Egy a cél, egy az út
Kanyó Dávid, a BDZ fuvolaművésze gyerekként megkapta mindazt, amitől sokszínű zenésszé válhatott. Fontos tanáregyéniségek, iskolák, versenygyőzelmek, koncertélmények; mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy elismert fuvolaművészként érdeklődése a pikolóra is átterjedjen. De miért szerette meg így a fuvola kistestvérét? Erről is vall a nemrég Artisjus-díjjal kitüntetett művész.
Szöveg: Borbély Linda
A gyerekkorodat mennyire szőtte át a zene?
A zene teljes mértékben, mivel zenepedagógus családból származom, illetve nagyapám révén a művészetek más ágai is jelen voltak. Nagyapám hatvan éve alapította meg a Balassagyarmati Zeneiskolát – ahol tanultam-, ő vezette a Balassagyarmati Dalegyletet, amely tavaly volt 160 éves. Igazi polihisztor volt, rengeteg dolgot csinált, mely természetesen ösztönzőleg hatott rám is. Zenetudományi munkásságáért Szabolcsi Bence-díjat is kapott, amikor kutatta Rózsavölgyi Márk életét, aki a verbunkos zene és a csárdás atyja volt. Nagyszerű szervezőképességének köszönhetően az akkori Filharmónián keresztül nagy művészeknek, együtteseknek szervezett koncerteket, mint például Kocsis, Ránki-Klukon, Jandó, Perényi, Liszték, Katsaris és mások. Hihetetlenül nyüzsgő életet teremtett a ’60-es, ’70-as években Balassagyarmaton. Nagyapám mindemellett képzőművészeti vonalon vált világhírűvé, főleg akvarellfestőként. Festményei gerincét Balassagyarmathoz kötődő írók, alkotók mesterművei is ihlették, úgy, mint Balassi, Komjáthy, Mikszáth vagy Madách.
Zenész szüleim a Balassagyarmati Kamaraegyüttes alapítói, negyven évig tanítottak a zeneiskolában. Húgom, mint édesanyám, csellista lett, én édesapám után szintén fuvolista. Így indult a gyerekkorom. Olyan ember nem nagyon volt, aki ne ismerte volna a családomat a városban. Úgyhogy – kérdésedre visszatérve – a gyerekkoromat teljes mértékben átszőtte a zene.
Ebből még nem következik, hogy magad is zenésszé válj. Vagy mégis?
Számomra a zene, a zene nyelvén való önkifejezés kezdetektől fogva ösztönös volt. Bár soha nem merült fel a pályaválasztás kérdése, valahogy minden efelé terelt. Gyerekként sok vasárnapot töltöttem nagyapám templomi orgonajátéka mellett, nagy hatással bírtak szüleim kamarázásai, a kóruséneklés közösségi élménye a mai napig felvillanyoz. Édesapám kitartó pedagógiai munkájának köszönhetően 8 évesen már országos szakmai fórumon ismerhetett meg a szakma. Annak ellenére, hogy nem voltam egy gyakorlós alkat… Csak annyit tettem bele, amennyit muszáj volt.
Nyolcadikos koromtól kezdve heti szinten hordott édesapám Budapestre a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába Gyöngyössy Zoltán osztályába. Mire konzis lettem, addigra már több országos versenyt nyertem meg. A szimfonikus zenekarban való játék a Bartók konzis éveimben fertőzött meg, ahol a kiszenekar után, a nagyban kaptam helyet. Szabó Tibor igazgató vezényletével adtuk elő többek között a Zeneakadémia nagytermében a Páva variációkat, melynek megnyerő fuvolaszólójával kiérdemeltem abban az évben a zenekari díjat.
Akkor igen egyenes út vezetett téged a hivatásos zenésszé válásig…
Azt hiszem igen. Bár elég későn tudatosult bennem. Konzis éveim után a Debreceni Egyetemre mentem, és egy másik zseniális tanáregyéniség, Matuz István fuvolaművész szárnyai alá kerültem. Az egy rendkívüli öt-hat év volt az életemben. Debreceni tanulmányaimmal párhuzamosan elkezdtem a koncertfúvós zenekari-karnagy képzést is. Úgy gondoltam, hogy a későbbi karmesteri érdeklődésemnek ez egy nagyon jó előszobája lehet, később nemzetközi karmesterkurzusokon képeztem még magam. A debreceni egyetemi éveim alatt egy csodálatos kamarakórusban is énekeltem, amellyel több nemzetközi versenyt nyerhettem.
Sok zenei területen kipróbáltad magad.
Mindig törekedtem arra, hogy a zenéléshez való viszonyom, rálátásom, eszköztáram szélesedjen. Vonzanak az új, kihívásokkal teli feladatok, a fejlődés maga. Ilyen az életemben a vezénylés is, új művek bemutatása, egy zenei ötlet megírása, új kamaraformációk vagy más zenei műfajokba való elmerülés. Mind-mind szervesen építi az egészet és formálja a művészt. Az egyetem után aztán jött a BDZ, ami azóta is szerves része életemnek. Idén lesz pont 20 éve, hogy ebben a zenekarban muzsikálhatok.
A zenekar 25 éves évfordulója alkalmából minden zenészről készült egy kis névjegy-interjú. Abban az alábbiakat mondod, de érdekelne a mostani véleményed is erről: „Remélem, még sokáig muzsikálhatok együtt ezzel a nagyszerű csapattal, és kívánom, hogy még nagyon sok teltházas koncerttel népszerűsítsük a klasszikus zenét egy békésebb, szeretetteljesebb világban. Kívánom, hogy évről évre könnyebb és kiszámíthatóbb körülmények között létezhessünk, muzsikálhassunk!”
Akkor főleg a zenekar bizonytalan anyagi helyzetére gondoltam -ami azóta stabilizálódni látszik-, illetve arra az egész helyzetre, amiben a magyar kulturális élet azóta is van. Tudom, hogy mindenki a saját pecsenyéjét próbálja meg sütögetni, de azt látni kell, hogy a magyar komolyzene a legerősebb kulturális export cikkünk. Fantasztikus, hogy ilyen nyüzsgő zenei élet van a fővárosban és mindaddig támogatni kellene a különböző együtteseket, amíg arra igény van a közönség részéről.
Mi vitt rá arra, hogy ne csak fuvolázz, hanem pikolót is ragadj?
Ez egy szükségszerű velejárója a zenekari játéknak, hiszen a fuvola leggyakoribb váltóhangszere. Mindenki szólófuvolás akar lenni az elején. Amikor friss diplomásként 2004-2005 körül idekerültem a BDZ-be, akkor első, illetve második fuvolapozíciókon voltam. Ahogy egyre többet veszi az ember a kezébe a pikolót, rájön, hogy ez másképp működik, másképp kell vele bánni. Pár év elteltével olyan igényeim támadtak a pikoló megszólaltatásában, illetve hangképzésében, mely új utat nyitott számomra és töretlen lendülettel nyúlok nap mint nap a kisfuvolához.
Aki fuvolista az egyben „pikolista” is?
Nem feltétlenül. Régen nem volt jellemző, de most már egy próbajátékon nem csak arra kíváncsiak, hogy valaki hogyan fuvolázik, hanem kötelező jelleggel akár egy első pozícióra is, kézbe kell venni a pikolót. Meghallgatják, hogyan szól. Ez most már szerves része a nyugat-európai zenekarok próbajátékának, és szerencsére már itthon is kezd ez egyre jobban beépülni.
2017-ben részt vettem egy nemzetközi pikoló fesztiválon Gradoban, Olaszországban, ahol a világ legkiválóbb pikolósai tartottak kurzust. Sok fantasztikus művésszel ismerkedtem meg. Magyarországot a pikolózás térképére tulajdonképpen Gyöngyösi Levente tette fel, amikor 2009-ben amerikai megrendelésre írt egy pikoló szonátát. Azelőtt Magyarországon senki sem írt pikolóra szólódarabot. 2017-re már ketten is lemezre vették Levente pikoló szonátáját, én pedig el is játszottam ezt ezen a kurzuson több más darab mellett. Ez volt az a pont, amikor egy óriási löketet, inspirációt kaptam arra, hogy ösztönözzem a magyarországi zeneszerzőket a pikoló repertoárjának tovább építésére. Ezt egy kicsit a missziómnak érzem azóta is, hiszen világviszonylatban nagyon le vagyunk maradva. Ennek hatására ugyanebben az évben elindítottam egy koncertsorozatot a BMC-ben „Pikolós gyöngyszemek” címen, amelyen minden évben 8-10, főleg számomra írt pikoló művet játszom Réti Balázs zongorista barátom közreműködésével. Akit érdekelnek ezek a művek, a youtube-on megtalálhatja őket.
Neked írt művek? Koncertsorozat? Ez azért eléggé a pálya csúcsának tűnik…
Nem gondolom, hogy az lenne, bár ezekre mind nagyon büszke vagyok. Úgy érzem, hogy a szakmai életem eddigi legizgalmasabb és legnyüzsgőbb korszakát élem. Természetesen nem csak pikolózni szeretek, a fuvola mélyebb hangú testvérét is imádom, az altfuvolát. Szerencsére részese vagyok egy olyan nagyszerű kamaraegyüttesnek is, melyben a fuvolacsalád minden tagját meg tudom szólaltatni. Ez az egyedi összeállítású formáció a BDZ A’La Carte kamaraegyüttes, melyben egy vonósötös egészül ki két fafúvóssal. Ezzel az együttessel is rendszeresen adunk jobbnál jobb koncerteket. Ugyanakkor egy jazz formációval is bontogathatom a szárnyaimat, hiszen tavaly óta a Tzumo trióval is fellépek. Örülök, hogy szakmai véleményemre is igény van, hiszen előző évben egy országos fuvolaversenyen zsűrizhettem. Szóval nem unatkozom.
Akkor térjünk ki egy kicsit a pikolóra…
A pikolót általában akkor használják a szerzők, ha valaminek nyomatékot adnak: a hangszínéből, élességéből, hangerejéből adódóan a hangszerelési struktúra tetejét képezi. Dallami, hangnemi erősítésre használják főleg, de ami a legizgalmasabb talán, az egy önálló dallam, ellenszólam, egy-egy díszítő elem megszólaltatása ezen a parányi hangszeren. Mivel a piccolo olaszul kicsit jelent, így a zenekari hangszerek között is a legapróbb (kicsi a bors, de erős). Megszólaltatása hasonlóan történik, mint a fuvolánál, csak minden a felére zsugorodva. Mivel egy elég szólisztikus hangszer, ezért a felelőssége is nagyobb a megszólaltatójának, hiszen mindig hallható, nem lehet bújkálni vele, ugyanakkor visszaélni sem szabad a hangerejével. Egy rosszul megválasztott dinamika vagy intonáció az egész zenekar munkáját elronthatja. Be lehet sok mindent gyakorolni otthon a négy fal közt – és kell is -, de a valódi kísérletezés színtere a zenekari hangzásvilág maga. Ott lehet az igazi színeket, arányokat, kontrasztokat, új fogásokat kikeverni. És ettől olyan izgalmas.
Úgy tűnik, hogy eléggé maximalista módon közelíted meg a fuvolázást, a pikolózást.
Érdemes máshogy? A zenélésben mindig a kifejezőerő az, amitől valami értékes lesz számomra. Nem elég szépen játszani. Ezer olyan előadót hallok nap mint nap, aki hibátlanul eljátssza a hangokat egy műben, de az a plusz hiányzik belőle, amitől izgalmas, megindító vagy éppen katartikus lesz az előadás. Szerencsére a BDZ-ben az elmúlt 20 évben számtalanszor megélhettem a katarzis élményét koncerteken, melyet nem cserélnék el semmiért. Nekem zenészként ez adja a legtöbbet: a zenekari hangzásvilágban létezni, ahol csontomig hatol a zene. De ehhez az együtt lélegzéshez mindenkire szükség van a zenekarban – a karmesterről ne is beszéljünk -, hiszen egy a cél, egy az út. Ebben rejlik többek között a közösség ereje, és ezen a területen a Budafoki Dohnányi Zenekar kimagaslóan teljesít.
Április 26-án a Klauzál Házban Gyöngyösi Levente Pikolóversenyét fogod eljátszani. Hogyan készülsz erre a darabra?
Évekkel ezelőtt említettem Leventének, hogy milyen jó lenne egy pikolóverseny megszületése, de akkor ez nem valósult meg. Nagy örömömre végül ez a mű az Antwerpenben élő Peter Verhoyen felkérésére született, aki lemezre is rögzítette. Érdekesség, hogy Peternek évekkel korábban Levente pikolószonátáját játszhattam el és ő volt, aki bíztatott újabb magyar művek íratására is. Így most ez a budafoki koncert magyarországi bemutató lesz. Örülök ennek a lehetőségnek, hiszen célom, hogy a pikolót – a zenekari hangzásvilágból kiragadva – szólisztikus hangszerként kezelve kicsit reflektorfénybe kerüljön.
Török Levente fog dirigálni ezen a koncerten. Dolgoztál már vele együtt?
Nem ismertem korábban, de éppen tegnap leveleztünk, mindketten izgatottan várjuk a közelgő közös projektet.
A szabadidődet mivel töltöd?
Ha nem zenével foglalkozom, akkor a családommal vagyok, akikkel nagyszerű csapatot alkotunk a mindennapokban. Nagyon sok közös élményt szerzünk a heti rendszeres kirándulásokon, utazásokon, de gyakran főzünk együtt, múzeumokba, koncertekre járunk, biciklizünk. Nem unatkozunk. A szabadidőmben sokat ötletelek, jár a fejem, így inspirációt gyűjtök akár kertészkedés, gombászás vagy úszás közben. Amikor csak tehetem, zenét is hallgatok. Szeretem szépíteni otthonunkat. Jó érzéssel tölt el, hogy minden ház körüli dolgot magam végzek, legyen szó barkácsolásról, villanyszerelésről vagy bútortervezésről. De a barátaimról sem feledkezem meg, sok közös programot szervezünk.
Közönségünk Kanyó Dávidot 2024. április 26-án 19.00 órakor hallhatja a Klauzál Házban a Budafoki hangversenyesték sorozat keretében. Elhangzik: Borodin: Igor herceg – nyitány. Gyöngyösi Levente: Pikolóverseny. Smetana: Moldva. Dohnányi: Ernő: Pierrette fátylai – szvit. Szólót játszik: Kanyó Dávid – pikoló.
Részletek és jegyvásárlás: https://bdz.hu/koncertek/budafoki-hangversenyestek-2023-24-7/
