BDZ ADVENTI NAPTÁR 8.

SZONTAGH MÁRTON (CSELLÓ)

Ábel fiam november 26-án született, így az adventi időszakban váltunk szülőkké. Ez teljesen megváltoztatott mindent.

A kedvenc ünnepi ételem, amit el is tudok készíteni, az a diós és szilvalekváros bejgli. Anyukám a mi családunknak is minden évben készít pástétomot, szerintem azt is el tudnám készíteni – bár sosem próbáltam még…

A nagynénémmel minden karácsonyra bejglit sütünk a családnak – egészen pontosan nyolc rudat… Már kb. húsz éve  készítjük együtt, ez mindkettőnknek fontos. Természetesen az elfogyasztásában is lelkesen részt veszek, de ez nem igazán különleges 🙂

Az egyik legkedvesebb koncertélményem az adventi időszakból a tavalyi budafoki koncertünk a BDZ Kamaraműhellyel. Teljes telt ház előtt játszottunk egy csodás hangulatú koncertet.

Nagyon szeretem a madarakat: nézni is, de különösen fotózni. Egyik karácsonyra egy madárfotózásos hétvégét kaptam ajándékba, csodálatos élmény volt.

Ebben az időszakban az kapcsol ki a legjobban, ha végre itt a karácsony, és már nem kell rohanni ide-oda. Nem minden évben jön össze, de ha igen, az annál nagyobb öröm.

A kedvenc karácsonyi filmem lehet, hogy furcsa, de a Star Wars. A gyerekeim hosszú évek óta ilyenkor Star Wars maratont tartanak, és persze mi sem maradunk ki belőle.

Az idei Igazából karácsony koncertshow-t izgatottan várom, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz Palya Beával együtt dolgozni.

BDZ ADVENTI NAPTÁR 7.

NAGY SZILVIA (HEGEDŰ)

Az egyik legkedvesebb karácsonyi emlékem gyerekkoromból, amikor a téli szünetben Budafok dimbes-dombos utcáin, vagy a Kiserdőnél szánkóztunk. Volt, hogy viccből felakasztották a gyönyörű piros, Csehszlovákiából kapott bobomat a hatalmas fenyőfára…már nem emlékszem, mit ígértem, hogy leszedjék, de a mai napig megvan. Kedvenc karácsonyi ételeim a halászlé és a bejgli 😊

Gyerekként sokszor játszottuk Corelli karácsonyi concertóját a zenesuliban, nagyon szerettem. Ha van rá alkalom, szívesen hallgatom Duke Ellington Diótörőjét, de egy templomi kóruskoncert is kiváló alkalom az ünnepre hangolódáshoz.

 

Ha van karácsonyfám, piros és arany színű szokott lenni, és természetes anyagokból készült figurákat aggatok rá (toboz, textil, fa, szalma).  És nem hiányozhat a csillagszóró, ha nincs fám, akkor is! 😃

Karácsonykor általában elkap a sütiláz… amúgy máskor is szeretek sütni, de karácsony közeledtével erős késztetést érzek mindenféle új recept kipróbálására. Idén fonott kalácskoszorút szeretnék készíteni advent estékre, és fahéjas kardamomos kuglófot a karácsonyi reggelihez. A preckedli minden mennyiségben kevés, és természetesen a beigli sem maradhat ki.

Hogy mi a kedvencem az Igazából karácsonyból? Nehéz választani… szeretem a klasszikus karácsonyi zenéket, jazzrajongó is vagyok, de a légtornászok vagy a harangjátékosok is elkápráztatnak. Szerencsére nagyon színes a műsor, mindenki találhat kedvére valót, ráadásul minden évben van újdonság is.

BDZ ADVENTI NAPTÁR 6.

KURTA KLAUDIA (KOTTATÁR)

Jó szívvel emlékszem vissza a régi szentesti áhítatokra a református templomban, ahol kántor voltam. December 24-én este mindig összejött a gyülekezet egy kis elcsendesedésre, nem volt nagy felhajtás. Öreg nénikkel, bácsikkal énekeltünk és a lelkészünket hallgattuk. Jólesett az ember lelkének.
A kedvenc karácsonyi ételem a bejgli, bár még sosem csináltam.

Kedvenc ünnepi koncertélményem még nincsen, de remélem, hogy a december 15-i h-moll mise lesz az 😊

Nem szoktam karácsonyfát állítani, de ha lenne fám, akkor tiritarka lenne, tele olyan karácsonyfadíszekkel, amiket megváltozott munkaképességű emberek és gyerekek készítettek. Illetve idén találtam egy olyan díszt, ami sajttálat ábrázol, azt tenném a tetejére 😊

Különleges ünnepi szokásom még nincs, de szeretnék kialakítani valamit, például idén részt venni a Budapest Bike Maffia kezdeményezésén. December 22-re szerveznek egy óriási szendvicskészítő napot, aminek a végén a rászorulók számára eljuttatják az elkészült finomságokat. Tulajdonképpen a zenekaros kiskarácsony is ilyen. Ezt már harmadik éve szervezzük, Secret Santa-szerű névkihúzós-meglepetéses ajándékozással és kis eszemiszommal, dínomdánommal a karácsonyi szünet előtt. Az egyik legnagyobb meglepetés is – amire nem is számítottam, hogy megkapom – a zenekarban szervezett kiskarácsonyhoz kapcsolódik: tavaly karácsonyra ugyanis egy corgi kutya fenekű párnát kaptam (a corgi a kedvenc kutyám).

Ami igazán kikapcsol ilyenkor: ha nyugalom van és békesség, ha pizsamában lehet otthon mászkálni egész nap egy bögre kávéval a kezemben, vagy pizsama nélkül beugrálni egy forró kád vízbe (egy bögre kávéval a kezemben) és órákig szüttyögni a vízben. A karácsonyi süteménysütő vetélkedőkről már nem is beszélek, amiket rosszullétig tudok nézni.

Hagyományőrző vagyok, a kedvenc karácsonyi filmem a Reszkessetek betörők és természetesen a Jóbarátok sorozat karácsonyi epizódjai.

Az Igazából karácsony koncertshow-n minden évben a légtornász fiatalembert várom a legjobban 😊

BDZ ADVENTI NAPTÁR 5.

HUNDT BOGLÁRKA (BRÁCSA)

A karácsonyi készülődés mindig nagyon különleges időszak számomra. A szülinapom környéken (november közepén) egyre több helyen kigyulladnak a karácsonyi fények a városban, és én is feltartóztathatatlanul ünnepi hangulatba keveredek. Számomra azok a pillanatok a legkedvesebbek, amikor közösen készítünk valamit: legyen az szaloncukor-kötözés, mézeskalács-díszítés, vagy a saját kezűleg előállított adventi koszorú készítése. Minden évben várom, hogy karácsony napján nagy pelyhekben hulljon a hó, s ha ez megtörténik, akkor annak nagyon tudok örülni!

A karácsonyfa nálunk szigorúan zöld, olykor ezüstös, de a legfontosabb nem is a színe, hanem hogy nagyon-nagyon-naaaaagy legyen 😀

Kedvenc ünnepi ételem a lazac Wellington-módra és verhetetlen a forralt bor szirupom is. (Na jó, nem saját fejlesztés, de akkor is verhetetlen.)

Ebben az időszakban a fahéj és a szegfűszeg illata az, ami igazán kikapcsol és az ünnepre hangol, úgyhogy ezek a napok nem múlhatnak el mézeskalács ízű sütik készítése nélkül.

Kedvenc karácsonyi filmem a Karácsonyi krónikák vagy a Bridget Jones naplója vagy az Igazából szerelem vagy… még sorolhatnám. Alapvetően mindegy, csak vicces legyen és megható.

Zenészként azok a koncertek a kedvenceim, amikor kisebb közösségnek játszunk, mert ilyenkor picit azt érezhetjük, hogy ott és akkor éppen mi vagyunk a hallgatóságnak az ajándék.

Az Igazából karácsony koncertsorozatból kedvencem a 2021-es koncertshow-n játszott ‘The Christmas Song’ .

BDZ ADVENTI NAPTÁR 4.

LAJHÓ BARBARA (HEGEDŰ)

A lányommal együtt „karácsonymániások” vagyunk. Nagyon-nagyon szeretjük a decembert, a legtöbb családi ünnep ilyenkor van nálunk. December 4-én Barbara és Boróka névnap van, így egyszerre ünneplünk a lányommal. 6-án Mikulás napja van, utána már a karácsonyra készülünk, hangolódunk. A születésnapom pedig december 27-én van, úgyhogy nálunk az egész december az ünneplés jegyében telik.

Kedvenc ünnepi ételem a lazac, jó fokhagymásan, zöldfűszeresen, citromos mártással. Waldorf-salátával szoktam készíteni, meg valamilyen körettel, általában édesburgonyapürével. Ez minden évben szerepel a menün. Különleges ünnepi szokásom, hogy 24-én reggel szeretem bejglivel kezdeni a napot.

A legkedvesebb karácsonyi ajándékom a gyerekkoromhoz köthető: 11-12 éves voltam, mikor megkaptam egy gyönyörű hangú hegedűt, aminek a csigájába egy oroszlánfejet formált a készítő. Ez egy Geissenhof mesterhangszer volt, s amíg ki nem nőttem, rengeteg szép koncertélményt adott nekem.

A karácsonyi időszak zenészként nagyon sűrű. Ami ilyenkor kikapcsol, az a konyhában való tevékenykedés, mert nagyon szeretek sütni. Ünnep idején sok időt töltök a közeli és a távolabbi rokonokkal is. Filmezni is nagyon szeretünk, igazi bekuckózós napok vannak ilyenkor nálunk 😊 Kedvenc karácsonyi filmem a Holiday és az Igazából szerelem 😊 Imádom a gyerekfilmeket is, így a Polar Express zenéje, és a Merry Christmas (a Reszkessetek betörők betétdala) is a kedvenceim közé tartozik.

Az Igazából karácsonyra nagyon sok vendéget szoktam hívni a családi, baráti körből. Mindig mindenki rettentően kíváncsi arra, hogy mivel rukkolunk elő. Egyébként én is mindig nagyon várom ezt a fellépést, hiszen rengeteg meglepetés szokott lenni a koncertshow-n. Most is nagyon izgatott vagyok, hogy Palya Beával milyen lesz az idei Igazából karácsony.

BDZ ADVENTI NAPTÁR 3.

GÁSPÁR OLIVÉR (HARSONA)

Legkedvesebb karácsonyi emlékem, amikor gyermekkoromban a nagyszülőkkel, dédszülőkkel és a család többi tagjával együtt töltöttük a karácsonyt.

Nálunk minden évben az ünnepi menü része a rántott ponty, majonézes burgonyasalátával. A karácsonyfánkra pedig hagyományosan kék színű díszeket szoktunk felaggatni.

Az egyik legnagyobb meglepetés, amit ajándékba kaptam  – és nem számítottam, rá -, az egy cross motor volt, amit konzis koromban vett apukám.

Egyik régi ünnepi szokásom, hogy december 24-én először az erdőben motorozunk egyet az otthoni barátokkal, majd elmegyünk az éjféli misére.

Az egész évi hajtás után egy jól megérdemelt pihenés – és persze a motorozás – az, ami igazán kikapcsol.

Kedvenc karácsonyi filmem a Szépség és a Szörnyeteg 2. – Varázslatos karácsony. Az egyik legemlékezetesebb koncertélményem, amin már játszottam is, az Duke Ellington Diótörő szvitje a Modern Art Orchestrával. Otthon és a kocsiban pedig a karácsonyi ünnepekkor Tony Benett szól 😊

Az Igazából karácsony szimfonikus koncertshow-n az egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor tavaly a mikulásruhába öltözött táncos lányok többünk figyelmét elvonták, de még karmesterünkét, Gabi bácsiét is! Imádtam ezt a pillanatot!

BDZ ADVENTI NAPTÁR 2.

MOHÁCSY ORSOLYA (HEGEDŰ)

Legkedvesebb gyermekkori karácsonyi emlékem az, amikor a szüleimmel karácsonyoztunk. Apuval karácsonyi zenéket hallgattunk, közben együtt díszítettük a fát, ezalatt anyu elkészítette a mákos gubát. December 24-én mindig mákos guba volt az ebéd. Este izgatottan vártam, hogy vacsora után kibontsam az ajándékokat. Amikor kislány voltam, létezett egy Miss Makeup nevezetű baba, amit csak külföldön lehetett megvenni, de a szüleim valahogy megszerezték. Óriási volt az örömöm, amikor megkaptam, erre nagyon emlékszem! 😊 Az évnek ebben az időszakában – amikor kint hideg van és esik a hó (reméljük, idén fehér lesz a karácsony) -, az kapcsol ki, ha pihenhetek, bekuckózhatok, és a szeretteimmel filmezünk, beszélgetünk.

Tavaly játszottam először az Igazából karácsony koncerten, nekem ez nagy visszatérés volt a BDZ-be ❤️ Különösen tetszettek az artisták, mivel régebben én is dolgoztam akrobatákkal. Rendkívül ügyesek és mindig látványos produkcióval készülnek, ami sokat hozzáad a koncertshow értékéhez.

BDZ ADVENTI NAPTÁR 1.

SASS MAGDOLNA (HEGEDŰ)

Legkedvesebb karácsonyi emlékem, amikor gyerekkoromban a nagymamám süteményének illata keveredett a sparheltben égő fáéval. Közben a lakást a pattogó tűz hangja töltötte be, és a félhomályban, az apró réseken átszűrődő lángok táncoltak a falon.

Karácsonykor a halászlé mindig az ünnepi menü része, idén is így lesz. Nálunk a karácsonyfadíszek valójában emlékek: felülre kerülnek a legrégebbiek, az 50-60 évesek, lejjebb a gyermekkorom emlékei, majd alul a jelenkori kedves darabok. A csúcsdísz mellett pedig mindezt egy angyal őrzi. Zene tekintetében pedig szenteste nem maradhat el Csajkovszkij Diótörője sem.

Az adventi, karácsonyi időszakban mindent szeretek: a félhomályt, az apró fényeket, a gyertyákat, a karácsonyi illatokat – ezek mind-mind ráhangolnak az ünnepre. Nincs kimondottan kedvenc karácsonyi filmem; bármelyik, az ünneppel kapcsolatos filmet szívesen megnézem. Ha nagyon kell egyet választani: Aludj csak, én álmodom. 😊

Már a kezdetektől imádom az Igazából karácsony szimfonikus koncertshow-t. Számomra minden pillanatának jelentősége van, szívemből élem meg ezt az ünnepi, emelkedett hangulatot, amit a második családommal tölthetek a színpadon. S mindezt több ezer emberrel együtt élhetjük át!

 

BDZ BLACK FRIDAY

November 29-én óriási kedvezményekkel várjuk! Szerezze be koncertjegyeit ma, rakjon BDZ-t a fa alá!


IGAZÁBÓL KARÁCSONY – SZIMFONIKUS KONCERTSHOW

december 28. 19:30 MVM DOME


CSALÁDI CINEFONIC

december 1. 11:00 BUDDAPEST KONGRESSZUSI KÖZPONT


CINEFONIC RÁADÁS

december 1. 19:30 BUDDAPEST KONGRESSZUSI KÖZPONT


BACH: H-MOLL MISE

december 15: 19:30 MÜPA

Gamer Symphony – PARKOLÁS ÉS HELYSZÍNI INFORMÁCIÓK

A közelgő Gamer Symphony koncertshow kapcsán összegyűjöttük a legfontosabb információkat, hogy a parkolás és az MVM Dome-ba való bejutás a lehető leggördülékenyebben történjen.

  1. ÉRKEZÉS: a koncert pontosan 19 órakor kezdődik. Az előző rendezvények tapasztalatai alapján a parkolás és a bejutás kb. egy órát vesz igénybe. A zökkenőmentes bejutás érdekében az MVM Dome már 18:00-tól várja önt, és a büfék is nyitva lesznek. (A büfékben az MVM Dome applikációval, készpénzmentesen, akár előre rendelve lehet vásárolni.) Helyét a teremben 18 órától tudja elfoglalni.
  2. COSPLAY BEMUTATÓ: 18:30-tól cosplay bemutatót tartunk a színpadon, amire szeretettel várjuk.
  3. PARKOLÁS: amennyiben megoldható, javasoljuk, hogy vegye igénybe a tömegközlekedést.

Amennyiben mégis autóval érkezik, szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy az MVM Dome parkolójába kizárólag előre megváltott parkolójeggyel lehet behajtani, melyet az MVM Dome mobilapplikációján keresztül tud megvásárolni.  Az MVM Dome applikációt keresse a Google Play vagy az App Store alkalmazásokban!

  1. KÉSZPÉNZMENTES TERÜLET: szeretnénk felhívni figyelmét arra, hogy az MVM Dome teljes területén (a ruhatárakban és a büfékben is) csak kártyával lehet fizetni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy az esemény helyszínére nem megengedett 20×30 cm-nél (A/4 méret) nagyobb táskát, csomagot bevinni. Ezek elhelyezésére kérjük, vegyék igénybe ruhatárat, melynek díja 400 Ft/kabát/csomag.

Az MVM Dome büféiben RePohár rendszer működik, a pohár egyszeri díja 500 Ft. RePoharat a pultnál bármikor be lehet váltani egy tokenre, amit később újra RePohárra lehet váltani.

A koncert kb. 21:45-ig tart.

A koncertshow-hoz jó szórakozást kívánunk.

Találkozunk a koncerten,

üdvözlettel:

Budafoki Dohnányi Zenekar