Amikor a szív és a pénz összefog

„Mindig is lényem része volt a jótékonykodás és a kultúra-függőség”

 

Szöveg: Czingráber Eszter

A készülő BDZ-mozifilm ügyet boncolgatva kikerülhetetlen az ötletgazda, az egész folyamat mozgatórugója, a BDZ-mecénási szerepébe lépő Élő Nóra „feltérképezése”. Budai otthonában fogad, a délelőtti kétórás jógázás után, a kora esti BDZ koncertre indulás előtt.

Minden nap jógázol?

Áh, sajnos nem! Alapvetően heti egyszer jógázom és egyszer járok masszőrhöz, de a mostani nyár annyira kusza volt, hogy ez a szokásom teljesen felborult. Meg is éreztem a fizikai állapotomon! Úgyhogy épp most vagyok „visszaszokóban” a heti rendszerességre.

A házadat környező budai hegyek, a ház tágas terei, a beáradó fényesség, a festmények a falakon elég inspirálólag hathatnak.

Csodálatos lakás, szeretek itt élni! És jól megfér egymással a klasszikus és a mondern az élettérben. Konyhakertem ugyan nincs, de nem is baj, mert épp az idén vágtunk bele néhányan egy kéthektáros, somogyvámosi földterületen a vegyszermentes zöldségtermelésbe.

Zöldségek? Na de mi a célod, mi a terved ezzel az elköteleződéssel?

Szeretnénk majd beszállítók lenni mindenféle helyekre. Adtunk magunknak 2-3 évet, hogy kiderüljön, milyen növény hogy él ott meg, mire van szükségünk felhasználóként, illetve mit tudunk eladni. Az idei év az első próbaüzemünk. Izgalmas!

De ugye ezt nem úgy kell elképzelni, hogy igen aktív budapesti életed mellett te magad gondozod a gazdaságot?

Nem, dehogy! Van két alkalmazottunk, akik ott is élnek, és akiknek ez most a fő munkája. És a megtermelt zöldségek házi feldolgozásában is van segítségem. Erdélyi születésű Ági barátnőmmel – akivel érkezésedkor össze is futottál -, 1999 óta vagyunk egyre szorosabb, már-már rokoni kapcsolatban; ő az én egyik legfőbb támaszom. A sok friss zöldségből például ő fog – egyelőre csak házi fogyasztásra, később aztán valószínűleg nagytételben is – isteni zakuszkát készíteni. {A zakuszka eredetileg Örményországból vagy Grúziából származó, de Moldován keresztül Erdélybe került és ott igen népszerűvé vált, kenyérre kenhető, különféle zöldségekből es paprikából készült krém, amely felhasználható az ételek ízesítésére, vagy tésztaételekhez hozzáadott mártásként. Az ételízesítésen kívül előételként, szendvicskrémként, salátaként is használja az orosz, bolgár, román, szerb, erdélyi konyha. Néhány változatát gombóccá összegyúrva készítik el. Az erdélyi zakuszkának rengeteg ízváltozata van, hiszen minden erdélyi háziasszony másképp készíti és fűszerezi. – Szerk.}

Vegyszermentes termelés, jóga, régebbről tudom rólad, hogy homeopátia… Honnan ez az „alternatív” érdeklődés?

A természetgyógyászat mindig is érdekelt! Szüleim orvosok voltak, úgyhogy nem az ő közreműködésükkel kerültem a természetes gyógymódok közelébe… Igazán akkor adtam át magam ennek az iránynak, amikor nagyobbik fiam 3 éves korában asztmatikus tüneteket produkált, én meg, az addig megszerzett mindenféle homeopátiás tudásomat bevetve végül is teljesen szteroid mentesen kikezeltem őt. Nem lett asztmás! Mindez persze titokban történt, mert sem a szüleim, sem a férjem nem támogatta az ilyen irányú gyógyítást. Én meg csak egyre erősebb híve lettem. Főleg, amikor kisebbik fiam kruppos rohamát – aminek az átélését senkinek nem kívánom – egyetlen homeopátiás bogyóval megszűntettem. Élete második rohamát is kezelve soha többé nem találkoztunk ezzel a betegséggel. Persze nagy felelősség a hagyományos orvoslástannal így magányosan szembemenni egy adott közegben. De pont amikor kisfiammal együtt küzdöttünk ezzel a csúnya, fulladásos betegséggel, homeopátiás tanulmányaimban akkor foglakoztunk a kruppal, mint a homeopátiás gyógyászat sikerének tökéletes példájával. Úgyhogy volt némi támaszom a döntésemben…

Akkor most hogyan is kell elképzelni az álláspontodat hagyományos orvoslás és alternatív gyógymódok témakörben?

A nagy álmom a teljes szintézis létrehozása a gyógyászat terén. Amolyan igazi holisztikusként úgy képzelem, hogy meg kell tanítani az embereket három dologra: az ayurvédára, ami tulajdonképpen a megelőzés tudománya, a homeopátiára, ami a krónikus betegségek kiváló kezelő-tudománya és a hagyományos, nyugati orvoslásra, amely az akkut betegségek esetében nélkülözhetetlen. Illetve mindezek közös, holisztikus elfogadására

Ez lenne az álmod? Mozdulsz is valahogy efelé?

Oh, igen. Egyrészt nemsokára megnyílik a Bartók Béla úton az Ayurvéda központom, másrészt egy olyan akadémiát tervezgetek, ahol e három irányzatot együtt oktatják. Jelenleg elsősorban az Ayurvéda központra koncentrálok, ahol Baktai Ádám lesz a joga oktató és az asztrológiai tanácsadó, lesz gyógytorna és ayurvédikus masszázs. (Ami egyébként egy csoda – neked is ajánlom! Méregtelenít, rendbe tesz…. Én Indiában próbáltam ki először.)

Azt hiszem, mondhatjuk, hogy mersz nagyot álmodni… De én a kultúra kapcsán ismertelek meg. Szívügyed a BDZ, zenekarunk sorsa, 25 éve, a kezdetektől bérletes koncertlátogatónk vagy, és még azt is tudom rólad, hogy nagyon sokfelé és sokféle módon jótékonykodsz a kultúrában. Honnan ez a kultúra-vonzódás?

Azt kell mondanom, hogy beleszülettem, magamba szívtam. Nálunk a családban az állandó tanulás, kulturálódás a szüleinktől jött. (A hat évvel fiatalabb öcsém is átélte ezt, bár ő végül „engedett”, és orvos lett belőle…) A szüleimmel kezdtem el BDZ koncertekre járni. Ők írattak be az akkori Gorkij Fasori Általános Iskolában zongora különórára is. Igaz, zongorázni csak hét évig tanultam – és sajnos azóta sem gyakorlom ezt a tevékenységet, nem volt igazán az én világom -, de például a vele járó zeneirodalom oktatás máig meghatározó tudást és élményeket adott számomra.

Az utazás is ennek a családi kultúrkörnek a része volt?

Igen. Még általános iskolás voltam, amikor először mentünk családosan görög-török körútra. A szüleim annyira felkészültek voltak a meglátogatott helyekből, mintha valódi idegenvezetők kísértek volna minket. Arra is nagyon emlékszem, amikor később Párizsban múzeumokból járkáltunk ki-be. De addigra már engem is megérintett annyira a dolog, hogy a Manet kiállításról nem bírtam kikavarodni. Ez volt az első eset, amikor nem muszájból, hanem mélységes érdeklődésből jártam végig egy kiállítást és várattam meg alaposan a családomat az előbukkanásommal.

Mindezekből akár következhetne is, hogy művész legyen belőled. Vagy esetleg van is, mondjuk, egy titkos festőműhelyed a Körúton?

Nem, dehogy! Valójában a családi hagyománynak leginkább az utazás része fogott meg. Utazni akartam, mindenáron. Ehhez pedig – mivel akkoriban még nem igazán lehetett utazni – közgazdásszá, külkereskedővé kellett válni. Így hát azzá váltam, és utaztam is, diplomám megszerzése utáni harmadik hónaptól mind a mai napig. (Ez akkortájt azért még nagyobb dolognak számított.)

A Közgazdasági Egyetem mást is hozott számodra…

Így igaz. Ott ismertem meg a férjemet, aki egy évfolyammal járt fölöttem. ’85-ben, két év együttlét után össze is házasodtunk. És már így, házaspárként jártuk be Ausztráliát, amikor férjem oda kapott ösztöndíjat, én pedig követtem őt, saját költségünkre. Munkát is vállaltam ott, méghozzá kórházban. Eleinte egyáltalán nem értettem a helyi angol beszédet (angol felsőfokúm ellenére), de aztán hamar belerázódtam. Három hónapig sokat dolgoztam, hajnalonta még szórólapoztam is, de aztán  a maradék egy hónapban beutaztuk fél Ausztráliát.  Hazafelé pedig megálltunk pár napra Szingapúrban, mert odafelé nekem annyira megtetszett ez a független, törpe-ország, hogy ragaszkodtam néhány ott töltött naphoz hazafelé menet. Összességében elmondhatjuk erről az időszakról, hogy az ottani keresetünkből teremtettük meg mostani otthonunk alapjait.

Aztán mi történt? Hogy jut el valaki az ausztráliai mosogatástól odáig, hogy itthon a legnagyobb könyvterjesztő és kiadó egyik tulajdonosa lesz – úgy, mint te most?

Egyszerűen belendültünk. A férjem vállalkozó kedvű ember volt már akkor is.  ’92-ben megalapította cégtársaival a Librit, az Állami Könyvterjesztő Vállalat privatizálása után. Azt mondhatjuk, jó időben voltunk jó helyen. Majdnem a semmiből teremtettük meg magunknak a vagyont

A te tevékenységedet hogy kell elképzelni ebben az időszakban?

Külkereskedőnként kezdtem dolgozni. Korábbi vágyaimnak megfelelően sok helyen jártam Európában, sőt, Amerikában is. De közben jöttek a gyerekek, nagyobbik fiam, Olivér ’91-ben, Viktor pedig ’93-ban született.  ’96-ban privatizáltuk a Diafilmgyártó vállalat (ekkor már Diafilm Kft.), és én voltam 2000-ig az ügyvezetője. Én költöztettem el a céget a hatalmas területű Mafilm telepről (Róna utca) a 2. kerületbe, egy jóval kisebb, gazdaságosabban kezelhető területre. De természetesen, mint minden vállalkozásban, nálunk is voltak fentek és lentek az idők folyamán.

Hogy vezetett mindez a Libri Könyvkiadóhoz, amelynek jelenleg is többségi tulajdonosa vagy férjeddel karöltve (akitől időközben elváltál….)

2011-ben alapítottuk meg az addig csak könyvterjesztéssel foglalkozó Libri Kft. mellé a kiadót is, amelynek azóta is társtulajdonosa vagyok. A Libri csoporthoz időközben több kiadó is csatlakozott.

Tudom, üzletelsz is sokat, de jómagam a jótékonykodásod révén ismertelek meg. Sokat jótékonykodsz. Ez hol gyökerezik nálad?

Tulajdonképpen mindig is része volt az életemnek. Ha látom a tehetséget, megmozdul bennem valami, és egyszerűen segítenem kell.

Ez történt a BDZ-vel kapcsolatban is?

Pontosan ez! Ahogy már mondtam, csaknem 25 éve követem a zenekar tevékenységét, csodálom sokszínűségét. Ráadásul elbűvöl Hollerung Gábor hihetetlen lelkesedése, ereje is, és minden, amit a zenekarral „művel”. Így aztán hagytam magam elragadtatni a saját ötleteim által a BDZ-vel kapcsolatban is. Amikor láttam Sólyom András Fischer Ivánnal forgatott filmjét, elkezdett birizgálni bennem az érzés, hogy ilyen filmet a BDZ-ről, erről a fantasztikus zenekarról és Hollerung Gáborról is látni kellene a közönségnek.

Először megkerested Sólyom Andrást, aztán fogadtál engem a BDZ marketingeseként, és azóta együtt dolgozunk azon, hogy a zenekar 25 évességének apropóján a moziba kerülhessen a BDZ 25 – film.

Pontosan így történt. De, amit talán még te sem tudsz a sok közös gondolkodás ellenére sem, hogy mindeközben döbbentem rá, hogy az egyik legfontosabb jelenlegi küldetésem, hogy teljes erőmmel beálljak a BDZ mellé, mint mecénás. Támogatnom kell ezt a csodát, amit a BDZ-műhely és Hollerung Gábor jelent.

WALPURGIS-ÉJ

Február 1-jén a BDZ és a Feledi-projekt segítségével megelevenedik a Walpurgis-éj a MÜPA színpadán. De miről is van szó valójában?

Magyarországon kevéssé ismert, de európaszerte ismert hagyomány, a kereszténység előtti időkből eredeztethető ünnep. Az április 30-áról május 1-ére virradó éjjel megünnepelt esemény neve Szent Walburgától, egy Dél-Németországban ténykedő benedekrendi apácáról kapra végeredményben a nevét. A szent ünnepe május 1-ére esik, az ez előtti 9 napot Walpurgisnapokként ismeri a hagyomány. Ezen idő alatt harangozással védekezzenek a boszorkányok machinációi ellen. Mára keresztények és nem-keresztények együtt ünneplik a világ eme leghíresebb boszorkányszombatját.

A német hiedelemvilág szerint ekkor minden égtájról az ördögök, boszorkányok a Brocken hegyre (a “Blockbergre”), vagy más magaslatra sereglenek, hogy varázslatos táncaikkal és ráolvasással elűzzék a tél szellemeit, egy utolsó télvégi mulatságon. A titkos, alvilági összejöveteleknek többek között egyik ismert (záró)motívuma az ördöggel való orgia, a házasság szentségének paródiájaként.

Az irodalomban is találunk eme ünnepre való hivatkozásokat, például Goethe Faustjának egyik jelenete a “Walpurgisnacht”, ahol az ördög a maga birodalmába vezeti Faustot, hogy megkóstoltatassa vele a Walpurgis-éj mámorát. Mendelssohn pedig az Első Walpurgis-éj című kantátájával (1832) népszerűsítette ezt a népi babonát.

Mendelssohn műve, az énekes szólistákat, kórust és zenekart foglalkoztató, fél óránál valamivel tovább tartó kantáája nyitányból és kilenc, egybekomponált számból áll. Olyan, mint egy nagy, lendületes drámai jelenet, jól illene egy romantikus operába is. Története abba az időbe vezet, amikor az államvallássá tett kereszténységgel szemben a druidák még őrizték ősi hitüket, és titokban végezték a pogány rítusaikat.

A nyitány nagyobb része a tél viharainak bemutatása (a partitúrában ez áll: A rossz idő), melyet megszakít a druida vezér hívójelét jelképező kürt-fagott szóló. A nyitány második része az Átmenet a tavaszhoz feliratot viseli. Az első számban (Es lacht der Mai) a druidák a májust köszöntik, a fagy és a hó elmúltával felfelé igyekeznek a hegyre, hogy régi szent szokás szerint a Mindenek Atyját dicsőítsék. Egy idős asszony azonban (no.2 Konnt ihr so verwegen handeln) figyelmezteti a többieket: az erdő szélén a keresztények állnak lesben, és halál vár arra, akit a tiltott szertartáson érnek. Erre a druida pap felszólítja népét (no.3 Wer Opfer heut’ zu bringen scheut), hogy teljesítse a kötelességét, az őrök pedig figyelik az erdőt, hogy nem jön -e ellenség (no.4 Verteilt euch, wack’re Männer, hier). Úgy tartják távol a keresztényeket, hogy ördögi teremtményeknek öltöznek és megtévesztésül óriási zajt csapnak (no.5 Diese dumpfen Pfaffenchristen és no.6 Kommt mit Zacken und mit Gabeln), miközben a druida pap elkezdi az ünnepélyes szertartást (no.7 So weit gebracht, dass wir bei Nacht). A közeledő keresztények megijednek a pokoli teremtményektől (no.8 Hilf, ach hilf mir, Kriegsgeselle) és elmenekülnek. A druidák a tűz lángjaival megtisztítják és megerősítik hitüket (no.9 Die Flamme reinigt sich vom Rauch), és kantáta a fény dicsőítésével ér véget.

A világhír kapujában

„Az akadályok arra tanítanak, hogy leküzdjük őket”

Szepesi Bencét, a BDZ klarinétszólamának vezetőjét külön szeretettel és érdeklődéssel figyelem a kórusból, talán azért is, mert évekkel ezelőtt testvérével véletlenül egymás mellé ültünk az Énekel az ország egyik próbáján, és így teszünk azóta is, most már barátságból. Figyelem Bencét a próbákon és a koncerteken, ahol egyre gyakrabban áll szólistaként Gábor mellett, figyelem, ahogyan zenél és ahogyan fogadja a tapsot. Egy csendes kávézóban beszélgettünk a 2020. január 17-ei világpremierről, amikor zenekarunk szólistájaként Aharon Harlap “Concerto for Clarinet” című művét játssza majd, melyet a szerző neki írt.

Szöveg: Viant Katalin és Szepesi Bence

Beszélgetőtársam kedves, nyugodt, magabiztos. Tervei szárnyalók, melyek megvalósulásában a végtelenségig hisz.

Fantasztikus helyeken, fantasztikus koncerteket ad „a magyar”, ahogy Távol-keleten fogalmaznak veled kapcsolatban. Mesélj nekünk a turnétól, az idevezető útról!

Több mint 30 éve járhatom a világot. Első külföldi koncert turnémon a zeneiskola (VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskola) zenekarával adtam szóló koncerteket Athénban, Görögországban. Ekkor, ha jól emlékszem, 12 éves voltam. Az azóta is tartó, hosszú és színes pályafutást, kialakított nemzetközi karriert a sok befektetett munka és szerencse mellett azoknak az álmaimnak, terveimnek is köszönhetem, amelyek már tizenéves koromban is megvoltak a fejemben. Az ún. nemzetközi „karriereknek” több szintje van. Amit én idáig elértem, azt, természetesen sok ember segítségével, de igazából profi management nélkül értem el. Mindig is tele voltam ötletekkel, célokkal, elképzeléseimmel igyekeztem mindig egy-egy lépéssel mások előtt járni. Magam is szeretek szervezéssel, “menedzseléssel” foglalkozni, együtteseket létrehozni, programokat megtervezni, hosszú távú projekteket életre hívni. Ilyen például a jövőre 25 éves, egyedülálló együttes, a Budapest Szaxofon Kvartett is, amellyel Amerikától a Távol-Keletig több, mint 27 országban koncertezve beutaztuk a fél világot. Vagy ilyen a 3 évvel ezelőtt életre hívott és ma már egyre sikeresebb Magyar Klarinét és Szaxofon Társaság is, valamint hangsúlyozottan ide sorolhatom a BDZ-t is, amelyben – mint sokaknak -, nekem személyesen is egy „élet” közös munkája fekszik. (Jelenlegi a 27. szezonomat töltöm a zenekarnál…)

Őszintén mondhatom, hogy minden kezdeményezésre, amit sikerült megvalósítanom, büszke vagyok. A jelenlegi utam és karrierem az eddigiekhez képest egy másik szinten zajlik, profi ügynökséggel és külföldi (New York-i) bázissal. Így új utakon, újabb kapuk átlépésével, új, kiterjedtebb lehetőségek nyílnak meg számomra.

És valóban meg is nyílnak a kapuk?

Szerencsére többnyire igen, de ehhez ezért azt sem árt tudni, hogy merre menjen az ember, melyik kapuval próbálkozzon. Én mindig szerencsés embernek tartottam magam, már csak attól az egyszerű ténytől is, hogy a legszebb hivatást kaptam és választhattam: a zenélést. Úgy éreztem, hogy engem a lehetőségek és a segítők is mindig megtaláltak, a lehetőségekkel pedig igyekeztem is mindig élni. Életem mostani szakasza is úgy indult, hogy egy segítő és egy lehetőség jött velem szembe. Ezt a lehetőséget azonban nem csak észrevenni kellett, hanem teljes erőbedobással bele is kellett ugrani. Azt hiszem, ez utóbbira sem vállalkozik mindenki. A Carnegie Hall nemcsak a pályám egy újabb állomása, hanem az életem egy új szakaszának kezdete is volt egyben.

Mi kellett még ehhez?

Bátorság. Ha visszaemlékszem, talán nem is tudnék olyan elém került lehetőséget mondani az életemből, amibe ne ugrottam volna bele. Nem mondom, hogy mindig minden simán ment, nem mondom, hogy sosem izgultam, de félni nem féltem, és a feladatok mindig arra sarkalltak, hogy még többet fektessek be. A színpadon a tisztelet mindig arra emlékeztet, hogy a művész van a közönségért és nem pedig fordítva. Az akadályok arra tanítanak, hogy leküzdjük őket.

Mitől olyan nehéz ez a szintugrás?

A jelenlegi helyzetem legfőképpen abban különbözik minden eddigitől, hogy ezt a befektetett munkát már nem tudtam otthonról, Budapestről végezni, ehhez muszáj volt egy időre felhagynom sok mindennel, amit addig felépítettem, és New Yorkba költöznöm. Sajnos azt látom, hogy a világ térképén Budapest jóval kisebb súllyal szerepel, mint amit érdemelne, függetlenül attól, hogy mennyi tehetséges ember él itt. Ha valakinek a neve előtt az áll, hogy “New York based…”, akkor a megítélése egyből megváltozik.

György Ádám, akivel a turnéd során felléptél, kint ismert, itthon „ismeretlen zongorista”, ahogy egy CD-je címe is utal erre. Mi örülünk, ha itthon hallunk téged, nem is szívesen adunk téged másoknak, de tudjuk, hogy egy művész életében eljön az ideje a hosszabb-rövidebb ideig tartó a világjárásnak.

Valóban, a kisebb-nagyobb kihívások egy világjáró művész életében rendszeresen jelen vannak – de azt hiszem ez így természetes. Hozzáteszem, hogy Ádám azért már régóta nem “ismeretlen zongorista” itthon sem, sikerei eljutottak Magyarországra is.

Vannak még terveid?

Rengeteg! És még rengeteg tartalékom is van magamban… Aki a New York-i életet meg tudja szeretni és magáénak tudja érezni, az nem csak gondolkodásban, de energiában és tettekben is sokkal intenzívebben pörög, ott nincs leállás. És ezt mindenkinek tudomásul kell vennie, ha komoly eredményeket akar elérni. Szerencsére én azonnal otthon tudtam magam érezni abban a világban is. Ahogy említettem, rengeteg tervem van, például Magyar zeneszerzők klarinétra (és szaxofonra) írt zenekari, szóló, zongorakíséretes vagy kamaraműveivel kapcsolatban, amelyeket más esetleg nem szólaltat meg.

Mert olyan nehezek?

Elsősorban inkább azért, mert, sajnos kevesen jutnak hozzá olyan lehetőségekhez, mint én. A következő Carnegie Hall koncertemen például Bartók művet fogok játszani, amelynek megszólaltatása már évek óta a terveim között szerepelt.

Ehhez, mondjuk egy Bartók műhöz, nem kellenek magyar zenésztársak?

Technikailag mondhatnám, hogy nem, zeneileg persze más a helyzet. Hiszen Bartók zenéjét mi,  magyar zenészek érezzük leginkább sajátunknak. Az ázsiai turnén több koncertet fűztünk fel két, Bartók által gyűjtött népdalra, és erre a vázra improvizáltunk Ádámmal, mert mi ebben szeretünk mozogni, mert ez a gyökerünk és ezt szeretnénk globális módon átadni. Idén, 2019. november 24-én a Carnegie Hallban Bartók Kontrasztok című művét játszom majd el, egyrészt mert a mű bemutatója ehhez a koncertteremhez kötődik, másrészt az egyik kedvenc klarinétra írt kamarazenei művemről van szó, harmadrész pedig azért is, mert – ha jól tudom -, magyar klarinétművész eddig még nem léphetett színpadra ezzel a művel a Carnegie Hallban.

Ráadásul maga Bartók, valamint a klarinétra-hegedűre-zongorára írt “Kontrasztok” című kamaraműve Amerikában is igen jól ismert: Benny Goodman és Szigeti József a Carnegie Hallban mutatta be a számukra írt kompozíciót. Te döntesz vagy felkérnek egy adott műre a programjaidban?

Is – is, ebben is nagyon szabad és szerencsés vagyok, mert többnyire én dönthetek. Azt az ötletemet is sikerült megvalósítanom, hogy több hangszeren játszó művészként ez az oldalam is teret kaphasson a pályafutásomban. Szentpáli Roland barátom komponált számomra egy olyan versenyművet, ami 3 különböző hangszeren szólal meg. A “Rapszódia” egy olyan háromtételes mű, amelynek az első tétele klarinétra, a második tétele tárogatóra, a harmadik tétele pedig szoprán szaxofonra íródott. A darab eljátszása mindhárom hangszeren nehéz, kihívást jelentő feladat az előadónak, de szerencsére a közönség számára élvezetes kompozíció. Marosi László karmesterrel és Rolanddal közösen lemezre is rögzítettük, valamint óriási örömünkre Amerikában díjat is nyertünk vele. Örülök, hogy ez a projekt is megvalósult.

Ilyen tervek megvalósításához mennyire kell magabiztosnak lenni?

Inkább azt mondom, hogy nagyon motiváltnak kell lenni, mégpedig saját magunk által. Szükség van önmotivációra. Ez a pálya sok kínkeserves gyakorlást is jelent a négy fal között, ahol senki nem rugdos, hogy csináld, hogy még egy ici-picit jobb legyél. Ha az emberben saját magában nincs motiváló erő, akkor sosem fogja elérni a célját. Én a Carnegie Hall koncertemre mentálisan és fizikálisan is hónapokig tudatosan készültem.

Segít valaki egy-egy koncert előtt a felkészülésben?

Egy-egy volt tanítvány, tanár, barát, kolléga, szakember és természetesen a család is sokat tud hozzátenni a sikerhez, akár csak pár perc közösen eltöltött idővel is. Egyéb segítségem nem igen van, mert egészen egyedi, amit csinálok. De szívesen hallgatom meg azoknak az embereknek a véleményét, akikben megbízom.

Azért nem magányos pálya a tiéd.

A gyakorlás ugyan nagyon magányos dolog, de maga a zenész lét egyáltalán nem. Én amúgy is közösségi embernek tartom magam, hiszek a közösség erejében. Általában hosszú távú terveim vannak az életem minden területén, így a zenei hivatásomat tekintve is.

A személyes viszony okán írt neked Aharon Harlap is, Szentpáli Roland is klarinétversenyt?

Szentpáli Roland barátom versenyművének volt egy korábbi változata is csak klarinétra, melyet később számomra szerkesztett át három különböző hangszerre. A kérdés személyes részét nem kikerülve pedig az is fontos tény, hogy Rolanddal együtt nőttünk fel, így több évtizedes barátság fűz minket össze. Aharon pedig Hollerung Gábornak egy régi barátja, akivel úgy kerültem közelebbi kapcsolatba, hogy amikor ő először járt Budapesten a BDZ-nél, akkor én mutattam be az első klarinétversenyét még a régi Vigadó koncerttermében. Ez egy nagyon emlékezetes momentum volt mindkettőnk életében, a barátságunk is itt kezdődött, és azóta is tart. Ha jól emlékszem, 2 évvel ezelőtt az egyik beszélgetésünk során kérdezte meg, hogy nem bánnám- e, ha egy új klarinétversenyt komponálna számomra, amire természetesen boldogan mondtam igent. Ez a háromtételes versenymű Aharon szerint rengeteg rám szabott elemmel tarkított.

Mit jelent az, hogy rád szabott?

Aharon szereti azokat a hangszíneket, amelyeket én használok a klarinétommal, ezért a mű egyrészt hangulatában, másrészt hangszínében is nagyon sokszínű. De természetesen a virtuóz elemeket sem hanyagolta el számomra…

Minden klarinétnak más a hangszíne?

Van különbség a faanyagok között, van különbség a mechanikák között, fúvóka-fúvóka, valamint hordó és hordó között is (én például rózsafából készült hordón és vasból készült fúvókán játszom), melynek kombinációja eleve nem szokványos hangot hoz létre. Ehhez jön még eleve a nád, amelyből millióféle van, valamint a nádat a fúvókára erősítő “szorító”, amely piaci részvétele szintén hatalmas üzletággá fejlődött, de legfőképpen a fúvószenészek szerinti legfontosabb – velünk született – elem: az ansatz. A száj körüli izmok azok, amelyek mindenkinek egyéni megszólalást adnak. Olyan hangszeren, nádon és szorítón (RZ Capriccio CZ), D’Addario USA, BG France) játszom, melyet tudatosan választottam magamnak a sok gyártó, márka és típus közül, pont azért, mert azt a hangot tudom általuk megvalósítani, amit elképzelek.

Olvastam, hogy a klarinétos maga is hangot ad ki.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy a hangképzés is fontos eleme a megszólalásnak. Azt el lehet magyarázni, el lehet mutogatni, hogy a hangszert hogyan vegyük szájba, hogyan fújjuk meg, de azt nem láthatjuk, hogy kinek milyenek az izmai, hogy azok hogyan ernyednek vagy feszülnek meg, vagy, hogy milyen erős például a befújt levegő sűrűsége.

A mű ősbemutató lesz a Zeneakadémián.

Világpremier, melyen a szerző is jelen lesz. Roberto Paternostro fog vezényelni, akit szintén jól ismerek, hiszen többször dolgozott már a zenekarunkkal. Természetesen örültem volna, ha Gábor dirigál, de az évad rengeteg különféle hangversenyének tematikája és szereplői már azelőtt megszülettek, mint hogy ezt a művet beillesztettük volna erre a koncertre. Eredetileg már tavaly ősszel lett volna a bemutató Gáborral, amit a Carnegie Hall miatt kellett lemondanom. Abban biztos vagyok, hogy Aharon műve és az egész koncert fantasztikus lesz!

Mintha Gábort hallanám: ő is, ha kortárs mű hangzik el egy BDZ-koncerten, azt mondja a közönségnek, hogy szép lesz…

Gábornak az egyik erénye pontosan az a misszió, hogy magát a zenét és nem csak különböző stílusokat kedvelteti meg a közönséggel. Én nem vagyok egy tipikusan modern zenét játszó zenész, és inkább azt tanítom, azt igyekszem átadni, hogy mindenki a saját helyét találja meg a világban. Nekem az egyik célom éppen az volt a zenéléssel, hogy azt csinálhassam, amit igazán szeretek. Ezért csinálom a kvartettet, ezért vagyok itt ebben a zenekarban is, mert itt lehetek önmagam, itt, a millióféle zenei programban tudok a legsokoldalúbban fejlődni  zenekari játékosként, szólistaként, klarinétosként és szaxofonosként is.

Honnan jönnek az ötletek, hogy milyen úton haladj, milyen terveket, célokat valósíts meg?

Mindig előtérbe helyezem azt a gondolatot, hogy mi az, amivel évek múlva is boldogan foglalkoznék. Például hosszú évek óta tanítok különböző külföldi nyári kurzusokon, és megrögzött célom volt, hogy a rengeteg magas szintű szakmai kapcsolatomat, amiket az évtizedek alatt felhalmoztam, itthon kamatoztathassam. Így született meg az ötlete az idén már harmadik éve sikeresen megrendezett BalatonSAX Nemzetközi Klarinét és Szaxofon Nyári Akadémiának. Az ötletem megvalósításához természetesen sok-sok munkára, valamint olyan támogatókra, barátokra, segítőkre volt szükség, akik hittek bennem és az álmaimban. Megrögzött célom volt, hogy Európa egyik legszebb tavához, a Balatonhoz hozzam el a világ vezető klarinét és szaxofon professzorait – legfőképpen a magyar tehetséges növendékek számára.

Segít ebben valaki anyagilag? Gondolom, ez végleg nem három forint…

Természetesen igen, szerencsére van támogató, és pályázati lehetőségek is rendelkezésre állnak.

A mecenatúra más, mint a szponzoráció. A mecénás önzetlenül segít, nincsenek elvárásai…

Igen, így van, a befektető, a szponzor és a mecenatúra teljesen más fogalmak és szerepkörök. A befektető egyfajta személyes bankként „üzemel”, részt kérve a profitból. A szponzor a támogatásért saját elvárásokat is érvényesíteni akar, a mecénás viszont nem érdekből támogat, hanem, mert hisz a megvalósulandó projektben és megengedheti magának az önzetlen segítségadást. Ezért is tervem a magán-mecenatúra magyarországi kialakítása, mert hiszek benne, hogy annak, aki megteheti, jó érzés a tehetséges zenészek támogatása.

Mit gondolsz, hol leszel 10 év múlva?

Nem szeretek jósolgatni, inkább igyekszem úgy alakítani az életemet, hogy mindig azt csinálhassam, ami örömöt okoz. Az biztos, hogy BDZ-ben nagyon szeretek zenélni…

NAGYBŐGŐ PRÓBAJÁTÉK

A BUDAFOKI DOHNÁNYI ERNŐ SZIMFONIKUS ZENEKAR

próbajátékot hirdet

NAGYBŐGŐ TUTTI

állásra 

A próbajáték anyaga:

Dittersdorf: Nagybőgőverseny 1. tétel Gruber kadenciával

Zenekari állások:

Mozart: g-moll szimfónia 1. tétel
Mozart: Haffner szimfónia 4. tétel
Brahms: II. szimfónia 4. tétel
Beethoven: IX. szimfónia 4. tétel
Bartók: A kékszakállú herceg vára

IDŐPONT: 2020. február 3. 10:00 óra

HELYSZÍN: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B. IV. épület

JELENTKEZÉS: lakcím telefonszám, magyar nyelvű önéletrajz mellékelésével, Drucker Zsuzsa művészeti titkárnál (drucker.zsuzsa@bdz.hu, +36306702440) 2020. január 31-ig.

A zenekari állások kottáit a jelentkezés beadása után, egyeztetés alapján lehet átvenni a zenekar titkárságán, illetve elektronikus úton is igényelhetőek.
A próbajátékon zongorakísérőről nem tudunk gondoskodni.

Budapest, 2019. december 13.

Hollerung Gábor
ügyvezető, zeneigazgató

SZÍNHÁZ, KONCERT, KONCERTSZÍNHÁZ

Tompos Kátya színésznő, énekesnő, dalszerző, dalszövegíró, leendő Csajkovszkij-interpretátor, gyakran a főszereplő férfi csini barátnője, közösségi ember és álzongorista. Nálunk énekes-sztárvendégként fog tündökölni ez év végén az Arénában, az Igazából karácsony című koncertshow színpadán. Várjuk a közös munkát!

Szöveg: Borbély Linda

Kátyát a nyár közepén csak a Madách színházban lehet „elkapni”. Nagy lendülettel és sok próbával készül épp ő is a Once című, világhírű film hazai színházi musical bemutatójára.

Amíg vártalak téged, a portán belelestem a monitoron a próbába. Erről a darabról lehet mesélni egy kicsit, vagy még minden nagyon titkos vele kapcsolatban?

Ez egy ír zenés darab, azt hiszem, hogy 7 vagy 8 díjat is kapott.

És pont azt a híres dalt próbáltátok itt a végén, ami díjat is nyert, ugye?

Igen, amiben zongorázom. A darab egyáltalán nem tipikus musical, már csak azért sem, mert olyan színészeket hívtak el a castingra, akik tudnak hangszeren is játszani. A darabban élőben zenélnek a színészek, és közben szerepet játszanak, táncolnak is.

A te karaktered zongorázik. Tanultál zongorázni?

Nem, a zongora az egyetlen hangszer a darabban, amelynek megszólaltatását csak imitáljuk. (De amúgy nem tudom, hogy lehet-e erről beszélni, hogy nem vesszük-e el a darab varázsát…) Biztos sokan meg fogják kérdezni, meg már eddig is kérdezték: a Lány nem zongorázik ebben a darabban? Mindig úgy van beforgatva a zongora, hogy nem látszik, mit játszom. De azért így sem árt tudni az alapokat, hogy melyik hang hol van, nehogy össze-vissza üssek. Most a próbákon egy asztalnál ülünk, az asztalt nyomkodjuk, mintha zongoráznánk.

És a férfi főszereplő?

Ő élőben gitározik.

Miről szól ez a musical?

A történet Dublinban játszódik, és arról szól, hogy van ez az ír fiú, aki éppen szerelmi bánatát éli, és utcazenél. Találkozik egy lánnyal, aki hallgatja, amit játszik, a végén odamegy hozzá és megszólítja. Elkezdenek ismerkedni, beszélgetni, a lánynak akcentusa van, kiderül, hogy cseh. Látja, hogy a srác nagyon tehetséges, de maga alatt van, nem szereti túlságosan a saját életét. Elkezdi felkarolni, elkezd valahogy életet lehelni belé a zene által, merthogy ő is zenész, ő is egy nehéz sorsú valaki. Valahogy kirángatja a fiút a szerelmi depresszióból. Természetesen szerelmesek lesznek egymásba, hatással vannak egymásra, a zene is nagyon összeköti a lelküket, de végül úgy alakulnak a dolgok, hogy nem maradnak együtt.

Pont ezt akartam mondani: láttam régebben a musical alapját képező filmet, és nekem úgy rémlik, hogy nincs happy end, ez egy elég sírós film. Ez jó musical-alapanyagnak? A musicalek általában vidámak, és megkapják a happy endet, nem?

Szerintem pont ez a jó benne, így játszható jelenetek vannak benne. A zenéje sem mondható tipikusnak: olyan, mint amit koncertre írtak, nem pedig egy zenés darabhoz. Nagyon sok szerelmes dal van benne – nyilván a szerzőt a szerelem ihlette, de az egész olyan, mint egy unplugged koncert, mint egy koncertszínház.

Nagyon bensőséges zenéket hallottam…

Igen, és közben erős jelenetek is születnek, szövődik egy szerelem, amit végül felülír a zene szeretete. A főszereplők fontosak lesznek egymás számára, de saját életüket élik, nem együtt közös életüket. A lánynak van egy férje, akivel nem olyan jó a viszonya, és van egy közös gyerekük. A dalokat, amiket felvesznek CD-re, és amivel sikerük lesz, a Fiú a másik lányhoz írta, ahhoz, akivel véget ért a kapcsolata. A két főszereplő valahogy mindent visszaépít, meggyógyít saját életében a zene által, és nem lesznek egymáséi végül. Szerintem valójában az élet is valami ilyesmi.

Mikor lesz a bemutató?

Szeptember 22-én.

És akkor most egész nyáron ezt próbáljátok itt a Madách Színházban?

Nem. Most már 2 hónapja próbáljuk, de úgy, hogy 3 szereposztás van a Lányból, és 2 a Fiúból, azaz felváltva dolgozunk. Ezen a héten már összpróbákat tartunk, holnap is lesz még egy, és aztán vége. Utána augusztus 22-én fogunk újra próbálni, és akkor onnan még 1 hónap a bemutatóig.

Ezen kívül milyen színházi munkáid vannak még?

A jövő évadra átnyúlnak az idei munkáim: A varsói melódia, My Fair Lady, Prostitúció, aztán lesz most a Once, amiről eddig beszélgettünk, aztán majd a Centrál Színházban is fogok próbálni egy darabot, ami szintén egy filmadaptáció.

Ez nem túl sok?

Ez most így bírható. Sőt, alapvetően szeretnék közben a saját koncertjeimmel is foglalkozni. Szeptember 22-én bemutatjuk ezt a darabot, utána nekem már csak előadásokat kell játszani és koncertezni.

2017-ben jött ki a második cd-d. Azzal szoktál koncertezni?

Igen. Nagy élmény számomra ennek a cd-nek a zenei anyaga, mert egy kicsit jobban megismertem általa a popzenét meg a rockzenét. Hrutka Robi és a csapata ebben a témában utaznak, és én alkalmazkodtam hozzájuk. Az első cd-t még úgy készítettük, hogy inkább az én zenei világomhoz igazodtunk. Most csak a dalokat, szövegeket írom én.

A zenében szeretnék egy kicsit továbblépni. A Színművészetin a mesterem, Bakó Gizella klasszikus darabok segítségével tanított minket énekelni. Mozart-, Donizetti-áriákat tanultunk. Hiányzik az a fajta elmélyülés, amit a klasszikus zene jelent.  A klasszikus zene szerintem egy kiinduló műfaj. Nagyon jó a könnyedebb műfaj, meg a jazz is, csak abban nem tudok úgy elmélyülni, mint a klasszikus zenében.

Akkor most egy klasszikus zenei cd-n gondolkozol igazából?

Még nincsen konkrétum ezzel kapcsolatban, de hiányzik a lelkemnek, hogy klasszikus anyagot gyakoroljak.  Persze nagyon jó lenne, ha lenne belőle lemezfelvétel, de ez egyelőre csak terv. Először szeretném kiválasztani azokat a dalokat, amik számomra megfelelő hangmagasságban íródtak, amelyekkel meg tudok birkózni. Aztán szép lassan elkezdem őket összefésülni. Nagyon régóta szeretnék például Csajkovszkijt énekelni, oroszul.

Hát el tudlak képzelni ilyen szerepben az Igazából karácsony című koncertshow-nkon…

Ahhoz meg valami karácsonyi téma kellene. Szimfonikus zenekarral énekelni igazán izgalmas lehetőség…

A színház és a zene nálad váltakozik a napi rutinban. Van, hogy úgy érzed, hogy valamelyik felé jobban húz a szíved?

Igen. Mindegyikben megtalálom a számomra fontos dolgokat. A színház azért jó, mert az egy közösség, ahová én is tartozom. Közösek a problémák, a siker. Viszont mindig megmondják, hogy mit kell épp csinálni. Amikor zenészként dolgozom, sokkal nagyobb a szabadságom, az viszont picit magányosabb tevékenység. Persze ott is partnerek a zenészek, de mivel én állok elöl, én viszem a prímet, más terhek, más figyelmek jutnak nekik és nekem.

Akkor ez a kettő kiegészíti egymást. Mindegyik ad valamit abból, amire éppen vágysz.

Én az éneklést is szerepként élem meg, számomra az is egy felvett szerep – jó értelemben. A dalokkal is történeteket mesélek el, azok is kis jelenetek, csak úgy magában énekelni nem szoktam.

Tehát csak úgy kedvtelésből nem énekelgetsz?

De, a kádban. De ha kiállok a színpadra, akkor azzal szeretnék valamit közölni. Néha gondom is van azzal, hogy beszélni kell a dalok között. Valamennyire el kell mondani, hogy mi miről szól. Ahhoz szoktam hozzá, hogy egy színdarabban nem esem ki a szerepemből, éneklésnél viszont ki-ki kell lépni egy-egy pillanatra, hogy bevonhassam jobban a közönséget. Főleg, ha nem magyarul énekelek. Nem szeretem megváltoztatni a dal eredeti nyelvét. Mert nekem a nyelv is zene, és ha változtatok az eredeti nyelven, az egy kicsit olyan, mintha eltorzítanám a hangzást.

Szerencsére azért elég sok nyelven beszélsz.

Angolt és franciát tanultam, és az orosz a második nyelvem, amit a magyar után a legjobban beszélek, de egyik nyelvet sem beszélem úgy, ahogy szeretném. Egyik sem erős annyira, mint a magyar, és ez frusztráló. Ezért van az, hogy a zenében mindig próbálok foglalkozni a szöveggel. Amit énekelek, azt értelmezem, mindent lefordítok, és amit nem értek, azt kiszótározom.

A dalaid hogyan születnek?

A második lemez dalai úgy születtek, hogy Hrutka Robi sokáig rágta a fülemet, hogy próbáljam már meg a szövegírást, mert egészen máshogy énekli az ember a saját dalait, mint másokét. Volt egy dal, amit teljes egészében én írtam. Gitáron játszom olyan szinten, hogy le tudok fogni akkordokat, és azokból össze tudok hozni valamit. Így kezdtem el kombinálni ezeket, és íródott egy dal. Általában este, színház után – természetesen a legleterheltebb időszakban – zajlott a cd alapanyaggal való munkánk. Robitól kaptam egy zene alapot, feldúdolt valamit. Ő mindig halandzsa angollal dúdol fel dalokat, és ez becsapós, nagyon nehéz hasonló magyar szöveget létrehozni. Nyeklik-nyaklik a magyar nyelv az angolhoz képest. Nehéz feladat volt, nagy kihívás. Aztán egyik este hazajöttem, leültem, kicsit becsuktam a szememet, és elkezdtem mindenféle szövegeket írni. Volt nálam egy füzet, össze-vissza volt firkálva, ha valami eszembe jutott, lejegyeztem, mert tudtam, hogy a következő pillanatban be kell mennem egy jelenetre a színházba, vagy csak simán elfelejtem, amit kitaláltam. Azt hiszem, a Szerelmes Shakespeare-t próbáltuk akkoriban. Érdekes, hogy azok a mondatok, amik valamilyen formában benne voltak a színdarabban, elkezdtek inspirálni a lemezt illetően is. Nagyon érdekes volt, és félelmetes is sok helyen. Aztán egy idő után úgy voltam vele, hogy nem baj, lesz, amilyen lesz. Számomra mindenképpen érdekes pillanat ez az életemben, mert kiderül, mit tudok kihozni magamból szövegíróként.

Mi a helyzet a filmekkel? A legtöbben a nagy közönségfilmekből ismerik a nevedet.

Tavaly szerepeltem egy elég kis költségvetésű nagyjátékfilmben, a Most van most címűben. Szép helyszíneken forgattunk, nagyon kedves a történet, de a film nem hozott akkora sikert. Nagyon jó élmény volt, de sajnos nem kapott elegendő anyagi támogatást.

Nagyon sok közönségfilmben szerepeltem már, szívesen bekerülnék már valamiféle komolyabb filmbe is. Sokszor voltam már a főszereplő férfi csaja, jó lenne olyan szerepeket is eljátszani, amelyek karakteresebbek. Ezért szerettem például Szajki Péter régebbi filmjét, a Nejem, nőm, csajom címűt. Ebben egy nagyon zárt, hipervallásos családanya szerepére kértek fel, aki a végére valahogy fellazul. Az például egy nagyon érdekes, izgalmas lehetőség volt számomra.

Egy filmszerepre a felkészülés mennyire más dolgokat vesz igénybe, mint egy színházi szerep?

Ha nincs sok próba, akkor meg kell tanulnod a szöveget, és összemondod párszor a partnereddel. Szerencsés esetben több próbafelvétel is készül, és mire kamera elé állunk és jönnek a forgatási napok, már annyit próbáltunk, hogy bejáratódnak a jelenetek. A Köntörfalaknak például megcsináltuk a trailerét, de nem jött össze időben a pénz. Dyga Zsombor rendező azt mondta, hogy egy, de maximum másfél év múlva lesz ebből film, és megkérdezte, hogy addig hajlandóak vagyunk-e próbálni. Elek Ferivel mondtuk, hogy persze. Szinte minden héten egyszer vagy kétszer próbáltunk Feri öltözőjében a Katona József Színházban. Meg se kellett tanulni a szöveget, mert megtanulódott az olvasások által. Beszélgettünk viszonyokról, hangsúlyokról, sokat szöszöltünk az egésszel – igazi műhelymunka volt. Aztán amikor felvettük a filmet, akkor egy delíriumos 15 napos időszakot éltünk meg. Éjszaka forgattunk, nappal meg mindenki dolgozott. Én a Nemzeti Színházban játszottam közben, és ott is aludtam. Kértem a kellékesektől párnát meg takarót, és hajnalban a forgatásról odaszállítottak a színházba. Aludtam 2 órát, és 10-kor keltem fel próbálni a János vitézt, délután ebéd, énekóra, tudtam megint aludni egy fél órát, és utána az esti előadás. Szóval nem tudom, hogy hogy csináltuk végig, nagyon kemény volt. De megérte! Sok díjat kapott a film. A 2008-as Filmszemlén például a Bibliothek Pascallal megosztva kapta a rendezői díjat. Elek Feri lett a legjobb színész, illetve a legjobb vágó díját is megkapa a film. Szóval felfigyeltek erre a háromszereplős alkotásra.

Tervezel nyaralást?

Júliusban el fogok utazni a nagymamámhoz Moszkvába, most már évente megyek hozzá. Aztán remélem, lesz egy kis pihenés is. Nem vállaltam túl sok koncertet és fellépést erre a nyárra, hogy tudjak pihenni.

A MÉLTÓSÁG HANGJA – JÓTÉKONYSÁGI KONCERT

Örömmel fogadtuk a lassan harminc éve a gyógyíthatatlan betegek ápolásával, családtagjaik támogatásával foglalkozó Magyar Hospice Alapítvány felkérését, hogy a 2020-as évet nyitó jótékonysági rendezvényükön Radics Gigi és Szakcsi Lakatos Béla társaságában egy különleges koncert közreműködői legyünk.

A koncert részleteit itt olvashatja: https://www.facebook.com/events/474195373214041/

Segítse ön is az alapítvány betegellátási tevékenységét, a végstádiumú daganatos betegek szakszerű és szeretetteljes ellátását azzal, hogy jegyet vált erre a különleges estre!

http://bit.ly/2Dj9XCS

John Williams: HARRY POTTER SUITE – CD-n is!

Szeptember 29-én 2 teltházas koncertet adtunk a  Zeneakadémián, melyen John Williams varázslatos világa tárult elénk, Hollerung Gábor magyarázatával. A koncerten elhangoztt mű monstantól CD-n is megvásárolható! Aki lemaradt a koncertekről, és így nem találkozott velünk személyesen vasárnap, az se búsuljon, mert az alábbi linken megrendelheti a CD-t, postai kiszállítással: http://bit.ly/2n7rb0Z

De ha lemaradt, és máskor nem nem szeretne így járni, kattintson ide, és iratkozzon fel hírlevelünkre! Hogy mindenről időben értesüljön! http://bit.ly/2l3A7UH

Három fiatal férfi – a zene három oldalán

A Dohnányi bérletünk soron következő koncertjére ismételten izgalmas műsort sikerült összeállítanunk: A többszörös karmesterverseny első helyezett Káli Gábor vezényletével szólal meg november 30-án Mozart: Esz-dúr szimfóniája, Szentpáli Roland: Trombitaversenye, zárásként pedig felcsendül Sosztakovics: I. szimfóniája. Az est szólistája a világhír kapujában toporgó ifjú trombitás, Pálfalvi Tamás. Összeállításunkból most megismerheti a hangverseny magyar vonatkozású szereplőit.

Szülinapi trombitaverseny

Szentpáli Roland Trombitaversenye 2008-ban született az MR Szimfonikusok felkérésére Tarkövi Gábor trombitaművész 40. születésnapjára. A versenymű három különböző karakterű és hangulatú valamint zenei koncepciójú tételből áll. A szerző alapvető célja – a jazz nyelvezete iránt való érdeklődéséből adódóan – egy olyan mű komponálása volt, amely formájában és hangszerelésben hagyományos, de zenei nyelvezetében és esetenként harmonizációjában a jazz eszközeit használja. Az első tétel loop-szerű folyamatokból, azaz egyre gazdagodóan ismételődő zenei motívumokból építkezik. Motorja a folyamatos virtuóz belső ritmika, amire a szóló hangszer néha rácsatlakozik, de néha teljesen ellentétes karakterű anyagokat szólaltat meg.

A második tétel intim, szenvedélyes zene, ahol a szólista nem trombitán hanem a puhább hangú szárnykürtön játszik. A záró tétel lüktetése és zenei anyaga poliritmikus, a főtémája sokszor a jazzre jellemzően, mixtúra-szerűen szólal meg, a tétel folyamán pedig nem a kidolgozás valósul meg, hanem egy írott improvizáció. A tétel végén a szólista pikkoló trombitán játszik, ezzel igazán friss szint és karaktert kölcsönözve a hangszerelésnek.

Az első trombitás…

A hangverseny szólistája, Pálfalvi Tamás zenei tanulmányait 1998-ban kezdte a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatás Intézményben trombita szakon, ahol tanára Szabó István volt. Tanulmányait a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Huszár Gábornál.

15 évesen megnyerte az Országos Szakközépiskolás Trombitaversenyt Budapesten, ahol 1. korcsoportosként elnyerte a verseny fődíját is. Középiskolás évei alatt számos nemzetközi verseny nyertese, díjazottja volt, és olyan zenekarokkal szólózott együtt, mint például a Prágai Filharmonikusok, Hamburger Camerata, Mecklenburg Kamarazenekar valamint a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Tamás egy ösztöndíj elnyerését követően tanulmányait 2009-től az Egyesült Államokban folytatta Bard College hallgatójaként. Már elsősként megnyerte a Bard College Concerto Versenyt, aminek ő az első trombitás nyertese. Amerikában töltött évei alatt a Nemzetközi Chicago Brass Fesztivál különdíjasa volt, valamint részt vett a New York String Orhcestra Szemináriumon a Pacific Music Fesztiválon, valamint a Bard Music Fesztiválon.

Amerikai tanulmányait követően visszatért Magyarországra, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Itt tartózkodása alatt a Budapesti Fesztiválzenekar és a Royal Philharmony vendégművésze, valamint a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistája volt. Koncertjei során olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Fabio Luisi, Péter Eötvös, Christoph Eschenbach, Kocsis Zoltán és Matthias Pintscher.

Szólistaként 2008-ban debütált a Prága Filharmonia zenekarral, ahol a Hummel trombita versenyt adta elő. Turnéi során világszerte olyan híres koncerttermekben koncertezik, mint a Carnegie Hall és az Allice Tully Hall New Yorkban, a Sanders Theater a Harvard Egyetemen Bostonban, a Művészetek Palotája Budapesten, a Grand Theater Shanghaiban, Hong Kongban a Culture Center, Pekingben a National Centre for Performing Arts, Sapporoban a Kitara Hall és a Suntory Hall Tokióban.

Karmesterversenyek guruja

Káli Gábor Németországban élő fiatal karmester rövid időn belül két nemzetközi karmesterversenyen is első helyezést szerzett, amivel nemcsak a nevét ismerte meg a zenei világ, de számos komoly felkérést is kapott. Az Universität der Künste Berlin egykori ösztöndíjasa koncertünk karmestere.

Káli Gábor zongora és karmesteri tanulmányait a budapesti Zeneakadémián kezdte, majd karmesteri tanulmányait Berlinben folytatta Lutz Köhlernél 2004 és 2009 között. Fellépett többek között a konstanzi Délnémet Filharmonikusokkal, a Darmstadti Állami Zenekarral, a Stuttgarti Filharmonikusokkal, a Hong Kong Sinfoniettával, a Bohuslav Martinu Filharmonikus Zenekarral és a modern zenét játszó spanyol Sonarten Ensemble-lal.

Szoros kapcsolatot ápol a Magyar Állami Operaházzal, ahol 2016-ban a Don Pasquale felújítását, 2017-ben a Szerelmi bájitalt vezényelte. 2018 decemberében négy alkalommal a Varázsfuvolát dirigálta az Erkel Színházban, azt az operát, amellyel 2018 őszén a müncheni Staatstheater am Gärtnerplatz-ban debütált.

A kiváló karmester 2018/19-ben Verdi Rigolettóját vezényli a Deutsche Oper am Rheinben és Portugáliában koncertezik a Kölni Kamarazenekar élén. Novemberben a Taiwani Nemzeti Szimfonikus Zenekarral ad két koncertet, majd az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekart vezényli a Zeneakadémián. 2019 nyarán a nagyszerű Skót Kamarazenekarral turnézik Skóciában.

2019 márciusában nagy sikerrel ugrott be Fischer Ivánt helyettesítve a világhírű Budapest Fesztiválzenekar európai turnéjára és vezényelte Bartók műveit a hamburgi Elbfilharmoniában, a Luxembourgi és Párizsi Philharmoniában.

Káli Gábor nem mindennapi évadot tudhat maga mögött: miután 2018 elején elnyerte a Hong Kong-i Nemzetközi Karmesterverseny első díját és a zenekar díját, 2018 augusztusában megnyerte a Nestlé és a Salzburgi Fesztivál rangos karmesterversenyét, így 2019-ben a Bécsi Rádiózenekar élén debütált a világhírű Salzburgi Ünnepi Játékokon.

Roland alkotását Tamás szólójával és Gábor vezényletével 2019. november 30-án, 19.30 órakor hallhatja közönségünk a Zeneakadémián. A koncerten elhangzik még Mozart: Esz-dúr szimfónia, KV 16 és Sosztakovics: I. szimfónia.

BDZ és Aria Hotel – megtaláltuk egymást!

A vendégeknek is zenélő szállodai zeneigazgató szonátája

Magyar Kornéllal, az Aria Hotel Budapest zeneigazgatójával folytatott első, együttműködési lehetőségeket tapogató megbeszélésünket gyorsan követi a második. Ám ezúttal már nem a „céges” keretek kerülnek terítékre, hanem valami olyasmi, ami a Hangoló olvasói számára is izgalmas: a világon szinte egyedülálló, zenei tematikájú szálloda kulisszatitkai, egy szállodai zeneigazgató izgalmas  munkaköre, illetve a szállodához tartozó, az olvasóinkat tárt karokkal – és kedvezménnyel – váró Liszt Étterem.

Szöveg: Czingráber Eszter

A megbeszélt időpontban érkezem a belváros közepén, a Bazilikától mindössze húsz méterre található boutique hotelbe. Várnom kell, de ezt egyáltalán nem bánom, mert egész egyszerűen élvezettel tölt el a szálloda lobbijában, az ahhoz több kisebb és egy nagyobb térben is kapcsolódó Liszt Étterem területén nézelődéssel eltöltött idő. Sok szállodában megfordultam már, de egészen határozottan állíthatom, hogy ennek a kis gangos bérházból kialakított, mindössze 49 szobás hotelnek és éttermének, meghitt zugainak, berendezésének a hangulata kivételesen magával ragadó. Most éppen egy tükör tart fogva, amelyet úgy állítottak be, hogy a körülötte felfelé tekergésnek induló csigalépcső teljes magasságában, korlátjával, díszes lámpáival tükröződjön benne. Az embernek szinte kedve támad nekivágni a meredek lépcsősornak…

Hol szeretnél leülni? – kérdezi tőlem a kis késéssel érkező igazgató úr. Vagy inkább fiatalember. Legutóbbi egyeztetésünk során körbejárhattam a szállodát, láttam kisebb és nagyobb termeket, bárokat, a Bazilika kupolájára 30 méteres magasságból tekintő, attól mindössze pár méterre húzódó tetőteraszt, mozis termet, zongorás termet, úgyhogy hirtelen magam sem tudom, mit válasszak. Kornél oldja meg a helyzetet, a Hercegprímás utcára terelve, ahol a Liszt Étterem teraszán foglalunk helyet.

Itt szoktál ebédelni?

Ebédelni nem igazán, néha vacsorázni.

Itt töltöd a vacsoraidődet?

Időnként előfordul, igen. Ez egy kis szálloda, kis csapattal, így a menedzsment tagjaira időnként hétvégi ügyeleti kötelezettség is hárul, amikor akár 2-3 napra be is költözünk valamelyik szobába. Ilyenkor, meg amikor késő estig tart a munkaidőm, akkor szívesen eszem itt.

Most ugyan a teraszon vagyunk, ahol kevésbé érvényesül az étterem hangulata, de bent amolyan monarchiabeli miliővel találkoztam.

Igen, jól érzékeled. Az étterem neve, Liszt, szinte adta magát, ha már zenei tematikájú hotelünk van itt Magyarországon. De az elnevezésen túl a miliőbe, a menü összeállításába is tettünk egy kis csavart. Monarchia korabeli ételeket szolgálunk fel, igyekszünk visszahozni az egész régió akkori ízvilágát. A berendezés is azt az időszakot idézi, bár színesebbé, kicsit modernebbé tettük, mert úgy gondoljuk, a mai világnak erősebb impulzusokra van szüksége ahhoz, hogy többévszázados ingerek ugyanúgy hathassanak.

Sokat tudsz az étteremről. Elvárás, hogy ennyire képben légy ez ügyben is?

Ahogy már említettem, ez itt egy kicsi, de nagyon elkötelezett csapat. Itt mindenki foglalkozik mindennel, ha úgy adódik, a saját munkakörén túl is. Láttam már, például a tulajdonos-alapítót, Henry Kallant is padlót felmosni. Jómagam zeneigazgató vagyok, de ez nagyon sokszor concierge-i feladatokkal jár, azaz tudnom kell válaszolni bármilyen vendég-kérdésre. Elsősorban persze a zenei témákkal keresnek meg, de bármi előfordulhat. Tehát nem árt, ha el tudom mondani, hogy éttermünkben a tükrökön híres zenészek aláírásait láthatja, vagy amíg majd az ételére várakozik, addig előételként saját sütésű kenyeret, házi vajat és házilag tisztított vizet szolgálunk fel neki.

Vajaskenyér függőségem okán ez utóbbi információ meglehetősen felkavar, de időkorlátaink visszaterelnek cikkem fő témájához.

A hotel alapítója, tulajdonosa itt él?

Nem, még csak nem is Magyarországon. Egy ipolysági magyar embert kell elképzelni, aki először Ausztriában, majd Amerikában próbált szerencsét. New Yorkban hét év alatt kifutófiúból szállodavezető lett, majd újabb hét év alatt saját szállodát, majd szállodaláncot alapított Library Hotel Collection néven. Tematikus szállodái vannak, négy Amerikában, egy Kanadában (ez az egyetlen, amely nem boutique, vagyis lényegesen nagyobb szobaszámmal rendelkezik), és két zenei tematikájú; az egyik Prágában, már 2003 óta, a másik pedig mi vagyunk, 2015 óta. Mr Kallan kiválóan beszél még mindig magyarul, és amikor itt tartózkodik, fokozza bennünk, itt dolgozókban az amúgy is erős, a hazai szállodaiparban egészen egyedi családias érzetet. Pár hete, amikor este hazaindulva odaköszöntem neki az étterem teraszára, kicsit leültetett, beszélgettünk, majd távoztomban kedvesen megpaskolta az arcom, és annyit mondott: Jól nézel ki, kölyök!

Azt hiszem, tudom, miről beszélsz. Ha nem is hasonló iparágban és logisztikában, de nálunk a BDZ-ben is jelen van egy erőteljes családi hangulat. A mi maestrónk, Hollerung Gábor is simán paskolgatja az embert, s mond közben valami kedveset, vagy viccesen kedvesnek tűnőt… Zenekari szempontból értem, mi az, hogy zenei tematika. De mit jelent ez egy szálloda esetében?

A szállodát négy szárnyra osztottuk, s a négy szárnyban különböző, zene által inspirált szobákat és lakosztályokat találunk. A különböző stílust felvonultató szárnyak minden egyes szobája zenei nagyságokat és legendákat ünnepel az opera, a klasszikus zene, a jazz és a kortárs könnyűzene világából. A hotelben találhatunk Maria Callas, James Brown vagy épp Liszt által inspirált szobát, az Opera szárnyban pedig híres operákra vagy balettekre reflektálnak a lakosztályok: így a Pillangókiasszonyra, a Rómeó és Júliára, a Carmenre, illetve a La Traviatára. A szobákban, és a legfelső gang fölött húzódó műanyag esőfogókon a híres cseh karikaturista, Joseph Blecha rajzait láthatjuk. A Music Garden névre hallgató hall a tetőtéri High Note SkyBaron kívül az egyik legkedveltebb része a hotelnek, hiszen az itt található Bogányi zongorán gyakran játszanak egyrészt tehetséges fiatal jazz muzsikusok, másrészt saját hangszerén többször zongorázott már Bogányi Gergely is nálunk. De gyakori vendég az Opera szárny kurátora, Rost Andrea, valamint a Kortárs könnyűzenei (contemporary) szárny kurátora, Rúzsa Magdolna is. Fisher Iván, a Klasszikus zenei szárny védnöke szintén gyakran veszi igénybe szállodánkat, különösen zenekara közelünkben zajló szabadtéri rendezvényei során.

A belsőépítészeti terveket egyébként Varró Zoltán készítette. Az auditív és szellemi élmények mellett a Harmony Spa is vendégeink rendelkezésére áll, jómagam pedig segítek vendégeinknek eligazodni a város nyújtotta kulturális rendezvények között.

Zenei hírességek is gyakran járnak ide, ugye?

Természetesen! A klasszikus zenei életből Plácido Domingo, Anna Nyetrebko, Edita Gruberová és Bryn Terfel is az Ariában szállt meg, a jazzvilágból mások mellett Randy Brecker és Benny Golson fordult meg – utóbbi autogramjáért szeretne New Yorkba jutni Viktor Navorski (Tom Hanks) a Terminál című filmben –, de Anastacia és Dan Brown is az Aria Hotel Budapest vendége volt már.

Elég komplex munkakörnek tűnik a szállodai zeneigazgatóság. Te valójában milyen végzettséggel bírsz?

Eredetileg irodalmárként végeztem az ELTE magyar szakán. De anyukám és apukám révén is hoztam magammal a zenét gyerekkorom óta. Anyukám csellótanár volt az Ádám Jenő zeneiskolában, apukám zongorista, illetve a Bartók Rádió nyugalmazott vezető szerkesztője. Apukám zenei tehetsége, abszolút hallása, kimagasló jazz-affinitása örök, utolérhetetlen példa, részben ezért lett belőlem is zenész. A zongora mellől a ritmika világa felé fordultam, még irodalmár egyetemista koromban meg is pályáztam egy ösztöndíjat Indonéziába. Így évekig tanultam tradicionális gamelánzenét, majd később többször mentem Indiába is tanulni. Ütőhangszeres előadó vagyok, és alkalmi jelleggel fel is lépek, például az Amadinda Ütőegyüttessel. De megélhetési formának nem ezt választottam, mert úgy ítéltem, ez a fajta zene nem tud integráltan jelen lenni Magyarországon. Néha alkalmam nyílik itt a szállodában is zenélésre, ma a délutáni Wine & Cheese elnevezésű „uzsonnafogadásunkon” például jót jammeltem szájharmonikán Kasai Jnofinnal, a két állandó zongoristánk egyikével.

Mindig van a zsebedben egy szájharmonika ilyen esetekre?

Úgy valahogy. De a szálloda zongoráihoz is szívesen leülök. Kéthetente jógaórákat tartunk a hotel tetején, a High Note SkyBarban, amelyekre bárki bejöhet, nem csak szállóvendégeink. Itt pedig elő tudnak kerülni az egzotikus hangszerek is, és a vendégek hálásak az élő elektronikával kevert keleti hangzásokért, amelyeket a gyakorlatok alatt játszom.

Tehát aktívan zenélsz továbbra is.

Igen, amennyire időm engedi. Az indiai gurum mondta, hogy a hangszeres gyakorlás a jóga egyik változata, a zene pedig egyfajta meditációs technika a sok közül. Számomra a zenélés szükséges szellemi és testi feltöltődés. Szerencsére más formában is jelen van a zene az életemben. Állandó kurzusom van a McDaniel College-ban itt Budapesten, általános ismereteket tanítok a zenéről nem zenész fiataloknak, akik a világ minden sarkából jönnek hozzánk tanulni. A Bartók Konzervatóriumban is tanítottam egy fél évet, indiai ritmika és gamelán zene témakörben.

És valójában miből áll a munkaköröd?

A legfontosabb feladatom nekem is a vendégekkel való közvetlen kapcsolattartás, és ezen belül is a különleges kívánságok megszervezése. A kívánságok között szép számmal akad zenei jellegű. A szálloda arculatához tartozik számos olyan zenei produkció szervezése és bonyolítása, amelynek a stílusa, hangzásvilága erősen befolyásolja az Aria márka karakterét, ezért ezek szervezésének részleteit mindig személyesen felügyelem. Szállodánknak állandó zenei programjai is vannak. Ezeket szervezem, vezetem, felügyelem, illetve foglalkozom mindenféle zenei igénnyel.

Meg zenélsz a vendégeknek… Kicsit olyan, mintha itt élnél a szállodában…

Ha nem is élek itt, valóban, kicsit saját otthonomnak is érzem. Szeretek itt lenni.

Úgy látszik, nem csak a dolgozók, de a vendégek is szeretnek az Aria Hotel Budapestben tartózkodni, hiszen 2017-ben a TripAdvisor értékelései alapján az Aria Hotel Budapest lett a világ legjobb szállodája. A New Yorkban megrendezett Traveler’s Choice Awards keretében hirdették ki a győztes hotelt.

Valószínűleg még hosszasan tudnánk beszélgetni a hotel, az étterem, a zenei igazgatói munkakör, illetve a BDZ és az Aria Hotel összekapcsolódási lehetőségeiről, de mivel időközben az étterem dolgozói megleptek minket a szokásos előétellel, levezetésképpen koccintunk egy kis házilag tisztított vízzel, megbeszéljük, hol érdemes parkolni, ha az ember biciklivel jár – mint ahogy mindketten tesszük -, aztán a tollat félretéve elmerülünk a házikenyér megvajazásában. Az én agyam pedig már azon jár, hogy vajon melyik barátnőmet milyen apropóból tudom ide, a Liszt étterem valamelyik zugába minél hamarabb elhozni, hogy átadjuk magunkat a kis csavarokkal elénk tárt Monarchia-hangulatnak. Mert visszajövök, az már biztos. 

 

„A kortárs szerzők gyöngyszemek!”

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál zenekarunk által adott koncertjén a számunkra már több közös produkció okán is igen kedvelt, trillázó kacajú operaénekesnő, Balga Gabriella is színpadra lép velünk. Ráadásul a saját párja által komponált miniopera szólistájaként.

Szöveg: Petró Margit

A művésznővel az Erkel Színház büféjében találkoztunk. Kedves személyiségét minden belépő köszönti; népszerű tagja az Operaház társulatának. Balga Gabriella megszólalása, hangja, beszédstílusa mind-mind árulkodik egyéniségéről. Felvidéki származása okán igen ízes beszéd jellemző rá. Az, ahogy a magyar nyelvet megéli, használja, sajátos életérzésre utal.

Okoz önnek gondot, hogy váltakozva használja tájszólását és az irodalmi nyelvet?

A magyar nyelv az anyanyelvem, melyet gyerekkortól beszélek, szlovák óvodába jártam, így azt a nyelvet is anyanyelvi szinten ismerem. A Fegyverneki Ferenc Magyar Tannyelvű Egyházi Alapiskola és Gimnázium volt az első iskolám, és szlovák zeneiskolában kezdtem. Majd Balassagyarmaton tanultam tovább, ahol csak én használtam a palóc kiejtést, de próbáltam úgy beszélni, ahogy a többiek. Később szerettem volna felvenni a „szép magyar beszédet”, ahogy maguk beszélnek. Mert mi így tartjuk, hogy maguk beszélnek szépen. Meg is tanultam a tájszólás nélküli kiejtést, de megint hazakerültem Ipolyságra, ahol eleinte ugyan „magyarosan” beszéltem, de végül visszaszoktam a „sajátomra”.

A váci Konzervatóriumban 18-19 évesen már nem bírtam az irodalmi szép beszédre visszaszokni, mert nekem túl színpadias volt, és ha azt használtam, nem tudtam önmagamat adni. A tanárok mondták, hogy „ha az Operába kerülsz, akkor majd szépen kell beszélni”, de valahogy így maradtam. Azért az első rádióinterjúm alkalmával nagyon izgultam. Nem tudtam, hogyan is szólaljak meg. A színpadon, ha magyarul énekelek, az irodalmi kiejtést használom, és azt mondják, hogy nem hallatszódik a palóc mivoltom. Egyébként nemcsak a saját tájszólásunk tetszik, de az erdélyi is, illetve más dialektusokat is szívesen hallgatok.

Több nyelven beszél. De milyen nyelven szeret énekelni?

A gimnáziumban fel kellett venni az angolt és a németet is. Ez utóbbival mindig szenvedtem, a Bartók Konzervatóriumban mondtam is Fekete Mária néninek, az énektanáromnak, hogy bármilyen darabot adhat, csak ne németet! Sok olyat kaptam, ráadásul jó strófikusakat, hogy megszokjam, és később könnyebben tanuljam meg a német nyelven való éneklést is. A szakiskolában olaszul tanultam, az egyszerűbb volt számomra. Ma már a franciát is könnyebben tanulom. Ha idegen nyelven énekelek, mindig egyeztetek olyan emberrel, aki különösen jól beszéli azt a nyelvet. Szerencsére az Operában vannak segítőink.

A szépen csengő hangját örökölte? Kik voltak támaszai a pályán?

A családunkban senki nem zenész. De mivel az édesanyámnak mindig, mindenütt nagyon fontos volt a magyarság ápolása, ha valamit szervezett, vitt engem is, népdalt énekeltem, verset mondtam. A gimnáziumban néptáncoltam és kórusba jártam, a zeneiskolában furulyáztam. A népdalversenyeken általában mindig jó helyezést értem el. Nagy hatással volt rám az első énektanárom, Michna Angéla, aki erre a pályára vezetett. 12 évesen, amikor alapvetően még semmit sem tudtam a világról, feltette a kérdést, hogy népi éneket, vagy klasszikust szeretnék-e tanulni. A klasszikus éneket választottam. A választásom nem volt tudatos, de jónak bizonyult. Szlovákiában nem tanítanak szolfézst, csak teóriát, zenetörténelmet. Sosem kellett diktandót írni, vagy hangközöket, akkordokat felismerni. Ezért, amikor elhatároztam, hogy a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolába jelentkezem, akkor fel kellett zárkóznom szolfézsból is. Az első év végén Bakonyi Ilona énektanárnőm nyugdíjba vonult, s az ő tanácsára felvételiztem a Bartók Béla Szakközépiskolába, ahol a már említett Fekete Máriához kerültem, a korrepetítorom pedig mindvégig Hajnóczy Zsuzsanna volt. A Zeneakadémián is nagyon jó tanárokhoz kerültem, akikre mindig felnézek. Pászthy Júlia és Alszászy Gábor növendéke voltam s vagyok a mai napig. Ha tanácsra van szükségem, Fekete Mária nénit is felhívom, akinek nagyon nagy a repertoárismerete. Van néhány mesterem, akiknek a véleménye mindig számít. Nagyon sokat köszönhetek az Operának, Ókovács Szilveszternek, hiszen ő figyelt fel rám, és főiskolásként általa játszhattam az első szerepeimet.

Az opera színpadon milyen szerepeket írnak mezzora? Ön mit énekelt már ezek közül?

A hangszínem alapján lírai koloratúr mezzo vagyok, amely ritkább hangfaj, mint mondjuk a szoprán. Rengeteg mindenben megmutathatja magát a mezzo. Az én hangszínemre valók a magasabb fekvésre írt, de még nem szoprán szerepek, ahol megvan a kellő mélység is. Több nadrágszerepet is énekeltem, pl. a Hunyadi Lászlóban Mátyást, a Figaro házasságában Cherubinot.

Az énekesnek jól be kell osztania az erejét, az életét, hogy mindent jó időben énekeljen el és ne tegye magát tönkre. Van, akinek idővel felfelé, s van, akinek lefele erősödik a hangja. Fontos, hogy először végigénekelje a saját hangjára írt szerepeket. Szerencsére nagyon sokat dolgozom, de ha van időm, dalesteken, oratóriumokban is vállalok fellépéseket. Énekeltem a Dvorak Requiem szoprán szólóját, Brahms Német requiemjét. Énekelek a Varázsfuvolában az Erkelben, fontos szerepem volt a Hugenottákban, az Olasz nő Algírban című darabban, a Háry Jánosban.  De mostanában kezdenek megtalálni a szoprán szerepek is.

Az operaénekes számára a meggyőzés eszköze a hangja után a színpadi játéka. Ez mennyire tanulható?

A diákot csak egy szintig lehet tanítani kifejezésre, ha nem hoz magával a tarsolyában tehetséget, egy ponton túl már nem lehet fejleszteni. Az emberi érzelmekből, úgy gondolom, hogy a színpadon nem lehet sokat, vagy keveset mutatni. Ha az igazi önmagát adja valaki, akkor nem lehet sok, vagy kevés.

Milyen a jó előadás? A zene, a szöveg, az alakítás hogyan szolgálja a színvonalas produkciót?

Azt gondolom erről, hogy van a zene és a szöveg, s ezeket a színpad alátámasztja. Ha olyan helyzetbe kényszerítenek, ami szerintem nem szolgálja ezt a kettőt, vagy olyan szituációba, amit nem értek a darabban, akkor azt nem tudom eljátszani. Ha mindhárom alkotó elem illeszkedik, akkor tud valami csodálatos megszületni. Ehhez a legfontosabb az alázat a mű iránt, a zeneszerző, a rendező, a kollegák, a szöveg iránt.

Már nem tudom teljesen felidézni a 10 parancsolatot, ami a jó előadásról útravalóul kint függött a Zeneiskolában, csak néhány fontos gondolat jut eszembe belőle: kell a minőségi technikai tudás, önbizalom, uralkodni kell tudni az izgalmon, mert a pályát tönkreteheti a drukk, fontos a színészet, és a kifejezés.

Melyik alakításában érezte eddig a legjobban magát?

Egyik legemlékezetesebb szerepem a Debrecenben előadott Norma volt. Nemcsak azért volt jó, mert nekem való a szerep és lubickolhattam benne, szépeket énekelhettem. Hanem mert a partnerek, a rendező, a jelmeztervező, a kórus és a karmester – túl azon, hogy kiváló művészek, – mind jó emberek voltak. Tisztelettel és alázattal fordultunk egymáshoz, mindenki egyenlő szándékkal és erővel járult hozzá a sikerhez. Az egész próbafolyamat ilyen szellemben folyt. Nadine Duffaut {Francia rendezőnő, aki februárban a Normát rendezte Debrecenben, s rendszeresen visszatér oda – Szerk.} mindent tudott, volt elképzelése, de nem akart rám erőltetni semmit. Én egy kicsit vehemensebb vagyok, de az ő segítségével tudtam angyali alakot hozni. Nagyon jól éreztem magam, és örülök, hogy benne lehettem. Az ilyen élményt nem felejti el az ember, ott marad a szíve közepében.

Hogyan születik meg önnél egy opera szerep?

Gyorsan tanulok, körülbelül egy hónap alatt megtanulom a szerepet. A darab érik, s ha két évadban énekelem, újra kell tanulnom. Ugyanaz a mű valahogy mégis más, mert hangilag is érettebb leszek, a személyiségem is változik. A betanulás után kezdődnek a korrepetíciós próbák, közben viszem a szerepet énektanárhoz is. Tény, hogy mire idehozom a színházba, addigra már tudom, hogy mit szeretnék elérni. Ezután következik az együtténeklés, jönnek a rendezői próbák, s ott minden kiderül; hogy stimmelnek-e a dolgok, kell-e csiszolgatni, változtatni. Viszont volt már részem beugrásban, amikor természetesen gyorsabban kell elsajátítani a szerepet. A Kormányzót (Hugo Wolf: Der Korregidor – Frasquita szerepe) két hét alatt tanultam meg. Nehéz volt, a korrepetitorok segítsége nélkül nem sikerült volna.

Hogyan fogadja az újító szándékot a mai zenében, a modern rendezői koncepciót az operajátszásban?

Kutrik Bence zeneszerző a párom, így közvetlen közelről minden nap látom, hogy mennyit dolgoznak a kortárs zeneszerzők. Keresnek valami újat, hogy értékeket tegyenek le az asztalra. Ők a gyöngyszemei ennek a folyamatnak. A párom is nagyon tehetséges, én nagyon szeretem, amiket ír.

Ugyanígy van a színpadon is, mert mindenki szeretne valami újat nyújtani, ám ezek a törekvések nem mindig sikeresek. Ha valaminek van értelme, segíti az operát, a zenét, a szöveget, előreviszi az egészet, akkor nem vagyok ellene a modern rendezésnek. Szerintem, ha valami megmagyarázható, nem erőltetett, akkor az elfogadható. Még nem kerültem bele olyan helyzetbe, amit nem lehetett megoldani. Előfordult, hogy nem minden tetszett, de általában mindent megformáltam. A Zeneakadémián sok mindenre felkészítettek, ezért nem ér meglepetés, ha modern rendezésbe csöppenek. Az elképzelések érvényesítése során általában minden kikristályosodik a végére, kiderül pontosan, hogy ki mit szeretne.

Ön egyre sikeresebb, sokat foglalkoztatott operaénekes, a figyelem középpontjába került. Elismert énekesként mennyire kell alkalmazkodni a körülményekhez, az elvárásokhoz?

Olyan szerepet vállalok, ami a hangomhoz illik, és amit technikailag meg tudok oldani. Megpróbálom a színpadon magamat adni. Ha az ember dolgozik saját magán, akkor elérheti azt a minőséget a személyiségéhez nem túl közel álló szereplővel is. Könnyebb dolgom van, ha jó tanácsokat kapok, és olyan emberekkel dolgozhatok, akik segítenek. Ebben a szakmában minden nap úgy telik, hogy sokan néznek, figyelnek. Ezt meg kell szokni. Ezért folyamatos megfelelési kényszer munkálkodik az emberben, amihez szintén hozzá lehet szokni. De fontos, hogy legyenek olyan pillanatok is, amikor kifújhatja magát az ember.

Milyen múltja van már zenekarunkkal?

A BDZ-vel először Rossini: A sevillai borbély Bertáját énekeltem a Müpában, ezt megelőzően színpadon csak Rosina szerepét alakítottam, ezért komoly feladat volt egy másik karakter megformálása. Első közös munkánk során fantasztikus partnerekkel dolgozhattam. A következő közös fellépésünk a zenekarral az Orbán György: Rorate coeli című oratórium volt. Szeretem a karakterszerepeket is, ilyen volt például szintén a BDZ-vel a Manja cigánylány alakítás a Marica grófnőben. És most következik 2019-ben ismét együtt egy szívemhez igen közel álló produkció: a párom, Kutrik Bence által komponált The Immortal Heart (A halhatatlan szív) című egyfelvonásos, rövid opera szólistájaként fogok színpadra lépni a BDZ-vel.

Nagyon szeretek ezzel a zenekarral dolgozni, mert jó a közösség, pozitív a kisugárzása az együttesnek. Szeretet és boldogság vesz körül mindent, ez érződik. A zenekar az első próbán úgy játszik már, mintha koncert lenne. Személyenkénti színvonalas játékuk átjön az együtthangzásban is. Azért szeretem Hollerung Gábort, mert ismeri az énekhangot, énekbarát, tudja, hogy mire képes az énekes és mi a helyes technika. Mindig lehet hinni a kezében, s nem egy görcsös karmester, akitől rettegni kell. Minden közös munkában jól éreztem magam.

Hogyan tervezi a jövőt, milyen karriert képzel magának a hazai és a külföldi színtéren?

Az Operaház sok külföldi turnét szervez, melyeken én is többször ott voltam és rendkívül élveztem. A karácsonyi időszakban éppen Olaszországba készülünk. Egy esetleges külföldi énekesi karrieren sokat gondolkodtam, már lett is volna lehetőségem belevágni. Valamikor majd szeretném kipróbálni magam a nemzetközi színtéren is, szívesen megtapasztalnám, hogy mit jelent a külföldi jelenlét az itthoni előmenetelben. Az azonban biztos, hogy szeretnék majd családot, és hogy semmiképpen sem hagynám itt végleg a hazámat.

A magánélete most hogyan telik?

Jelenleg Dunabogdányban lakunk a párommal, ami egy gyönyörű hely, a Dunakanyar egyik legszebb települése. Alattunk kanyarog a Duna, felettünk a Pilisi erdő borítja a hegyet. Falusias, de lüktető az élet. Van szimfonikus zenekar, rezes zenekar, kórus, zeneiskola, rengeteg minden történik és erős a közösségi összetartozás. Szeretünk ott élni, ám túl sok időt vesz el a Budapestre való beutazás, az autóvezetés. Szabad időmben hímezni szoktam, Bencével kortárs zeneszerzői előadásokra és színházba járunk. Feltölt a biztonságos, kiegyensúlyozott háttér, jó, ha nyugalomban, szeretetben, meleg családi környezetben tudunk lenni. Szoktunk együtt zenélni, ő többször kísér engem. A Bartók Rádióban előadtam egy dalciklusát, amit nekem írt „Szerelmes illúziók” címmel.

Balga Gabriellát zenekarunkkal 2019. október 6-án 19.30 órakor láthatja, hallhatja közönségünk a Zeneakadémián, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretén belül megrendezett „Kortárs romantikusok 3.0” című koncerten. Az est során elhangzik Kutrik Bence: A halhatatlan szív (The Immortal Heart), Orbán György: Hegedűverseny – ősbemutató, Gyöngyösi Levente: Missa Vanitas vanitatum. A koncert további közreműködői: Sáfár Orsolya – ének, Zemlényi Eszter- ének, Cser Krisztián – ének, Gazda Bence – hegedű, Budafoki Dohnányi Zenekar, Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté). Vezényel: Hollerung Gábor.