Amikor a szív és a pénz összefog

„Mindig is lényem része volt a jótékonykodás és a kultúra-függőség”

 

Szöveg: Czingráber Eszter

A készülő BDZ-mozifilm ügyet boncolgatva kikerülhetetlen az ötletgazda, az egész folyamat mozgatórugója, a BDZ-mecénási szerepébe lépő Élő Nóra „feltérképezése”. Budai otthonában fogad, a délelőtti kétórás jógázás után, a kora esti BDZ koncertre indulás előtt.

Minden nap jógázol?

Áh, sajnos nem! Alapvetően heti egyszer jógázom és egyszer járok masszőrhöz, de a mostani nyár annyira kusza volt, hogy ez a szokásom teljesen felborult. Meg is éreztem a fizikai állapotomon! Úgyhogy épp most vagyok „visszaszokóban” a heti rendszerességre.

A házadat környező budai hegyek, a ház tágas terei, a beáradó fényesség, a festmények a falakon elég inspirálólag hathatnak.

Csodálatos lakás, szeretek itt élni! És jól megfér egymással a klasszikus és a mondern az élettérben. Konyhakertem ugyan nincs, de nem is baj, mert épp az idén vágtunk bele néhányan egy kéthektáros, somogyvámosi földterületen a vegyszermentes zöldségtermelésbe.

Zöldségek? Na de mi a célod, mi a terved ezzel az elköteleződéssel?

Szeretnénk majd beszállítók lenni mindenféle helyekre. Adtunk magunknak 2-3 évet, hogy kiderüljön, milyen növény hogy él ott meg, mire van szükségünk felhasználóként, illetve mit tudunk eladni. Az idei év az első próbaüzemünk. Izgalmas!

De ugye ezt nem úgy kell elképzelni, hogy igen aktív budapesti életed mellett te magad gondozod a gazdaságot?

Nem, dehogy! Van két alkalmazottunk, akik ott is élnek, és akiknek ez most a fő munkája. És a megtermelt zöldségek házi feldolgozásában is van segítségem. Erdélyi születésű Ági barátnőmmel – akivel érkezésedkor össze is futottál -, 1999 óta vagyunk egyre szorosabb, már-már rokoni kapcsolatban; ő az én egyik legfőbb támaszom. A sok friss zöldségből például ő fog – egyelőre csak házi fogyasztásra, később aztán valószínűleg nagytételben is – isteni zakuszkát készíteni. {A zakuszka eredetileg Örményországból vagy Grúziából származó, de Moldován keresztül Erdélybe került és ott igen népszerűvé vált, kenyérre kenhető, különféle zöldségekből es paprikából készült krém, amely felhasználható az ételek ízesítésére, vagy tésztaételekhez hozzáadott mártásként. Az ételízesítésen kívül előételként, szendvicskrémként, salátaként is használja az orosz, bolgár, román, szerb, erdélyi konyha. Néhány változatát gombóccá összegyúrva készítik el. Az erdélyi zakuszkának rengeteg ízváltozata van, hiszen minden erdélyi háziasszony másképp készíti és fűszerezi. – Szerk.}

Vegyszermentes termelés, jóga, régebbről tudom rólad, hogy homeopátia… Honnan ez az „alternatív” érdeklődés?

A természetgyógyászat mindig is érdekelt! Szüleim orvosok voltak, úgyhogy nem az ő közreműködésükkel kerültem a természetes gyógymódok közelébe… Igazán akkor adtam át magam ennek az iránynak, amikor nagyobbik fiam 3 éves korában asztmatikus tüneteket produkált, én meg, az addig megszerzett mindenféle homeopátiás tudásomat bevetve végül is teljesen szteroid mentesen kikezeltem őt. Nem lett asztmás! Mindez persze titokban történt, mert sem a szüleim, sem a férjem nem támogatta az ilyen irányú gyógyítást. Én meg csak egyre erősebb híve lettem. Főleg, amikor kisebbik fiam kruppos rohamát – aminek az átélését senkinek nem kívánom – egyetlen homeopátiás bogyóval megszűntettem. Élete második rohamát is kezelve soha többé nem találkoztunk ezzel a betegséggel. Persze nagy felelősség a hagyományos orvoslástannal így magányosan szembemenni egy adott közegben. De pont amikor kisfiammal együtt küzdöttünk ezzel a csúnya, fulladásos betegséggel, homeopátiás tanulmányaimban akkor foglakoztunk a kruppal, mint a homeopátiás gyógyászat sikerének tökéletes példájával. Úgyhogy volt némi támaszom a döntésemben…

Akkor most hogyan is kell elképzelni az álláspontodat hagyományos orvoslás és alternatív gyógymódok témakörben?

A nagy álmom a teljes szintézis létrehozása a gyógyászat terén. Amolyan igazi holisztikusként úgy képzelem, hogy meg kell tanítani az embereket három dologra: az ayurvédára, ami tulajdonképpen a megelőzés tudománya, a homeopátiára, ami a krónikus betegségek kiváló kezelő-tudománya és a hagyományos, nyugati orvoslásra, amely az akkut betegségek esetében nélkülözhetetlen. Illetve mindezek közös, holisztikus elfogadására

Ez lenne az álmod? Mozdulsz is valahogy efelé?

Oh, igen. Egyrészt nemsokára megnyílik a Bartók Béla úton az Ayurvéda központom, másrészt egy olyan akadémiát tervezgetek, ahol e három irányzatot együtt oktatják. Jelenleg elsősorban az Ayurvéda központra koncentrálok, ahol Baktai Ádám lesz a joga oktató és az asztrológiai tanácsadó, lesz gyógytorna és ayurvédikus masszázs. (Ami egyébként egy csoda – neked is ajánlom! Méregtelenít, rendbe tesz…. Én Indiában próbáltam ki először.)

Azt hiszem, mondhatjuk, hogy mersz nagyot álmodni… De én a kultúra kapcsán ismertelek meg. Szívügyed a BDZ, zenekarunk sorsa, 25 éve, a kezdetektől bérletes koncertlátogatónk vagy, és még azt is tudom rólad, hogy nagyon sokfelé és sokféle módon jótékonykodsz a kultúrában. Honnan ez a kultúra-vonzódás?

Azt kell mondanom, hogy beleszülettem, magamba szívtam. Nálunk a családban az állandó tanulás, kulturálódás a szüleinktől jött. (A hat évvel fiatalabb öcsém is átélte ezt, bár ő végül „engedett”, és orvos lett belőle…) A szüleimmel kezdtem el BDZ koncertekre járni. Ők írattak be az akkori Gorkij Fasori Általános Iskolában zongora különórára is. Igaz, zongorázni csak hét évig tanultam – és sajnos azóta sem gyakorlom ezt a tevékenységet, nem volt igazán az én világom -, de például a vele járó zeneirodalom oktatás máig meghatározó tudást és élményeket adott számomra.

Az utazás is ennek a családi kultúrkörnek a része volt?

Igen. Még általános iskolás voltam, amikor először mentünk családosan görög-török körútra. A szüleim annyira felkészültek voltak a meglátogatott helyekből, mintha valódi idegenvezetők kísértek volna minket. Arra is nagyon emlékszem, amikor később Párizsban múzeumokból járkáltunk ki-be. De addigra már engem is megérintett annyira a dolog, hogy a Manet kiállításról nem bírtam kikavarodni. Ez volt az első eset, amikor nem muszájból, hanem mélységes érdeklődésből jártam végig egy kiállítást és várattam meg alaposan a családomat az előbukkanásommal.

Mindezekből akár következhetne is, hogy művész legyen belőled. Vagy esetleg van is, mondjuk, egy titkos festőműhelyed a Körúton?

Nem, dehogy! Valójában a családi hagyománynak leginkább az utazás része fogott meg. Utazni akartam, mindenáron. Ehhez pedig – mivel akkoriban még nem igazán lehetett utazni – közgazdásszá, külkereskedővé kellett válni. Így hát azzá váltam, és utaztam is, diplomám megszerzése utáni harmadik hónaptól mind a mai napig. (Ez akkortájt azért még nagyobb dolognak számított.)

A Közgazdasági Egyetem mást is hozott számodra…

Így igaz. Ott ismertem meg a férjemet, aki egy évfolyammal járt fölöttem. ’85-ben, két év együttlét után össze is házasodtunk. És már így, házaspárként jártuk be Ausztráliát, amikor férjem oda kapott ösztöndíjat, én pedig követtem őt, saját költségünkre. Munkát is vállaltam ott, méghozzá kórházban. Eleinte egyáltalán nem értettem a helyi angol beszédet (angol felsőfokúm ellenére), de aztán hamar belerázódtam. Három hónapig sokat dolgoztam, hajnalonta még szórólapoztam is, de aztán  a maradék egy hónapban beutaztuk fél Ausztráliát.  Hazafelé pedig megálltunk pár napra Szingapúrban, mert odafelé nekem annyira megtetszett ez a független, törpe-ország, hogy ragaszkodtam néhány ott töltött naphoz hazafelé menet. Összességében elmondhatjuk erről az időszakról, hogy az ottani keresetünkből teremtettük meg mostani otthonunk alapjait.

Aztán mi történt? Hogy jut el valaki az ausztráliai mosogatástól odáig, hogy itthon a legnagyobb könyvterjesztő és kiadó egyik tulajdonosa lesz – úgy, mint te most?

Egyszerűen belendültünk. A férjem vállalkozó kedvű ember volt már akkor is.  ’92-ben megalapította cégtársaival a Librit, az Állami Könyvterjesztő Vállalat privatizálása után. Azt mondhatjuk, jó időben voltunk jó helyen. Majdnem a semmiből teremtettük meg magunknak a vagyont

A te tevékenységedet hogy kell elképzelni ebben az időszakban?

Külkereskedőnként kezdtem dolgozni. Korábbi vágyaimnak megfelelően sok helyen jártam Európában, sőt, Amerikában is. De közben jöttek a gyerekek, nagyobbik fiam, Olivér ’91-ben, Viktor pedig ’93-ban született.  ’96-ban privatizáltuk a Diafilmgyártó vállalat (ekkor már Diafilm Kft.), és én voltam 2000-ig az ügyvezetője. Én költöztettem el a céget a hatalmas területű Mafilm telepről (Róna utca) a 2. kerületbe, egy jóval kisebb, gazdaságosabban kezelhető területre. De természetesen, mint minden vállalkozásban, nálunk is voltak fentek és lentek az idők folyamán.

Hogy vezetett mindez a Libri Könyvkiadóhoz, amelynek jelenleg is többségi tulajdonosa vagy férjeddel karöltve (akitől időközben elváltál….)

2011-ben alapítottuk meg az addig csak könyvterjesztéssel foglalkozó Libri Kft. mellé a kiadót is, amelynek azóta is társtulajdonosa vagyok. A Libri csoporthoz időközben több kiadó is csatlakozott.

Tudom, üzletelsz is sokat, de jómagam a jótékonykodásod révén ismertelek meg. Sokat jótékonykodsz. Ez hol gyökerezik nálad?

Tulajdonképpen mindig is része volt az életemnek. Ha látom a tehetséget, megmozdul bennem valami, és egyszerűen segítenem kell.

Ez történt a BDZ-vel kapcsolatban is?

Pontosan ez! Ahogy már mondtam, csaknem 25 éve követem a zenekar tevékenységét, csodálom sokszínűségét. Ráadásul elbűvöl Hollerung Gábor hihetetlen lelkesedése, ereje is, és minden, amit a zenekarral „művel”. Így aztán hagytam magam elragadtatni a saját ötleteim által a BDZ-vel kapcsolatban is. Amikor láttam Sólyom András Fischer Ivánnal forgatott filmjét, elkezdett birizgálni bennem az érzés, hogy ilyen filmet a BDZ-ről, erről a fantasztikus zenekarról és Hollerung Gáborról is látni kellene a közönségnek.

Először megkerested Sólyom Andrást, aztán fogadtál engem a BDZ marketingeseként, és azóta együtt dolgozunk azon, hogy a zenekar 25 évességének apropóján a moziba kerülhessen a BDZ 25 – film.

Pontosan így történt. De, amit talán még te sem tudsz a sok közös gondolkodás ellenére sem, hogy mindeközben döbbentem rá, hogy az egyik legfontosabb jelenlegi küldetésem, hogy teljes erőmmel beálljak a BDZ mellé, mint mecénás. Támogatnom kell ezt a csodát, amit a BDZ-műhely és Hollerung Gábor jelent.