A világhír kapujában

„Az akadályok arra tanítanak, hogy leküzdjük őket”

Szepesi Bencét, a BDZ klarinétszólamának vezetőjét külön szeretettel és érdeklődéssel figyelem a kórusból, talán azért is, mert évekkel ezelőtt testvérével véletlenül egymás mellé ültünk az Énekel az ország egyik próbáján, és így teszünk azóta is, most már barátságból. Figyelem Bencét a próbákon és a koncerteken, ahol egyre gyakrabban áll szólistaként Gábor mellett, figyelem, ahogyan zenél és ahogyan fogadja a tapsot. Egy csendes kávézóban beszélgettünk a 2020. január 17-ei világpremierről, amikor zenekarunk szólistájaként Aharon Harlap “Concerto for Clarinet” című művét játssza majd, melyet a szerző neki írt.

Szöveg: Viant Katalin és Szepesi Bence

Beszélgetőtársam kedves, nyugodt, magabiztos. Tervei szárnyalók, melyek megvalósulásában a végtelenségig hisz.

Fantasztikus helyeken, fantasztikus koncerteket ad „a magyar”, ahogy Távol-keleten fogalmaznak veled kapcsolatban. Mesélj nekünk a turnétól, az idevezető útról!

Több mint 30 éve járhatom a világot. Első külföldi koncert turnémon a zeneiskola (VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskola) zenekarával adtam szóló koncerteket Athénban, Görögországban. Ekkor, ha jól emlékszem, 12 éves voltam. Az azóta is tartó, hosszú és színes pályafutást, kialakított nemzetközi karriert a sok befektetett munka és szerencse mellett azoknak az álmaimnak, terveimnek is köszönhetem, amelyek már tizenéves koromban is megvoltak a fejemben. Az ún. nemzetközi „karriereknek” több szintje van. Amit én idáig elértem, azt, természetesen sok ember segítségével, de igazából profi management nélkül értem el. Mindig is tele voltam ötletekkel, célokkal, elképzeléseimmel igyekeztem mindig egy-egy lépéssel mások előtt járni. Magam is szeretek szervezéssel, “menedzseléssel” foglalkozni, együtteseket létrehozni, programokat megtervezni, hosszú távú projekteket életre hívni. Ilyen például a jövőre 25 éves, egyedülálló együttes, a Budapest Szaxofon Kvartett is, amellyel Amerikától a Távol-Keletig több, mint 27 országban koncertezve beutaztuk a fél világot. Vagy ilyen a 3 évvel ezelőtt életre hívott és ma már egyre sikeresebb Magyar Klarinét és Szaxofon Társaság is, valamint hangsúlyozottan ide sorolhatom a BDZ-t is, amelyben – mint sokaknak -, nekem személyesen is egy „élet” közös munkája fekszik. (Jelenlegi a 27. szezonomat töltöm a zenekarnál…)

Őszintén mondhatom, hogy minden kezdeményezésre, amit sikerült megvalósítanom, büszke vagyok. A jelenlegi utam és karrierem az eddigiekhez képest egy másik szinten zajlik, profi ügynökséggel és külföldi (New York-i) bázissal. Így új utakon, újabb kapuk átlépésével, új, kiterjedtebb lehetőségek nyílnak meg számomra.

És valóban meg is nyílnak a kapuk?

Szerencsére többnyire igen, de ehhez ezért azt sem árt tudni, hogy merre menjen az ember, melyik kapuval próbálkozzon. Én mindig szerencsés embernek tartottam magam, már csak attól az egyszerű ténytől is, hogy a legszebb hivatást kaptam és választhattam: a zenélést. Úgy éreztem, hogy engem a lehetőségek és a segítők is mindig megtaláltak, a lehetőségekkel pedig igyekeztem is mindig élni. Életem mostani szakasza is úgy indult, hogy egy segítő és egy lehetőség jött velem szembe. Ezt a lehetőséget azonban nem csak észrevenni kellett, hanem teljes erőbedobással bele is kellett ugrani. Azt hiszem, ez utóbbira sem vállalkozik mindenki. A Carnegie Hall nemcsak a pályám egy újabb állomása, hanem az életem egy új szakaszának kezdete is volt egyben.

Mi kellett még ehhez?

Bátorság. Ha visszaemlékszem, talán nem is tudnék olyan elém került lehetőséget mondani az életemből, amibe ne ugrottam volna bele. Nem mondom, hogy mindig minden simán ment, nem mondom, hogy sosem izgultam, de félni nem féltem, és a feladatok mindig arra sarkalltak, hogy még többet fektessek be. A színpadon a tisztelet mindig arra emlékeztet, hogy a művész van a közönségért és nem pedig fordítva. Az akadályok arra tanítanak, hogy leküzdjük őket.

Mitől olyan nehéz ez a szintugrás?

A jelenlegi helyzetem legfőképpen abban különbözik minden eddigitől, hogy ezt a befektetett munkát már nem tudtam otthonról, Budapestről végezni, ehhez muszáj volt egy időre felhagynom sok mindennel, amit addig felépítettem, és New Yorkba költöznöm. Sajnos azt látom, hogy a világ térképén Budapest jóval kisebb súllyal szerepel, mint amit érdemelne, függetlenül attól, hogy mennyi tehetséges ember él itt. Ha valakinek a neve előtt az áll, hogy “New York based…”, akkor a megítélése egyből megváltozik.

György Ádám, akivel a turnéd során felléptél, kint ismert, itthon „ismeretlen zongorista”, ahogy egy CD-je címe is utal erre. Mi örülünk, ha itthon hallunk téged, nem is szívesen adunk téged másoknak, de tudjuk, hogy egy művész életében eljön az ideje a hosszabb-rövidebb ideig tartó a világjárásnak.

Valóban, a kisebb-nagyobb kihívások egy világjáró művész életében rendszeresen jelen vannak – de azt hiszem ez így természetes. Hozzáteszem, hogy Ádám azért már régóta nem “ismeretlen zongorista” itthon sem, sikerei eljutottak Magyarországra is.

Vannak még terveid?

Rengeteg! És még rengeteg tartalékom is van magamban… Aki a New York-i életet meg tudja szeretni és magáénak tudja érezni, az nem csak gondolkodásban, de energiában és tettekben is sokkal intenzívebben pörög, ott nincs leállás. És ezt mindenkinek tudomásul kell vennie, ha komoly eredményeket akar elérni. Szerencsére én azonnal otthon tudtam magam érezni abban a világban is. Ahogy említettem, rengeteg tervem van, például Magyar zeneszerzők klarinétra (és szaxofonra) írt zenekari, szóló, zongorakíséretes vagy kamaraműveivel kapcsolatban, amelyeket más esetleg nem szólaltat meg.

Mert olyan nehezek?

Elsősorban inkább azért, mert, sajnos kevesen jutnak hozzá olyan lehetőségekhez, mint én. A következő Carnegie Hall koncertemen például Bartók művet fogok játszani, amelynek megszólaltatása már évek óta a terveim között szerepelt.

Ehhez, mondjuk egy Bartók műhöz, nem kellenek magyar zenésztársak?

Technikailag mondhatnám, hogy nem, zeneileg persze más a helyzet. Hiszen Bartók zenéjét mi,  magyar zenészek érezzük leginkább sajátunknak. Az ázsiai turnén több koncertet fűztünk fel két, Bartók által gyűjtött népdalra, és erre a vázra improvizáltunk Ádámmal, mert mi ebben szeretünk mozogni, mert ez a gyökerünk és ezt szeretnénk globális módon átadni. Idén, 2019. november 24-én a Carnegie Hallban Bartók Kontrasztok című művét játszom majd el, egyrészt mert a mű bemutatója ehhez a koncertteremhez kötődik, másrészt az egyik kedvenc klarinétra írt kamarazenei művemről van szó, harmadrész pedig azért is, mert – ha jól tudom -, magyar klarinétművész eddig még nem léphetett színpadra ezzel a művel a Carnegie Hallban.

Ráadásul maga Bartók, valamint a klarinétra-hegedűre-zongorára írt “Kontrasztok” című kamaraműve Amerikában is igen jól ismert: Benny Goodman és Szigeti József a Carnegie Hallban mutatta be a számukra írt kompozíciót. Te döntesz vagy felkérnek egy adott műre a programjaidban?

Is – is, ebben is nagyon szabad és szerencsés vagyok, mert többnyire én dönthetek. Azt az ötletemet is sikerült megvalósítanom, hogy több hangszeren játszó művészként ez az oldalam is teret kaphasson a pályafutásomban. Szentpáli Roland barátom komponált számomra egy olyan versenyművet, ami 3 különböző hangszeren szólal meg. A “Rapszódia” egy olyan háromtételes mű, amelynek az első tétele klarinétra, a második tétele tárogatóra, a harmadik tétele pedig szoprán szaxofonra íródott. A darab eljátszása mindhárom hangszeren nehéz, kihívást jelentő feladat az előadónak, de szerencsére a közönség számára élvezetes kompozíció. Marosi László karmesterrel és Rolanddal közösen lemezre is rögzítettük, valamint óriási örömünkre Amerikában díjat is nyertünk vele. Örülök, hogy ez a projekt is megvalósult.

Ilyen tervek megvalósításához mennyire kell magabiztosnak lenni?

Inkább azt mondom, hogy nagyon motiváltnak kell lenni, mégpedig saját magunk által. Szükség van önmotivációra. Ez a pálya sok kínkeserves gyakorlást is jelent a négy fal között, ahol senki nem rugdos, hogy csináld, hogy még egy ici-picit jobb legyél. Ha az emberben saját magában nincs motiváló erő, akkor sosem fogja elérni a célját. Én a Carnegie Hall koncertemre mentálisan és fizikálisan is hónapokig tudatosan készültem.

Segít valaki egy-egy koncert előtt a felkészülésben?

Egy-egy volt tanítvány, tanár, barát, kolléga, szakember és természetesen a család is sokat tud hozzátenni a sikerhez, akár csak pár perc közösen eltöltött idővel is. Egyéb segítségem nem igen van, mert egészen egyedi, amit csinálok. De szívesen hallgatom meg azoknak az embereknek a véleményét, akikben megbízom.

Azért nem magányos pálya a tiéd.

A gyakorlás ugyan nagyon magányos dolog, de maga a zenész lét egyáltalán nem. Én amúgy is közösségi embernek tartom magam, hiszek a közösség erejében. Általában hosszú távú terveim vannak az életem minden területén, így a zenei hivatásomat tekintve is.

A személyes viszony okán írt neked Aharon Harlap is, Szentpáli Roland is klarinétversenyt?

Szentpáli Roland barátom versenyművének volt egy korábbi változata is csak klarinétra, melyet később számomra szerkesztett át három különböző hangszerre. A kérdés személyes részét nem kikerülve pedig az is fontos tény, hogy Rolanddal együtt nőttünk fel, így több évtizedes barátság fűz minket össze. Aharon pedig Hollerung Gábornak egy régi barátja, akivel úgy kerültem közelebbi kapcsolatba, hogy amikor ő először járt Budapesten a BDZ-nél, akkor én mutattam be az első klarinétversenyét még a régi Vigadó koncerttermében. Ez egy nagyon emlékezetes momentum volt mindkettőnk életében, a barátságunk is itt kezdődött, és azóta is tart. Ha jól emlékszem, 2 évvel ezelőtt az egyik beszélgetésünk során kérdezte meg, hogy nem bánnám- e, ha egy új klarinétversenyt komponálna számomra, amire természetesen boldogan mondtam igent. Ez a háromtételes versenymű Aharon szerint rengeteg rám szabott elemmel tarkított.

Mit jelent az, hogy rád szabott?

Aharon szereti azokat a hangszíneket, amelyeket én használok a klarinétommal, ezért a mű egyrészt hangulatában, másrészt hangszínében is nagyon sokszínű. De természetesen a virtuóz elemeket sem hanyagolta el számomra…

Minden klarinétnak más a hangszíne?

Van különbség a faanyagok között, van különbség a mechanikák között, fúvóka-fúvóka, valamint hordó és hordó között is (én például rózsafából készült hordón és vasból készült fúvókán játszom), melynek kombinációja eleve nem szokványos hangot hoz létre. Ehhez jön még eleve a nád, amelyből millióféle van, valamint a nádat a fúvókára erősítő “szorító”, amely piaci részvétele szintén hatalmas üzletággá fejlődött, de legfőképpen a fúvószenészek szerinti legfontosabb – velünk született – elem: az ansatz. A száj körüli izmok azok, amelyek mindenkinek egyéni megszólalást adnak. Olyan hangszeren, nádon és szorítón (RZ Capriccio CZ), D’Addario USA, BG France) játszom, melyet tudatosan választottam magamnak a sok gyártó, márka és típus közül, pont azért, mert azt a hangot tudom általuk megvalósítani, amit elképzelek.

Olvastam, hogy a klarinétos maga is hangot ad ki.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy a hangképzés is fontos eleme a megszólalásnak. Azt el lehet magyarázni, el lehet mutogatni, hogy a hangszert hogyan vegyük szájba, hogyan fújjuk meg, de azt nem láthatjuk, hogy kinek milyenek az izmai, hogy azok hogyan ernyednek vagy feszülnek meg, vagy, hogy milyen erős például a befújt levegő sűrűsége.

A mű ősbemutató lesz a Zeneakadémián.

Világpremier, melyen a szerző is jelen lesz. Roberto Paternostro fog vezényelni, akit szintén jól ismerek, hiszen többször dolgozott már a zenekarunkkal. Természetesen örültem volna, ha Gábor dirigál, de az évad rengeteg különféle hangversenyének tematikája és szereplői már azelőtt megszülettek, mint hogy ezt a művet beillesztettük volna erre a koncertre. Eredetileg már tavaly ősszel lett volna a bemutató Gáborral, amit a Carnegie Hall miatt kellett lemondanom. Abban biztos vagyok, hogy Aharon műve és az egész koncert fantasztikus lesz!

Mintha Gábort hallanám: ő is, ha kortárs mű hangzik el egy BDZ-koncerten, azt mondja a közönségnek, hogy szép lesz…

Gábornak az egyik erénye pontosan az a misszió, hogy magát a zenét és nem csak különböző stílusokat kedvelteti meg a közönséggel. Én nem vagyok egy tipikusan modern zenét játszó zenész, és inkább azt tanítom, azt igyekszem átadni, hogy mindenki a saját helyét találja meg a világban. Nekem az egyik célom éppen az volt a zenéléssel, hogy azt csinálhassam, amit igazán szeretek. Ezért csinálom a kvartettet, ezért vagyok itt ebben a zenekarban is, mert itt lehetek önmagam, itt, a millióféle zenei programban tudok a legsokoldalúbban fejlődni  zenekari játékosként, szólistaként, klarinétosként és szaxofonosként is.

Honnan jönnek az ötletek, hogy milyen úton haladj, milyen terveket, célokat valósíts meg?

Mindig előtérbe helyezem azt a gondolatot, hogy mi az, amivel évek múlva is boldogan foglalkoznék. Például hosszú évek óta tanítok különböző külföldi nyári kurzusokon, és megrögzött célom volt, hogy a rengeteg magas szintű szakmai kapcsolatomat, amiket az évtizedek alatt felhalmoztam, itthon kamatoztathassam. Így született meg az ötlete az idén már harmadik éve sikeresen megrendezett BalatonSAX Nemzetközi Klarinét és Szaxofon Nyári Akadémiának. Az ötletem megvalósításához természetesen sok-sok munkára, valamint olyan támogatókra, barátokra, segítőkre volt szükség, akik hittek bennem és az álmaimban. Megrögzött célom volt, hogy Európa egyik legszebb tavához, a Balatonhoz hozzam el a világ vezető klarinét és szaxofon professzorait – legfőképpen a magyar tehetséges növendékek számára.

Segít ebben valaki anyagilag? Gondolom, ez végleg nem három forint…

Természetesen igen, szerencsére van támogató, és pályázati lehetőségek is rendelkezésre állnak.

A mecenatúra más, mint a szponzoráció. A mecénás önzetlenül segít, nincsenek elvárásai…

Igen, így van, a befektető, a szponzor és a mecenatúra teljesen más fogalmak és szerepkörök. A befektető egyfajta személyes bankként „üzemel”, részt kérve a profitból. A szponzor a támogatásért saját elvárásokat is érvényesíteni akar, a mecénás viszont nem érdekből támogat, hanem, mert hisz a megvalósulandó projektben és megengedheti magának az önzetlen segítségadást. Ezért is tervem a magán-mecenatúra magyarországi kialakítása, mert hiszek benne, hogy annak, aki megteheti, jó érzés a tehetséges zenészek támogatása.

Mit gondolsz, hol leszel 10 év múlva?

Nem szeretek jósolgatni, inkább igyekszem úgy alakítani az életemet, hogy mindig azt csinálhassam, ami örömöt okoz. Az biztos, hogy BDZ-ben nagyon szeretek zenélni…