„A tehetség kötelezettség jellegű áldás”

A „csodagyermekségből” a magyar zenei élet élő legendájává nőtt Perényi Miklós. Játékával rendszeresen elkápráztatja a közönséget, s a legnagyobb hazai és nemzetközi partnerekkel lép színpadra. Számára a zenemű, melyet türelmes, precíz felkészülés után a maga módján tár elénk, mindennél fontosabb, az áll a középpontban. Tanít, koncertezik, zenét ír, s egész lényét ajánlja fel a zenei alázat érdekében. Lendületét, munkabírását még a világjárvány sem képes letörni, a rendkívüli helyzetben is dolgozik, harmóniában, tudatosan él.

Szöveg: Petró Margit

Hogyan telt ez a nem várt időszak, mivel töltötte az idejét? Nyomasztó, vagy inspiratív volt a kényszerszabadság?

A családom sokat segített a vírus okozta nehéz időszak átvészelésében. Tevékenykedtem kicsit a kertben is, rendezgettem azt, amire eddig kevesebb idő jutott. De szakmailag sem unatkoztam, elővettem néhány darabot, amit korábban félretettem, befejeztem egy vonós szeptett tételt, és két Haydn kadenciát is átdolgoztam. Zajlott az internetes tanítás, be kellett fejezni a tanévet, ezért vizsgákat is szerveztünk, majd jöttek a felvételik. Az élő koncertezés természetesen elmaradt. Már várom az első „valódi” fellépéseimet, így a BDZ-vel közöset is. De közben természetesen minden nap gyakorolok. Bár bevallom, bénítóan hat rám, ha nincs közvetlenül előttem egy-egy fellépés időpontja. Ilyenkor nem elég feszes számomra a munkarend.

Egyébként a karantén alatt a hetek nagyon hamar teltek. Annyira sem tűnt hosszú időszaknak számomra, mint amikor külföldön, turnén vagyok. Ott számolom a napokat, várom a hazatérést.

Hogyan szokott felkészülni egy-egy hangversenyre?

Több hullámban. Ha közeledik a hangverseny, sűrűsödik, intenzívebbé válik a gyakorlás is. Akkor érzi az ember, hogy előrejut, amikor hosszabb idő áll rendelkezésre, hiszen akkor alaposabban tud gyakorolni, van lehetősége visszamenni, ismételni. Ha viszont idő szorításában vagyunk, akkor tudni kell, mi a legfontosabb, s a többit későbbre hagyni. Komponáláshoz sok időre van szükségem, az mindig aprólékos munka.

Az ön személyével kapcsolatban elsőre a zene iránti alázat jut eszünkbe. Hogyan képzeljük el a zeneművel való találkozásától a koncertélményig tartó folyamatot?

Elsődleges feladat megismerni a zeneművet, a keletkezés körülményeit. Ezek által fölsejlik a zeneszerző egyénisége. Ehhez hosszas vizsgálódás kell, amely szintén aprólékos munka. A technikai megvalósítás fontos feladat, de hogy megszólaljon a darab, a valódi zenéléshez szükséges a zene mély tartalmi ismerete is. Például Bartók vonósnégyeseinek a megismerése hosszú folyamat volt. Fiatalabb koromban hallásból, majd kottából is tanulmányoztam a vonósnégyeseket, majd elérkezett az az életszakasz, amikor el is játszhattam őket. Egyéb daraboknál sem kell ítéletet mondani rögtön; alaposan, többszörösen meg kell nézni egy zeneművet, engedni, hogy közelebb jöjjön. Erényeit, hiányosságait – ha vannak – jól körbe kell járni. Fontos az elmélyedés, a figyelés, mert az apró részletek sok mindent elárulnak. Az összefüggések így derülnek csak ki, és ez az egyetlen módja, hogy végül megfelelően jelenítsük meg az alkotást. Nálam így működik. De persze valószínűleg mindenkinél másként van.

És akkor ott van még a hallgató kérdése. Befogadói oldalról fontos a megfigyelés képessége, miközben a zenei részletek folyamatát akkor tudja a hallgató követni, ha lazább, oldottabb, mégis tudatos állapotban van. Ilyenkor tud jelen lenni és a zenei történésre összpontosítani. És talán a gondolatokat ki kell kapcsolni, csak arra figyelni, ami elhangzik. Ha ez megvalósul, akkor létrejön az ideális helyzet, amelyben a közönség is közel kerülhet az élő zenéhez.

Egyébként a tanításban is fontos az összhang megérzése a technikai tudás és a zenei tartalom között. A zenei munkának az a lényege, hogy a technikai megoldás hozzátartozik a folyamathoz, de a zavartalan zenei megszólaltatásnak csak egyik alárendelt része.

Sok éve tanít a Zeneművészeti Egyetemen tehetséges fiatalokat. Hogy látja a tanítás – tehetség – művészet viszonyát? 

A tanítás is valamilyen módon a művészet része. Az az értelme, hogy megvalósuljon az egység, tisztában legyünk a darab hátterével, születésének körülményeivel, hogy minden fontos információ birtokában megszülethessen az előadás.

A tehetség általában sokrétegű, több részletből és tulajdonságból tevődik össze. Hozzá tartozik a gyors gondolkodás és felfogóképesség. Ezáltal az illető többet tud megragadni, jobban átlátja a művek szerkezetét és a részletek időrendi megszólaltatásának legmegfelelőbb módját. Fontos szempont a megfigyelés, a megértés képessége, a képzelőerő, a kifejezés készsége, a szervező képesség, az idővel való gazdálkodás és még számtalan dolog. Fontos a munka szeretete. Ha minden készség adott valaki számára, akkor jön a következő kérdés: képes-e kitartó, aprólékos munkával megjeleníteni a zeneművet. Nem mindig jön össze minden feltétel. Aki tehetséges, de lazábban dolgozik, az nem lesz sikeres. A szorgalom is nagyon fontos.

Áldás vagy teher a tehetség?

Kötelezettség jellegű áldás, úgy gondolom. A tehetséges embernek saját magának kell megéreznie a saját képességeit, a késztetésnek pedig belülről kell jönnie. A belső késztetés érzése a tanulmányok során is megjelenhet, ha a diáknak az a terve, hogy fölkészüljön, és minél többet megtanuljon az iskolai évek alatt. Szükséges, hogy ez fölvillanyozza őt és tovább akarjon haladni a megismerés fele. Nagyobb léptekkel jobban tud haladni. Ha igényes és kíváncsi, maga is megérezheti, mit tud magából kifejteni. Lényeges, hogy ő maga többet tudjon adni, mint amit elvárnak tőle. A tízes, húszas évei fordulóján kell a tehetségnek startolni, hogy megjöjjön a késztetés. Ha ezt a folyamatot elkapja a művész-zeneszerző jelölt, az nagyszerű, s élményt is jelenthet számára.

A pályafutásom alatt volt a tapasztalatszerzésben gazdagabb és ínségesebb időszak is. Ezzel kapcsolatban sok mindenre emlékszem, visszamenőleg sok hangversenyemet fel tudom idézni, és értékelem is azokat.

A kivételes tehetség életére hatással van a mester és tanítvány viszonya. Ezen a téren milyen tapasztalatai vannak a tanításban?

Sokat lehet tanulni a tanításból, amiben azért természetesen vannak spontán mozzanatok is. Az a módszerem, hogy néha a kottát kísérve figyelem a tanítvány játékát, megjelölök pontokat, amelyeket megbeszélünk. Előfordul, hogy nem jegyzetelek, megjegyzem az észrevételeket és utólag szólok róluk. A tanításnak az a területe inspirál, ami mélyebbre hatolhat, mint az otthoni munka. Ilyenkor fölsejlenek olyan dolgok, amiket korábban nem vettem észre. A tanítás vonatkozásában megfigyeltem, hogy egyre több növendék eljut egy bizonyos magasabb technikai szintre. Szép hang, virtuozitás, tiszta intonáció – ez nagyon jó és nagyon fontos. De nagy kérdés, hogy hogyan tud továbblépni.  Hogyan fonódik ez össze egy darab mélyebb, transzcendens tartalmával? Nagy kérdés, hogy a növendéket hogyan lehet erre rávezetni. Óriási erőfeszítés kell hozzá, s az sem biztos, hogy rögtön visszakap valamit a tanár. De hát ez a tanítás lényege. Általában is kemény dió áttörni a falat, amely a megértetéshez vezet, ráadásul minden növendéknél más módszerhez kell folyamodni.

Úgy tudom, ön az énekhangot is használja a tanítás során…

A kifejezés készsége nagyon fontos, s az előadó és a tanár számára énekhangon megszólalni többlet kifejezési lehetőséget jelenthet. Tapasztalom, hogy bizonyos részleteket jól meg tudok mutatni hangszeren, de sokszor kifejezőbb az ének, különösen a cantabile (értsd: éneklősen előadandó) részeknél. Azt szeretném elérni, hogy a tanítványaim is szabadon, bátran, énekléssel is ki tudják fejezni magukat. Egyesek talán feszengenek emiatt, én viszont egyáltalán nem. Húsz éve kezdődött nálam ez a folyamat, azóta minden tartózkodás nélkül énekhanggal is el tudom mondani, amit a hangszeremmel szeretnék. Pedig gyermekként nem túl sokat énekeltem, csak amit kötelezően kellett.

Szokott együtt koncertezni tehetséges fiával is.

Egyre kevesebbet játszunk együtt, mert ő a technika világa felé halad. Nem befolyásolom, kitűnő és nagyszerű belső hallással rendelkező, univerzális zenész. A technikát és a zeneművészetet jól össze tudja kötni, a Zeneakadémia Aviso Hangstúdiójában dolgozik, s emellett az elektromérnöki diploma megszerzésén is munkálkodik. Mindenki a maga útját viszi tovább, azt, amiben leginkább kiteljesedhet.

Milyen helyet foglal el az ön életében a kamaramuzsika?

Már gyermekkoromban a családban is kamaráztunk, később Mihály Andrástól tanultam meg a műfaj sajátosságait. Amikor kimentem Amerikába és nyaranta eljutottam Marlboróba, ott azt láttam, hogy a fiatalok és idősek szinte egész nap együtt zenélnek. Volt ott zenei műhely és fesztivál is. Ebbe a légkörbe csöppenve kezdett igazán érdekelni a kamarazene irodalma. Nagy lelkesedésem az amerikai kamarajáték során magával ragadott ugyan, de hiányosságaimra is fényt derített. A kamaramuzsika számomra idehaza is fontos területté vált, legalább annyira, mint a szóló játék. Például a Mikrokozmosz Vonósnégyes tíz éven át volt érdekes epizódja a tevékenységemnek. Nagy öröm volt számomra kamara formációban együtt muzsikálni. Végül megszületett a Bartók-sorozat lemezfelvétele is, amelyre igen büszke vagyok.  Kamarázásra nagy szükség van a főiskolai években is. A zenésznek kiegyensúlyozottan kell fejlődnie, hangszertudásban, irodalom ismeretben, egyszerre több területen is. Sok növendék ezt ma már tudja, s megpróbál utánanézni mindennek a saját előmenetele érdekében.

S a zeneszerzők is hatással vannak az előadóra. Ön kiket szeret leginkább?

Azokat a zseniális szerzőket, akik jó emberek tudtak maradni, s ez a zenéjükből is kisugárzik. Mint például Haydn, Schubert és Bach is, aki különös helyet foglal el a zenetörténetben. Az ő műveikben el tud mélyedni az ember, biztos támaszt jelentenek az ember számára. Az is nagy ajándék a zenében számomra, ahogyan az időben Beethoven szellemisége is megjelenik. Bartók és Kodály megismerése is nagy öröm, hálás vagyok, hogy Kodályt személyesen is ismertem. Különös egyénisége, művészi mély gondolatai erősen hatottak rám.

Az érzelmek általában mikor befolyásolják az előadást?

Az érzelem akkor születik meg, amikor a művet egyre inkább megközelíti az ember, amikor azonosul vele. Az elérzékenyülés akkor jöhet létre, ha az értelem és az érzelem összefonódik. Ez ugyan gyakran megszülethet, de mindig nagy ajándék; a tökéletesség megtapasztalásából fakad.

Ön Dohnányit is az igen jelentős zeneszerzők közé sorolja, s a kivételes, lírai hangvételű Csellóversenyét szólaltatja meg októberben zenekarunkkal.

Ez a darab itthon nem sokszor hangzott el a tolmácsolásomban, külföldön talán többször. Pedig a mű régi ismerősöm, az első tanáromtól kaptam a kottáját és a 70-es évek elején. Dohnányi külföldön írta ezt a szép, romantikus hangvételű darabot beteg édesapjának, aki kiváló amatőr gordonkás volt, de betegsége miatt sajnos előadni már nem volt képes.

Dohnányit a „folyékonyság” jellemzi. Ez abból fakad, hogy könnyen tudott kitalálni zenei gondolatokat abban a stílusban, amiben nevelkedett, majd tovább is fejlesztette azokat. Ugyanúgy a zongorajátékában is jelen volt a folyékonyság és könnyedség. A nagy szervezői, zeneszerzői tudásával az összetettséget is könnyeden jeleníti meg. Csellóversenye is egy igen összetett alkotás, melynek a BDZ-vel közös előadására nagy örömmel készülök. Bár a zenekarral ez lesz az első találkozásom, sokat hallottam már róla, és biztos vagyok benne, hogy odaadó zenészekkel fogok együtt muzsikálni.