Ezúton szeretnénk megköszönni a Budafoki Dohnányi Zenekar és Hollerung Gábor nevében azt a hihetetlen mennyiségű SMS szavazatot, mely nagyban hozzájárult ügyvezető zeneigazgatónk Prima Primissima Közönségdíjához. Igyekszünk a belénk fektetett bizalomra rászolgálni, s továbbra is igényes, egyedi produkciókkal szórakoztatni a közönségünket.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A Közönségdíjat zenekarunk ügyvezető zeneigazgatója, Hollerung Gábor kapta.
A Budafoki Dohnányi Zenekar nevében is köszönjük a rengeteg szavazatot, a szeretetet, az odafigyelést!
Gratulálunk Hollerung Gábornak!
További részletek: https://kultura.hu/atadtak-az-idei-prima-primissima-dijakat-3/
A BUDAFOKI DOHNÁNYI ERNŐ SZIMFONIKUS ZENEKAR
próbajátékot hirdet
MÉLY KÜRT 2./4. váltó – teljes állásra
A próbajáték kötelező anyaga:
1.forduló: Zenekari állások (kijelölt részletek a művekből):
Bartók: Kossuth-szimfónia
Beethoven: VII. szimfónia
Beethoven: IX. szimfónia
Haydn: 55. szimfónia
Mahler: I. szimfónia
Mahler: III. szimfónia
Mozart: Così fan tutte
Mendelssohn: III. „Skót” szimfónia
Sosztakovics: V. szimfónia
Schubert: IX. szimfónia
Schumann: III. „Rajnai” szimfónia
Strauss: Don Quixote
Strauss: Hősi élet
Strauss: Alpesi szimfónia
Csajkovszkij: IV. szimfónia
Wagner: Az istenek alkonya
Wagner: A walkür
2.forduló:
Mozart: III. Esz-dúr kürtverseny, KV 447. 1. tétel
R.Strauss: I. kürtverseny, 1.tétel
IDŐPONT: 2023. december 18. 10:00 óra
HELYSZÍN: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B. IV. épület
JELENTKEZÉS: a dulay.krisztina@bdz.hu és a +361/322-1488-as telefonszámon
pontos név, lakcím, telefonszám, szakmai önéletrajz mellékelésével
Dulay Krisztina Judit művészeti titkárnál
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023. december 14.
A zenekari állások kottáit a jelentkezés beadása után, egyeztetés alapján lehet átvenni a zenekar titkárságán, illetve elektronikus úton is igényelhetőek a fenti e-mail címen.
A próbajátékra zongorakísérőt csak előzetes jelentkezés alapján tudunk biztosítani.
Budapest, 2023. október 16.
Hollerung Gábor
ügyvezető, zeneigazgató
A BUDAFOKI DOHNÁNYI ERNŐ SZIMFONIKUS ZENEKAR
próbajátékot hirdet
MAGAS KÜRT 1./3. váltó – teljes állásra
A próbajáték kötelező anyaga:
1.forduló: Zenekari állások (kijelölt részletek a művekből):
Beethoven: VII. szimfónia
Beethoven: Fidelio
Brahms: II szimfónia
Brahms: II. zongoraverseny
Bruckner IV. szimfónia
Mahler: I. szimfónia
Mahler: IX.szimfónia
Mendelssohn: Szentivánéji álom
Mozart: A-dúr szimfónia KV 201.
Schumann: III. „Rajnai” szimfónia
Strauss: Till Eulenspiegel
Strauss: Ein Heldenleben
Csajkovszkij: IV. szimfónia
Csajkovszkij V. szimfónia
Wagner: Rajna kincse
2.forduló:
Mozart: IV. Esz-dúr kürtverseny, KV 495. 1. tétel és
R.Strauss: I. kürtverseny, 1.tétel
IDŐPONT: 2023. december 18. 10:00 óra
HELYSZÍN: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B. IV. épület
JELENTKEZÉS: a dulay.krisztina@bdz.hu és a +361/322-1488-as telefonszámon
pontos név, lakcím, telefonszám, szakmai önéletrajz mellékelésével
Dulay Krisztina Judit művészeti titkárnál
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023. december 14.
A zenekari állások kottáit a jelentkezés beadása után, egyeztetés alapján lehet átvenni a zenekar titkárságán, illetve elektronikus úton is igényelhetőek a fenti e-mail címen.
A próbajátékra zongorakísérőt csak előzetes jelentkezés alapján tudunk biztosítani.
Budapest, 2023. október 16.
Hollerung Gábor
ügyvezető, zeneigazgató
„Társul szegődöm a zeneszerző mellé”
A BDZ és a Müpa közös Zene Plusz sorozatában Istenek Játéka címmel táncos produkcióra készülünk a Győri Balett közreműködésével. Velekei Lászlóval, a társulat igazgatójával beszélgettünk a balett jelképrendszeréről, a mozdulat születéséről, a sztereotípiák elengedéséről, a közönség megszólításáról és különös pályafutásáról.
Szöveg: Petró Margit
A látszólag habkönnyű, elegáns balettművészet sokszor az előadók verítéke, fizikai szenvedése árán születik. Mi most mégis a nyugalom, a béke légkörében beszélgetünk az egykori legendás körülmények közt alakult, ma Magyarország második legnagyobb társulata, a Győri Balett új igazgatójával. Mivel régen láttam már előadásukat, ezért a felidézés igényével most megnéztem a Nemzeti Táncszínházban az újragondolt Anna Kareninát, mely lenyűgözte hatásával a közönséget. Ugyanitt találkoztam pár nap múlva a midig mosolygós, boldogságot sugárzó Velekei Lászlóval, a Seregi László- és Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfussal, Magyarország Érdemes Művészével, az igazgató úrral.
A tánc, a balett sajátos jelrendszerrel dolgozó művészet. Ez miként válik értelmezhetővé a közönség számára?
Amióta alkotó vagyok, próbálom lebontani azokat a sztereotípiákat, hogy „nem értek a tánchoz és nem tudok táncolni”. Fontos, hogy a falakat lebontsuk, a sztereotípiákat el tudjuk engedni és elsődlegesen a közönségünk tudjon vele azonosulni. Ha érzi, hogy a bőre alá bekúszik a mozdulat, amit a színpadon lát, azt már bárki magáévá tudja tenni. A Győri Balett 45 éve hirdeti, hogy a művészete a közönségével válik teljes egésszé. Ez nagyon fontos üzenet, mert a művészetünk nem öncélú, hanem valamit közvetít. Maga a tánc, a balett, azon belül bármely stílus, szerintem, így éri el hatását.
Mindig direkt üzenetet kell keresni?
Nem, kétféle megközelítéssel dolgozunk. A Győri Balett repertoárjában vannak szimfonikus balettek, melyek a zene érzelemvilágát, gondolatiságát közvetítik, nem a történetmesélésre fókuszálnak. Ilyenkor, akárcsak egy jó könyv esetében, mi érzelmeket, gondolatokat generálunk a mozdulatok segítségével. És vannak a cselekményes balettek, mint az Anna Karenina, amikor konkrétan a mozdulattal mesélünk el egy történetet. Mindkettő erős, mindkettőt szereti a közönség. Mindenki máshol találja meg azt a nézői élményt, amely számára éppen elég.
Ön jobban kedveli a történetmesélős koreografálást?
Fogalmazzunk úgy, hogy picit jobban kedvelem, talán azért, mert mindig megtalálom benne az embert. Szeretek az emberekkel foglalkozni és szeretem beengedni őket a világomba azáltal, hogy cselekményes balettet hozunk létre. Bármit, akár kitalált történetet, akár regényeket dolgozunk fel, kicsit megélünk ezáltal több életet is, és ez számomra mindig izgalmas és inspiráló.
Kaphat még mást is a néző egy balettelőadástól?
Mindenki kicsit mást lát egy koreográfiában. Valaki az esztétikum rendszere miatt jön. Aki az általa nem megfogalmazható belső eszenciákat nem tudja megfogalmazni, ám egyszerűen csak mozdulattá tudja gyűrni, az együtt tud élni, érezni azzal, ahogy a táncos azt artikulálja. Azt gondolom, hogy a mozdulat ösztönösen bennünk van. Nem véletlen, ha valaki ideges, hirtelen felpattan, fel s alá járkál, megvakarja a fejét. Minden érzelmünket öntudatlanul formáljuk mozdulattá magunk is. Van olyan is, hogy valaki nem érti, nem kedveli a táncot, de, mivel a táncművészetnek iszonyatos ereje van, bárkit képes megérinteni, ezért akár még ő is élvezettel néz meg egy balettelőadást.
Mitől ennyire különleges a táncművészet?
Abszolút egyedi és megismételhetetlen. Kétszer ugyanazt az előadást a néző sosem fogja látni. Ennek van valami romantikus varázsa. Akkor és ott megismételhetetlen az a pillanat és csak neki szól. Következő alkalommal, a következő előadáson a néző is és a művész is már máshol tart.
Miközben esztétikai élményt kapunk, a koreográfus az elvont érzelmeket, belső jellemvonásokat is ábrázolja. Hogyan értsük, értelmezzük a mozdulatot?
Fontos kitűznünk a zászlót az általunk képviselt értékek mellett. De fontos, hogy teret hagyjunk a nézők számára is, csak egyfajta szűrőként működjünk, hogy saját értékrendszerükön keresztül fogadhassák és emészthessék meg a látottakat.
Azt gondolom, hogy a táncművész tehetsége és az alkotótárs, a zeneszerző, a koreográfus tehetsége valahogy utat tör az emberek szívéhez. A mű, az előadás megfogalmazódik, nem kell mindenhez érteni. A néző tudja, hogy olyasmi történik, amit engednie kell befogadni. Talán ez az élő színház egyik csodája.
Milyen pluszt ad a koreográfiához a zene? Honnan ered ezirányú jártassága?
A zene határoz meg mindent számomra. Az előadás zenei miliőjét fogalmazom meg és elkezdem beengedni magamba azokat a zenéket, amik megérintenek. Ha kész a dramaturgia, elkezdem a jelenetekhez illeszteni. Olyan is van, hogy a kiválasztott zene dramaturgiája megváltoztatja a jeleneteket. Ennyire erős a zene szerepe. Természetesen jártam zeneiskolába, a családomban a nagypapám dobos volt, nálunk még tradíció volt, hogy mindenkinek meg kell tanulnia valamilyen hangszeren játszani. A táncos pályafutásomat végigkísérte a zene, a zongorajáték.
Hogyan választja ki a leghatásosabb, legkifejezőbb formát?
A darabválasztás esetemben egy vízióval kezdődik. Nem tudom megfogalmazni, hogy miért, egyszer csak azt érzem, hogy ott sündörög a világomban a történet, vagy egy eszme, egy érzelem, ami idővel a részemmé válik. Azt érzem, hogy színpadra szeretném állítani. Bevillan egy színpadkép, ahhoz társul egy érzelem, és ennek mentén kezdek koreografálni.
Elkezdem érezni a vízió súlyát, érzelmi töltöttségét, utána megfejtem, hogy mit akarok megfogalmazni, majd választok hozzá zenét. Addig görgetem a zenét a lelkemben, míg egyszer csak mozdulattá formálódik bennem. De ez nem annyira tudatos, hanem inkább ösztönös cselekvés.
Gyönyörűen fogalmazott a tavalyi Tánc Világnapi köszöntőjében a szavak nélküli művészetéről és a tánc lelket nyugtató, közösségalakító hatásáról. Hogyan készül a közös koncertünkre?
Úgy fogok készülni, hogy rengetegszer meghallgatom a zenét, mert amíg nem lesz ott minden porcikámban, addig nem válik mozdulattá. Megnézem, hogy a zeneszerző mit akart üzenni, mi lehetett a célja, miről szól az alkotás. Majd a történetet beépítem a gondolatiságomba. Megnézem, hogyan inspirál, hogyan alszom vele, s egy nap, amikor felkelek, megpróbálok társul szegődni a zeneszerző mellé.
Mit ad és mit kap a balett táncos a saját hivatása gyakorlása során?
Szerintem a táncművészet gyönyörű szép hivatás. Mint minden magas művészeti ág, rendkívül sok áldozatot követel a művésztől, de színes, széles látókörű életet biztosít. Önmagában hordozza a saját maga elmúlását. A táncművészeknek végig kell nézniük a testük feletti kontroll elvesztését, vagy azt, hogyan hagyja őket cserben a testük, viszont ahogy idősödik és változik a világképük, úgy változik a művészetük is. Folyamatos fejlődésben vannak. Az adott pillanat művészete minden évben más lesz, s hihetetlenül reflektál a jelenre, ezért a kortárs táncművészet rendkívül erős.
Hogyan nyerte el a társulat bizalmát, és milyen velük vezetőként dolgozni?
Imádom őket. Fontos volt az a tradíció, amit Markó Ivánnál megteremtettek, s hogy továbbra is ők maguk válasszák vezetőjüket. Mielőtt beadtam a pályázatomat, én is leültem a társulattal. Nagyon őszintén elmondtam nekik, hogy nincs olyan ambícióm, hogy igazgató legyek, de az elmúlt évek történései abba az irányba terelnek minket, hogy megpróbálnám. Konkrétan megfogalmaztam, hogy mit, hogyan szeretnék, és ezután minden táncos aláírt egy papírt, hogy támogatják a programomat, és szeretnék, ha megpályáznám az igazgatói állást. Ennek nagyon örültem.
A Győri Balett több mint négy évtizede alakult. Változott-e azóta célkitűzésük?
A Győri Balett Markó Iván vezetésével a Magyarországi táncéletnek egyik zászlóshajója lett. Azóta jobban kinyílt a világ. A művészetünk szubjektív, de azt hiszem, hogy ez a zászlóshajó szerep megmaradt. Magyarország második legnagyobb együttese vagyunk, 52-en dolgoznak a társulatban. Vannak bemutatóink, nagyszínpadi, kisszínpadi fellépéseink, játszunk szimfonikus és cselekményes baletteket, 3 évvel ezelőtt elindult és dübörög a gyerekprogram, látszik, hogy szükség van rá. Határon túl is képviseljük a magyar balettet, nemzetközi szinten is rendszeres meghívásaink vannak, most jöttünk vissza Bogotából.
Változik a világ, s erre nekünk is reagálnunk kell. Sikerült 45 éve fenntartani azt az értéket, amire szükség van. Az a lényeg, hogy a repertoár színes legyen, az emberek tudják, hogy ha a Győri Balett előadására jönnek, akkor egy minőségi, de olyan előadást fognak látni, ami meglepi őket. Ez az eszmeiség, amihez megpróbálunk hűek maradni.
Rendkívüli kreatív elképzeléseket sikerült már megvalósítaniuk, és vannak terveik. Milyen menedzseri hozzáállást kíván öntől az igazgatói feladat?
Alapjában érdeklődő ember vagyok, az agyam nem tud leállni. 45 éves vagyok, de szoktam mondani, hogy olyan, mintha már éltem volna 80-at, vagy 90-et, mert annyi minden játszódik párhuzamosan az agyamban. Ez egy adottság, de hogy ez átok, vagy adomány, azt néha nem tudom. Van egy belső inspirációm, ami miatt érdeklődően tekintek a világra. Érdekel a korosztályomból adódóan a virtuális tér, a marketing, a más kultúrák, és mindez átszüremlik az életemen.
2020-ban ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem az igazgatói megbízatásomat. Ez a covid idején volt, ezért újra kellett gondolnunk mindent. Elvesztettük a közönségünket, bevételt vesztettünk, majd bezárt a színház, a háború hatásai miatt hirtelen elszálltak az energiaárak. Gyakorlatilag a menedzser szemlélet arra ösztönzött minket, hogy az arculat és repertoárépítés mellett egy folyamatos válságmenedzsmentet hozzunk létre. Minden régi beidegződés – az impresszáriók, a külföld megszólításának gyakorlata – ment a kukába, teljesen nulláról kezdtünk.
A covid kitörésével mindenki átmenekült a virtuális térbe, mi új struktúrával, új arculattal próbáltuk megszólítani akkor a közönségünket. Volt olyan, amikor több mint 300 ezer rendszeres nézettségünk volt, és több mint 1 millió elérés egy hónapban.
Jelenleg 18 darabot tartunk műsoron az évben, azért, hogy minél több színpadot és szélesebb közönséget meg tudjunk szólítani. Folyton úton vagyunk, hogy rentábilis legyen az élet, 35 ezren néznek minket, és fesztivált is tartunk.
A vezetői pályázatában a tradíció és az innováció egységében jelölte ki az utat. Mindenkit szeretnének megszólítani, minél több korosztályt és változatos formában. De mi ennek a háttere?
Például, hogy apuka lettem, s még a kedvesem pocijában volt a kislányom, amikor épp Balázs Jánossal dolgoztam együtt, aki Liszt és Wagner átiratokat zongorázott mellettünk. Én szentül meg voltam győződve, hogy ez jót fog tenni a kislányomnak, mert a logikai érzéke, a szépérzéke is ettől fejlődik. Majd megszületett, és amikor báboztunk, azt akaratlanul is mozdulatok kisérték. Ebből írtam a diplomamunkámat. Egyszer csak mindez egy előadássá formálódott. Érdekel, hogy tudnám kislányomat is bevonni művészi világomba.
Ugyanígy a közösségi oldalak is érdekelnek. Meg tudtuk reformálni a közösségi oldalunkat, a weboldalt, az arculatunkat. Így mindent mi csinálunk, ami néha előny, néha hátrány, mert nem vagyunk annyira profik, de ízig – vérig érződik, hogy ez a miénk, mi találtuk ki.
Be kell vallanom, sokat foglalkoztat a „szenior vonal” is, mert van egy Markó Iváni örökségünk a közönségben is, a művészetünkben is. A Markó Iván-i közönség hál isten teljesen elfogult az ő művészete irányába, de már nem azt a művészeti formát fogja kapni, a jelenlegi Győri Balett mást képvisel. Ez természetes, de mégis meg szeretnénk őket szólítani valamilyen formában. Ez egy izgalmas kezdeményezés. Sok emberrel találkozom, aki mindig Markó Ivánról beszél, odahúzza a szíve. Megpróbáljuk őket is megszólítani és kicsit motiválttá tenni a koreográfián keresztül.
Egyre szélesebb társadalmi rétegek figyelmét szeretnénk ráirányítani a táncra. Valakinek igénye van arra, hogy szabályos, esztétikus mozgást lásson a színpadon, van, akinek nem ez számít, mert ő az embert akarja látni. A mozgásban nem kell mindig keresni annyira a klasszikus formákat. Azt gondolom, hogy rengeteg érték van a magyar táncéletben, érdemes velük foglalkozni.
Ön rendkívül hiteles személy, mivel 26 évet töltött a Győri Balett társulatában, s ezalatt végigjárta a ranglétra valamennyi fokát. Ez a kötődés, a tapasztalatok, valamint a szervezői – vezetői képességei segítik, vagy gátolják a társulat alakítását, az igazgatói munkát?
Szerintem segítenek. Talán én vagyok az egyedüli, aki teljesen végigment a ranglétrán. A Győri Baletthez kartáncosként jelentkeztem, aztán szólista lettem, majd magántáncos, koreográfus asszisztens, koreográfus, alkalmazott koreográfus, művészeti asszisztens, művészeti vezető, végül igazgató. Mindegyik titulusnak megvolt a saját iskolája, amit ki kellett járni. Két évig voltam kartáncos, akkor kaptam az első szóló feladatot. Kilenc év alatt 13 szólószerepet táncoltam a világ minden táján. Az már egyfajta vezetői szerep, hogy a társulaton belül a szólista hogyan motiválja, húzza a kollégáit. Hiszen ez egy piramisrendszer, mert én nem lehetek a csúcson, ha a többi táncművész nem ugyanazzal az erővel, pont akkor ugyanazzal a felkészültséggel táncol. Művészeti asszisztensként a szervezeti működést kezdtem tanulni. Ezen túl a politikát és a kapcsolattartást, a kommunikációt, a társulatépítést, művészeti marketinget is tanulmányoztam. Az utóbbi öt évben Kiss János igazgató úr maga mellé vett, s bekerültem a gazdasági ügyekbe, a pályázatírásba, a működési döntéshozatal mechanizmusába. Mire 2020-ban pályáztam, addigra egy új SZMSZ-t írtunk, a részemmé vált a Győri Balett.
Alázat, maximalizmus, kreativitás, alkalmazkodás, nyitottság, önbizalom. Mely jellemvonás igaz önre?
Bízom benne, hogy mindegyik igaz. Azt gondolom, hogy a személyiségem kicsit tükrözi a hivatásunk alázatát, a nyitottságát, a tiszteletét, amit a táncművészetből örököltem. Maga a művészetem a személyiségem része, s ez predesztinál ilyesfajta viselkedésre. Nagy hatással volt rám a kislányom születése, sok mindent megváltoztatott. Kedvesemmel, Matuza Adriennel nagyon kerek lett ez a világ és áthelyezte a súlypontokat, a dinamikákat, az érzékenységet az életemben. Jót tett, jókor jött a vezetővé válás, s az, hogy apuka lettem. Igy tudok hátrébb lépni, hosszabb távon nézni dolgokat, s nem vagyok már olyan türelmetlen. Ugyanazzal az érzékenységgel, de tudom helyükön kelezni a dolgokat. Ugyanúgy a vezetői tapasztalataimat is tudom a családban is kamatoztatni, a kislányom nevelése terén.
S mi tölti fel a legjobban?
Mikor késő este hazaérek és bebújok a kislányom mellé, aki odabújik, akkor úgy érzem, hogy a kis akkumulátor abban a pillanatban feltölt. Érzem, hogy boldog vagyok, és másnap újult erővel kezdődik minden. Nincs most egyszerű világunk, kicsit hangos, zajos, tolakodóan agresszív. Győrt ezért is szeretem, mert egy erős bástya a családunk életében. Merünk kiállni a saját értékeink mellett és tudjuk, hogy amit képviselünk, a Győri Balett, arra szükség van. Imádok utazni, nem kell nagy dolgokra gondolni, Ha van fél napunk, a családi ebédet a tatai tó mellett fogyasztjuk el, vagy lemegyek az aranypartra Győrben és ott sétáltatom a kutyusomat. Mindez örömmel tölt el, s benne van az egész életem, pályám tisztelete, energiája.
Bartók: Két portré
Talán ismeri a kedves olvasó azt a játékot, hogy Mi lennél, ha…? Mi lennél, ha növény lennél? Mi lennél, ha állat lennél? Mi lennél, ha dallam lennél? És folytathatnánk… Ha Bartóktól megkérdeznénk, hogy mi lenne Geyer Stefi, ha dallam lenne, akkor Bartók így válaszolna: D-Fisz-A-Cisz.
Szöveg: Ortutay Romola
Bartók Béla Két portré című művének keletkezését kalandos fordulatok előzték meg, és ha figyelembe vesszük az olyan további műveit, mint az I. hegedűverseny, az I. vonósnégyes és a 14 bagatell, akkor Bartók reménytelen szerelmi történetének egyik állomásaként is tekinthetünk rá ezeknek a műveknek a sorában, melyben a szeretett nő alakja különös átalakuláson megy át. A Két portré azt a pillanatot rögzíti, amikor a kezdeti, mindent elsöprő fellángolás, majd a visszautasítás utáni csalódottság megélésével Bartók megmutatja a szeretett nő idealizált, földöntúli arcát, illetve ennek az idealizált képnek a szétporladását. És hogy miért kell erre a sorsra jutnia a szeretett nő alakjának, annak volt egy komoly oka: a szerző múzsájával való kapcsolatának viharos alakulása. Ezt a múzsát pedig úgy hívták, hogy Geyer Stefi. Az ő nyomába eredünk a bevezetőben említett Mi lenne, ha… játékkal, de fordítva fogjuk játszani. Most nem azt nézzük meg, mi lenne Geyer Stefi, ha…, hanem azt, hogy a d-fisz-a-cisz hangsor vajon milyen Geyer Stefi lehetett Bartók szemében a fent említett művek alapján. Hogy alakul ennek a hangsornak a sorsa Bartók és Geyer Stefi kapcsolatának alakulásával?
Kezdeti fellángolás: az I. (posztumusz) hegedűverseny
„Én még most is azt hiszem, az a rögeszmém, hogy maga nem közönséges halandó, csak a környezet láttatja annak” – írja Stefinek Bartók az egyik levelében. Ez a kiinduló helyzet Bartók szemében. A lány 14 éves még csak, amikor az akkor 21 éves Bartók először látja, hallja hegedülni a csodagyerek Stefit. Ha szeretnénk megérteni, hogy Bartók miért írja le a leveléből idézett mondatot, akkor a korabeli fényképek alapján képzeljünk el egy ábrándos tekintetű, finom vonású, légies, angyalszerű jelenséget, aki ugyanakkor nagyon sármos és karizmatikus, ráadásul határozott is (ahogy az a későbbi levelezésükből kiderül).
Bartókot annyira rabul ejti Stefi földön túli alakja, hogy ekkor még nem is meri megszólítani. Évek telnek el, amikor újra találkoznak, Bartók ekkor már a Zeneakadémia tanára. Személyes kapcsolatuk 1907-ben indul, amikor Stefi a nagynénjéhez utazik Jászberénybe. Bartók is odamegy népdalt gyűjteni, de mint később kiderül, ez csak ürügy volt arra, hogy Stefi közelében lehessen. Ottani találkozásuk, első beszélgetéseik jó alapot adnak arra, hogy kapcsolatban maradjanak, még ha személyesen nem is, de levélváltásokkal igen. Így születik meg az a zenetörténeti örökség, amely végül a Stefinek írt I. hegedűverseny keletkezését dokumentálja kettejük kapcsolatán keresztül.
Bartók és Stefi levelezése nagyjából egy évig tart, amelynek kezdetén Bartók mámoros, szinte narkotikus lelkiállapotban írja meg Stefinek, hogy készül neki egy versenymű. Itt jelenik meg a D-Fisz-A-Cisz hangsor, amit Bartók Stefi leitmotivjának hív. A hegedűverseny 1908-ra készül el, szinte egy időben azzal a levéllel, amelyben Stefi visszautasítja Bartók szerelmi közeledését és szakít vele. A versenyművet azonban megkapja, és egy mozdulattal a fiókba rakja, ami aztán majdnem ötven éven át nem is kerül ki onnan. Stefi csak a halála előtt adja át barátjának, zenekara karmesterének a partitúrát, amit féltve őrzött a partitúrába beleírt túl sok magán jellegű megjegyzés miatt. A hegedűversenyt 1958-ban mutatják be először, amikor már sem Bartók, sem Stefi nincs az élők sorában.
Csalódás: a 14 Bagatell
Bartók már a hegedűversenyt is háromtételesre szánta. Az eredeti terv az volt, hogy az első tétel az idealizált, földöntúli Geyer Stefi zenei képét jeleníti meg, a második a vidám, élénk lány arcát, és a harmadik pedig a hűvös, közönyös Geyer Stefi lett volna, de ezt végül Bartók nem írja meg. A mű kéttételes marad, az első tétel idealizált képével, és a második tétel vidám, az ideálisat enyhén kikezdő, játékosan ironikus jellegével. Mire elkészül a mű, Bartók már egy ideje tudja, hogy Stefi iránti szerelme reménytelen, de itt még képtelen „csúnya” muzsikát írni Stefi leitmotívumával.
Hogy az idealizált kép hogyan változik torzzá, az a levelezésükből pontosan nyomon követhető. Azonnal szembe ötlik, milyen felfogásbeli különbségekkel rendelkeznek, s ez gyorsan vezet kapcsolatuk megszakításához. A levelekből az is kiderül, hogy a Bartók által idealizált lény valójában mennyire különbözik Bartók elképzeléseitől. Bartók első ébredése Stefivel kapcsolatban az a pillanat, amikor meglátja a lányt pipázni. Ez annyira összeegyeztethetetlen azzal az idealizált képpel, amit kialakított róla, hogy a hegedűverseny második tételében már ironikus hangvétel nyomai is megjelennek.
Stefi számára kritikus pont Bartók házasságról, vallásosságról, szabadságról vallott nézete, ami Stefi katolikus, hagyománytisztelő neveltetésével azonnal konfliktusba kerül. Bartók kezdeti lelkendező leveleire a lány egyre inkább távolságtartó magatartással válaszol, és végül a kapcsolatot is megszakítja vele.
A szakítás után készül el Bartók 14 Bagatell című zongoraciklusa, melynek utolsó darabja Stefi leitmotívumára épül, s „A szeretőm táncol” címet viseli. Évekkel később Bartók újra hangszereli ezt a darabot, és hozzáadja a hegedűversenyéhez, melynek második tételét elhagyja. Az újdonsült műnek a Két portré címet adja, az első – a hegedűversenyből származó – tétel az ideális arckép, míg a második – áthangszerelt zongoramű – a torz arcképet jeleníti meg, melyben féktelenül szabadulnak el a szerző indulatai, érzései.
Fájdalom és gyász: az I. vonósnégyes és a Két portré
A két portré kirobbanó érzéseihez azonban még el kell telnie egy kis időnek. A szakítás miatti fájdalom egy újabb műnek ad életet a Két portré előtt, az I. vonósnégyesnek, melyet Bartók 1909-ben komponál. Itt újra találkozhatunk a Geyer Stefi motívummal, a Lento tétel pedig a szerelem elsiratásának lesz a hordozója. Geyer Stefi emlékezete szerint Bartók erről a tételről ezt írta neki: „ez az én halotti énekem…”
Az évek, ahogy telnek, úgy alakítják Bartókban szerelméről kialakított belső képét, így mire összeállítja a Két portrét, a csendes gyász, az idealizált kép hatalmas fordulatot vesz.
A Két portré mindkét tételének a Geyer Stefi leitmotiv a zenei alapanyaga, az első tételben egy bensőséges hegedűszóló szólaltatja meg, a másodikban egy féktelen keringő formájában jelenik meg, melyet a zenekarból hallható torz effektusok szétrobbantanak, és a záróakkordokban végül meg is semmisítenek. Így Bartók szerelmének belső, idealizált képe végleg meghal.
De ki is volt valójában Geyer Stefi valójában?
Geyer Stefi Budapesten született 1888-ban, orgonaépítő orvos apától és zenész anyától. Édesanyja Zipernowsky Mária brácsaművész volt, az első budapesti vonósnégyes megalapítója. Első hegedűóráit édesapjától vette 3 évesen, majd 7 évesen kezdte zenei tanulmányait. Hamar kiderült, hogy különleges tehetséggel rendelkezik, így gyermekkora a szigorú gyakorlások között telt, amit nagyon fegyelmezetten viselt. Tízévesen vették fel a Zeneakadémiára, Hubay Jenő mesteriskolájába, aki a csodagyerek Stefit hamar elkezdte turnéztatni először Európában, majd amerikai körutat szervezett neki.
1911-ben kerül Stefi Bécsbe, ahol feleségül ment egy bécsi ügyvédhez. A házasság drámai fordulattal ért véget, a férj 1918-ban meghalt spanyolnáthában, és a haldokló férjet ápoló Stefi élete is veszélybe került. Ám neki sikerül túlélnie a járványt.
Felépülése után Zürichben telepedett le az 1920-as évek elején, már Európa szerte ünnepelt hegedűművészként. Zürichben hamar bekerült a zenei életbe, ahol megint csak sok rajongót szerzett és utasított is vissza. A kérők, udvarlók közül a nyertes végül Walter Schulthess svájci zeneszerző, zongorista lett, aki Stefi európai és amerikai körútjain zongorakísérőjeként lépett fel vele. Egy gyermekük született, aki szintén hegedűművész lett.
Stefi lankadatlan lendülettel tevékenykedett a zenei életben, rengeteget koncertezett, fellépésein túl pedig pedagógiai tevékenységbe kezdett; 1934-ben a Zürichi Konzervatórium hegedűtanárává fogadták. Zenekart is alapított férjével Collegium Musiken Zürich névvel, amelynek koncertmestereként működött egészen haláláig. Ezt a lendületet élete utolsó tíz évében súlyos betegsége törte csak meg, 1956-ban halt meg Svájc legkiválóbb hegedűművészeként.
A szenvedélyes Két portré című hegedűverseny október 6-án szólal meg a Klauzál házban, Harsányi Elina szóló hegedűjátékával. A koncertről további részletek és jegyvásárlás:
100 év után először Magyarországon budafoki koncertünkön
Több mint 100 éve mutatták be először az első horvát szimfóniát Drezdában. A korabeli leírásokból fennmaradt, hogy a mű olyan sikert aratott, hogy az előadás végén feltapsolta a közönség a mű szerzőjét a színpadra. Ám igen nagy megdöbbenést váltott ki, amikor a színpadon megjelent a szerző: egy nő, Pejácsevich Dóra.
Szöveg: Ortutay Romola
A Pejácsevich név talán ismerős lehet a zenében nem járatosaknak is vagy történelmi tanulmányokból, vagy Makk Károly Liliomfi című filmjéből, melyben szerepet kapott egy bizonyos Pejácsevich gróf. Bevallom, gyerekkoromban én is azt hittem, hogy egy képzeletbeli figuráról van szó a filmben. De nem így van. A Pejácsevich család generációkon át fontos politikai szerepet töltött be. Pejácsevich Dóra nagyapja és később édesapja is Horvát-Szlavon-Dalmátország bánja volt, és ha ez nem lett volna elég a magas rangú származáshoz, édesanyja is magas rangú arisztokrata felmenőkkel rendelkezett. És bár Pejácsevich Dórát horvát zeneszerzőként tartják számon, nem feledkezhetünk meg az ereiben csörgedező magyar vérről édesanyjának köszönhetően.
Anyja lánya, tudománya
Pejácsevich Dóra, hivatalosan Pejácsevich Mária Theodóra Paulina, 1885-ben született Budapesten. Édesanyjának köszönhette, hogy már gyermekkorában megismerkedhetett a zenével és a zenéléssel. Édesanyja ugyanis képzett énekes volt, magas szinten tudott zongorázni is, így a zenei nevelés hamar elkezdődhetett Dóra életében. Első zongoraleckéit édesanyjától kapta, és mivel hamar kiderült, hogy jó érzéke van a zenéhez, később külföldön is tanult egy darabig hegedülni illetve zenét szerezni. Ezek a tanulmányok nem annyira a zenei képzését mélyítették el, hanem inkább a látókörét szélesítették. Így tulajdonképpen Dóra autodidakta zenész és zeneszerző volt, de mindezzel együtt, vagy ennek ellenére képes volt kiemelkedni a korabeli férfi komponisták közül. Első művét 12 éves korában szerezte, kezdetben zongoradarabokat, dalokat és szonátákat komponált, nagyobb volumenű műveit húszas évei második felében írta.
Dóra nemcsak a zenében volt tehetséges, nagyon jó nyelvérzéke volt, több nyelvet megtanult, ezen kívül érdekelték a tudományok. Nyitottságában nagy szerepet játszott a családi háttér, hiszen otthonukban rengeteg könyvhöz juthatott hozzá, és míg a vele egyidős lányok 18 éves korukra férjhez mentek, ő inkább tanult, olvasott, zenélt.
Háború, siker, hagyaték
1913-ban komponálta első zongoraversenyét, amellyel egyben a valaha írt első horvát zongoraversenyt is jegyzi. A BDZ által is műsorra tűzött fisz-moll szimfóniájával szintén „elsőt” alkotott; ez volt az első szimfónia a horvát zenetörténetben. Ezt a művét a háború évei alatt komponálta, 1916-17 között, édesanyjának dedikálva, de három évvel később újra elővette, tökéletesítette, javítgatta. Így került fisz-moll szimfóniája 1920-ban a közönség elé, hatalmas sikert aratva.
A szimfónia megírása előtt tett egy nagy kitérőt, és visszament a családi birtokra, Nekcsére, ahol önkéntes ápolónőként segített a háborús sérülteknek. Mélyen megindította a háború borzalma, a bajba jutott emberek látványa, és legfőképpen saját osztályának a közönye, tehetetlensége ezekben az időkben. Élesen kritizálta az arisztokráciát, és végrendelkezésében azt kérte, hogy halála esetén ne a családi kriptában helyezzék el hamvait.
Sajnos halála idő előtt, fiatalon vetett véget életének, zenei pályafutásának. 1923-ban, 38 évesen adott életet egyetlen gyermekének, viszont a szülést csak egy hónappal élte túl. Kérésére a nekcsei családi birtokon temették el, csak a keresztnevét és egyetlen mondatot írtak sírkövére: Nyugodj békében!
Pejácsevich Dóra összesen 106 művet hagyott az utókorra, főleg késő romantikus stílusban komponált alkotásokat, mely között találunk zongoradarabokat, dalokat, kamaraműveket, illetve zenekari darabokat is. Zenei öröksége nemcsak a komolyzenei körökben örvend nagy tiszteletnek a horvátoknál. Pejácsevich Dóráról nevezték el a horvát tehetségkutatóversenyt Dora névvel, illetve egy film is készült életének egy szakaszáról fiktív elemekkel.
„Az elmúlt húsz évben a {zempléni} régió kulturális és művészeti életének meghatározó szereplőjévé vált, és soha nem látott összefogást ösztönzött az elmúlt időszakban.” – áll a díjat odaítélő bizottság indoklásában.
Büszkén gratulálunk mesterünknek, karmesterünknek, ügyvezetőknek!
A Magyar Állami Operaház Zenekarának és Énekkarának látványos fejlődése 2020 óta lehetővé teszi, hogy minden évad elején, a zene világnapján, afféle erőgyűjtő fohászként elhangozhasson e gigantikus mahleri alkotás, a 8. szimfónia, minden évben más és más kiváló karmester irányításával. Aligha van alkalmasabb mű ennél a hatalmas szimfóniánál, melynek élményéből az OPERA Zenekar több együttesnyi zenészének csaknem minden tagja – az énekkarral, a gyermekkarral és a szólistákkal karöltve – kiveheti a részét az Operaház színpadán, a közönség legnagyobb megelégedésére. Az idei évben Hollerung Gábor, zenekarunk ügyvezető zeneigazgatója áll az Opera pulpitusán, hogy kezei alatt szárnyra kapjon Mahler lehengerlő alkotása.
