdás Makkabeus-legenda

Időszámításunk előtt 332-ben Nagy Sándor gondolt egy nagyot és megtámadta a Perzsa Birodalmat. Ezzel kezdetét vette a hellenizmus terjedése. A zsidóság számára nagy változást nem jelentettek az események, mivel a makedón király biztosította a zsidóság számára a vallási és belpolitikai önállóságot.  Sajnos ez a szép időszak nem tartott sokáig, ugyanis Nagy Sándor halála után a birodalom darabjaira hullott és egymással vetélkedő tábornokok kezébe került. A Mezopotámiában hatalomra került Szeleukosz-dinasztia szerezte meg a Kánaán völgyét, akik egy idő után erőszakos hellenizálásba kezdtek. Kirabolták a Szentélyt, betiltották a mózesi törvények gyakorlását, kötelezővé tették a görög istenek tiszteletét és áldozat bemutatását számukra. A görög istenek legjobban a zsidóság számára tisztátalan és tiltott disznót szerették, ezért a király katonái arra kényszerítették a zsidókat, hogy fogyasszanak az ilyen áldozatok húsából. Időszámításunk előtt 166-ban egy Modlin nevű városka helyi rabbija, Matiszjáhu megelégelte a dolgot és néhány hívével együtt rátámadt a katonákra, az erre fellelkesült tömeg pedig kiűzte a katonákat a városból. Egyre többen csatlakoztak a felkelőkhöz. A rabbi halála után egyik fia, Júda, akit ütéséről Pörölynek, pörölycsapás erejűnek, héberül Makkabinak hívtak, felszabadította Jeruzsálemet és újraszentelte a templomot. Innen ered a hanuka ünnepe is. A görögök kiűzésekor csak egy napra elég szent olaj maradt a Szentélyben, ami csodálatos módon mégis kitartott nyolc napig.

A lelkesítő oratórium

Ennek a hős Pörölynek és a hozzá csatlakozó lelkes tömegnek a történetét zenésíti meg Händel Júdás Makkabeus című, hatalmas sikert arató oratóriumában, mely tele van lelkesítő kórustételekkel, elragadó duettekkel és szenvedélyes áriákkal.

Librettóját egy Thomas Morell nevű lelkész írta, akinek nevéhez még három másik Händel oratórium szövege is fűződik. Morell művét sokat kritizálták, mondván otromba és nem elegáns, de Händel abbéli képessége, hogy bármilyen szövegből kihozza a legtöbbet a zene segítségével, most is érvényesült. A történet heves érzelmei a mű legelejétől az utolsó hangig érezhetők a színes hangszerelésnek és az emocionális énekes szólamoknak köszönhetően.

Érdekesség, hogy a See, the Conqu’ring Hero Comes! című fülbemászó tételt – mely eredetileg egy másik oratóriumból – Józsué – került ide – később sokan sokféleképpen feldolgozták, felhasználták. Beethoven zongorára és hegedűre komponált variációkat belőle. A németek adventi dalt, a svájciak húsvéti éneket írtak dallamára. A 19. században a britek minden új vasútvonal és vasútállomás megnyitásakor rezesbandával szólaltatták meg hangjait. A csilei légierő repülős iskolájának hivatalos díszszemle indulója lett. A japán iskolák díjátadó ceremóniáin a diákok Händel zenéjére vonulnak a színpadra átvenni az elismerést. A Boney M 1981-es Christmas Album lemezén is felcsendül az ismerős dallam a Zion’s Daughter című számban.

„Nézd a győztes, ékes hőst! Síppal, dobbal várják őt.

Néki lengjen pálmagally, néki zengjen háladal!

Nézd a győztest, fényben ég, perdülj vígan táncra, nép!

Rózsaág és mirtuszág rád ontja dúsan illatát.”

A „csodagyermekségből” a magyar zenei élet élő legendájává nőtt Perényi Miklós. Játékával rendszeresen elkápráztatja a közönséget, s a legnagyobb hazai és nemzetközi partnerekkel lép színpadra. Számára a zenemű, melyet türelmes, precíz felkészülés után a maga módján tár elénk, mindennél fontosabb, az áll a középpontban. Tanít, koncertezik, zenét ír, s egész lényét ajánlja fel a zenei alázat érdekében. Lendületét, munkabírását még a világjárvány sem képes letörni, a rendkívüli helyzetben is dolgozik, harmóniában, tudatosan él.

Szöveg: Petró Margit

Hogyan telt ez a nem várt időszak, mivel töltötte az idejét? Nyomasztó, vagy inspiratív volt a kényszerszabadság?

A családom sokat segített a vírus okozta nehéz időszak átvészelésében. Tevékenykedtem kicsit a kertben is, rendezgettem azt, amire eddig kevesebb idő jutott. De szakmailag sem unatkoztam, elővettem néhány darabot, amit korábban félretettem, befejeztem egy vonós szeptett tételt, és két Haydn kadenciát is átdolgoztam. Zajlott az internetes tanítás, be kellett fejezni a tanévet, ezért vizsgákat is szerveztünk, majd jöttek a felvételik. Az élő koncertezés természetesen elmaradt. Már várom az első „valódi” fellépéseimet, így a BDZ-vel közöset is. De közben természetesen minden nap gyakorolok. Bár bevallom, bénítóan hat rám, ha nincs közvetlenül előttem egy-egy fellépés időpontja. Ilyenkor nem elég feszes számomra a munkarend.

Egyébként a karantén alatt a hetek nagyon hamar teltek. Annyira sem tűnt hosszú időszaknak számomra, mint amikor külföldön, turnén vagyok. Ott számolom a napokat, várom a hazatérést.

Hogyan szokott felkészülni egy-egy hangversenyre?

Több hullámban. Ha közeledik a hangverseny, sűrűsödik, intenzívebbé válik a gyakorlás is. Akkor érzi az ember, hogy előrejut, amikor hosszabb idő áll rendelkezésre, hiszen akkor alaposabban tud gyakorolni, van lehetősége visszamenni, ismételni. Ha viszont idő szorításában vagyunk, akkor tudni kell, mi a legfontosabb, s a többit későbbre hagyni. Komponáláshoz sok időre van szükségem, az mindig aprólékos munka.

Az ön személyével kapcsolatban elsőre a zene iránti alázat jut eszünkbe. Hogyan képzeljük el a zeneművel való találkozásától a koncertélményig tartó folyamatot?

Elsődleges feladat megismerni a zeneművet, a keletkezés körülményeit. Ezek által fölsejlik a zeneszerző egyénisége. Ehhez hosszas vizsgálódás kell, amely szintén aprólékos munka. A technikai megvalósítás fontos feladat, de hogy megszólaljon a darab, a valódi zenéléshez szükséges a zene mély tartalmi ismerete is. Például Bartók vonósnégyeseinek a megismerése hosszú folyamat volt. Fiatalabb koromban hallásból, majd kottából is tanulmányoztam a vonósnégyeseket, majd elérkezett az az életszakasz, amikor el is játszhattam őket. Egyéb daraboknál sem kell ítéletet mondani rögtön; alaposan, többszörösen meg kell nézni egy zeneművet, engedni, hogy közelebb jöjjön. Erényeit, hiányosságait – ha vannak – jól körbe kell járni. Fontos az elmélyedés, a figyelés, mert az apró részletek sok mindent elárulnak. Az összefüggések így derülnek csak ki, és ez az egyetlen módja, hogy végül megfelelően jelenítsük meg az alkotást. Nálam így működik. De persze valószínűleg mindenkinél másként van.

És akkor ott van még a hallgató kérdése. Befogadói oldalról fontos a megfigyelés képessége, miközben a zenei részletek folyamatát akkor tudja a hallgató követni, ha lazább, oldottabb, mégis tudatos állapotban van. Ilyenkor tud jelen lenni és a zenei történésre összpontosítani. És talán a gondolatokat ki kell kapcsolni, csak arra figyelni, ami elhangzik. Ha ez megvalósul, akkor létrejön az ideális helyzet, amelyben a közönség is közel kerülhet az élő zenéhez.

Egyébként a tanításban is fontos az összhang megérzése a technikai tudás és a zenei tartalom között. A zenei munkának az a lényege, hogy a technikai megoldás hozzátartozik a folyamathoz, de a zavartalan zenei megszólaltatásnak csak egyik alárendelt része.

Sok éve tanít a Zeneművészeti Egyetemen tehetséges fiatalokat. Hogy látja a tanítás – tehetség – művészet viszonyát? 

A tanítás is valamilyen módon a művészet része. Az az értelme, hogy megvalósuljon az egység, tisztában legyünk a darab hátterével, születésének körülményeivel, hogy minden fontos információ birtokában megszülethessen az előadás.

A tehetség általában sokrétegű, több részletből és tulajdonságból tevődik össze. Hozzá tartozik a gyors gondolkodás és felfogóképesség. Ezáltal az illető többet tud megragadni, jobban átlátja a művek szerkezetét és a részletek időrendi megszólaltatásának legmegfelelőbb módját. Fontos szempont a megfigyelés, a megértés képessége, a képzelőerő, a kifejezés készsége, a szervező képesség, az idővel való gazdálkodás és még számtalan dolog. Fontos a munka szeretete. Ha minden készség adott valaki számára, akkor jön a következő kérdés: képes-e kitartó, aprólékos munkával megjeleníteni a zeneművet. Nem mindig jön össze minden feltétel. Aki tehetséges, de lazábban dolgozik, az nem lesz sikeres. A szorgalom is nagyon fontos.

Áldás vagy teher a tehetség?

Kötelezettség jellegű áldás, úgy gondolom. A tehetséges embernek saját magának kell megéreznie a saját képességeit, a késztetésnek pedig belülről kell jönnie. A belső késztetés érzése a tanulmányok során is megjelenhet, ha a diáknak az a terve, hogy fölkészüljön, és minél többet megtanuljon az iskolai évek alatt. Szükséges, hogy ez fölvillanyozza őt és tovább akarjon haladni a megismerés fele. Nagyobb léptekkel jobban tud haladni. Ha igényes és kíváncsi, maga is megérezheti, mit tud magából kifejteni. Lényeges, hogy ő maga többet tudjon adni, mint amit elvárnak tőle. A tízes, húszas évei fordulóján kell a tehetségnek startolni, hogy megjöjjön a késztetés. Ha ezt a folyamatot elkapja a művész-zeneszerző jelölt, az nagyszerű, s élményt is jelenthet számára.

A pályafutásom alatt volt a tapasztalatszerzésben gazdagabb és ínségesebb időszak is. Ezzel kapcsolatban sok mindenre emlékszem, visszamenőleg sok hangversenyemet fel tudom idézni, és értékelem is azokat.

A kivételes tehetség életére hatással van a mester és tanítvány viszonya. Ezen a téren milyen tapasztalatai vannak a tanításban?

Sokat lehet tanulni a tanításból, amiben azért természetesen vannak spontán mozzanatok is. Az a módszerem, hogy néha a kottát kísérve figyelem a tanítvány játékát, megjelölök pontokat, amelyeket megbeszélünk. Előfordul, hogy nem jegyzetelek, megjegyzem az észrevételeket és utólag szólok róluk. A tanításnak az a területe inspirál, ami mélyebbre hatolhat, mint az otthoni munka. Ilyenkor fölsejlenek olyan dolgok, amiket korábban nem vettem észre. A tanítás vonatkozásában megfigyeltem, hogy egyre több növendék eljut egy bizonyos magasabb technikai szintre. Szép hang, virtuozitás, tiszta intonáció – ez nagyon jó és nagyon fontos. De nagy kérdés, hogy hogyan tud továbblépni.  Hogyan fonódik ez össze egy darab mélyebb, transzcendens tartalmával? Nagy kérdés, hogy a növendéket hogyan lehet erre rávezetni. Óriási erőfeszítés kell hozzá, s az sem biztos, hogy rögtön visszakap valamit a tanár. De hát ez a tanítás lényege. Általában is kemény dió áttörni a falat, amely a megértetéshez vezet, ráadásul minden növendéknél más módszerhez kell folyamodni.

Úgy tudom, ön az énekhangot is használja a tanítás során…

A kifejezés készsége nagyon fontos, s az előadó és a tanár számára énekhangon megszólalni többlet kifejezési lehetőséget jelenthet. Tapasztalom, hogy bizonyos részleteket jól meg tudok mutatni hangszeren, de sokszor kifejezőbb az ének, különösen a cantabile (értsd: éneklősen előadandó) részeknél. Azt szeretném elérni, hogy a tanítványaim is szabadon, bátran, énekléssel is ki tudják fejezni magukat. Egyesek talán feszengenek emiatt, én viszont egyáltalán nem. Húsz éve kezdődött nálam ez a folyamat, azóta minden tartózkodás nélkül énekhanggal is el tudom mondani, amit a hangszeremmel szeretnék. Pedig gyermekként nem túl sokat énekeltem, csak amit kötelezően kellett.

Szokott együtt koncertezni tehetséges fiával is.

Egyre kevesebbet játszunk együtt, mert ő a technika világa felé halad. Nem befolyásolom, kitűnő és nagyszerű belső hallással rendelkező, univerzális zenész. A technikát és a zeneművészetet jól össze tudja kötni, a Zeneakadémia Aviso Hangstúdiójában dolgozik, s emellett az elektromérnöki diploma megszerzésén is munkálkodik. Mindenki a maga útját viszi tovább, azt, amiben leginkább kiteljesedhet.

Milyen helyet foglal el az ön életében a kamaramuzsika?

Már gyermekkoromban a családban is kamaráztunk, később Mihály Andrástól tanultam meg a műfaj sajátosságait. Amikor kimentem Amerikába és nyaranta eljutottam Marlboróba, ott azt láttam, hogy a fiatalok és idősek szinte egész nap együtt zenélnek. Volt ott zenei műhely és fesztivál is. Ebbe a légkörbe csöppenve kezdett igazán érdekelni a kamarazene irodalma. Nagy lelkesedésem az amerikai kamarajáték során magával ragadott ugyan, de hiányosságaimra is fényt derített. A kamaramuzsika számomra idehaza is fontos területté vált, legalább annyira, mint a szóló játék. Például a Mikrokozmosz Vonósnégyes tíz éven át volt érdekes epizódja a tevékenységemnek. Nagy öröm volt számomra kamara formációban együtt muzsikálni. Végül megszületett a Bartók-sorozat lemezfelvétele is, amelyre igen büszke vagyok.  Kamarázásra nagy szükség van a főiskolai években is. A zenésznek kiegyensúlyozottan kell fejlődnie, hangszertudásban, irodalom ismeretben, egyszerre több területen is. Sok növendék ezt ma már tudja, s megpróbál utánanézni mindennek a saját előmenetele érdekében.

S a zeneszerzők is hatással vannak az előadóra. Ön kiket szeret leginkább?

Azokat a zseniális szerzőket, akik jó emberek tudtak maradni, s ez a zenéjükből is kisugárzik. Mint például Haydn, Schubert és Bach is, aki különös helyet foglal el a zenetörténetben. Az ő műveikben el tud mélyedni az ember, biztos támaszt jelentenek az ember számára. Az is nagy ajándék a zenében számomra, ahogyan az időben Beethoven szellemisége is megjelenik. Bartók és Kodály megismerése is nagy öröm, hálás vagyok, hogy Kodályt személyesen is ismertem. Különös egyénisége, művészi mély gondolatai erősen hatottak rám.

Az érzelmek általában mikor befolyásolják az előadást?

Az érzelem akkor születik meg, amikor a művet egyre inkább megközelíti az ember, amikor azonosul vele. Az elérzékenyülés akkor jöhet létre, ha az értelem és az érzelem összefonódik. Ez ugyan gyakran megszülethet, de mindig nagy ajándék; a tökéletesség megtapasztalásából fakad.

Ön Dohnányit is az igen jelentős zeneszerzők közé sorolja, s a kivételes, lírai hangvételű Csellóversenyét szólaltatja meg októberben zenekarunkkal.

Ez a darab itthon nem sokszor hangzott el a tolmácsolásomban, külföldön talán többször. Pedig a mű régi ismerősöm, az első tanáromtól kaptam a kottáját és a 70-es évek elején. Dohnányi külföldön írta ezt a szép, romantikus hangvételű darabot beteg édesapjának, aki kiváló amatőr gordonkás volt, de betegsége miatt sajnos előadni már nem volt képes.

Dohnányit a „folyékonyság” jellemzi. Ez abból fakad, hogy könnyen tudott kitalálni zenei gondolatokat abban a stílusban, amiben nevelkedett, majd tovább is fejlesztette azokat. Ugyanúgy a zongorajátékában is jelen volt a folyékonyság és könnyedség. A nagy szervezői, zeneszerzői tudásával az összetettséget is könnyeden jeleníti meg. Csellóversenye is egy igen összetett alkotás, melynek a BDZ-vel közös előadására nagy örömmel készülök. Bár a zenekarral ez lesz az első találkozásom, sokat hallottam már róla, és biztos vagyok benne, hogy odaadó zenészekkel fogok együtt muzsikálni.