La Voce Vita – az év duettkoncertje

Szekeres Adrien és László Boldizsár: „Megtaláltuk a zenei hangunkat”

Szekeres Adrien és László Boldizsár neve kezd összekapcsolódni a hazai zenei életben. Cikkünk írásakor épp kettesben, egy szál zongorakísérettel járják a vidéki nagyvárosok színpadait a Nagy találkozás című, különböző stílusok nagy dalait és duettjeit felvonultató műsorukkal, de hallhattuk már őket a 2023-as Zempléni fesztiválon, vagy épp az Igazából karácsony című szimfonikus koncertshow legutóbbi sztárpáros vendégeként. Május 10-én pedig a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséretében szimfonikus koncertpremierrel készülnek elkápráztatni az Erkel Színház közönségét.

Mindkét énekesről elmondható, hogy bármit el tudnak énekelni, amit csak szeretnének és szeretnek. Adrien hivatalosan pop énekesnő, mégis olyan színvonalon képes például operát énekleni, hogy Tokody Ilona is rendületlenül ösztönzi, forduljon erőteljesebben e műfaj irányába. László Boldizsárból is bizonyára hamarabb lett volna operaénekes, ha a Cotton Club Singers alapító tagjaként 1995-től nem fut be egy 15 éves sikerpályát. Így viszont megajándékoztak minket több mint egy évtized minőségi jazz zenéléssel.

 

Adrien és Boldizsár egymásra találása nem véletlen. Zenei kapcsolatuk Sík Olgánál kezdődött, akihez a kilencvenes években jártak. Olgi néni nagyon szabadon tanított, nem voltak meghatározott órarendek. Növendékei jókat énekeltek együtt, aztán hazamentek. A fellépési lehetőségeket a növendékkoncertek jelentették. Adri és Boldi e közös időszaka után egy hosszabb szünet következett közös zenélésünkben, mígnem aztán egymás vendégei lettek saját, önálló koncertjeiken. Ezekből a találkozásokból alakult aztán ki a Nagy találkozás című műsor ötlete, amelyre alapvetően a La Voce Vita koncert repertoárja is épül, kisebb-nagyobb elhajlásokkal, és ami a fő különbség, szimfonikus zenekari alappal. A májusi közös nagykoncert legizgalmasabb része valószínűleg a Barcelona című dal lesz, amelyet Monserrat Caballé és Freddy Mercury énekeltek egykor. (A dalt Turczi István magyar szövegével hallhatjuk.)

A La Voce Vita című koncert teljes repertoárja eredeti hangszerelésben, a Budafoki Dohnányi Zenekar szimfonikus kíséretében, a Liszt és Prima Primissima közönségdíjas Hollerung Gábor vezényletével, zenei irányításával, Magyarországon egyedülálló hangzással szólal meg. Az eset sztárvendége a legendás, jövőre 80 esztendős Hacki Tamás füttyművész lesz.

A női-férfi duetteket mindig szereti a közönség, de Adrien és Boldizsár alapvetően is nagyon szerencsés „összállítás”. Hiszen miközben Boldizsár vibrál, zizeg, szervez, rendez és még nagyobb élettel tölti meg a teret, addig Adrien finom, nőies eleganciája lengi körbe közös munkájukat és a színpadot. Kettőjük tehetsége kiegészíti egymást. Közös produkciójukat a világ bármely részében színpadra lehetne állítani. Otthonosan mozognak a zenei műfajok kavalkádjában, komfortos, hiteles módon nyúlnak minden zenei műfajhoz.  A közönség rendszeresen világszínvonalú minőségre számíthat kettőjüktől.  A májusi La Voce Vitát is, minden túlzás nélkül, olyan megfoghatatlan minőség lengi körül, ami talán egyedülálló a világon.

Részletek és jegyvásárlás: https://bdz.hu/koncertek/la-voce-vita-nagy-dalok-nagy-duettek/