A megismételhetetlenség romantikus varázsa
„Társul szegődöm a zeneszerző mellé”
A BDZ és a Müpa közös Zene Plusz sorozatában Istenek Játéka címmel táncos produkcióra készülünk a Győri Balett közreműködésével. Velekei Lászlóval, a társulat igazgatójával beszélgettünk a balett jelképrendszeréről, a mozdulat születéséről, a sztereotípiák elengedéséről, a közönség megszólításáról és különös pályafutásáról.
Szöveg: Petró Margit
A látszólag habkönnyű, elegáns balettművészet sokszor az előadók verítéke, fizikai szenvedése árán születik. Mi most mégis a nyugalom, a béke légkörében beszélgetünk az egykori legendás körülmények közt alakult, ma Magyarország második legnagyobb társulata, a Győri Balett új igazgatójával. Mivel régen láttam már előadásukat, ezért a felidézés igényével most megnéztem a Nemzeti Táncszínházban az újragondolt Anna Kareninát, mely lenyűgözte hatásával a közönséget. Ugyanitt találkoztam pár nap múlva a midig mosolygós, boldogságot sugárzó Velekei Lászlóval, a Seregi László- és Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfussal, Magyarország Érdemes Művészével, az igazgató úrral.
A tánc, a balett sajátos jelrendszerrel dolgozó művészet. Ez miként válik értelmezhetővé a közönség számára?
Amióta alkotó vagyok, próbálom lebontani azokat a sztereotípiákat, hogy „nem értek a tánchoz és nem tudok táncolni”. Fontos, hogy a falakat lebontsuk, a sztereotípiákat el tudjuk engedni és elsődlegesen a közönségünk tudjon vele azonosulni. Ha érzi, hogy a bőre alá bekúszik a mozdulat, amit a színpadon lát, azt már bárki magáévá tudja tenni. A Győri Balett 45 éve hirdeti, hogy a művészete a közönségével válik teljes egésszé. Ez nagyon fontos üzenet, mert a művészetünk nem öncélú, hanem valamit közvetít. Maga a tánc, a balett, azon belül bármely stílus, szerintem, így éri el hatását.
Mindig direkt üzenetet kell keresni?
Nem, kétféle megközelítéssel dolgozunk. A Győri Balett repertoárjában vannak szimfonikus balettek, melyek a zene érzelemvilágát, gondolatiságát közvetítik, nem a történetmesélésre fókuszálnak. Ilyenkor, akárcsak egy jó könyv esetében, mi érzelmeket, gondolatokat generálunk a mozdulatok segítségével. És vannak a cselekményes balettek, mint az Anna Karenina, amikor konkrétan a mozdulattal mesélünk el egy történetet. Mindkettő erős, mindkettőt szereti a közönség. Mindenki máshol találja meg azt a nézői élményt, amely számára éppen elég.
Ön jobban kedveli a történetmesélős koreografálást?
Fogalmazzunk úgy, hogy picit jobban kedvelem, talán azért, mert mindig megtalálom benne az embert. Szeretek az emberekkel foglalkozni és szeretem beengedni őket a világomba azáltal, hogy cselekményes balettet hozunk létre. Bármit, akár kitalált történetet, akár regényeket dolgozunk fel, kicsit megélünk ezáltal több életet is, és ez számomra mindig izgalmas és inspiráló.
Kaphat még mást is a néző egy balettelőadástól?
Mindenki kicsit mást lát egy koreográfiában. Valaki az esztétikum rendszere miatt jön. Aki az általa nem megfogalmazható belső eszenciákat nem tudja megfogalmazni, ám egyszerűen csak mozdulattá tudja gyűrni, az együtt tud élni, érezni azzal, ahogy a táncos azt artikulálja. Azt gondolom, hogy a mozdulat ösztönösen bennünk van. Nem véletlen, ha valaki ideges, hirtelen felpattan, fel s alá járkál, megvakarja a fejét. Minden érzelmünket öntudatlanul formáljuk mozdulattá magunk is. Van olyan is, hogy valaki nem érti, nem kedveli a táncot, de, mivel a táncművészetnek iszonyatos ereje van, bárkit képes megérinteni, ezért akár még ő is élvezettel néz meg egy balettelőadást.
Mitől ennyire különleges a táncművészet?
Abszolút egyedi és megismételhetetlen. Kétszer ugyanazt az előadást a néző sosem fogja látni. Ennek van valami romantikus varázsa. Akkor és ott megismételhetetlen az a pillanat és csak neki szól. Következő alkalommal, a következő előadáson a néző is és a művész is már máshol tart.
Miközben esztétikai élményt kapunk, a koreográfus az elvont érzelmeket, belső jellemvonásokat is ábrázolja. Hogyan értsük, értelmezzük a mozdulatot?
Fontos kitűznünk a zászlót az általunk képviselt értékek mellett. De fontos, hogy teret hagyjunk a nézők számára is, csak egyfajta szűrőként működjünk, hogy saját értékrendszerükön keresztül fogadhassák és emészthessék meg a látottakat.
Azt gondolom, hogy a táncművész tehetsége és az alkotótárs, a zeneszerző, a koreográfus tehetsége valahogy utat tör az emberek szívéhez. A mű, az előadás megfogalmazódik, nem kell mindenhez érteni. A néző tudja, hogy olyasmi történik, amit engednie kell befogadni. Talán ez az élő színház egyik csodája.
Milyen pluszt ad a koreográfiához a zene? Honnan ered ezirányú jártassága?
A zene határoz meg mindent számomra. Az előadás zenei miliőjét fogalmazom meg és elkezdem beengedni magamba azokat a zenéket, amik megérintenek. Ha kész a dramaturgia, elkezdem a jelenetekhez illeszteni. Olyan is van, hogy a kiválasztott zene dramaturgiája megváltoztatja a jeleneteket. Ennyire erős a zene szerepe. Természetesen jártam zeneiskolába, a családomban a nagypapám dobos volt, nálunk még tradíció volt, hogy mindenkinek meg kell tanulnia valamilyen hangszeren játszani. A táncos pályafutásomat végigkísérte a zene, a zongorajáték.
Hogyan választja ki a leghatásosabb, legkifejezőbb formát?
A darabválasztás esetemben egy vízióval kezdődik. Nem tudom megfogalmazni, hogy miért, egyszer csak azt érzem, hogy ott sündörög a világomban a történet, vagy egy eszme, egy érzelem, ami idővel a részemmé válik. Azt érzem, hogy színpadra szeretném állítani. Bevillan egy színpadkép, ahhoz társul egy érzelem, és ennek mentén kezdek koreografálni.
Elkezdem érezni a vízió súlyát, érzelmi töltöttségét, utána megfejtem, hogy mit akarok megfogalmazni, majd választok hozzá zenét. Addig görgetem a zenét a lelkemben, míg egyszer csak mozdulattá formálódik bennem. De ez nem annyira tudatos, hanem inkább ösztönös cselekvés.
Gyönyörűen fogalmazott a tavalyi Tánc Világnapi köszöntőjében a szavak nélküli művészetéről és a tánc lelket nyugtató, közösségalakító hatásáról. Hogyan készül a közös koncertünkre?
Úgy fogok készülni, hogy rengetegszer meghallgatom a zenét, mert amíg nem lesz ott minden porcikámban, addig nem válik mozdulattá. Megnézem, hogy a zeneszerző mit akart üzenni, mi lehetett a célja, miről szól az alkotás. Majd a történetet beépítem a gondolatiságomba. Megnézem, hogyan inspirál, hogyan alszom vele, s egy nap, amikor felkelek, megpróbálok társul szegődni a zeneszerző mellé.
Mit ad és mit kap a balett táncos a saját hivatása gyakorlása során?
Szerintem a táncművészet gyönyörű szép hivatás. Mint minden magas művészeti ág, rendkívül sok áldozatot követel a művésztől, de színes, széles látókörű életet biztosít. Önmagában hordozza a saját maga elmúlását. A táncművészeknek végig kell nézniük a testük feletti kontroll elvesztését, vagy azt, hogyan hagyja őket cserben a testük, viszont ahogy idősödik és változik a világképük, úgy változik a művészetük is. Folyamatos fejlődésben vannak. Az adott pillanat művészete minden évben más lesz, s hihetetlenül reflektál a jelenre, ezért a kortárs táncművészet rendkívül erős.
Hogyan nyerte el a társulat bizalmát, és milyen velük vezetőként dolgozni?
Imádom őket. Fontos volt az a tradíció, amit Markó Ivánnál megteremtettek, s hogy továbbra is ők maguk válasszák vezetőjüket. Mielőtt beadtam a pályázatomat, én is leültem a társulattal. Nagyon őszintén elmondtam nekik, hogy nincs olyan ambícióm, hogy igazgató legyek, de az elmúlt évek történései abba az irányba terelnek minket, hogy megpróbálnám. Konkrétan megfogalmaztam, hogy mit, hogyan szeretnék, és ezután minden táncos aláírt egy papírt, hogy támogatják a programomat, és szeretnék, ha megpályáznám az igazgatói állást. Ennek nagyon örültem.
A Győri Balett több mint négy évtizede alakult. Változott-e azóta célkitűzésük?
A Győri Balett Markó Iván vezetésével a Magyarországi táncéletnek egyik zászlóshajója lett. Azóta jobban kinyílt a világ. A művészetünk szubjektív, de azt hiszem, hogy ez a zászlóshajó szerep megmaradt. Magyarország második legnagyobb együttese vagyunk, 52-en dolgoznak a társulatban. Vannak bemutatóink, nagyszínpadi, kisszínpadi fellépéseink, játszunk szimfonikus és cselekményes baletteket, 3 évvel ezelőtt elindult és dübörög a gyerekprogram, látszik, hogy szükség van rá. Határon túl is képviseljük a magyar balettet, nemzetközi szinten is rendszeres meghívásaink vannak, most jöttünk vissza Bogotából.
Változik a világ, s erre nekünk is reagálnunk kell. Sikerült 45 éve fenntartani azt az értéket, amire szükség van. Az a lényeg, hogy a repertoár színes legyen, az emberek tudják, hogy ha a Győri Balett előadására jönnek, akkor egy minőségi, de olyan előadást fognak látni, ami meglepi őket. Ez az eszmeiség, amihez megpróbálunk hűek maradni.
Rendkívüli kreatív elképzeléseket sikerült már megvalósítaniuk, és vannak terveik. Milyen menedzseri hozzáállást kíván öntől az igazgatói feladat?
Alapjában érdeklődő ember vagyok, az agyam nem tud leállni. 45 éves vagyok, de szoktam mondani, hogy olyan, mintha már éltem volna 80-at, vagy 90-et, mert annyi minden játszódik párhuzamosan az agyamban. Ez egy adottság, de hogy ez átok, vagy adomány, azt néha nem tudom. Van egy belső inspirációm, ami miatt érdeklődően tekintek a világra. Érdekel a korosztályomból adódóan a virtuális tér, a marketing, a más kultúrák, és mindez átszüremlik az életemen.
2020-ban ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem az igazgatói megbízatásomat. Ez a covid idején volt, ezért újra kellett gondolnunk mindent. Elvesztettük a közönségünket, bevételt vesztettünk, majd bezárt a színház, a háború hatásai miatt hirtelen elszálltak az energiaárak. Gyakorlatilag a menedzser szemlélet arra ösztönzött minket, hogy az arculat és repertoárépítés mellett egy folyamatos válságmenedzsmentet hozzunk létre. Minden régi beidegződés – az impresszáriók, a külföld megszólításának gyakorlata – ment a kukába, teljesen nulláról kezdtünk.
A covid kitörésével mindenki átmenekült a virtuális térbe, mi új struktúrával, új arculattal próbáltuk megszólítani akkor a közönségünket. Volt olyan, amikor több mint 300 ezer rendszeres nézettségünk volt, és több mint 1 millió elérés egy hónapban.
Jelenleg 18 darabot tartunk műsoron az évben, azért, hogy minél több színpadot és szélesebb közönséget meg tudjunk szólítani. Folyton úton vagyunk, hogy rentábilis legyen az élet, 35 ezren néznek minket, és fesztivált is tartunk.
A vezetői pályázatában a tradíció és az innováció egységében jelölte ki az utat. Mindenkit szeretnének megszólítani, minél több korosztályt és változatos formában. De mi ennek a háttere?
Például, hogy apuka lettem, s még a kedvesem pocijában volt a kislányom, amikor épp Balázs Jánossal dolgoztam együtt, aki Liszt és Wagner átiratokat zongorázott mellettünk. Én szentül meg voltam győződve, hogy ez jót fog tenni a kislányomnak, mert a logikai érzéke, a szépérzéke is ettől fejlődik. Majd megszületett, és amikor báboztunk, azt akaratlanul is mozdulatok kisérték. Ebből írtam a diplomamunkámat. Egyszer csak mindez egy előadássá formálódott. Érdekel, hogy tudnám kislányomat is bevonni művészi világomba.
Ugyanígy a közösségi oldalak is érdekelnek. Meg tudtuk reformálni a közösségi oldalunkat, a weboldalt, az arculatunkat. Így mindent mi csinálunk, ami néha előny, néha hátrány, mert nem vagyunk annyira profik, de ízig – vérig érződik, hogy ez a miénk, mi találtuk ki.
Be kell vallanom, sokat foglalkoztat a „szenior vonal” is, mert van egy Markó Iváni örökségünk a közönségben is, a művészetünkben is. A Markó Iván-i közönség hál isten teljesen elfogult az ő művészete irányába, de már nem azt a művészeti formát fogja kapni, a jelenlegi Győri Balett mást képvisel. Ez természetes, de mégis meg szeretnénk őket szólítani valamilyen formában. Ez egy izgalmas kezdeményezés. Sok emberrel találkozom, aki mindig Markó Ivánról beszél, odahúzza a szíve. Megpróbáljuk őket is megszólítani és kicsit motiválttá tenni a koreográfián keresztül.
Egyre szélesebb társadalmi rétegek figyelmét szeretnénk ráirányítani a táncra. Valakinek igénye van arra, hogy szabályos, esztétikus mozgást lásson a színpadon, van, akinek nem ez számít, mert ő az embert akarja látni. A mozgásban nem kell mindig keresni annyira a klasszikus formákat. Azt gondolom, hogy rengeteg érték van a magyar táncéletben, érdemes velük foglalkozni.
Ön rendkívül hiteles személy, mivel 26 évet töltött a Győri Balett társulatában, s ezalatt végigjárta a ranglétra valamennyi fokát. Ez a kötődés, a tapasztalatok, valamint a szervezői – vezetői képességei segítik, vagy gátolják a társulat alakítását, az igazgatói munkát?
Szerintem segítenek. Talán én vagyok az egyedüli, aki teljesen végigment a ranglétrán. A Győri Baletthez kartáncosként jelentkeztem, aztán szólista lettem, majd magántáncos, koreográfus asszisztens, koreográfus, alkalmazott koreográfus, művészeti asszisztens, művészeti vezető, végül igazgató. Mindegyik titulusnak megvolt a saját iskolája, amit ki kellett járni. Két évig voltam kartáncos, akkor kaptam az első szóló feladatot. Kilenc év alatt 13 szólószerepet táncoltam a világ minden táján. Az már egyfajta vezetői szerep, hogy a társulaton belül a szólista hogyan motiválja, húzza a kollégáit. Hiszen ez egy piramisrendszer, mert én nem lehetek a csúcson, ha a többi táncművész nem ugyanazzal az erővel, pont akkor ugyanazzal a felkészültséggel táncol. Művészeti asszisztensként a szervezeti működést kezdtem tanulni. Ezen túl a politikát és a kapcsolattartást, a kommunikációt, a társulatépítést, művészeti marketinget is tanulmányoztam. Az utóbbi öt évben Kiss János igazgató úr maga mellé vett, s bekerültem a gazdasági ügyekbe, a pályázatírásba, a működési döntéshozatal mechanizmusába. Mire 2020-ban pályáztam, addigra egy új SZMSZ-t írtunk, a részemmé vált a Győri Balett.
Alázat, maximalizmus, kreativitás, alkalmazkodás, nyitottság, önbizalom. Mely jellemvonás igaz önre?
Bízom benne, hogy mindegyik igaz. Azt gondolom, hogy a személyiségem kicsit tükrözi a hivatásunk alázatát, a nyitottságát, a tiszteletét, amit a táncművészetből örököltem. Maga a művészetem a személyiségem része, s ez predesztinál ilyesfajta viselkedésre. Nagy hatással volt rám a kislányom születése, sok mindent megváltoztatott. Kedvesemmel, Matuza Adriennel nagyon kerek lett ez a világ és áthelyezte a súlypontokat, a dinamikákat, az érzékenységet az életemben. Jót tett, jókor jött a vezetővé válás, s az, hogy apuka lettem. Igy tudok hátrébb lépni, hosszabb távon nézni dolgokat, s nem vagyok már olyan türelmetlen. Ugyanazzal az érzékenységgel, de tudom helyükön kelezni a dolgokat. Ugyanúgy a vezetői tapasztalataimat is tudom a családban is kamatoztatni, a kislányom nevelése terén.
S mi tölti fel a legjobban?
Mikor késő este hazaérek és bebújok a kislányom mellé, aki odabújik, akkor úgy érzem, hogy a kis akkumulátor abban a pillanatban feltölt. Érzem, hogy boldog vagyok, és másnap újult erővel kezdődik minden. Nincs most egyszerű világunk, kicsit hangos, zajos, tolakodóan agresszív. Győrt ezért is szeretem, mert egy erős bástya a családunk életében. Merünk kiállni a saját értékeink mellett és tudjuk, hogy amit képviselünk, a Győri Balett, arra szükség van. Imádok utazni, nem kell nagy dolgokra gondolni, Ha van fél napunk, a családi ebédet a tatai tó mellett fogyasztjuk el, vagy lemegyek az aranypartra Győrben és ott sétáltatom a kutyusomat. Mindez örömmel tölt el, s benne van az egész életem, pályám tisztelete, energiája.
