„A csak tánc már nem elég!”
ZenePlusz bérletünk második előadását – többek között – a Feledi Project varázslatos tánca teszi felejthetetlenné. Stravinsky: Pulcinella című, egyfelvonásos balett-zenéjére Feledi János készít egyedi, klasszikus, mégis sajátosan modern commedia dell’arte koreográfiát. Erről és még sok másról is faggattuk a fiatal és elismert koreográfus-táncos-tanárt.
Szöveg: Borbély Linda
Hogyan „talált meg” téged ez a felkérés?
2021 novemberében Hollerung Gábor felhívott azzal, hogy: „2022. december 11-én lenne Stravinsky: Pulcinella. Elvállalod?” Erre azt válaszoltam, hogy „Gábor, azt se tudom, hogy 1 hónap múlva mit fogunk csinálni, de persze, abszolút!” Egyébként ez már a többedik bemutatónk lesz, amit Hollerung Gáborral és a Budafoki Dohnányi Zenekarral együtt készítünk.
Nagyon jó ütemben talált meg a felkérés. Jó, hogy ennyivel előre tudunk tervezni, van idő mindenre, és nem az utolsó pillanatban derülnek ki a részletek. Úgy gondolom, hogy a sokéves munkakapcsolat és a kialakult bizalom indította Gábort arra, hogy rám merjen bízni egy ilyen komoly feladatot. Ráadásul most nem is ő fog vezényelni, hanem a zenekar első vendégkarmestere, az olasz-osztrák származású Guido Mancusi, úgyhogy számomra is tartogat újdonságot a BDZ-vel való együtt dolgozás. Másrészt, alkotói szemmel nézve, Stravinsky zenéje nem könnyű, úgyhogy ez a produkció izgalmas kihívás is lesz. Nagyon jó érzés élőzenével dolgozni, nagyon szeretem. Az pedig külön ajándék, hogy egy ilyen minőségű zenekarral alkothatok együtt.
A Feledi Project 2020-ban volt 10 éves. A covid egy kicsit átalakította az egész jubileumi évadunkat, de úgy gondolom, hogy ez a nagyzenekari produkció is méltó megkoronázása lehet fennállásunk tízéves ünneplésének. Ezalatt a 10 év alatt rengeteg alkotóval, művésszel – pályakezdővel és tapasztaltabbakkal egyaránt – dolgoztam együtt. Ebbe a Pulcinella bemutatóba is olyan fiatal, tehetséges, pályakezdő művészeket vonok be, akikben azt érzem, hogy ehhez az egész élőzenés, commedia dell’arte-s, Stravinsky-projekthez százszázalékosan tudnak csatlakozni. Fiatalok és tapasztalt művészek együtt fognak szerepelni a darabban, és szerintem egy nagyon izgalmas produkciót fogunk létrehozni.
Azt olvastam, hogy az 1920-es eredeti, párizsi bemutató jelmezeit Picasso tervezte.
Pont ma írtam az egyik jelmeztervező ismerősömnek, Bati Nikolettának a Pulcinella kapcsán. Ő az Operaházban dolgozik, és a legutóbbi darabomnak, Csehov Sirályának a jelmezeit ő készítette. Ezekben a jelmezekben nagyon erős volt az orosz világ; némiképp stilizálva, modernizálva jelent meg. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a jelmezeket illetően, úgyhogy a Pulcinellában is szeretnék Nikivel együtt dolgozni. Fontos egy előadásnál, hogy megmaradjon a műnek az archaikussága, de mégis valami frissességet, valami mait belevigyünk.
Tehát ez lesz az első kapcsolatod Pulcinellával.
Straviskyvel már dolgoztam, Pulcinellával még nem. Anno láttam a Bozsik Yvette-féle Pulcinennát a Müpában, de ezen kívül más kapcsolatom nem volt a darabbal.
Nálatok, a Feledi Projectnél hogyan zajlik az alkotás folyamata?
A felkérést követően egy elég erős kutatómunka veszi kezdetét. Ezt egyedül végzem, belemélyedek az adott darab történelmi, irodalmi, zenei hátterébe. Utána általában bevonulok a próbaterembe, elkezdek mozgolódni, kitalálok különféle lépéseket, kombinációkat, összerakom a dramaturgiát. A Pulcinellának van egy szinopszisa, egy elég erős storyboardja. Ennél a darabnál azzal szeretnék majd játszani, hogy a színészi kvalitásokat a táncosokból hogyan tudom előhozni, mozgással kombinálva, úgy, hogy az egész tényleg egy mai, modern commedia dell’arte produkció legyen. A szereplők kiválogatásán borzasztó sok múlik, és azon is, hogy ők mennyire nyitottak erre a színészi játékra.
Van egy fiatal srác, akit felkértem erre a munkára, őt tökéletesen el tudom képzelni a címszerepben. Tánc-technikailag is nagyon felkészült, ráadásul láttam egy olyan darabban is, ahol prózai szerepe is volt, tehát színészileg sem esik kétségbe. Izgat a fiatalsága, a lendülete, a nyitottsága, a kreativitása.
Azt nem gondolnám, hogy ebben a Pulcinellában beszélni fognak a táncosok, de nagyon erősen ki szeretném használni ezt a commedia dell’arte stílust, ami nagy gesztusokból, nagy mozdulatokból áll, tulajdonképpen némaszínház. Ehhez nem csak jó táncosok, hanem nyitott és színészileg erős kvalitású előadók kellenek.
Én általában az első próbára szeretek nagyon felkészülten érkezni. Tudom, hogy melyik jelenteben mit szeretnék, hogy honnan hová szeretnék eljutni. Nálunk az első próba egy nagy beszélgetéssel kezdődik. Elmondom a táncosoknak. hogy miről szól a darab, kik a szereplők, mi fog történni, mit fogunk csinálni. Ki szoktam nekik adni, hogy olvassák el ők is a háttéranyagot, hallgassák meg a zenét. Minden anyagot átküldök nekik, hogy ne csak a próbateremben, hanem otthon, a saját perceikben is tudjanak tudat alatt ezzel foglalkozni.
Általában egy egyhónapos, intenzív próbafolyamat alatt szoktam létrehozni a művet. Szeretek minél hamarabb elkészíteni egy koreográfiát, szeretem mielőbb fölállítani a darab 80-90 százalékát. Utána jönnek még ugyan a zenekari és a színpadi próbák, ott még tudunk finomítani, alakítani az egészen, de ha nincs meg az alap, akkor ez a folyamat sokkal nehezebb. Szeretek időt hagyni a táncosoknak, hogy beérjen a mozgásanyag, a sorrend, a sorozatok, a jelenetek. Hogy már ne azon gondolkodjanak, hogy milyen lépés következik, hanem arra fókuszálhassanak, hogy színészileg minél jobban legyenek jelen az adott pillanatban.
Tehát rögtönzés is lesz benne, mint az eredeti commedia dell’arte darabokban?
Igen. Szoktam úgy is dolgozni, hogy csak egy mozgásalapanyagot adok, meg. Ilyenkor megmondom a táncosoknak, hogy honnan hova kellene eljutni, milyen pontokon keresztül, de azon belül szabadon „garázdálkodhatnak”, pozitív értelemben, akár mozdulatokkal, akár szöveggel. Valószínű, hogy ebben a darabban is lesznek ilyenek. Lefektetjük a játékszabályokat, az alapokat, hogy honnan hová jut el a jelenet vagy az adott karakter, de azon belül egy részben vezetett improvizációnak is van helye.
Úgy szoktam alkotni, hogy előszőr általában nagyon elszállok az ötleteimmel. Aztán szépen lassan lejjebb adok az igényeimből, és kialakul a koncepció, ami mentén haladunk tovább. Most, így az elején azt találtam ki, hogy egy nagy szekéren fognak a táncosok közlekedni a Müpa színpadán. Kicsit a saját szájam íze szerint szeretném formálni a darabot, nem pedig direktben megjeleníteni az olasz vándorszínházas világot. Egy egyedi produkciót szeretnék létrehozni, nem pedig egy olyat, amit már láttunk. Ahogy magamat és a Müpa hangversenytermét ismerem, biztos ki fogok találni valami őrületes látványelemet, amivel még meg lehet dobni az amúgy is izgalmas élőzenei varázst.
A legutóbbi közös produkciónk Mendelssohn: Die erste Walpurgisnachtja volt, amiben a kórusnak is volt egy kis koreográfiája. Abban a produkcióban én is benne voltam, mint kórustag, és imádtam. Nagyon jó volt, hogy végre nem kellett a kottát szorongatni, és hogy volt egy minimális mozgása a kórusnak.
Azt a közös munkát én is nagyon élveztem. Tudjuk, hogy Gábor nyitott mindenféle újdonságra. Mivel elég széles a korosztálya a kórusnak, nem várhattam el azt a fajta mozgást, vagy azokat a fajta dinamikus kézmozdulatokat, amiket a profi táncosoktól, de szerintem ettől volt az egész nagyon izgalmas. Színes volt a kórus, és nagyon lelkes volt mindenki. Még a Müpában, az egyik helyszíni próba után is odajöttek hozzám a kórusból hölgyek, hogy mi lenne, ha ez vagy az a kézmozdulat máshogy lenne. Annyira aranyosak voltak, ahogy őket is elkezdte izgatni, motiválni az egész produkció. Nagyon szerettem ezt a közös munkánkat.
És Gábor elmondása szerint, jót is tett a kórus hangzásának, hogy nem voltunk a kottába tapadva.
Igen, ilyenkor még fókuszáltabb a figyelem. Más, amikor végig látod valakinek a tekintetét, az arcát.
A díszlet is nagyon ötletes volt a lufikkal.
A zenekar fenn volt a színpadon, kevés hely maradt a táncra. Szerettem volna, ha van valami látványelem is, ami ezt az elemelkedettséget, légiességet szimbolizálja, ezért találtam ki, hogy legyenek ezek az óriási léggömbök. Ez a térben nagyon izgalmasan hatott.
Ha minden jól megy, akkor 2023-ban lesz egy a capella kórusmű, amit én koreografálhatok. Erről még nem nagyon beszélhetek, de egy kortárs magyar zeneszerző művéről van szó. Nagyon izgalmas az egész, ahogy a kórus 45-50 percen keresztül énekel a capella, és közben folyamatosan fenn kell tartani a figyelmet. Ráadásul van egy olyan tervem, hogy felrakom a kórust a forgószínpadra, tehát ők éneklés közben mozogni is fognak. Szóval már ez a projekt is foglalkoztat… Az élőzenének, a kórusnak mindig van egy varázsa, amit egyszerűen nem lehet összehasonlítani a gépzenével.
Honnan szoktál a darabokhoz inspirációt meríteni?
Ezeknek a műveknek van egy erős dramaturgiai irányvonala. Nagyon érdekes, mert általában akkor jönnek az inspirációk, gondolatok, amikor utazom, akár BKV-zom, vagy biciklizem. De alapvetően az erős zenei alap, ami mindent meghatároz. Szeretek úgy dolgozni, és olyan produkciókat létrehozni, amik nem konkrétak és nem egyértelműek. Azt szeretem, ha a darab több asszociációra ad lehetőséget a nézőnek, attól függően, hogy az adott élethelyzetében, életszakaszában, abban az adott pillanatban neki mit mond, üzen a darab.
Mutasd be, kérlek, a Feledi Projectet!
A Feledi Project 2010-ben jött létre. Abban az esztendőben még az egri Gárdonyi Géza Színháznak voltam a táncművésze. Akkortájt kaptam egy lehetőséget; elkészíthettem az első, egészestés darabomat. Addig csak kisebb szólókat, betéteket csináltam. 2010. december 8-án volt az első önálló produkciómnak a bemutatója, ez az Idők folyamán címet viselte. Innentől kezdve indult el az alkotói műhelymunka. A csapat projekt alapon működik. Vannak bázistáncosok, akik majdnem mindegyik darabban benne vannak, és van, akit külön hívok meg különböző szerepekre, darabokra. Például csináltam egy Pilinkszy előadást “Szálkák” címmel, és ott azt éreztem, hogy érettebb táncművészek kellenek, nem pedig a legfiatalabb generáció. Úgy gondoltam, hogy olyan táncosokra van szükség, akik átmentek bizonyos élethelyzeteken, és rendelkeznek egy bizonyos fokú érettséggel.
Van-e esetleg olyan darab, amire úgy gondolsz, hogy szeretnéd egyszer megkoreografálni?
Konkrét darab nincsen. Elkezdtem egy olyan összművészeti dolgot létrehozni, amiben a táncművészek nagyon erősen jelen vannak, de nem csak kifejezetten táncos feladatuk van. Például prózai szerepük is akad, vagy zenélnek, énekelnek. Azt érzem most, hogy csak a tiszta tánc már nem igazán elégíti ki a közönséget, kellenek más impulzusok is.
Ezzel a táncosok is kimozdulnak kicsit a komfortzónájukból, ugye?
Igen, Csehov Sirályában is olyan helyzetbe hoztam a táncosaimat, ami – úgy gondolom – kihívás volt nekik. Például magassarkúban, csizmákban táncoltak, beszéltek magyarul, és angolul is a darabban. Az egyik lány megtanult egy monológot oroszul, míg a másik táncos harmonikán játszott. Mindegyik egy olyan izgalmas kihívás volt, amibe bele tudták helyezni magukat. Ez egy alkotói folyamat, amiben a dolgok változhatnak. A táncosok is hoznak néha ötleteket, gondolatokat, ha működnek, akkor beépítjük azokat is, ha nem, akkor elvetjük. Azt gondolom, hogy egy előadás sikere ezeken a közös gondolkodásokon alapszik; mindenki beleteheti saját magát.
A koncertre jegyvásárlás az alábbi gombra kattintva elérhető:
