Amikor az ember a neki megfelelőt kapja

A híres Ránki-család legifjabb tagjával, a 25 éves Ránki Fülöp zongoraművésszel példaképekről, törekvéseiről, zeneszerzőkről és az élet fontos dolgairól beszélgettünk.

Szöveg: Petró Margit

Mindig csodálatba ejt, ha egy fiatal tehetség egyediségével, pontosságával, érzékenységével szembesülök. Interjúalanyomnál a tudás ráadásul természetességgel és kedvességgel is párosul. A zene iránt érzett legmélyebb alázata és szolgálata pedig teljes lényéből sugárzik.

Fiatal korod ellenére kész művész vagy. Az eltelt nehéz, bezárt időszak gátolta, vagy elősegítette a fejlődésedet, mivel foglalkoztál?

Egyáltalán nem érzem magam kész művésznek, ezért a járványhelyzet – minden borzalma ellenére – összességében több lehetőséget nyújtott nekem, mint amennyi nehézséget okozott. Mivel elmaradtak a koncertek, akadálytalanul tudtam az elmúlt hónapokban olyan, számomra nyilvánvalónak tűnő hiányosságaimmal, tanulnivalóimmal foglalkozni, amikkel az utóbbi években kevésbé haladtam, mint amennyire szerettem volna. Koncerthelyzetben, ebben a fokozott készenléti állapotban mindig előjönnek olyan szokások, beidegződések, amiket az ember igyekszik maga mögött hagyni, ám a szinte heti rendszerességű fellépések megnehezítik a fejlődést, hiszen újra és újra felébresztik a régi érzeteket. Kifejezetten tanulmányi időszaknak éreztem tehát az elmúlt, karanténos hónapokat, és ezt valamilyen formában szeretnék a következő időszakban is fenntartani. Mivel egyébként is nyugalmas természetű ember vagyok, nem esett nehezemre a bezártságban munkálkodni. Egyrészt dolgoztam a hangszerjátékom általános problémáin, másrészt igyekeztem néhány olyan, akár régies előadási eszközbe belekóstolni, amivel eddig ritkán vagy egyáltalán nem éltem – mindkét területen hasznomra vált olyan szakirodalom, amiben régóta szerettem volna elmélyedni. Ezen felül természetesen készültem az őszi koncertekre a pillanatnyi legjobb tudásom szerint.

Mit jelent számodra, hogy ifjú művészként a legnagyobb hangversenytermekben, világhírű partnerek, együttesek oldalán koncertezel, hogy éled meg mindezt?

Elsősorban a megelőlegezett bizalmat jelenti. Mivel szüleim, Klukon Edit és Ránki Dezső híres zongoraművészek, ezért sok olyan lehetőség közelébe jutottam már gyerekkoromban, amelyekhez nyilvánvalóan adattak volna meg, ha nem ebbe a csodálatos családba születek. Mindig próbáltam élni és nem visszaélni ezekkel a lehetőségekkel, a tőlem telhető legnagyobb igényességgel és odaadással tenni a dolgomat a zenében. Fejlődni, megfelelni, így utólag rászolgálni erre a bizalomra.

Egyébként nem választom el a nagy hangversenytermekben adott koncerteket a kisebbektől. A külső adottságok különbözőek, mások az akusztikai körülmények, más érzés ezerötszáz embernek játszani, mint háromszáznak. De a zenélés tekintetében nem érzek különbséget. Interpretációs szempontból számomra mindegy, hogy egyedül játszom, kettő, száz, vagy ezer embernek.

Rendkívül tudatosan gondolkodsz és élsz.

Örülök, ha így látszik! Törekszem arra, hogy tisztában legyek azzal, mit miért gondolok és teszek. Csak hangsúlyozni tudom a szülői házat, azt a példát, amilyen alázattal és odaadással gyakorolnak és készülnek szüleim. Én ebbe belenőttem, és örök példa számomra, amit próbálok a magam szerény eszközeivel követni.

Azt nyilatkoztad egy interjúban, hogy szüleidet „ihletadó forrásként” tiszteled. Miben nyilvánul ez meg?

Ez az érzésem nem csak egyes elemeire vonatkozik az életemnek, mindenre kihat. Amit kapok szüleimtől és a családomtól, az teljes példaként áll előttem, nemcsak a zenében, hanem emberi mivoltomban is. Szeretettel és tisztelettel viseltetnek minden ember iránt. Szerencsésnek érzem magam, hogy mindenféle kamaszos lázadás és ellenérzés nélkül azonosulni tudok azzal az értékrenddel, amit ők képviselnek és amibe beleszülettem. Ez még akkor is így van, ha bizonyos dolgokban esetleg különbözik a véleményünk.

Kapsz tőlük konkrét iránymutatást is?

Kifejezett szóbeli instrukciót nagyon keveset kaptam, és a hagyományos értelemben zongoraórát sem vettem tőlük. Amikor megtanulok egy művet, amit először adok elő, a fellépés előtt el szoktam játszani nekik. Nem kifejezett előjátszás ez, inkább egy elő-koncerthelyzet, hiszen a koncerten való játékot is gyakorolni kell. Természetesen ilyenkor tudnak segíteni külső fülként is, hogy mi az, amin mindenképpen érdemes lenne változtatni. Ez is nagyon hasznos.

Három zongoraművész egy családban – önmagában is kuriózum. Milyen érzés együtt zenélni a szüleiddel?

Amikor háromzongorás műveket játszunk, teljesen hagyományos kamarapróbákat tartunk. A könnyebbséget az jelenti, hogy a szokásosnál többet tudunk próbálni, és hogy közel állunk egymáshoz lelkileg, ami az együttjátékot megsegíti. Együtt lenni pedig nem könnyű zongorán játszva, amelyen minden apró ritmikai lötyögés rendkívül feltűnő, jobban, mint a kevésbé direkt megszólaltatású hangszereken.

Látjuk, hogy mennyi mindent jelent számodra a családi harmónia. Hogyan vélekedsz általában a szeretetről?

Ha szeretnénk valamilyen értelmet tulajdonítani az életnek, akkor én szívesen indulnék ki a szeretetből. Liszt Ferenc is leírja kamaszkori naplójában: Mit ér a tudomány szeretet nélkül? Ha már itt vagyunk, élünk, és nem egyedül, akkor érdemes szeretettel közelednünk barátainkhoz és ellenségeinkhez is, mert annyival szebbé tesszük a környezetünk és saját magunk véges idejét is.

Liszt Ferencet példaképnek tekinted. Hogyan alakult ez ki?

13-14 éves korom óta megszakítás nélkül foglalkozom az ő zongoraműveivel. Központi helyet foglal el a repertoáromban a zenéje. Kezdettől fogva különleges közelséget érzek hozzá, és ahogyan a művein és írásain, tettein át egyre jobban megismerem, mind mélyül ez a közelség. Jóságot, nagyvonalúságot, mélységet érzek ki a kompozícióiból, ami biztosan a személyiségéből fakad.

Úgy tudom, hogy nem nyugszol meg, amíg egy-egy zenemű logikájára rá nem találsz. Miért fontos ez?

Ha nem fordítjuk minden igyekezetünket arra, hogy megértsük az adott művet, akkor sok olyan tévedés jöhet létre, ami már nem ízlés kérdése, hanem ellentmond a darab belső logikájának. Ezeket a tévedéseket próbálom minél inkább elkerülni. A különböző természeti jelenségeket is vizsgáljuk, feltárjuk a mögöttük rejlő hatásokat, törvényszerűségeket, hogy megértsük, hogyan és miért jött létre a jelenség. A művészi alkotásokban, remekművekben is logikus módon épülnek egymásra a jelenségek. Az előadóművésznek, aki életre kelti a szerző által lejegyzett kompozíciót, elsődleges feladata, hogy ezt a belső logikát megértve, a törvényszerűségeket, összefüggéseket átlátva építse fel a hangzó folyamatot. Természetesen minden előadás más, az előadónak szabadsága van, hogy a saját szűrőjén keresztül mutassa fel a darabot, és kisebb-nagyobb mértékben mindig helyet kaphat a spontaneitás, az improvizáció is.

A versmondással való hasonlóságot is említeném. El lehet szépen mondani egy verset akkor is, ha az ember nem érti a nyelvet, nem tudja a szavak jelentését, csak éppen nehéz, és minden igyekezet ellenére csak egy utánzat születik. Valóban érteni kell a szöveget, a jelentését különböző rétegekben, és akkor van esély arra, hogy a hallgató számára érthetően hangozzon el a vers. Vagy épp a zenemű.

Az előadó művészet széles érdeklődési kört, tájékozottságot igényel?

Minél nagyobb tudású az ember, az egyes darabban, annál jobb megértésre képes. Egyébként nem a széleskörű tájékozottságot tartom a legfontosabbnak, hanem a tudás rendszerezettségét. Természetesen minél szélesebb egy rendszerezett tudás, annál tágabb a perspektíva.

S minek köszönheted a vonzódásod Olivier Messiaen francia zeneszerző, orgonista, ornitológus művei iránt?

Ez egy gyerekkoromból származó történet. Hat-hét éves lehettem, amikor szüleim tanulták az ő nagyszabású kétzongorás művét, a Visions de l’Amen-t. Mivel ez egy igen nehéz darab, különösen sokat gyakorolták, és én sokszor hallottam kívülről, a kertben, játék közben, tehát belenőttem a hangzásvilágába. Ahogyan Lisztnél kialakult az ösztönös vonzalom, Messiaen zenéje esetében is hasonlóan történt. Ez arra indított, hogy elkezdjek foglalkozni a műveivel. Az elmúlt években több lehetőségem is adódott, hogy nemcsak szóló, hanem nagyobb apparátusra írt műveit is megtanulhassam és játszhassam.

Dukay Barnabás tanárodhoz fűződik a gimnazista éveid emlékezetes Bach-fugák elemzésének élménye. Úgy tudjuk, ő a család jó barátjaként nektek írja szerzeményeit.

Dukay zenéjét nemcsak a kortárszenében, de a teljes zenetörténetben is különleges színfoltnak tartom. Nem követ semmilyen divatot, irányzatot, és szabadon épít olyan, egymástól távolinak látszó, sokszor archaikus alapokra, amelyek az ő szellemi alapállásából nézve mégis szorosan összefonódnak. Lassan két évtizede vagyunk szakmai és baráti kapcsolatban, és nagy öröm számunkra szüleimmel, hogy rendszeresen játszhatjuk egy, két és három zongorára írt műveit.

Emlékezetes koncertjeid között említi a kritika is a 2016-os Liszt: Transzcendens etűdök előadást. Miért volt fontos számodra a teljes ciklus egyben történő bemutatása?

Ez a mű már többször elhangzott ebben a formában, és neves előadók felvételén is megtaláljuk. Ugyanakkor nem közkeletű vélekedés, hogy összefüggő ciklusnak tekintsük, pedig sok jel erre mutat. Sematikus hangnemtervet követ a 12 darab. Ha 24 darab lenne, akkor érne körbe az összes dúr és moll hangnemen. Liszt 24 etűdöt tervezett, azonban az eredeti tervnek csak a fele lett kész, ezért egy félkörnek tekinthető. A sorozat dramaturgiailag is értelmesen, szépen felépített sort alkot, bő egy óra zene, ezért egy szünet nélküli koncert ideális időtartamát adja ki. Miután két vagy három etűdöt megtanultam, felébredt bennem az igény a teljes ciklus összefoglalására. Szeretek olyan műsort összeállítani, amely meglévő műveket új egésszé formál – az Etűdöknél a szerző már elvégezte ezt a feladatot.

Kivételes képességekkel rendelkező muzsikus vagy. Érdekelne a véleményed, hogy mit tartasz célravezetőbbnek: a csodagyerekséget a vele járó kötöttségekkel, vagy a tehetség szabad kibontakozásának útját?

Nem gondolom, hogy volna egy helyes út, ami mindenki számára követhető. Van példa a csodagyerekség és a lassabb érés kapcsán is felívelő és terméketlen pályákra. Ha valaki gyerekként kiemelkedő képességeket mutat, és ennek megfelelően szigorú, intenzív képzést kap, életre szóló alaptudáshoz juthat, amelyre mindig támaszkodhat, de az is előfordulhat, hogy hamar kiég. Ha pedig valaki későn érik, nincs mókuskerékbe állítva kiskorában, válhat igazán nagy művésszé később, ám az is lehet, hogy korlátai és akár képzetlensége miatt sosem ugorja meg a szintet. Úgy érzem, egyénenként különbözik, hogy kinek mi a jó, és a szakmai szempontból tekintett szerencse abban áll, hogy az illető a neki megfelelő körülmények közé kerül vagy sem. A tehetség mindenesetre nélkülözhetetlen összetevő.

A zenéhez alázattal, az emberekhez tisztelettel közelítesz. Mennyire fontos számodra a kortársaiddal való kapcsolat? Rajna Martinnal rendszeresen léptek fel együtt, s így lesz ez a BDZ-vel közös koncerten is.

Vannak barátaim és jó ismerőseim, akikkel szívesen beszélgetek mind zenéről, mind az élet egyéb dolgairól. Azt hiszem, sokat lehet gazdagodni abból, hogy az ember megpróbálja megérteni kortársainak reakcióit az őt magát is érintő aktualitásokra. Martin nagyon jó barátom most már öt éve, és amikor csak tehetjük, fellépünk együtt. 2016-ban játszottunk először, azóta Liszt, Bartók, Mozart, Beethoven egyes műveit is előadtuk már. Beethoven C-dúr zongoraversenye új elem a közös repertoárunkban. Én már játszottam a művet korábban, de Martinnal ez lesz az első alkalom. Öröm lesz újra együtt dolgozni, ugyanis amellett, hogy Martin kivételesen rátermett fiatal karmester, szeret a szokásosnál többet próbálni, és mivel remekül zongorázik, két zongorán is tudunk gyakorolni úgy, hogy a zenekari kíséretet ő maga játssza. Így egyeztetjük, alakítjuk a közös elképzelést, hogy a zenekar elé már egy letisztult koncepcióval érkezzünk, és ebbe vonhassuk be őket. Számomra ez sokkal kedvesebb az általában megszokott, hirtelen összerántott produkcióknál.

Martin választotta Beethoven e korai zongoraversenyét, amelyben a fiatalos frissességgel együtt érezhető a később kibontakozó beethoveni mélység ígérete is. Külön érdekesség néhány feltűnő motivikai kapcsolat az első két tétel között, amely személyes érzésem szerint előrevetíti az utolsó, Esz-dúr zongoraverseny második és harmadik tételének más eszközzel, átvezetéssel való összekapcsolását. A versenyművet a fényes C-dúr hangnem köti össze a műsor második felében elhangzó Bartók-művel, Balogh Máté Alabama March c. darabját pedig már régóta szerette volna elvezényelni Martin.

A művész sok mindenből táplálkozik, a család mellett meghatározó a tanárok szerepe. Ezen a téren te mit tapasztaltál?

Kivételesen szerencsés helyzetbe kerültem azáltal, hogy csodálatos tanároktól tanulhattam, és mind jellemükből, mind a zenéhez való viszonyukból sokat meríthettem. Becht Erika és a tavaly elhunyt Hambalkó Edit néni is kifogyhatatlan útravalóval látott el, a Zeneakadémián pedig Jandó Jenő, Lantos István és Wagner Rita óráin három különböző módon való tanulás során fejlődhettem. Ilyen mesterekkel szó szerint vehetem Schumann tanácsát, hogy „mindig játssz úgy, mintha a mesterednek játszanál”.

A tanár kilétének és milyenségének kérdésén túl ugyanakkor ki kell emelni a növendékben rejlő érdeklődés és hajlandóság fontosságát. Ezek hiányában a tanár hiába próbál segíteni tanítványán. Ezért igyekszem a kapott segítséggel valóban élni, és az önálló gyakorlás során helyes értékrend mentén helyesen diagnosztizálni, és működő gyógymóddal élve javítani a játékomon.

Hogyan segíthetnek a mesterek legjobban a tehetségek úton tartásában?

Azzal segítenek a legtöbbet, ha az állandó önálló tanulásra és a jobb keresésére inspirálnak. Akármilyen magas szintre ér is el az ember, kell, hogy lásson maga előtt további teret a fejlődésre. Addig tud valaki produktív (és akár boldog) művész lenni, amíg törekszik arra, hogy jobb lehessen, mint amilyen előző nap volt. Az előrelépéshez folyamatos önvizsgálatra van szükség, hogy a tevékenység egyre inkább teljessé, letisztulttá váljon. Erre a leszűrődésre, gazdagodásra érdemes törekedni.

Édesapád az előző Hangolóban azt mondta, hogy a családból merít erőt, s fontosak számára például a közös étkezések. Neked ezek mit jelentenek?

Nem ragaszkodást és nem kötöttséget, hanem természetességet és jóleső együttlétet. Vannak az évnek ünnepei, a közös étkezések viszont a nap során többször ünnepelhető események, amelyek az egyéni munkafolyamatokat szintén közös megpihenésekkel tagolják, csak kisebb léptékben.

Minden megnyilvánulásodban úgy fogalmazol, hogy fontos számodra a törekvés. Mik a jövőbeni céljaid?

A legbiztosabb cél ennek a törekvésnek a fenntartása. A lényeg, hogy ne veszítsem szem elől a jobb emberré és jobb zenésszé válás eszméjét. A zenélés terén két fő szándékom van: egyrészt szeretném nagyobb tudással, tisztább megérzéssel megérteni és megélni a játszott zenéket, másrészt finomítani szeretném a hangszerjátékomat. Ahogyan az akadálytalanabb zongorázás felszabadítja a zenei szándékot, a letisztult elképzelés is irányt szab a technikai megvalósításnak, így ez a két cél egymást segíti. A mindenkor gyakorolt daraboknál igyekszem alkalmazni a frissen tanultakat.

Szerepelsz „A mi Kodályunk” című filmben, amit ősztől láthat a nagyközönség a mozikban.

A filmben való szereplés szokatlan, testidegen volt számomra. Gondolkodtam, hogy alkalmas vagyok-e a feladatra, de végül önző okok miatt elvállaltam. Ez pedig azért történt, mert a Kodály-életmű, a zenész, az ember már régóta érdekelt, nagy tisztelettel tekintek rá, és keveset foglalkoztam eddig vele. A filmszereplés kínálkozó alkalom volt, hogy elmélyedjek a korai alkotói korszakában. Az első nagy szerzői estjéig terjedő időszakot dolgozza fel a film 1910-ig. Az eddig írt zongoraműveit tanultam meg, melyekből el is hangzik néhány. Egyébként furcsa érzés volt, hogy ennyit beszélek Kodályról, holott annyian vannak zenészek, zenetudósok, akik nálam sokkal többet tudnak róla – és ezt sok hónapos olvasással, tanulással sem lehet igazán ellensúlyozni. Devich Gergő csellista barátommal viszont nagyszerű volt együtt dolgozni. Ő igazán nagy felkészültséggel és odaadással vett részt ebben is. Hálás vagyok Petrovics Eszter rendezőnek, hogy felkért a szereplésre.

És mennyire foglalkoztat az írás, a vers?

Amiért foglalkoztat az írás, az elsősorban a gondolkodás. Fontosnak tartom, hogy amit mondok, az valóban fedje azt, amit gondolok. A megfogalmazás pontossága érdekel, ezért néha le is írok letisztultnak tűnő gondolatmeneteket. A versben pedig a szöveg és a zene összekapcsolódása vonz. Időnként szívesen írok teljesen amatőr és valószínűleg igen rossz verseket, esetleg ajándékképpen, amik nekem mégis örömet jelentenek.

ÖNT KÉRDEZZÜK!

Az idei évad sajátossága az online koncertközvetítések világának felerősödése. Mind a technika, mind a koncert-követési szokások alakulóban vannak még.

Mi a BDZ-nél szeretnénk az önnek legmegfelelőbb módon fejleszteni BDZ ONLINE rendszerünket, ezért a segítségét kérjük!

http://bit.ly/BDZ-kerdoiv_ONLINE-kozvetiteskrol

A fenti linkre kattintva egy 2 percet igénylő kérdőívet talál. Köszönettel arra buzdítjuk, mondja el nekünk az ONLINE közvetítésekkel kapcsolatos elképzeléseit a kérdőív segítségével.

Idejéért és figyelméért cserébe pedig felajánljuk önnek a szeptember 25-ei koncertünk zárt körű, csak a kérdőívet beküldők számára elérhető megtekintési lehetőségét. A koncert részleteit itt tekintheti meg: https://bdz.hu/koncertek/dobos-beethoven-muszorgszkij-hollerung/

Válaszait pedig ezen a linken várjuk: http://bit.ly/BDZ-kerdoiv_ONLINE-kozvetiteskrol

A bosszúálló Pöröly, aki Amerika kapitányt is beelőzte

Jess Nevins „A kosztümös bosszúálló evolúciója, avagy A szuperhősök 4000 éves története” című könyve is említést tesz róla. A „kilenc hős” egyike. A Mjölnir mellett a másik legnépszerűbb Pöröly. George Friedrich Händel oratóriumot írt róla. Jóval az első „hivatalos Bosszúálló”, azaz Amerika kapitány előtt élt. Ha már teljes a képzavar, akkor elárulom, hogy e cikk főhőse nem más, mint Júdás Makkabeus.

Szöveg: Kurta Klaudia

 

Händel 1710-ben megérkezett Londonba abban a reményben, hogy mint híres operaszerző, Angliában tovább menetelhet ezen a vonalon. Habár a műfaj Európában igen népszerű volt, az angol közönséget nem hozta lázba. Kezdetben nagy tömegeket vonzottak operái, de a zenekritikusok igen szkeptikusak voltak. 1711-ben Joseph Addison publikált néhány szatirikus kommentárt a The Spectator című, naponta megjelenő kiadványban. Händel első londoni operájáról, a Rinaldoról a következőket írta: „Két hete sétálgattam az utcán és láttam egy fickót, aki a vállán cipelt egy nagy kalickát, tele kis madarakkal. Azon gondolkoztam, hogy vajon mi célból, mikor szerencsémre találkozott egy ismerősével, akit ugyanez a kérdés foglalkoztatott. Kérdésére azt felelte, hogy az Operának vásárolt verebeket. Verebeket az Operának? Megnyalta a száját. Talán megsütik őket? Nem, nem, az első felvonás vége felé kell majd berepülniük a színpadra…  Annyi ilyen röptetés volt már, hogy attól félnek, sosem szabadulnak meg ezektől a madaraktól és, hogy más darabokban is majd mindenféle jelenetben berepülnek, mikor nem kéne, arról nem is beszélve, hogy a nézők feje is kárát láthatja.”

 

Oratóriummal a közönségért!

Az 1730-as évek elejére a kritikusok támadásainak és az énekesek buja életstílusának meglett a böjtje. A londoni közönség belefáradt az olasz operába, és Händelnek elő kellett rukkolnia valami újdonsággal. Az oratórium lett a tökéletes megoldás. Ahogy az opera, ez is recitativokból és áriákból áll, viszont nincs dramatizálva, és általában a Bibliából választ témát. De a legfontosabb újítás a kórus lett, ami most először kapott kiemelkedő drámai szerepet. Händel a hírnevét és jövőjét az oratóriumokba írt kórusaiba helyezte, ez volt a hajszál a siker és a bukás között. A himnuszéneklés angol hagyományától átitatódott londoni közönségnek betalált ez az újdonság. Arról nem is beszélve, hogy Händel angolul írta oratóriumai szövegét, nem olaszul. A kitűnő kórus és a megnövelt érthetőség verhetetlen páros volt, örökre bebiztosítva Händel elismertségét Londonban.

 

Történelmi háttér a Júdás Makkabeushoz

1745-ben Charles Edward Stuart – II. Jakab trónfosztott egykori király unokája – úgy gondolta, itt az idő, hogy visszafoglalja a trónt családja számára. Ebbe már beletörött a bicskája minden felmenőjének, de ez őt nem tartotta vissza. Egy darabig úgy nézett ki, hogy sikeres lesz az akció, ám mikor Skóciából Anglia felé indult seregeivel, az ottani erők visszaszorították őket. Közben elfogyott az élelem, az időjárás sem volt kedvező, így a legyengült seregnek még a pihenő angolok ellen sem volt semmi esélye. Egy Culloden Moor nevű mocsaras területre kényszerültek visszavonulni, de mint később kiderült, mocsárban nem jó harcolni. Az egyik sarokban Cumberland hercege, Vilmos Ágost és a kiválóan képzett angol dragonyos lovasezredek, lövegek, kartácsok, velük szemben Charles Edward és az éhező skót felkelők kaszákkal, tőrökkel. Nem kell nagy képzelőerő a csata végkimenetelének elképzeléséhez.

Händelnek sem kellett több, fogta magát és megkomponálta három felvonásból álló oratóriumát, a Júdás Makkabeust ennek a dicsőséges angol győzelemnek a tiszteletére. Na de mi köze van az ókorban élt címszereplőnek az 1700-as évek Cumberland hercegéhez?

 

A Júdás Makkabeus-legenda

Időszámításunk előtt 332-ben Nagy Sándor gondolt egy nagyot és megtámadta a Perzsa Birodalmat. Ezzel kezdetét vette a hellenizmus terjedése. A zsidóság számára nagy változást nem jelentettek az események, mivel a makedón király biztosította a zsidóság számára a vallási és belpolitikai önállóságot.  Sajnos ez a szép időszak nem tartott sokáig, ugyanis Nagy Sándor halála után a birodalom darabjaira hullott és egymással vetélkedő tábornokok kezébe került. A Mezopotámiában hatalomra került Szeleukosz-dinasztia szerezte meg a Kánaán völgyét, akik egy idő után erőszakos hellenizálásba kezdtek. Kirabolták a Szentélyt, betiltották a mózesi törvények gyakorlását, kötelezővé tették a görög istenek tiszteletét és áldozat bemutatását számukra. A görög istenek legjobban a zsidóság számára tisztátalan és tiltott disznót szerették, ezért a király katonái arra kényszerítették a zsidókat, hogy fogyasszanak az ilyen áldozatok húsából. Időszámításunk előtt 166-ban egy Modlin nevű városka helyi rabbija, Matiszjáhu megelégelte a dolgot és néhány hívével együtt rátámadt a katonákra, az erre fellelkesült tömeg pedig kiűzte a katonákat a városból. Egyre többen csatlakoztak a felkelőkhöz. A rabbi halála után egyik fia, Júda, akit ütéséről Pörölynek, pörölycsapás erejűnek, héberül Makkabinak hívtak, felszabadította Jeruzsálemet és újraszentelte a templomot. Innen ered a hanuka ünnepe is. A görögök kiűzésekor csak egy napra elég szent olaj maradt a Szentélyben, ami csodálatos módon mégis kitartott nyolc napig.

 

A lelkesítő oratórium

Ennek a hős Pörölynek és a hozzá csatlakozó lelkes tömegnek a történetét zenésíti meg Händel Júdás Makkabeus című, hatalmas sikert arató oratóriumában, mely tele van lelkesítő kórustételekkel, elragadó duettekkel és szenvedélyes áriákkal.

Librettóját egy Thomas Morell nevű lelkész írta, akinek nevéhez még három másik Händel oratórium szövege is fűződik. Morell művét sokat kritizálták, mondván otromba és nem elegáns, de Händel abbéli képessége, hogy bármilyen szövegből kihozza a legtöbbet a zene segítségével, most is érvényesült. A történet heves érzelmei a mű legelejétől az utolsó hangig érezhetők a színes hangszerelésnek és az emocionális énekes szólamoknak köszönhetően.

Érdekesség, hogy a See, the Conqu’ring Hero Comes! című fülbemászó tételt – mely eredetileg egy másik oratóriumból – Józsué – került ide – később sokan sokféleképpen feldolgozták, felhasználták. Beethoven zongorára és hegedűre komponált variációkat belőle. A németek adventi dalt, a svájciak húsvéti éneket írtak dallamára. A 19. században a britek minden új vasútvonal és vasútállomás megnyitásakor rezesbandával szólaltatták meg hangjait. A csilei légierő repülős iskolájának hivatalos díszszemle indulója lett. A japán iskolák díjátadó ceremóniáin a diákok Händel zenéjére vonulnak a színpadra átvenni az elismerést. A Boney M 1981-es Christmas Album lemezén is felcsendül az ismerős dallam a Zion’s Daughter című számban.

„Nézd a győztes, ékes hőst! Síppal, dobbal várják őt.

Néki lengjen pálmagally, néki zengjen háladal!

Nézd a győztest, fényben ég, perdülj vígan táncra, nép!

Rózsaág és mirtuszág rád ontja dúsan illatát.”

Az utolsó polihisztor ég felé törekvése

Összefoglalónkban szélesre tárt tablóval tisztelgünk Farkas Ferenc műveltsége, küldetése, sokszínűsége és mindenekfelettisége előtt.

Szöveg: Ortutay Romola

Farkas Ferenc szinte egy egész évszázadot átölelő életét valóban az a fajta sokszínűség és sokoldalúság jellemezte, ami a reneszánsz korban élő művészeket. Egyszerre volt zeneszerző, tanár, korrepetitor, kórusvezető, karmester, zenekari zongorista, iskolaigazgató, operai karigazgató. Ha alkotni kellett, nem számított, milyen műfajról és milyen hangszerről volt szó. Jellemző volt rá, hogy ugyanarról a műről több változatot is készített, különböző hangszerekre átírva a darabot. 10-12 nyelven beszélt vagy olvasott, jártas volt a zenében, képzőművészetben, irodalomban, építészetben. „Az utolsó polihisztor” volt egy olyan évszázadban, amikor világháborúk rajzolták át Európa térképét, levert forradalmak, haláltáborok borzalmai árnyékolták be az életet. Farkas Ferenc egy más évszázadot teremtett magának: műveiben, életében, gondolkodásában a szépség mindenekfelettiségével, az elfeledett örömmel szolgálta a művészetet és az emberi lelket.

 

Festészet, népzene, dodekafónia

Tanítványai elismerően beszéltek Farkas Ferenc legendás műveltségéről, mely nem csak a zene területére terjedt ki. Farkas Ferenc maga is azt nyilatkozta, hogy szívesen fordult a társművészetek felé, s ehhez a legfőbb inspirációt Rómában töltött évei alatt kapta. Már gyermekkorában elkezdett festeni, és ő maga sem tudta sokáig eldönteni, hogy festő legyen vagy zenész. Végül a zene győzött, de a képzőművészet iránti szeretete nem múlt el. Római tanulmányévei alatt kitűnő magyar képzőművészekkel ismerkedett meg, úgy mint Aba-Novák Vilmos, Molnár C. Pál. Ezek az ismeretségek tovább mélyítették érdeklődését a festészet iránt. Ehhez járult hozzá zenei mestere, Ottorino Respighi hatása is, akinek a személyiségén túl széleskörű műveltsége, a társművészetek és a múlt iránti rajongása Farkas Ferencet is az antik kultúra és a képzőművészetek felé fordította. Így kezdett el az itáliai neoklasszika szellemében komponálni, s ez a stílusjegy lett egyike azon alappilléreknek zenéjében, melyek egész életművére meghatározóvá váltak.

Másik alappillér természetesen a magyar népzene lett, hiszen magyar zeneszerzőként, Kodály és Bartók után elkerülhetetlen volt, hogy valamilyen szinten megérintse a magyar népzene. S bár a Zeneakadémián ő Weiner Leó és Siklós Albert tanítványa volt, a Zeneakadémia szellemiségét a tízes-húszas években Kodály és Bartók határozta meg, ezért a közelségük természetesen befolyásolta Farkas Ferenc zenei stílusának formálódását is. Amikor 1934-ben Ferenc József-díjjal jutalmazták, a díjjal járó anyagi háttér lehetővé tett számára egy Somogy-megyei népdalgyűjtő körutat. Fél évet töltött a helyszínen, hogy élő előadásban, eredeti környezetben találkozhasson a magyar népzenével. Ennek az időszaknak a hatására születtek meg később népdalfeldolgozásai is, de egyéb műveiben is a folklórizmus és a neoklasszicizmus szintézisére törekedett.

Több mint egy évtized telt el, mire megismerkedett a zenei stílusát meghatározó harmadik hatással, a dodekafóniával. Rendszeres, évenkénti látogatásai Bécsbe, majd Franciaországi és Angliai útjai során lehetősége nyílt arra, hogy új irányzatokkal ismerkedjen meg. Legnagyobb hatást a tizenkétfokúság gyakorolta rá, s Magyarországon az elsők között el is kezdte alkalmazni azt. A technika legkövetkezetesebb használatát két zongoraművében, a Correspondances-ban és az Hybrides-ben valósította meg. A Frank Martin és Luigi Dallapiccola latinos világa felől érkező dodekafóniát a következő évtizedekben is szabadon alkalmazta műveiben.

 

A kezdetektől a szerzői estig

Farkas Ferenc Zeneakadémiai tanulmányai után a Városi Színház korrepetitoraként dolgozott, ahol énekeseket tanított be, táncosokat kísért, reggeltől estig táncpróbákon vett részt. A fárasztó munka mellett azonban zeneszerzői tudását is mélyíthette a Színházban játszott művek megismerésével, hiszen itt ismerkedett meg Poulenc, Auric, De Falla modern európai zenéjével. Az itt szerzett tapasztalatok hatására születtek meg későbbi színpadi művei: A bűvös szekrény, Egy úr Velencéből, Csínom Palkó, Furfangos diákok.

A nagy nyilvánosság előtti első megjelenésére 1928-ban került sor a Székesfővárosi Zenekar hangversenyén, ahol Vígjáték-nyitányát adták elő a Vigadóban.

1930-ban rendezte meg első szerzői estjét, ahol legújabb műveit szólaltatták meg: Notturno vonóstrióra, Zongoraszonáta, Szonatina hegedűre és zongorára, Fantázia zongorára és zenekarra. Első szakmai sikerét a Liszt Ferenc pályázatra írt Divertimento című darabjával érte el 1933-ban, majd a következő évben átvehette a Ferenc József-díjat is.

 

Filmzenék és korszakteremtés

1932-ben ismerkedett meg Fejős Pál filmrendezővel, akivel több filmen is együtt dolgozott, s közös munkájukat Bécsben, majd Koppenhágában is folytatták. Ebben az időben a filmzeneszerzés vált Farkas Ferenc egyik fő pénzkereseti forrásává a színpadi kísérőzenék komponálása mellett, s egészen a 70-es évek elejéig folytatta filmzenei tevékenységét. Legismertebb filmjei: Emberek a havason, Gyöngyvirágtól lombhullásig, Puskák és galambok, A kőszívű ember fiai, Kárpáthy Zoltán, Egy magyar nábob, Egri Csillagok.

Az 1940-es évek elejére már hazai és nemzetközi elismertség övezte, áttörő hazai sikerét az 1937-ben bemutatott, zenekarra komponált Concertino-val szerezte meg, melyet sikerrel játszottak Brüsszelben és Rómában is. Külföldi útjai során tovább bővítette látókörét, de ugyanakkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy zenei korszakokat teremtsen újjá. Ennek impulzusát már Respighitől megkapta római tanulóévei alatt az antik múlt felé fordulás lehetőségével, de ekkor inkább a régi magyar muzsika felélesztését érezte fő kötelességének, illetve azt, hogy a nemzet költőinek állítson emléket verseik megzenésítésével. Így születtek dalai, kórusművei többek között Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Jékely Zoltán verseire komponálva, akikhez egyébként a szakmai kapcsolaton túl barátság is fűzte. Élete utolsó éveiben is elsősorban kedves verseire komponált dalokat, a halál is egy Lorca-vers megzenésítése közben érte.

 

Egyházi zenék és a nyugdíj

Farkas Ferenc életművének egyik jelentős részét képezik a kantáták és egyházzenei művei, melyeket főleg a 60-as évektől kezdett el komponálni. Ezek közül kiemelkednek szeretett családtagjainak szentelt miséi, így született meg a fia nevét hordozó Szent András mise, a feleségének ajánlott Missa in honorem Sanctae Margaritae, illetve István unokájának dedikált Missa brevis in honorem Sancti Stephani. Ezen kívül számos zsoltár és egyéb egyházi szöveg feldolgozásával gazdagította a magyar egyházzenét. Szeretett felesége 1992-ben bekövetkező halála után további szakrális művekkel emlékezett meg róla a Requiemben, a Beati mortui-ban és a Laus Beatae Margaritae-ben.

1975-ös nyugdíjba vonulása után zenei versenyek zsűrijében vett részt Magyarországon és külföldön egyaránt, illetve 1979-ben megírta az Egy úr Velencéből című operáját Márai Sándor Vendégjáték Bolzanoban című regényének verses drámai változata nyomán. A Farkas-életmű összefoglaló alkotásának tekintett művet azonban csak 1991-ben mutathatták be, mert az emigrációban élő író nem járult hozzá műve magyarországi bemutatójához.

 

Öröm, békesség, termékenyítő tűz

A komponálás számomra öröm, ezért szeretném, ha műveimmel én is örömöt tudnék szerezni hallgatóimnak.” – nyilatkozta Farkas Ferenc egy interjúban. Ez a törekvése mindvégig megmarad életében és alkotói tevékenységében is. Az alkotás, a művészet számára az az út volt, amelyen keresztül a boldogító örömöt, a szépséget közvetíthette a világ felé. Ő maga is szerette az életet, szeretett szépen, választékosan öltözködni, szerette az igényesen megszervezett, megtervezett étkezéseket, az élet minden területén az értéket őrizte. Tanítványai szerint mélységesen megértette az életet, még ha nem is vett részt benne. Darabjaival az ég felé vezette a hallgatót, békességet, irgalmat kért a világnak és ennek szellemében is élt.

Zárásként egykori tanítványa, Petrovics Emil szavait idézzük Farkas Ferenc halálára írt búcsúbeszédéből: „Életműve lezárult, szellemének termékenyítő tüze azonban nyugodtan és méltóságteljesen figyelmeztet bennünket a következő évezredben való tájékozódás roppant nehézségeire: szemérmesen világítja meg azt a magányos ösvényt, amelyen a zene, a művészet tisztességgel, szeretettel haladhat az emberi élet szebbé tételének csapdákkal teletűzdelt útján.

„A tehetség kötelezettség jellegű áldás”

A „csodagyermekségből” a magyar zenei élet élő legendájává nőtt Perényi Miklós. Játékával rendszeresen elkápráztatja a közönséget, s a legnagyobb hazai és nemzetközi partnerekkel lép színpadra. Számára a zenemű, melyet türelmes, precíz felkészülés után a maga módján tár elénk, mindennél fontosabb, az áll a középpontban. Tanít, koncertezik, zenét ír, s egész lényét ajánlja fel a zenei alázat érdekében. Lendületét, munkabírását még a világjárvány sem képes letörni, a rendkívüli helyzetben is dolgozik, harmóniában, tudatosan él.

Szöveg: Petró Margit

Hogyan telt ez a nem várt időszak, mivel töltötte az idejét? Nyomasztó, vagy inspiratív volt a kényszerszabadság?

A családom sokat segített a vírus okozta nehéz időszak átvészelésében. Tevékenykedtem kicsit a kertben is, rendezgettem azt, amire eddig kevesebb idő jutott. De szakmailag sem unatkoztam, elővettem néhány darabot, amit korábban félretettem, befejeztem egy vonós szeptett tételt, és két Haydn kadenciát is átdolgoztam. Zajlott az internetes tanítás, be kellett fejezni a tanévet, ezért vizsgákat is szerveztünk, majd jöttek a felvételik. Az élő koncertezés természetesen elmaradt. Már várom az első „valódi” fellépéseimet, így a BDZ-vel közöset is. De közben természetesen minden nap gyakorolok. Bár bevallom, bénítóan hat rám, ha nincs közvetlenül előttem egy-egy fellépés időpontja. Ilyenkor nem elég feszes számomra a munkarend.

Egyébként a karantén alatt a hetek nagyon hamar teltek. Annyira sem tűnt hosszú időszaknak számomra, mint amikor külföldön, turnén vagyok. Ott számolom a napokat, várom a hazatérést.

Hogyan szokott felkészülni egy-egy hangversenyre?

Több hullámban. Ha közeledik a hangverseny, sűrűsödik, intenzívebbé válik a gyakorlás is. Akkor érzi az ember, hogy előrejut, amikor hosszabb idő áll rendelkezésre, hiszen akkor alaposabban tud gyakorolni, van lehetősége visszamenni, ismételni. Ha viszont idő szorításában vagyunk, akkor tudni kell, mi a legfontosabb, s a többit későbbre hagyni. Komponáláshoz sok időre van szükségem, az mindig aprólékos munka.

Az ön személyével kapcsolatban elsőre a zene iránti alázat jut eszünkbe. Hogyan képzeljük el a zeneművel való találkozásától a koncertélményig tartó folyamatot?

Elsődleges feladat megismerni a zeneművet, a keletkezés körülményeit. Ezek által fölsejlik a zeneszerző egyénisége. Ehhez hosszas vizsgálódás kell, amely szintén aprólékos munka. A technikai megvalósítás fontos feladat, de hogy megszólaljon a darab, a valódi zenéléshez szükséges a zene mély tartalmi ismerete is. Például Bartók vonósnégyeseinek a megismerése hosszú folyamat volt. Fiatalabb koromban hallásból, majd kottából is tanulmányoztam a vonósnégyeseket, majd elérkezett az az életszakasz, amikor el is játszhattam őket. Egyéb daraboknál sem kell ítéletet mondani rögtön; alaposan, többszörösen meg kell nézni egy zeneművet, engedni, hogy közelebb jöjjön. Erényeit, hiányosságait – ha vannak – jól körbe kell járni. Fontos az elmélyedés, a figyelés, mert az apró részletek sok mindent elárulnak. Az összefüggések így derülnek csak ki, és ez az egyetlen módja, hogy végül megfelelően jelenítsük meg az alkotást. Nálam így működik. De persze valószínűleg mindenkinél másként van.

És akkor ott van még a hallgató kérdése. Befogadói oldalról fontos a megfigyelés képessége, miközben a zenei részletek folyamatát akkor tudja a hallgató követni, ha lazább, oldottabb, mégis tudatos állapotban van. Ilyenkor tud jelen lenni és a zenei történésre összpontosítani. És talán a gondolatokat ki kell kapcsolni, csak arra figyelni, ami elhangzik. Ha ez megvalósul, akkor létrejön az ideális helyzet, amelyben a közönség is közel kerülhet az élő zenéhez.

Egyébként a tanításban is fontos az összhang megérzése a technikai tudás és a zenei tartalom között. A zenei munkának az a lényege, hogy a technikai megoldás hozzátartozik a folyamathoz, de a zavartalan zenei megszólaltatásnak csak egyik alárendelt része.

Sok éve tanít a Zeneművészeti Egyetemen tehetséges fiatalokat. Hogy látja a tanítás – tehetség – művészet viszonyát? 

A tanítás is valamilyen módon a művészet része. Az az értelme, hogy megvalósuljon az egység, tisztában legyünk a darab hátterével, születésének körülményeivel, hogy minden fontos információ birtokában megszülethessen az előadás.

A tehetség általában sokrétegű, több részletből és tulajdonságból tevődik össze. Hozzá tartozik a gyors gondolkodás és felfogóképesség. Ezáltal az illető többet tud megragadni, jobban átlátja a művek szerkezetét és a részletek időrendi megszólaltatásának legmegfelelőbb módját. Fontos szempont a megfigyelés, a megértés képessége, a képzelőerő, a kifejezés készsége, a szervező képesség, az idővel való gazdálkodás és még számtalan dolog. Fontos a munka szeretete. Ha minden készség adott valaki számára, akkor jön a következő kérdés: képes-e kitartó, aprólékos munkával megjeleníteni a zeneművet. Nem mindig jön össze minden feltétel. Aki tehetséges, de lazábban dolgozik, az nem lesz sikeres. A szorgalom is nagyon fontos.

Áldás vagy teher a tehetség?

Kötelezettség jellegű áldás, úgy gondolom. A tehetséges embernek saját magának kell megéreznie a saját képességeit, a késztetésnek pedig belülről kell jönnie. A belső késztetés érzése a tanulmányok során is megjelenhet, ha a diáknak az a terve, hogy fölkészüljön, és minél többet megtanuljon az iskolai évek alatt. Szükséges, hogy ez fölvillanyozza őt és tovább akarjon haladni a megismerés fele. Nagyobb léptekkel jobban tud haladni. Ha igényes és kíváncsi, maga is megérezheti, mit tud magából kifejteni. Lényeges, hogy ő maga többet tudjon adni, mint amit elvárnak tőle. A tízes, húszas évei fordulóján kell a tehetségnek startolni, hogy megjöjjön a késztetés. Ha ezt a folyamatot elkapja a művész-zeneszerző jelölt, az nagyszerű, s élményt is jelenthet számára.

A pályafutásom alatt volt a tapasztalatszerzésben gazdagabb és ínségesebb időszak is. Ezzel kapcsolatban sok mindenre emlékszem, visszamenőleg sok hangversenyemet fel tudom idézni, és értékelem is azokat.

A kivételes tehetség életére hatással van a mester és tanítvány viszonya. Ezen a téren milyen tapasztalatai vannak a tanításban?

Sokat lehet tanulni a tanításból, amiben azért természetesen vannak spontán mozzanatok is. Az a módszerem, hogy néha a kottát kísérve figyelem a tanítvány játékát, megjelölök pontokat, amelyeket megbeszélünk. Előfordul, hogy nem jegyzetelek, megjegyzem az észrevételeket és utólag szólok róluk. A tanításnak az a területe inspirál, ami mélyebbre hatolhat, mint az otthoni munka. Ilyenkor fölsejlenek olyan dolgok, amiket korábban nem vettem észre. A tanítás vonatkozásában megfigyeltem, hogy egyre több növendék eljut egy bizonyos magasabb technikai szintre. Szép hang, virtuozitás, tiszta intonáció – ez nagyon jó és nagyon fontos. De nagy kérdés, hogy hogyan tud továbblépni.  Hogyan fonódik ez össze egy darab mélyebb, transzcendens tartalmával? Nagy kérdés, hogy a növendéket hogyan lehet erre rávezetni. Óriási erőfeszítés kell hozzá, s az sem biztos, hogy rögtön visszakap valamit a tanár. De hát ez a tanítás lényege. Általában is kemény dió áttörni a falat, amely a megértetéshez vezet, ráadásul minden növendéknél más módszerhez kell folyamodni.

Úgy tudom, ön az énekhangot is használja a tanítás során…

A kifejezés készsége nagyon fontos, s az előadó és a tanár számára énekhangon megszólalni többlet kifejezési lehetőséget jelenthet. Tapasztalom, hogy bizonyos részleteket jól meg tudok mutatni hangszeren, de sokszor kifejezőbb az ének, különösen a cantabile (értsd: éneklősen előadandó) részeknél. Azt szeretném elérni, hogy a tanítványaim is szabadon, bátran, énekléssel is ki tudják fejezni magukat. Egyesek talán feszengenek emiatt, én viszont egyáltalán nem. Húsz éve kezdődött nálam ez a folyamat, azóta minden tartózkodás nélkül énekhanggal is el tudom mondani, amit a hangszeremmel szeretnék. Pedig gyermekként nem túl sokat énekeltem, csak amit kötelezően kellett.

Szokott együtt koncertezni tehetséges fiával is.

Egyre kevesebbet játszunk együtt, mert ő a technika világa felé halad. Nem befolyásolom, kitűnő és nagyszerű belső hallással rendelkező, univerzális zenész. A technikát és a zeneművészetet jól össze tudja kötni, a Zeneakadémia Aviso Hangstúdiójában dolgozik, s emellett az elektromérnöki diploma megszerzésén is munkálkodik. Mindenki a maga útját viszi tovább, azt, amiben leginkább kiteljesedhet.

Milyen helyet foglal el az ön életében a kamaramuzsika?

Már gyermekkoromban a családban is kamaráztunk, később Mihály Andrástól tanultam meg a műfaj sajátosságait. Amikor kimentem Amerikába és nyaranta eljutottam Marlboróba, ott azt láttam, hogy a fiatalok és idősek szinte egész nap együtt zenélnek. Volt ott zenei műhely és fesztivál is. Ebbe a légkörbe csöppenve kezdett igazán érdekelni a kamarazene irodalma. Nagy lelkesedésem az amerikai kamarajáték során magával ragadott ugyan, de hiányosságaimra is fényt derített. A kamaramuzsika számomra idehaza is fontos területté vált, legalább annyira, mint a szóló játék. Például a Mikrokozmosz Vonósnégyes tíz éven át volt érdekes epizódja a tevékenységemnek. Nagy öröm volt számomra kamara formációban együtt muzsikálni. Végül megszületett a Bartók-sorozat lemezfelvétele is, amelyre igen büszke vagyok.  Kamarázásra nagy szükség van a főiskolai években is. A zenésznek kiegyensúlyozottan kell fejlődnie, hangszertudásban, irodalom ismeretben, egyszerre több területen is. Sok növendék ezt ma már tudja, s megpróbál utánanézni mindennek a saját előmenetele érdekében.

S a zeneszerzők is hatással vannak az előadóra. Ön kiket szeret leginkább?

Azokat a zseniális szerzőket, akik jó emberek tudtak maradni, s ez a zenéjükből is kisugárzik. Mint például Haydn, Schubert és Bach is, aki különös helyet foglal el a zenetörténetben. Az ő műveikben el tud mélyedni az ember, biztos támaszt jelentenek az ember számára. Az is nagy ajándék a zenében számomra, ahogyan az időben Beethoven szellemisége is megjelenik. Bartók és Kodály megismerése is nagy öröm, hálás vagyok, hogy Kodályt személyesen is ismertem. Különös egyénisége, művészi mély gondolatai erősen hatottak rám.

Az érzelmek általában mikor befolyásolják az előadást?

Az érzelem akkor születik meg, amikor a művet egyre inkább megközelíti az ember, amikor azonosul vele. Az elérzékenyülés akkor jöhet létre, ha az értelem és az érzelem összefonódik. Ez ugyan gyakran megszülethet, de mindig nagy ajándék; a tökéletesség megtapasztalásából fakad.

Ön Dohnányit is az igen jelentős zeneszerzők közé sorolja, s a kivételes, lírai hangvételű Csellóversenyét szólaltatja meg októberben zenekarunkkal.

Ez a darab itthon nem sokszor hangzott el a tolmácsolásomban, külföldön talán többször. Pedig a mű régi ismerősöm, az első tanáromtól kaptam a kottáját és a 70-es évek elején. Dohnányi külföldön írta ezt a szép, romantikus hangvételű darabot beteg édesapjának, aki kiváló amatőr gordonkás volt, de betegsége miatt sajnos előadni már nem volt képes.

Dohnányit a „folyékonyság” jellemzi. Ez abból fakad, hogy könnyen tudott kitalálni zenei gondolatokat abban a stílusban, amiben nevelkedett, majd tovább is fejlesztette azokat. Ugyanúgy a zongorajátékában is jelen volt a folyékonyság és könnyedség. A nagy szervezői, zeneszerzői tudásával az összetettséget is könnyeden jeleníti meg. Csellóversenye is egy igen összetett alkotás, melynek a BDZ-vel közös előadására nagy örömmel készülök. Bár a zenekarral ez lesz az első találkozásom, sokat hallottam már róla, és biztos vagyok benne, hogy odaadó zenészekkel fogok együtt muzsikálni.

BDZ TÍPUSÚ TALÁLKOZÁSOK

2020. szeptember 27., Zeneakadémia

Egy nap Hollerung Gáborral és a BDZ-vel

BDZ TÍPÚSÚ TALÁLKOZÁSOK

KICSIT MÁSKÉPP!

Örömmel és büszkén adjuk hírül, hogy a régóta dédelgetett BDZ-NAP továbbra is várja látogatóit. A biztonságos környezet érdekében ugyan a túl nagy apparátust igénylő koncertprogramot megváltoztatjuk, a rendezvényt hamarabb befejezzük, de továbbra is három koncerttel, egy nyilvános próbával és egy Hollerung Gáborral szervezett, kötetlen beszélgetéssel várjuk közönségünket. Soha nem látott kapcsolódási lehetőséget kínálunk színpad és közönség között, kényelmes, biztonságos kivitelezésben. Töltse velünk vasárnapját!

 

 

 

A Händel: Messiás jegy, illetve bérlet érvényes a Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képeire is. Akinek a délelőtti Megérthető zene koncertre érvényes jegye, vagy bérlete  van, annak már csak ingyenes regisztrációs jegyet kell igényelnie az alábbi linken, és bármely programot látogathatja:

 

REGISZTRÁCIÓS JEGY

A jegyvásárlás gombra kattintva tegye a kosárba a kiválasztott jegyet. A “kosárhoz” gomb megnyomása után a kuponkód mezőbe írja be a Messiás bérlet/jegy vonalkódját. A kupon érvényesítés után a rendszer levonja a kedvezményt. A tranzakció befejezése után a rendszer a megadott e-mail címre elküldi a regisztrációs jegyet. Koncertenként egy bérlettel/jeggyel 1 regisztrációs jegy vásárolható (tehát összesen 3 további koncert látogatható a Messiáson kívül).

Aki a Megérthető koncertet most kihagyja, az a neki tetsző programokra itt tud külön-külön jegyet váltani jelképes, 500 Ft-os áron:

 

A rendezvényen szigorúan betartjuk a járványügyi biztonsági előírásokat. A közönség létszámát 500 főben korlátozzuk és mindenkit kérünk a maszk használatra. Bízunk benne, hogy a mostani körülmények között is egy felhőtlen zenei nappal tudunk kedveskedni közönségünknek. A Zeneakadémia hivatalos óvintézkedési rendje itt olvasható:

 

2020.szeptember 27-én, vasárnap 11:00 órától Hollerung Gábor és a

Budafoki Dohnányi Zenekar várja önt is, családját is 

a BDZ – NAPON a Zeneakadémián!

 

 

 

Kérdése van? Írjon e-mailt a bdznap@bdz.hu e-mail címre!

 

A BDZ karmestere Budafok-Tétény idei díszpolgára

Budapest XXII. kerület Önkormányzata idén Hollerung Gábornak ítélte a Kerület díszpolgára elismerést. A Liszt Ferenc-díjas művészt a szimfonikus zenét kedvelőknek biztosan nem kell bemutatni, de könnyen lehet, hogy a Forma-1 rajongói is felismerik a Budafoki Dohnányi Zenekar karmesterét.

A 66 éves Hollerung Gábor 1989 óta a Budafoki Dohnányi Zenekar vezető karmestere. Az azóta eltelt 31 évben sikert sikerre halmozott, a társulattal túlzás nélkül körbezenélte Európát, felléphetett New Yorkban, idén pedig a Hungaroring egyik kanyarjában is vezényelhetett, hiszen a BDZ játszotta el a Himnuszt a Forma-1 Magyar Nagydíján. Útinaplója mellett a vitrinje sem üres, pályája során ugyanis olyan elismeréseket érdemelt ki, mint a Liszt Ferenc-díj, a Jeruzsálem-díj, vagy a Budapestért díj, 2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, valamint kétszer, 1998-ban és 2008-ban is bezsebelte a zenei körökben igencsak sokra tartott Artisjus-díjat.

Hollerung Gábor szeptember 4-én vette át az elismerést, amelyet 2011 után ítéltek oda ismét zenésznek – akkor Hegedűs Endre zongoraművészt tüntették ki, még korábban, 1998-ban pedig a szintén zongorista, Jandó Jenőt díjazták.

Alább a zenekar Facebook oldaláról szemezgettünk a nézői visszajelzésekből:

“Gratulálok, csodás a művészúr munkássága!”
“Nagyon megérdemelt elismerés, szìvből gratulálok!!! “
“Szeretettel gratulálunk ! Sok szép évet ilyen szuper koncertekkel kívánunk ( magunknak is) !!!!”
“Gratulálok! Kiváló ember kapja az elismerést!”
“Gratulálok, és köszönöm a sok szép hangversenyt!”
“Szeretettel gratulálok a megérdemelt elismeréshez! További jó egészséget és jó munkát kìvánok!”

„Mesélő vagyok. Eszközöm az ének”

Szőke Nikoletta meghívta zenekarunkat 2020. augusztus 28-ai koncertjére a Müpába. Számára is, a BDZ számára is vágyott kihívás a jazz-szimfonikus párosítás egy egész estén át, nem beszélve Werner Gáborról, zenekarunk karmesteréről, akire a teljes repertoár hangszerelése vár. Nikolettát kérdeztem a BDZ-hez és a Müpa nagyszínpadára vezető útjáról, rakétaként berobbanó zenei sikereiről, no és persze anya- és feleség-szerepél is.

Szöveg: Czingráber Eszter

Meglepő gyorsasággal és gördülékenységgel sikerült időpontot és helyszínt egyeztetnünk a beszélgetéshez. Egy belvárosi kávéházban találkoztunk, egy megkésett reggelizéssel egybekötött ismerkedős, boncolgatós beszélgetésre. A viszonylag korai óra és a ködös, nyálkás téli idő közepette szinte kiragyog Niki finoman sminkelt mosolyával, elegáns megjelenésével.

Mindig sminkeled magad?

Á, dehogy! Csak ha fontos „jelenésem” van, mint most például veled ez a beszélgetés. Amúgy kifejezetten háziasszony üzemmódban töltöm a napjaim nagy részét, vagy inkább főállású anya-módban, annak meg nem eleme a sminkelés.

Nahát… Anya és háziasszony? Hogyhogy?

Mindig is ilyen életre vágytam. Amikor ismert énekes lettem, és elkezdődött az aktív koncertezős időszakom, már akkor tudtam, hogy hosszú távon a kevesebb, nagyobb koncertre szeretnék berendezkedni. Férjem, Barcza Horváth József már megismerkedésünkkor befutott jazz-bőgős volt, nem is volt kérdés, hogy közös életünk során is sokszor távol lesz esténként. Ezért még fontosabb volt számomra, hogy kiszámítható jelenlétemmel megadhassam a gyerekeinknek az állandóságot. Jelenleg négy-öt koncertem van egy hónapban, azokból sok itt, Budapesten, így a koncert-napokon is csak este megyek el, a délutánt együtt töltjük a gyerekekkel. Szükség is van a ráérésemre, hiszen mindketten járnak zeneiskolába, délutánonként én hordom őket. A lányom fuvolázik, a fiam gitározik.

És amikor együtt koncerteztek a férjeddel?

Akkor számíthatunk a nagyszülőkre – szerencsére mind a négy nagyszülő szívesen vigyáz a gyerekekre, és ráadásul közel is laknak. Bár olyan nagyon azért már nem kell rájuk vigyázni; Bianka 11 éves, Milán pedig 9. Sokszor meg is várnak minket ébren egy-egy koncert után.

Apukád többször volt távol tőled esténként gyerekkorodban…

Igen, apukám nagyon aktív és elismert cimbalmos a mai napig. Négyéves voltam, amikor „bekezdett stabilba”, azaz állandó állást kapott Budapesten a mai New York kávéházban. Akkor még Zalaegerszegen laktunk. Ő Budapestre költözött, megteremtette a lakhatásunkat, és aztán jöttünk utána, az egész család. De ő minden este ment. Díszbe öltöztette magát, és ment zenélni. Számomra ez tehát egy teljesen bevett és megszokott életforma: az apa zenélni megy, az anya háziasszonykodik. Bár édesanyám is muzikális, ő maga soha nem dolgozott a zeneiparban. Nekem nagy szerencsém van, hogy így alakult az életem. Most nagyon jól a helyemen vagyok. Annyira, hogy a zenét begyűjtő és megtanuló időszakom után most már alkotó fázisomat élem.

Ez azt jelenti, hogy te is írsz dalokat, ugye?

Igen.  Három dalomat már felvettük, és most vágunk bele további dalok rögzítésébe. Terveim szerint jövőre meg is jelenik a saját szerzeményeimet tartalmazó albumom.

Régebben tehát nem foglalkoztál zeneszerzéssel? Hogy jött nálad egyáltalán maga az éneklés?

Tulajdonképpen véletlenül vett ilyen irányt az életem. Anyukám indíttatására – aki arra bíztatott, hogy mielőbb legyen a kezemben egy szakma, mert aztán ha korán megházasodom (amit nem terveztem), már nem lesz akkora kedvem tanulni – közgazdasági szakközépiskolába jártam. Nagyon szerettem a közeget is, a nyelveket is, tanulni is sokat tanultam. A szalagavatónkra álltunk össze az osztályból jó páran egy közös produkcióra. Négy-öt Jamiroquai számot adtunk elő. Valaki szerzett hozzá egy kezdetleges zenei alapot, többen vokál-szólamokat tanultak meg, az egyik félénk fiú osztálytársunkat még rappelésre is rábírtuk, én pedig énekeltem. Óriási siker és óriási élmény volt. Akkor és ott döntöttem el, hogy énekelni szeretnék. Az az összetartozás-élmény, az a felszabadultság, az a zeneiség, amit ott megéreztem, még ma is kísér a pályám során. S bár ott maradtam ötödik évfolyamra is a szakiskolában, közben azonban már megpályáztam egy alapítványnál egy tanulmányi ösztöndíjat, hogy legyen pénzem a zenével foglalkozni. Megítélték nekem az ösztöndíjat, így abban az évben már szereplőként vehettem részt az alapítvány szokásos éves, Thália színházbeli koncertjén. Ott is popzenét énekeltem, de jazz zenészek kísértek. Akik aztán addig nem hagytak utána nyugton, amíg el nem kezdtem a jazzel foglalkozni.

Ennek a koncertnek más hozománya is volt számodra…

Igen. A közönség soraiból szúrt ki magának Józsi… Másfél év múlva össze is házasodtunk. Természetesen az ő jelenléte is inspirálólag hatott rám, azóta is mindig ő hangszereli a dalaimat, de a legnagyobb lökést az adta, hogy elkezdtem jazz-éneklést tanulni Winand Gábornál. Ráadásul még Bikfalvy Júlia, sok befutott operaénekes elismert énektanára is felvett hangképzésre magához.

Akkor innen nyílegyenes volt a pályád?

Ha nem is nyílegyenes, de sínen volt, igen. Nagy előnyöm és nagy nehézségem is volt egyben, hogy az első néhány énekórám után már el is kezdtem fellépni. Közben pedig még tanárképző főiskolára is jártam, angol-orosz szakra, amit ugyan nagyon szerettem, de a sok éneklés és koncertezés miatt sajnos abba kellett hagynom. A klubkoncertek hamar meghozták a rutint, és fél évvel „hivatalos” énekessé válásom után élő koncertem lehetett a Magyar Rádió 6-os stúdiójából.

rom és fél év múlva pedig megnyerted a Montreux-i Jazz Fesztivál énekesi kategóriáját. 22 évesen…  Azt hiszem, erre mondják, hogy kirobbanó siker. Gratulálok hozzá! Ahhoz külön is, hogy mindezt úgy érted el, hogy egy kiegyensúlyozott, derűs személyiségű hölgy maradtál. Nagyon jól illesz ebbe a környezetbe, ahol most együtt kávézunk-teázunk.

Köszönöm! Én is úgy érzem, hogy a helyemen vagyok. Igazából csak pár éve érzem ezt. Azóta tudom, hogy a zenében engem nem a technika, nem a csinnadratta érdekel, hanem a mondanivaló. Végre meg tudtam magamnak fogalmazni, hogy valójában én egy mesélő vagyok, akinek az eszköze az éneklés.

Ennek a magadra találásnak a része az, hogy szimfonikus zenekarral készülsz egy egészestés Müpa-koncertre?

Igen. Régi vágyam ez, és most már tudok is mit kezdeni vele. A Budafoki Dohnányi Zenekarral egyszer korábban már dolgoztam lemezkészítés során, így nem is volt kérdés számomra, hogy a BDZ-t kérem fel a nagykoncertem zenekarául. Szerencsére Hollerung Gábor is szívesen mellém állt ebben az izgalmas feladatban. Sőt, már teszteltük is egymást: a zenekar idei újévi koncertjén, január 11-én a Müpában két számot már elő is adtunk abból a repertoárból, amivel a nyár végi koncertre készülünk. Nagyon nagy élmény volt!

Közös koncertünk témája a ’30-as – ’70-es évek zenéje lesz, a populáris jazz műfajából szemezgetve. Említenél néhány dalt a személyes kedvenceid közül?

Az egyik nagy kedvencem a Cabaret című film azonos című dala. Különösen a mostani időszakomban kiemelt dal ez számomra, mert fontos mögöttes tartalma van, nagy érzelmi odafigyelést igényel. A Michel Legrand számok pedig örök kedvenceim, főleg mióta magával Legrand-nal énekelhettem néhányat egyik koncertjén.  E dalok közül is lesz néhány a BDZ-vel közös koncertünk műsorán.

Hogyan kapcsolódsz ki egy-egy ilyen megmérettetés, egy-egy stúdió-munka, vagy éppen a hétköznapi teendők után?

Nagyon szeretek meséket nézni együtt a gyerekekkel, de akár magamban is. Amúgy is a filmnézés az egyik legfőbb kikapcsolódási formám.

És mi a másik?

Esténként mindig jár nekem egy óra a fürdőkádban. Ezt az egész családom tiszteletben tartja. Szeretek így elzárkózni kicsit a világtól. Zenét is így hallgatok, fülhallgatóval. A másik nagy luxusom pedig a reggeli kávém. Mind a kettő.

 

Szőke Nikoletta 2020. augusztus 28-án koncertezik zenekarunkkal a Müpában. A koncert  címe: Hollywood aranykora. További közreműködők: Farkas Zsolt – zongora, Barcza Horváth József – nagybőgő, Balog László – dobok. Vendégművész: Dolhai Attila.

BDZ-kamarakoncertek a Zempléni Fesztiválon

Nagy öröm számunkra, hogy a BDZ muzsikusai a “nagyzenekar” mellett kisebb formációikban is együtt zenélnek. Vannak évek óta együtt játszó társulatok és vadonatújak is. Klasszikustól a könnyedebb pop-átdolgozásokon át a groove-os jazzig igen széles palettán mozog muzsikusaink sokszínűsége. Ismerje meg őket ön is közelebbről! A képekre kattintva további információkat olvashat. Ha pedig kedvet kapott, várjuk önt a Zempléni Fesztivál BDZ-kamarakoncertjein!

A BDZ Fúvósötös hangversenye

2020. augusztus 15. szombat, Taktaharkány
16:00 Művelődési Ház

 


Trüffel Quartet

2020. augusztus 15. szombat, Monok
16:00 Andrássy-kastély

 


Gazda Bence Jazz

2020. augusztus 16. vasárnap, Szerencs
19:00 Rákóczi-vár

 


MYNK Quartet & Révész Richárd Latin Trió

2020. augusztus 17. hétfő, Pálháza
17:00 Térségi Művelődési Ház

 


Szabad egy táncra?
Sass Magdolna és Zentai Károly műsora

2020. augusztus 19. szerda, Bodrogkisfalud
17:00 Patricius Borház


Egy nap Tolcsván – Fújjuk el a rosszkedvet!
Corpus Harsona Kvartett
közreműködik: Szokolay Dongó Balázs

2020. augusztus 22. szombat, Tolcsva
16:00 Bormúzeum udvara

 

Rendhagyó Nagydíjhoz rendhagyó Himnusz dukál

Rendhagyó Magyar Nagydíjat tartanak az idén, s az első zárt kapus hungaroringi versenyhez nyilván rendhagyó Himnusz is dukál. Mivel ezúttal az óvintézkedések miatt nem élőben csendülnek fel Erkel Ferenc szerzeményének hangjai, így lehetőség nyílt arra, hogy ne egy, hanem négy művész tolmácsolásában hallhassa a világ sportszerető közönsége a magyar Himnuszt.

A művészeket a Budafoki Dohnányi Zenekar kísérte, s a zenekar tagjai igazán otthon érezték magukat a mogyoródi versenypálya 12-es kanyarjában – annak ellenére, hogy a Magyar Nagydíjakon megszokott hőségből nekik is kijutott. Csakúgy, mint a nagyszerű művészeknek, Miklósa Erikának, Rost Andreának, Molnár Leventének és Ninh Duc Hoang Longnak. Érdekesség egyébként, hogy mind a négyen érdeklődnek a sebesség, a gyors autók és a Formula 1 iránt – legalábbis ez derül ki a nyilatkozatukból.

Miklósa Erika, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes: „Akármilyen rutinos az ember, a Himnuszt énekelni mindig megrázó élmény – persze, pozitív értelemben. Mindig nagyon sokat gyakorolok rá, főleg mert legtöbbször élőben énekeljük, ez a mostani eset ebből a szempontból is különleges, hiszen most felvételről szól majd. Igaz, az is nagyon emlékezetes volt, amikor élőben énekeltem néhány éve: sose felejtem el, várakoztam a rajtrácson a törtfehér ruhámban és magas sarkú szandálomban, hogy sorra kerüljek, amikor valaki a boxutca falán lévő kerítés nyílásán átugrott – és kis híján átesett rajtam. A frászt hozta rám, bár rögtön bocsánatot kért – utóbb kiderült: a késésben lévő Lewis Hamilton volt az. A Himnusz maga is emlékezetes volt, érezhető volt a levegő zizegése, az, hogy mindenki lélegzet-visszafojtva várja a rajtot, és utóbb nagyon sok üzenetet kaptam, hogy látták a tévében, s gratulálnak.”

Rost Andrea, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes: „Magasztos, felemelő érzés a Himnuszt énekelni, a Formula 1-es Magyar Nagydíjon pedig a hagyomány ötvöződik a modern világgal, ami irtó jó érzés. Abból a szempontból is különleges, mert ezzel a Himnusszal most kilépünk az ország határain túlra, hiszen több tízmillió ember nézi meg világszerte. Sokan közülük talán azt sem tudják hol van Budapest vagy Magyarország – és egyszer csak a Himnuszunk ott lesz mindannyiuk otthonában. Szeretek vezetni, szeretem a gyors autókat, azt viszont bevallom, a Formula 1-ből az utóbbi években nagyon hiányzik nekem a korábbi elképesztő hanghatás. Persze, azért élőben ma is meghallgatnám, megnézném a mezőnyt.”

Molnár Levente, Liszt Ferenc-díjas operaénekes: „A Himnuszt énekelni nagy megtiszteltetés, ugyanakkor hatalmas felelősség is, ha komolyan gondolja, és átéléssel teszi az ember. Énekeltem már Himnuszt a Magyar Nagydíj előtt, és emlékszem, a célegyenesben állva azt éreztem, Magyarország nagy és szép, és remek dolog egy ilyen utazó cirkusz részének lenni, ha csak rövid időre is. Követem a világbajnokság eseményeit, és mivel annak idején nagy „schumacheres” voltam, most igazából azért drukkolok, hogy Hamilton még ne érje utol mindenben a kedvencemet. A mostani mezőnyből Vettelnek szurkolok, mert nagy benne az akarás, és a tehetsége is megvan, egyszerűen csak mostanában nem jött ki neki a lépés.”

Ninh Duc Hoang Long vietnami operaénekes, a Virtuózok győztese: „Eddig kétszer énekeltem a magyar Himnuszt, egyszer Tokióban és egyszer Londonban, ami azt is jelenti, hogy Magyarországon ez lesz az első alkalom, amire nagyon büszke vagyok. S nem csak azért, mert a magyar Himnusz egyszerűen gyönyörű, hanem azért is, mert nagyon szeretem a Formula 1-et, sőt, titkon arról álmodom, hogy egyszer vezethetek egy ilyen autót. A versenyzők közül Lewis Hamilton a kedvencem, méghozzá azért, mert nagyon tehetséges és sikeres.”

Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Zenekar Liszt Ferenc-díjas ügyvezető zeneigazgatója: „Százfős zenekar vagyunk, s vezetésemmel már harminc éve dolgozunk együtt jó hangulatban, egymást megbecsülve – az egyetlen olyan klasszikus, szimfonikus zenekarként, amely meg tudja tölteni a Papp László Sportarénát. A zenészek közül nem mindenki jött el a Hungaroringre – a harmincötödik jubileum alkalmából harmincöten voltunk a tizenkettes kanyarban, s meg kell mondjam, az F1-nek a zenészek között is megvan a varázsa. Büszkék vagyunk, hogy ez a Himnusz velünk szólal majd meg a harmincötödik Magyar Nagydíjon, zenészeink pedig az unokáiknak is elmondhatják, hogy ezen az aszfaltcsíkon muzsikáltak.”

Az eseméyről fotógalériánkat ide kattintva találja.