GERSHWIN ÉS A BDZ KAMARAMŰHELY A LIGETBEN

A Budafoki Dohnányi Zenekar tagjaiból alakult BDZ Kamaraműhely fergeteges energiájú Gershwin-estet adott „100 éves a Kék rapszódia” címmel április 13-án a Magyar Zene Házában. Az együttes fuvolistája, Márfi Eszter foglalta össze hírlevél olvasóink számára a koncerttel kapcsolatos gondolatait, érzéseit.

„Ehhez a koncerthez a szokásosnál jóval hosszabb felkészülési folyamat vezetett, egészen 2023 szeptemberéig nyúlik vissza. Műsorszámaink jelentős részét az együttes művészeti vezetője, a BDZ állandó zongoristája és hangszerelője, Szüts Apor írta át a BDZ Kamaraműhely számára. A koncerten elhangzott Porgy és Bess – szvit szerintem Apor eddigi legjobb munkája; az opera műfaja által biztosított szerkezeti szabadságot remekül ki tudjuk használni ránk szabott hangszerelésében. Az átiratban is vannak áriák, az első gyilkosságot megelőzi egy zenekari fúga, de egy komplex vihar-jelenet is felcsendül. Dramaturgiailag nagyon izgalmas mindezeken így kamaraformációban, saját átiratunkban is végig haladni. Tulajdonképpen megtartottuk az eredeti cselekmény sorrendiségét, szinte előadtuk az egész operát. Számomra külön is akadt nagy hangszeres kihívás a darabban: a legvégén sok szólót játszom. Például a második gyilkosságot követő reggel idilli bevezetője után az Eperárus lány technikailag egyszerű, de rendkívül érzelmes dalát. Amikor idáig elérünk a darabban, fizikailag már nagyon fáradt vagyok, emiatt különleges odafigyelést igényel, hogy tudatosan ellazítsam magam és lelassítsam a gondolataimat is. 

A Magyar Zene Háza, szombati koncertünk helyszíne fantasztikus volt. Az épület, a maga külső és belső térarányaival, arany borításaival, könnyed formáival otthonossá és befogadóvá teszi az épületet. A terem mérete és akusztikája nagyon kedvező tizenkét fős együttesünknek, ennek köszönhetően jól tudtunk haladni a főpróbán, így maradt még bőven időnk pihenni és beszélgetni koncert előtt. Az pedig, hogy az éppen tavaszodó Városligeten keresztül lehetett megközelíteni a helyszínt, különösen széppé tette ezt a napot számomra, és remélem, közönségünk számára is.”