„Mindig is lényem része volt a jótékonykodás és a kultúra-függőség”

Szöveg: Czingráber Eszter

A készülő BDZ-mozifilm ügyet boncolgatva kikerülhetetlen az ötletgazda, az egész folyamat mozgatórugója, a BDZ-mecénási szerepébe lépő Élő Nóra „feltérképezése”. Budai otthonában fogad, a délelőtti kétórás jógázás után, a kora esti BDZ koncertre indulás előtt.

Minden nap jógázol?

Áh, sajnos nem! Alapvetően heti egyszer jógázom és egyszer járok masszőrhöz, de a mostani nyár annyira kusza volt, hogy ez a szokásom teljesen felborult. Meg is éreztem a fizikai állapotomon! Úgyhogy épp most vagyok „visszaszokóban” a heti rendszerességre.

A házadat környező budai hegyek, a ház tágas terei, a beáradó fényesség, a festmények a falakon elég inspirálólag hathatnak.

Csodálatos lakás, szeretek itt élni! És jól megfér egymással a klasszikus és a mondern az élettérben. Konyhakertem ugyan nincs, de nem is baj, mert épp az idén vágtunk bele néhányan egy kéthektáros, somogyvámosi földterületen a vegyszermentes zöldségtermelésbe.

Zöldségek? Na de mi a célod, mi a terved ezzel az elköteleződéssel?

Szeretnénk majd beszállítók lenni mindenféle helyekre. Adtunk magunknak 2-3 évet, hogy kiderüljön, milyen növény hogy él ott meg, mire van szükségünk felhasználóként, illetve mit tudunk eladni. Az idei év az első próbaüzemünk. Izgalmas!

De ugye ezt nem úgy kell elképzelni, hogy igen aktív budapesti életed mellett te magad gondozod a gazdaságot?

Nem, dehogy! Van két alkalmazottunk, akik ott is élnek, és akiknek ez most a fő munkája. És a megtermelt zöldségek házi feldolgozásában is van segítségem. Erdélyi születésű Ági barátnőmmel – akivel érkezésedkor össze is futottál -, 1999 óta vagyunk egyre szorosabb, már-már rokoni kapcsolatban; ő az én egyik legfőbb támaszom. A sok friss zöldségből például ő fog – egyelőre csak házi fogyasztásra, később aztán valószínűleg nagytételben is – isteni zakuszkát készíteni. {A zakuszka eredetileg Örményországból vagy Grúziából származó, de Moldován keresztül Erdélybe került és ott igen népszerűvé vált, kenyérre kenhető, különféle zöldségekből es paprikából készült krém, amely felhasználható az ételek ízesítésére, vagy tésztaételekhez hozzáadott mártásként. Az ételízesítésen kívül előételként, szendvicskrémként, salátaként is használja az orosz, bolgár, román, szerb, erdélyi konyha. Néhány változatát gombóccá összegyúrva készítik el. Az erdélyi zakuszkának rengeteg ízváltozata van, hiszen minden erdélyi háziasszony másképp készíti és fűszerezi. – Szerk.}

Vegyszermentes termelés, jóga, régebbről tudom rólad, hogy homeopátia… Honnan ez az „alternatív” érdeklődés?

A természetgyógyászat mindig is érdekelt! Szüleim orvosok voltak, úgyhogy nem az ő közreműködésükkel kerültem a természetes gyógymódok közelébe… Igazán akkor adtam át magam ennek az iránynak, amikor nagyobbik fiam 3 éves korában asztmatikus tüneteket produkált, én meg, az addig megszerzett mindenféle homeopátiás tudásomat bevetve végül is teljesen szteroid mentesen kikezeltem őt. Nem lett asztmás! Mindez persze titokban történt, mert sem a szüleim, sem a férjem nem támogatta az ilyen irányú gyógyítást. Én meg csak egyre erősebb híve lettem. Főleg, amikor kisebbik fiam kruppos rohamát – aminek az átélését senkinek nem kívánom – egyetlen homeopátiás bogyóval megszűntettem. Élete második rohamát is kezelve soha többé nem találkoztunk ezzel a betegséggel. Persze nagy felelősség a hagyományos orvoslástannal így magányosan szembemenni egy adott közegben. De pont amikor kisfiammal együtt küzdöttünk ezzel a csúnya, fulladásos betegséggel, homeopátiás tanulmányaimban akkor foglakoztunk a kruppal, mint a homeopátiás gyógyászat sikerének tökéletes példájával. Úgyhogy volt némi támaszom a döntésemben…

Akkor most hogyan is kell elképzelni az álláspontodat hagyományos orvoslás és alternatív gyógymódok témakörben?

A nagy álmom a teljes szintézis létrehozása a gyógyászat terén. Amolyan igazi holisztikusként úgy képzelem, hogy meg kell tanítani az embereket három dologra: az ayurvédára, ami tulajdonképpen a megelőzés tudománya, a homeopátiára, ami a krónikus betegségek kiváló kezelő-tudománya és a hagyományos, nyugati orvoslásra, amely az akkut betegségek esetében nélkülözhetetlen. Illetve mindezek közös, holisztikus elfogadására

Ez lenne az álmod? Mozdulsz is valahogy efelé?

Oh, igen. Egyrészt nemsokára megnyílik a Bartók Béla úton az Ayurvéda központom, másrészt egy olyan akadémiát tervezgetek, ahol e három irányzatot együtt oktatják. Jelenleg elsősorban az Ayurvéda központra koncentrálok, ahol Baktai Ádám lesz a joga oktató és az asztrológiai tanácsadó, lesz gyógytorna és ayurvédikus masszázs. (Ami egyébként egy csoda – neked is ajánlom! Méregtelenít, rendbe tesz…. Én Indiában próbáltam ki először.)

Azt hiszem, mondhatjuk, hogy mersz nagyot álmodni… De én a kultúra kapcsán ismertelek meg. Szívügyed a BDZ, zenekarunk sorsa, 25 éve, a kezdetektől bérletes koncertlátogatónk vagy, és még azt is tudom rólad, hogy nagyon sokfelé és sokféle módon jótékonykodsz a kultúrában. Honnan ez a kultúra-vonzódás?

Azt kell mondanom, hogy beleszülettem, magamba szívtam. Nálunk a családban az állandó tanulás, kulturálódás a szüleinktől jött. (A hat évvel fiatalabb öcsém is átélte ezt, bár ő végül „engedett”, és orvos lett belőle…) A szüleimmel kezdtem el BDZ koncertekre járni. Ők írattak be az akkori Gorkij Fasori Általános Iskolában zongora különórára is. Igaz, zongorázni csak hét évig tanultam – és sajnos azóta sem gyakorlom ezt a tevékenységet, nem volt igazán az én világom -, de például a vele járó zeneirodalom oktatás máig meghatározó tudást és élményeket adott számomra.

Az utazás is ennek a családi kultúrkörnek a része volt?

Igen. Még általános iskolás voltam, amikor először mentünk családosan görög-török körútra. A szüleim annyira felkészültek voltak a meglátogatott helyekből, mintha valódi idegenvezetők kísértek volna minket. Arra is nagyon emlékszem, amikor később Párizsban múzeumokból járkáltunk ki-be. De addigra már engem is megérintett annyira a dolog, hogy a Manet kiállításról nem bírtam kikavarodni. Ez volt az első eset, amikor nem muszájból, hanem mélységes érdeklődésből jártam végig egy kiállítást és várattam meg alaposan a családomat az előbukkanásommal.

Mindezekből akár következhetne is, hogy művész legyen belőled. Vagy esetleg van is, mondjuk, egy titkos festőműhelyed a Körúton?

Nem, dehogy! Valójában a családi hagyománynak leginkább az utazás része fogott meg. Utazni akartam, mindenáron. Ehhez pedig – mivel akkoriban még nem igazán lehetett utazni – közgazdásszá, külkereskedővé kellett válni. Így hát azzá váltam, és utaztam is, diplomám megszerzése utáni harmadik hónaptól mind a mai napig. (Ez akkortájt azért még nagyobb dolognak számított.)

A Közgazdasági Egyetem mást is hozott számodra…

Így igaz. Ott ismertem meg a férjemet, aki egy évfolyammal járt fölöttem. ’85-ben, két év együttlét után össze is házasodtunk. És már így, házaspárként jártuk be Ausztráliát, amikor férjem oda kapott ösztöndíjat, én pedig követtem őt, saját költségünkre. Munkát is vállaltam ott, méghozzá kórházban. Eleinte egyáltalán nem értettem a helyi angol beszédet (angol felsőfokúm ellenére), de aztán hamar belerázódtam. Három hónapig sokat dolgoztam, hajnalonta még szórólapoztam is, de aztán  a maradék egy hónapban beutaztuk fél Ausztráliát.  Hazafelé pedig megálltunk pár napra Szingapúrban, mert odafelé nekem annyira megtetszett ez a független, törpe-ország, hogy ragaszkodtam néhány ott töltött naphoz hazafelé menet. Összességében elmondhatjuk erről az időszakról, hogy az ottani keresetünkből teremtettük meg mostani otthonunk alapjait.

Aztán mi történt? Hogy jut el valaki az ausztráliai mosogatástól odáig, hogy itthon a legnagyobb könyvterjesztő és kiadó egyik tulajdonosa lesz – úgy, mint te most?

Egyszerűen belendültünk. A férjem vállalkozó kedvű ember volt már akkor is.  ’92-ben megalapította cégtársaival a Librit, az Állami Könyvterjesztő Vállalat privatizálása után. Azt mondhatjuk, jó időben voltunk jó helyen. Majdnem a semmiből teremtettük meg magunknak a vagyont

A te tevékenységedet hogy kell elképzelni ebben az időszakban?

Külkereskedőnként kezdtem dolgozni. Korábbi vágyaimnak megfelelően sok helyen jártam Európában, sőt, Amerikában is. De közben jöttek a gyerekek, nagyobbik fiam, Olivér ’91-ben, Viktor pedig ’93-ban született.  ’96-ban privatizáltuk a Diafilmgyártó vállalat (ekkor már Diafilm Kft.), és én voltam 2000-ig az ügyvezetője. Én költöztettem el a céget a hatalmas területű Mafilm telepről (Róna utca) a 2. kerületbe, egy jóval kisebb, gazdaságosabban kezelhető területre. De természetesen, mint minden vállalkozásban, nálunk is voltak fentek és lentek az idők folyamán.

Hogy vezetett mindez a Libri Könyvkiadóhoz, amelynek jelenleg is többségi tulajdonosa vagy férjeddel karöltve (akitől időközben elváltál….)

2011-ben alapítottuk meg az addig csak könyvterjesztéssel foglalkozó Libri Kft. mellé a kiadót is, amelynek azóta is társtulajdonosa vagyok. A Libri csoporthoz időközben több kiadó is csatlakozott.

Tudom, üzletelsz is sokat, de jómagam a jótékonykodásod révén ismertelek meg. Sokat jótékonykodsz. Ez hol gyökerezik nálad?

Tulajdonképpen mindig is része volt az életemnek. Ha látom a tehetséget, megmozdul bennem valami, és egyszerűen segítenem kell.

Ez történt a BDZ-vel kapcsolatban is?

Pontosan ez! Ahogy már mondtam, csaknem 25 éve követem a zenekar tevékenységét, csodálom sokszínűségét. Ráadásul elbűvöl Hollerung Gábor hihetetlen lelkesedése, ereje is, és minden, amit a zenekarral „művel”. Így aztán hagytam magam elragadtatni a saját ötleteim által a BDZ-vel kapcsolatban is. Amikor láttam Sólyom András Fischer Ivánnal forgatott filmjét, elkezdett birizgálni bennem az érzés, hogy ilyen filmet a BDZ-ről, erről a fantasztikus zenekarról és Hollerung Gáborról is látni kellene a közönségnek.

Először megkerested Sólyom Andrást, aztán fogadtál engem a BDZ marketingeseként, és azóta együtt dolgozunk azon, hogy a zenekar 25 évességének apropóján a moziba kerülhessen a BDZ 25 – film.

Pontosan így történt. De, amit talán még te sem tudsz a sok közös gondolkodás ellenére sem, hogy mindeközben döbbentem rá, hogy az egyik legfontosabb jelenlegi küldetésem, hogy teljes erőmmel beálljak a BDZ mellé, mint mecénás. Támogatnom kell ezt a csodát, amit a BDZ-műhely és Hollerung Gábor jelent.

„Az akadályok arra tanítanak, hogy leküzdjük őket” Szepesi Bencét, a BDZ klarinétszólamának vezetőjét külön szeretettel és érdeklődéssel figyelem a kórusból, talán azért is, mert évekkel ezelőtt testvérével véletlenül egymás mellé ültünk az Énekel az ország egyik próbáján, és így teszünk azóta is, most már barátságból. Figyelem Bencét a próbákon és a koncerteken, ahol egyre gyakrabban […]

Tompos Kátya színésznő, énekesnő, dalszerző, dalszövegíró, leendő Csajkovszkij-interpretátor, gyakran a főszereplő férfi csini barátnője, közösségi ember és álzongorista. Nálunk énekes-sztárvendégként fog tündökölni ez év végén az Arénában, az Igazából karácsony című koncertshow színpadán. Várjuk a közös munkát!

Szöveg: Borbély Linda

Kátyát a nyár közepén csak a Madách színházban lehet „elkapni”. Nagy lendülettel és sok próbával készül épp ő is a Once című, világhírű film hazai színházi musical bemutatójára.

Amíg vártalak téged, a portán belelestem a monitoron a próbába. Erről a darabról lehet mesélni egy kicsit, vagy még minden nagyon titkos vele kapcsolatban?

Ez egy ír zenés darab, azt hiszem, hogy 7 vagy 8 díjat is kapott.

És pont azt a híres dalt próbáltátok itt a végén, ami díjat is nyert, ugye?

Igen, amiben zongorázom. A darab egyáltalán nem tipikus musical, már csak azért sem, mert olyan színészeket hívtak el a castingra, akik tudnak hangszeren is játszani. A darabban élőben zenélnek a színészek, és közben szerepet játszanak, táncolnak is.

A te karaktered zongorázik. Tanultál zongorázni?

Nem, a zongora az egyetlen hangszer a darabban, amelynek megszólaltatását csak imitáljuk. (De amúgy nem tudom, hogy lehet-e erről beszélni, hogy nem vesszük-e el a darab varázsát…) Biztos sokan meg fogják kérdezni, meg már eddig is kérdezték: a Lány nem zongorázik ebben a darabban? Mindig úgy van beforgatva a zongora, hogy nem látszik, mit játszom. De azért így sem árt tudni az alapokat, hogy melyik hang hol van, nehogy össze-vissza üssek. Most a próbákon egy asztalnál ülünk, az asztalt nyomkodjuk, mintha zongoráznánk.

És a férfi főszereplő?

Ő élőben gitározik.

Miről szól ez a musical?

A történet Dublinban játszódik, és arról szól, hogy van ez az ír fiú, aki éppen szerelmi bánatát éli, és utcazenél. Találkozik egy lánnyal, aki hallgatja, amit játszik, a végén odamegy hozzá és megszólítja. Elkezdenek ismerkedni, beszélgetni, a lánynak akcentusa van, kiderül, hogy cseh. Látja, hogy a srác nagyon tehetséges, de maga alatt van, nem szereti túlságosan a saját életét. Elkezdi felkarolni, elkezd valahogy életet lehelni belé a zene által, merthogy ő is zenész, ő is egy nehéz sorsú valaki. Valahogy kirángatja a fiút a szerelmi depresszióból. Természetesen szerelmesek lesznek egymásba, hatással vannak egymásra, a zene is nagyon összeköti a lelküket, de végül úgy alakulnak a dolgok, hogy nem maradnak együtt.

Pont ezt akartam mondani: láttam régebben a musical alapját képező filmet, és nekem úgy rémlik, hogy nincs happy end, ez egy elég sírós film. Ez jó musical-alapanyagnak? A musicalek általában vidámak, és megkapják a happy endet, nem?

Szerintem pont ez a jó benne, így játszható jelenetek vannak benne. A zenéje sem mondható tipikusnak: olyan, mint amit koncertre írtak, nem pedig egy zenés darabhoz. Nagyon sok szerelmes dal van benne – nyilván a szerzőt a szerelem ihlette, de az egész olyan, mint egy unplugged koncert, mint egy koncertszínház.

Nagyon bensőséges zenéket hallottam…

Igen, és közben erős jelenetek is születnek, szövődik egy szerelem, amit végül felülír a zene szeretete. A főszereplők fontosak lesznek egymás számára, de saját életüket élik, nem együtt közös életüket. A lánynak van egy férje, akivel nem olyan jó a viszonya, és van egy közös gyerekük. A dalokat, amiket felvesznek CD-re, és amivel sikerük lesz, a Fiú a másik lányhoz írta, ahhoz, akivel véget ért a kapcsolata. A két főszereplő valahogy mindent visszaépít, meggyógyít saját életében a zene által, és nem lesznek egymáséi végül. Szerintem valójában az élet is valami ilyesmi.

Mikor lesz a bemutató?

Szeptember 22-én.

És akkor most egész nyáron ezt próbáljátok itt a Madách Színházban?

Nem. Most már 2 hónapja próbáljuk, de úgy, hogy 3 szereposztás van a Lányból, és 2 a Fiúból, azaz felváltva dolgozunk. Ezen a héten már összpróbákat tartunk, holnap is lesz még egy, és aztán vége. Utána augusztus 22-én fogunk újra próbálni, és akkor onnan még 1 hónap a bemutatóig.

Ezen kívül milyen színházi munkáid vannak még?

A jövő évadra átnyúlnak az idei munkáim: A varsói melódia, My Fair Lady, Prostitúció, aztán lesz most a Once, amiről eddig beszélgettünk, aztán majd a Centrál Színházban is fogok próbálni egy darabot, ami szintén egy filmadaptáció.

Ez nem túl sok?

Ez most így bírható. Sőt, alapvetően szeretnék közben a saját koncertjeimmel is foglalkozni. Szeptember 22-én bemutatjuk ezt a darabot, utána nekem már csak előadásokat kell játszani és koncertezni.

2017-ben jött ki a második cd-d. Azzal szoktál koncertezni?

Igen. Nagy élmény számomra ennek a cd-nek a zenei anyaga, mert egy kicsit jobban megismertem általa a popzenét meg a rockzenét. Hrutka Robi és a csapata ebben a témában utaznak, és én alkalmazkodtam hozzájuk. Az első cd-t még úgy készítettük, hogy inkább az én zenei világomhoz igazodtunk. Most csak a dalokat, szövegeket írom én.

A zenében szeretnék egy kicsit továbblépni. A Színművészetin a mesterem, Bakó Gizella klasszikus darabok segítségével tanított minket énekelni. Mozart-, Donizetti-áriákat tanultunk. Hiányzik az a fajta elmélyülés, amit a klasszikus zene jelent.  A klasszikus zene szerintem egy kiinduló műfaj. Nagyon jó a könnyedebb műfaj, meg a jazz is, csak abban nem tudok úgy elmélyülni, mint a klasszikus zenében.

Akkor most egy klasszikus zenei cd-n gondolkozol igazából?

Még nincsen konkrétum ezzel kapcsolatban, de hiányzik a lelkemnek, hogy klasszikus anyagot gyakoroljak.  Persze nagyon jó lenne, ha lenne belőle lemezfelvétel, de ez egyelőre csak terv. Először szeretném kiválasztani azokat a dalokat, amik számomra megfelelő hangmagasságban íródtak, amelyekkel meg tudok birkózni. Aztán szép lassan elkezdem őket összefésülni. Nagyon régóta szeretnék például Csajkovszkijt énekelni, oroszul.

Hát el tudlak képzelni ilyen szerepben az Igazából karácsony című koncertshow-nkon…

Ahhoz meg valami karácsonyi téma kellene. Szimfonikus zenekarral énekelni igazán izgalmas lehetőség…

A színház és a zene nálad váltakozik a napi rutinban. Van, hogy úgy érzed, hogy valamelyik felé jobban húz a szíved?

Igen. Mindegyikben megtalálom a számomra fontos dolgokat. A színház azért jó, mert az egy közösség, ahová én is tartozom. Közösek a problémák, a siker. Viszont mindig megmondják, hogy mit kell épp csinálni. Amikor zenészként dolgozom, sokkal nagyobb a szabadságom, az viszont picit magányosabb tevékenység. Persze ott is partnerek a zenészek, de mivel én állok elöl, én viszem a prímet, más terhek, más figyelmek jutnak nekik és nekem.

Akkor ez a kettő kiegészíti egymást. Mindegyik ad valamit abból, amire éppen vágysz.

Én az éneklést is szerepként élem meg, számomra az is egy felvett szerep – jó értelemben. A dalokkal is történeteket mesélek el, azok is kis jelenetek, csak úgy magában énekelni nem szoktam.

Tehát csak úgy kedvtelésből nem énekelgetsz?

De, a kádban. De ha kiállok a színpadra, akkor azzal szeretnék valamit közölni. Néha gondom is van azzal, hogy beszélni kell a dalok között. Valamennyire el kell mondani, hogy mi miről szól. Ahhoz szoktam hozzá, hogy egy színdarabban nem esem ki a szerepemből, éneklésnél viszont ki-ki kell lépni egy-egy pillanatra, hogy bevonhassam jobban a közönséget. Főleg, ha nem magyarul énekelek. Nem szeretem megváltoztatni a dal eredeti nyelvét. Mert nekem a nyelv is zene, és ha változtatok az eredeti nyelven, az egy kicsit olyan, mintha eltorzítanám a hangzást.

Szerencsére azért elég sok nyelven beszélsz.

Angolt és franciát tanultam, és az orosz a második nyelvem, amit a magyar után a legjobban beszélek, de egyik nyelvet sem beszélem úgy, ahogy szeretném. Egyik sem erős annyira, mint a magyar, és ez frusztráló. Ezért van az, hogy a zenében mindig próbálok foglalkozni a szöveggel. Amit énekelek, azt értelmezem, mindent lefordítok, és amit nem értek, azt kiszótározom.

A dalaid hogyan születnek?

A második lemez dalai úgy születtek, hogy Hrutka Robi sokáig rágta a fülemet, hogy próbáljam már meg a szövegírást, mert egészen máshogy énekli az ember a saját dalait, mint másokét. Volt egy dal, amit teljes egészében én írtam. Gitáron játszom olyan szinten, hogy le tudok fogni akkordokat, és azokból össze tudok hozni valamit. Így kezdtem el kombinálni ezeket, és íródott egy dal. Általában este, színház után – természetesen a legleterheltebb időszakban – zajlott a cd alapanyaggal való munkánk. Robitól kaptam egy zene alapot, feldúdolt valamit. Ő mindig halandzsa angollal dúdol fel dalokat, és ez becsapós, nagyon nehéz hasonló magyar szöveget létrehozni. Nyeklik-nyaklik a magyar nyelv az angolhoz képest. Nehéz feladat volt, nagy kihívás. Aztán egyik este hazajöttem, leültem, kicsit becsuktam a szememet, és elkezdtem mindenféle szövegeket írni. Volt nálam egy füzet, össze-vissza volt firkálva, ha valami eszembe jutott, lejegyeztem, mert tudtam, hogy a következő pillanatban be kell mennem egy jelenetre a színházba, vagy csak simán elfelejtem, amit kitaláltam. Azt hiszem, a Szerelmes Shakespeare-t próbáltuk akkoriban. Érdekes, hogy azok a mondatok, amik valamilyen formában benne voltak a színdarabban, elkezdtek inspirálni a lemezt illetően is. Nagyon érdekes volt, és félelmetes is sok helyen. Aztán egy idő után úgy voltam vele, hogy nem baj, lesz, amilyen lesz. Számomra mindenképpen érdekes pillanat ez az életemben, mert kiderül, mit tudok kihozni magamból szövegíróként.

Mi a helyzet a filmekkel? A legtöbben a nagy közönségfilmekből ismerik a nevedet.

Tavaly szerepeltem egy elég kis költségvetésű nagyjátékfilmben, a Most van most címűben. Szép helyszíneken forgattunk, nagyon kedves a történet, de a film nem hozott akkora sikert. Nagyon jó élmény volt, de sajnos nem kapott elegendő anyagi támogatást.

Nagyon sok közönségfilmben szerepeltem már, szívesen bekerülnék már valamiféle komolyabb filmbe is. Sokszor voltam már a főszereplő férfi csaja, jó lenne olyan szerepeket is eljátszani, amelyek karakteresebbek. Ezért szerettem például Szajki Péter régebbi filmjét, a Nejem, nőm, csajom címűt. Ebben egy nagyon zárt, hipervallásos családanya szerepére kértek fel, aki a végére valahogy fellazul. Az például egy nagyon érdekes, izgalmas lehetőség volt számomra.

Egy filmszerepre a felkészülés mennyire más dolgokat vesz igénybe, mint egy színházi szerep?

Ha nincs sok próba, akkor meg kell tanulnod a szöveget, és összemondod párszor a partnereddel. Szerencsés esetben több próbafelvétel is készül, és mire kamera elé állunk és jönnek a forgatási napok, már annyit próbáltunk, hogy bejáratódnak a jelenetek. A Köntörfalaknak például megcsináltuk a trailerét, de nem jött össze időben a pénz. Dyga Zsombor rendező azt mondta, hogy egy, de maximum másfél év múlva lesz ebből film, és megkérdezte, hogy addig hajlandóak vagyunk-e próbálni. Elek Ferivel mondtuk, hogy persze. Szinte minden héten egyszer vagy kétszer próbáltunk Feri öltözőjében a Katona József Színházban. Meg se kellett tanulni a szöveget, mert megtanulódott az olvasások által. Beszélgettünk viszonyokról, hangsúlyokról, sokat szöszöltünk az egésszel – igazi műhelymunka volt. Aztán amikor felvettük a filmet, akkor egy delíriumos 15 napos időszakot éltünk meg. Éjszaka forgattunk, nappal meg mindenki dolgozott. Én a Nemzeti Színházban játszottam közben, és ott is aludtam. Kértem a kellékesektől párnát meg takarót, és hajnalban a forgatásról odaszállítottak a színházba. Aludtam 2 órát, és 10-kor keltem fel próbálni a János vitézt, délután ebéd, énekóra, tudtam megint aludni egy fél órát, és utána az esti előadás. Szóval nem tudom, hogy hogy csináltuk végig, nagyon kemény volt. De megérte! Sok díjat kapott a film. A 2008-as Filmszemlén például a Bibliothek Pascallal megosztva kapta a rendezői díjat. Elek Feri lett a legjobb színész, illetve a legjobb vágó díját is megkapa a film. Szóval felfigyeltek erre a háromszereplős alkotásra.

Tervezel nyaralást?

Júliusban el fogok utazni a nagymamámhoz Moszkvába, most már évente megyek hozzá. Aztán remélem, lesz egy kis pihenés is. Nem vállaltam túl sok koncertet és fellépést erre a nyárra, hogy tudjak pihenni.

Szeptember 29-én 2 teltházas koncertet adtunk a  Zeneakadémián, melyen John Williams varázslatos világa tárult elénk, Hollerung Gábor magyarázatával. A koncerten elhangoztt mű monstantól CD-n is megvásárolható! Aki lemaradt a koncertekről, és így nem találkozott velünk személyesen vasárnap, az se búsuljon, mert az alábbi linken megrendelheti a CD-t, postai kiszállítással: http://bit.ly/2n7rb0Z

De ha lemaradt, és máskor nem nem szeretne így járni, kattintson ide, és iratkozzon fel hírlevelünkre! Hogy mindenről időben értesüljön! http://bit.ly/2l3A7UH

A vendégeknek is zenélő szállodai zeneigazgató szonátája

Magyar Kornéllal, az Aria Hotel Budapest zeneigazgatójával folytatott első, együttműködési lehetőségeket tapogató megbeszélésünket gyorsan követi a második. Ám ezúttal már nem a „céges” keretek kerülnek terítékre, hanem valami olyasmi, ami a Hangoló olvasói számára is izgalmas: a világon szinte egyedülálló, zenei tematikájú szálloda kulisszatitkai, egy szállodai zeneigazgató izgalmas  munkaköre, illetve a szállodához tartozó, az olvasóinkat tárt karokkal – és kedvezménnyel – váró Liszt Étterem.

Szöveg: Czingráber Eszter

A megbeszélt időpontban érkezem a belváros közepén, a Bazilikától mindössze húsz méterre található boutique hotelbe. Várnom kell, de ezt egyáltalán nem bánom, mert egész egyszerűen élvezettel tölt el a szálloda lobbijában, az ahhoz több kisebb és egy nagyobb térben is kapcsolódó Liszt Étterem területén nézelődéssel eltöltött idő. Sok szállodában megfordultam már, de egészen határozottan állíthatom, hogy ennek a kis gangos bérházból kialakított, mindössze 49 szobás hotelnek és éttermének, meghitt zugainak, berendezésének a hangulata kivételesen magával ragadó. Most éppen egy tükör tart fogva, amelyet úgy állítottak be, hogy a körülötte felfelé tekergésnek induló csigalépcső teljes magasságában, korlátjával, díszes lámpáival tükröződjön benne. Az embernek szinte kedve támad nekivágni a meredek lépcsősornak…

Hol szeretnél leülni? – kérdezi tőlem a kis késéssel érkező igazgató úr. Vagy inkább fiatalember. Legutóbbi egyeztetésünk során körbejárhattam a szállodát, láttam kisebb és nagyobb termeket, bárokat, a Bazilika kupolájára 30 méteres magasságból tekintő, attól mindössze pár méterre húzódó tetőteraszt, mozis termet, zongorás termet, úgyhogy hirtelen magam sem tudom, mit válasszak. Kornél oldja meg a helyzetet, a Hercegprímás utcára terelve, ahol a Liszt Étterem teraszán foglalunk helyet.

Itt szoktál ebédelni?

Ebédelni nem igazán, néha vacsorázni.

Itt töltöd a vacsoraidődet?

Időnként előfordul, igen. Ez egy kis szálloda, kis csapattal, így a menedzsment tagjaira időnként hétvégi ügyeleti kötelezettség is hárul, amikor akár 2-3 napra be is költözünk valamelyik szobába. Ilyenkor, meg amikor késő estig tart a munkaidőm, akkor szívesen eszem itt.

Most ugyan a teraszon vagyunk, ahol kevésbé érvényesül az étterem hangulata, de bent amolyan monarchiabeli miliővel találkoztam.

Igen, jól érzékeled. Az étterem neve, Liszt, szinte adta magát, ha már zenei tematikájú hotelünk van itt Magyarországon. De az elnevezésen túl a miliőbe, a menü összeállításába is tettünk egy kis csavart. Monarchia korabeli ételeket szolgálunk fel, igyekszünk visszahozni az egész régió akkori ízvilágát. A berendezés is azt az időszakot idézi, bár színesebbé, kicsit modernebbé tettük, mert úgy gondoljuk, a mai világnak erősebb impulzusokra van szüksége ahhoz, hogy többévszázados ingerek ugyanúgy hathassanak.

Sokat tudsz az étteremről. Elvárás, hogy ennyire képben légy ez ügyben is?

Ahogy már említettem, ez itt egy kicsi, de nagyon elkötelezett csapat. Itt mindenki foglalkozik mindennel, ha úgy adódik, a saját munkakörén túl is. Láttam már, például a tulajdonos-alapítót, Henry Kallant is padlót felmosni. Jómagam zeneigazgató vagyok, de ez nagyon sokszor concierge-i feladatokkal jár, azaz tudnom kell válaszolni bármilyen vendég-kérdésre. Elsősorban persze a zenei témákkal keresnek meg, de bármi előfordulhat. Tehát nem árt, ha el tudom mondani, hogy éttermünkben a tükrökön híres zenészek aláírásait láthatja, vagy amíg majd az ételére várakozik, addig előételként saját sütésű kenyeret, házi vajat és házilag tisztított vizet szolgálunk fel neki.

Vajaskenyér függőségem okán ez utóbbi információ meglehetősen felkavar, de időkorlátaink visszaterelnek cikkem fő témájához.

A hotel alapítója, tulajdonosa itt él?

Nem, még csak nem is Magyarországon. Egy ipolysági magyar embert kell elképzelni, aki először Ausztriában, majd Amerikában próbált szerencsét. New Yorkban hét év alatt kifutófiúból szállodavezető lett, majd újabb hét év alatt saját szállodát, majd szállodaláncot alapított Library Hotel Collection néven. Tematikus szállodái vannak, négy Amerikában, egy Kanadában (ez az egyetlen, amely nem boutique, vagyis lényegesen nagyobb szobaszámmal rendelkezik), és két zenei tematikájú; az egyik Prágában, már 2003 óta, a másik pedig mi vagyunk, 2015 óta. Mr Kallan kiválóan beszél még mindig magyarul, és amikor itt tartózkodik, fokozza bennünk, itt dolgozókban az amúgy is erős, a hazai szállodaiparban egészen egyedi családias érzetet. Pár hete, amikor este hazaindulva odaköszöntem neki az étterem teraszára, kicsit leültetett, beszélgettünk, majd távoztomban kedvesen megpaskolta az arcom, és annyit mondott: Jól nézel ki, kölyök!

Azt hiszem, tudom, miről beszélsz. Ha nem is hasonló iparágban és logisztikában, de nálunk a BDZ-ben is jelen van egy erőteljes családi hangulat. A mi maestrónk, Hollerung Gábor is simán paskolgatja az embert, s mond közben valami kedveset, vagy viccesen kedvesnek tűnőt… Zenekari szempontból értem, mi az, hogy zenei tematika. De mit jelent ez egy szálloda esetében?

A szállodát négy szárnyra osztottuk, s a négy szárnyban különböző, zene által inspirált szobákat és lakosztályokat találunk. A különböző stílust felvonultató szárnyak minden egyes szobája zenei nagyságokat és legendákat ünnepel az opera, a klasszikus zene, a jazz és a kortárs könnyűzene világából. A hotelben találhatunk Maria Callas, James Brown vagy épp Liszt által inspirált szobát, az Opera szárnyban pedig híres operákra vagy balettekre reflektálnak a lakosztályok: így a Pillangókiasszonyra, a Rómeó és Júliára, a Carmenre, illetve a La Traviatára. A szobákban, és a legfelső gang fölött húzódó műanyag esőfogókon a híres cseh karikaturista, Joseph Blecha rajzait láthatjuk. A Music Garden névre hallgató hall a tetőtéri High Note SkyBaron kívül az egyik legkedveltebb része a hotelnek, hiszen az itt található Bogányi zongorán gyakran játszanak egyrészt tehetséges fiatal jazz muzsikusok, másrészt saját hangszerén többször zongorázott már Bogányi Gergely is nálunk. De gyakori vendég az Opera szárny kurátora, Rost Andrea, valamint a Kortárs könnyűzenei (contemporary) szárny kurátora, Rúzsa Magdolna is. Fisher Iván, a Klasszikus zenei szárny védnöke szintén gyakran veszi igénybe szállodánkat, különösen zenekara közelünkben zajló szabadtéri rendezvényei során.

A belsőépítészeti terveket egyébként Varró Zoltán készítette. Az auditív és szellemi élmények mellett a Harmony Spa is vendégeink rendelkezésére áll, jómagam pedig segítek vendégeinknek eligazodni a város nyújtotta kulturális rendezvények között.

Zenei hírességek is gyakran járnak ide, ugye?

Természetesen! A klasszikus zenei életből Plácido Domingo, Anna Nyetrebko, Edita Gruberová és Bryn Terfel is az Ariában szállt meg, a jazzvilágból mások mellett Randy Brecker és Benny Golson fordult meg – utóbbi autogramjáért szeretne New Yorkba jutni Viktor Navorski (Tom Hanks) a Terminál című filmben –, de Anastacia és Dan Brown is az Aria Hotel Budapest vendége volt már.

Elég komplex munkakörnek tűnik a szállodai zeneigazgatóság. Te valójában milyen végzettséggel bírsz?

Eredetileg irodalmárként végeztem az ELTE magyar szakán. De anyukám és apukám révén is hoztam magammal a zenét gyerekkorom óta. Anyukám csellótanár volt az Ádám Jenő zeneiskolában, apukám zongorista, illetve a Bartók Rádió nyugalmazott vezető szerkesztője. Apukám zenei tehetsége, abszolút hallása, kimagasló jazz-affinitása örök, utolérhetetlen példa, részben ezért lett belőlem is zenész. A zongora mellől a ritmika világa felé fordultam, még irodalmár egyetemista koromban meg is pályáztam egy ösztöndíjat Indonéziába. Így évekig tanultam tradicionális gamelánzenét, majd később többször mentem Indiába is tanulni. Ütőhangszeres előadó vagyok, és alkalmi jelleggel fel is lépek, például az Amadinda Ütőegyüttessel. De megélhetési formának nem ezt választottam, mert úgy ítéltem, ez a fajta zene nem tud integráltan jelen lenni Magyarországon. Néha alkalmam nyílik itt a szállodában is zenélésre, ma a délutáni Wine & Cheese elnevezésű „uzsonnafogadásunkon” például jót jammeltem szájharmonikán Kasai Jnofinnal, a két állandó zongoristánk egyikével.

Mindig van a zsebedben egy szájharmonika ilyen esetekre?

Úgy valahogy. De a szálloda zongoráihoz is szívesen leülök. Kéthetente jógaórákat tartunk a hotel tetején, a High Note SkyBarban, amelyekre bárki bejöhet, nem csak szállóvendégeink. Itt pedig elő tudnak kerülni az egzotikus hangszerek is, és a vendégek hálásak az élő elektronikával kevert keleti hangzásokért, amelyeket a gyakorlatok alatt játszom.

Tehát aktívan zenélsz továbbra is.

Igen, amennyire időm engedi. Az indiai gurum mondta, hogy a hangszeres gyakorlás a jóga egyik változata, a zene pedig egyfajta meditációs technika a sok közül. Számomra a zenélés szükséges szellemi és testi feltöltődés. Szerencsére más formában is jelen van a zene az életemben. Állandó kurzusom van a McDaniel College-ban itt Budapesten, általános ismereteket tanítok a zenéről nem zenész fiataloknak, akik a világ minden sarkából jönnek hozzánk tanulni. A Bartók Konzervatóriumban is tanítottam egy fél évet, indiai ritmika és gamelán zene témakörben.

És valójában miből áll a munkaköröd?

A legfontosabb feladatom nekem is a vendégekkel való közvetlen kapcsolattartás, és ezen belül is a különleges kívánságok megszervezése. A kívánságok között szép számmal akad zenei jellegű. A szálloda arculatához tartozik számos olyan zenei produkció szervezése és bonyolítása, amelynek a stílusa, hangzásvilága erősen befolyásolja az Aria márka karakterét, ezért ezek szervezésének részleteit mindig személyesen felügyelem. Szállodánknak állandó zenei programjai is vannak. Ezeket szervezem, vezetem, felügyelem, illetve foglalkozom mindenféle zenei igénnyel.

Meg zenélsz a vendégeknek… Kicsit olyan, mintha itt élnél a szállodában…

Ha nem is élek itt, valóban, kicsit saját otthonomnak is érzem. Szeretek itt lenni.

Úgy látszik, nem csak a dolgozók, de a vendégek is szeretnek az Aria Hotel Budapestben tartózkodni, hiszen 2017-ben a TripAdvisor értékelései alapján az Aria Hotel Budapest lett a világ legjobb szállodája. A New Yorkban megrendezett Traveler’s Choice Awards keretében hirdették ki a győztes hotelt.

Valószínűleg még hosszasan tudnánk beszélgetni a hotel, az étterem, a zenei igazgatói munkakör, illetve a BDZ és az Aria Hotel összekapcsolódási lehetőségeiről, de mivel időközben az étterem dolgozói megleptek minket a szokásos előétellel, levezetésképpen koccintunk egy kis házilag tisztított vízzel, megbeszéljük, hol érdemes parkolni, ha az ember biciklivel jár – mint ahogy mindketten tesszük -, aztán a tollat félretéve elmerülünk a házikenyér megvajazásában. Az én agyam pedig már azon jár, hogy vajon melyik barátnőmet milyen apropóból tudom ide, a Liszt étterem valamelyik zugába minél hamarabb elhozni, hogy átadjuk magunkat a kis csavarokkal elénk tárt Monarchia-hangulatnak. Mert visszajövök, az már biztos.