Az alábbi interjú a budafoki Városházi Híradó újság február 26-i számában jelent meg:

Magyarországi ősbemutatót tart új, oratorikus művéből Szüts Apor zeneszerző a Klauzál Házban. A művet eddig csak Tajpejben hallgathatta meg a közönség.

– Mi ihlette saját művét, a Missa Brevist? Elhangzott már a darab valahol?
– Hosszú évek óta szerettem volna egyházi jellegű, oratorikus művet írni, viszont nem éreztem még magam elég felkészültnek. Tavaly januárban azonban jött egy felkérés Tajvanról, hogy egy amatőr kórus és egy kisméretű kamaraformáció számára komponáljak egy rövid misét, azaz Missa Brevist. Ennek a műnek a bemutatója Tajpejben volt 2024 áprilisában, Hollerung Gábor vezényletével. A mostani koncert hivatalosan magyarországi ősbemutató lesz. Tajvanon az előadás egy kis kamaraformációval valósult meg, most viszont nagyzenekarral szólaltatjuk a darabot.

– Milyen zeneszerzői eszközökkel élt a komponálásnál?
– A kórusnál mindig nagyon speciális, hogy mi az, ami megvalósítható vagy kivitelezhető. Ráadásul amatőr kórusról beszélünk, nem hivatásos énekesekről. Úgyhogy megpróbáltam a XXI. század modernnek ható kóruszenei eszközeit és a romantikus korszak hangszeres világának eszköztárát kombinálni.

– Az esten nemcsak zeneszerző, de karmester is. Milyen érzésekkel áll a pulpitusra saját darabja dirigálásánál?
– Amikor a zeneszerző saját darabját dirigálja, akkor az egyrészt lehetőséget ad arra, hogy az előadói apparátus megismerje a szerző saját gondolatait. Másrészt ez béklyó is tud lenni, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a zeneszerzőnek nem jutnak eszébe olyan előadói megoldások, amelyek egy másik, külső szemmel a műre tekintő előadónak viszont igen. Mivel jól ismerem a zenekart, tudom, hogy közösen fantasztikus munkát végzünk majd. Az is elképzelhető, hogy a zenészek részéről merülnek fel olyan megoldások, amelyek nekem nem jutnának eszembe.

– Az est másik két elhangzó darabja köthető-e valamilyen módon a Missa Brevishez?
– Schubert Doppelgänger című dala mindenképpen, hiszen ez a misébe ékelve fog elhangzani, mégpedig a Credo tétel helyén. Ez az eredeti ősbemutatóban nem szerepelt, hanem most merült fel bennem, hogy kamaraformációról nagyzenekarra áthangszereljem a művet. Elsősorban azért jutott eszembe, mert a misének a szerkezete kupolás, a semmiből a semmibe tartó utat mutatja meg, akárcsak Schubert fent említett dala, amely így a mise kellős közepén, egyfajta hasonmásként, doppelgängerként tud működni. A Beethoven-szimfónia inkább egyfajta továbbgondolása a doppelgänger jelenségnek. A szerző egy szokatlanul derűs, már-már felhőtlen zeneművéről van szó, amely viszont szokatlan komorsággal és depresszióval indul. Onnantól kezdve viszont egyetlen igazán szomorú pillanat nincs a darabban, csupa humor, virtuozitás, életvidámság jellemzi a művet. Így a koncert első felének ellenpólusaként tud működni.

Különleges, cseh programmal készül a Budafoki Dohnányi Zenekar februári, zeneakadémiai koncertjére, melynek keretében Novák, Eben, Smetana és Suk művei is elhangzanak. Az est karmestere az az Ondřej Vrabec lesz, aki hosszú évtizedek óta a Cseh Filharmonikusok szólókürtöse. Hangszeréről, vezénylésről, a Dohnányi Zenekarral való kapcsolatáról és a cseh zene sajátosságairól is beszélgettünk.

Közel három évtizede a Cseh Filharmonikusok szólókürtöse. Hangszeres művészként milyen fejlődésen ment keresztül ebben az időszakban?

Rengeteget fejlődtem, legalábbis így érzem. Különösképpen egyre növekvő karmesteri gyakorlatom változtatta meg a zenekari játékhoz való hozzáállásomat. Fiatalemberként (17 éves voltam, amikor bekerültem a Cseh Filharmonikus Zenekarba) mindig nagyon bátran játszottam, szólóisztikusan, erősen, néha talán egy kicsit agresszívan is. Az utóbbi években viszont már karmesterként és hangszeresként is egyre több figyelmet szentelek a zenekari hangzás egységességének és a finom árnyalatoknak. Azon kapom magam, hogy finomabb és lágyabb hangzásokat keresek mind a fúvós játékban, mind a vonósoknál. Sokkal érzékenyebb lettem, inkább egy kamarazenészhez hasonlítanám magam. A játékom is sokkal finomabbá, kifejezőbbé, melegebbé vált, legalábbis ezt remélem – ugyanakkor rendkívül boldog lennék, ha ugyanazzal a bátorsággal állnék színpadra, mint ahogy azt  17 évesen tettem. Ahogy telik az idő, egyre nehezebb magabiztosan állni a színpadon, pedig az idő előrehaladtával egyre nagyobb teret engedek a koncertek előtti felkészülésnek.

Megemlítené pályája legnagyobb kihívásait, melyekkel kürtösként találkozott? Mik voltak azok a mérföldkövek, amelyek hatottak zenei pályájára?

Rendkívül szerencsés vagyok, hogy közeli kapcsolatba kerülhettem a zenei világ legendás alakjaival, nemcsak a színpadon, de tanítványként is. Ilyenek voltak a fagottművész Sergio Azzollini, az oboaművész Maurice Bourgue, a kürtművész Andre Cazalet, és olyan karmesterek, mint John Elliot Gardiner, Benjamin Zander vagy Jiri Belohlavek, hogy csak néhány nevet említsek. A felsorolt művészek mindegyike rendkívül sokat adott nekem és mindannyian inspiráltak. Mellettük több száz nagyszerű művésszel és karmesterrel dolgozhattam együtt a Cseh Filharmonikusoknál töltött hosszú pályafutásom alatt. Mindannyian alapjaiban inspirálták a karrieremet.

És hogy mik voltak a legnagyobb kihívások? Nehéz mindegyikre visszaemlékezni, talán Bruckner 4. szimfóniája (ezt mindig úgy játszom, mintha elsőre játszanám), Ligeti Hamburg Concertója, Zelenka Capricciói vagy Peter Seabourne Kürtkvintettje.

Karmesterként is jelentős karriert épített. Kürtösként előfordul, hogy vannak nézeteltérései a zenekart vezénylő karmesterrel. Hogyan reagál erre?

Az utóbbi években ilyen helyzetekkel szinte nem is találkoztam, hiszen a Cseh Filharmonikusokhoz érkező karmesterek ma már mind a legmagasabban jegyzett művészek. Tőlük nagyon szívesen fogadok el véleményt, és sokat is tanulok. Ezek olyan élmények, amelyeket egy fiatal karmester nem szerezhet meg a zenekaron kívül. A múltban természetesen voltak olyan szituációk, amelyek kifejezett fájdalmat okoztak nekem, de akkor is úgy kellett viselkednem, mint egy professzionális zenekari muzsikusnak, vagyis a szám szélét harapdálva követnem kellett azokat az instrukciókat, melyekkel sok esetben nem értettem egyet.

Amikor viszont vezényel, szentel különös figyelmet a kürtszólamnak?

Természetesen igen, de általában megpróbálok empatikus lenni. Pontosan ismerem a hangszer nehézségeit, és a zenekari játék bonyolultságát. Mindent megteszek azért, hogy segítsem a kollégákat, és ne okozzak nekik extra kihívásokat. A rézfúvósoktól azt hallom vissza, hogy szeretnek az irányításom alatt dolgozni, ami örömmel tölt el és fontos a számomra.

Amennyire tudom, egyszer már  fellépett a Dohnányi Zenekarral. Hogyan emlékszik az együttműködésre?

Két évvel ezelőtt adtunk közös koncertet. Az együttműködés az első perctől fogva nagyon élvezetes volt, hiszen a Dohnányi Zenekar egy elsőrangú együttes, csupa olyan ember, akik szeretik a zenét, és nyitottak az újra. Zseniálisan játszottak az akkori hangversenyen, különleges élmény volt vezényelni őket, nagyon várom, hogy újra találkozzunk.

A február 16-i zeneakadémiai koncert kizárólag cseh zeneszerzők darabjait vonultatja fel. Cseh karmesterként mennyivel tudja közelebb hozni a közönséghez hazája zenéjét?

A zene nyelve nemzetközi. Mindenki képes a zene nyelvén megszólalni és mindenki meg is érti azt. Bárki tud szépen zenélni, bármilyen zenét, ez bizonyos, de mint minden zenében, itt is vannak hangsúlyok és speciális különbségek, amit csak a bennfentesek ismernek. Ezek a pici szín- és artikuláció-, valamint stílus- és tempóbeli eltérések azok, amely különlegessé tudják tenni az előadást. Ha egy magyar muzsikus adja elő hazája zenéjét, az egészen biztosan különbözni fog egy cseh vagy angol előadástól, annak ellenére, hogy ők is képesek új és nagyszerű interpretációkkal előállni. Pontosan ilyen az, amikor egy cseh karmester a hazája zenéjét vezényli, legalábbis szeretném azt hinni, de a végső választ úgyis a közönség adja meg.

Van, amit feltétlenül szeretne elmondani a magyar közönségnek az előadás előtt?

Ha van is, akkor az nem kifejezetten a zenével kapcsolatos. Manapság meglehetősen puskaporos hangulatú társadalmi környezetben élünk, nagyon sok rossz dolog történik, s mi hajlamosak vagyunk behunyni a szemünket, csak hogy ne kelljen elhagyni a saját komfortzónánkat. Szeretném, ha mindenkinek csak szeretet és megértés lenne a szívében, mert ez az egyetlen lehetőség a túlélésre.

AHOJ! – 2025. február 16., vasárnap, Zeneakadémia Nagyterem

Jegyek: https://bdz.jegy.hu/program/dohnanyi-berlet-2024-254-ahoj-159710/1120484

A Telex Kult rovatának írása 2025. február 2-i koncertünkről, mely a Müpa Händel-maratonon hangzott el:

#4 Végre egy kórus!

Némi szusszanás után a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Kodály Kórus Debrecen lépett a rivaldafénybe. Hollerung mester -ahogy szokta- rögtön mikrofont ragadott és elmondta, hogy a műsor egy „pasticcio” azaz eredetileg nem egymáshoz tartozó részek összegyúrása lesz. Amolyan élő válogatáskazetta Händel kórusra és zenekarra írt műveiből. Handel, miután több tucat operát írt, az oratóriumok felé fordult. Az opera, ami alatt olasz stílusú operát kell értenünk, egy idő után visszatetszést váltott ki új hazájában, Angliában. Händel ugyanis húszas évei elején elszegődött a hannoveri választófejedelemhez, mint kappelmeister. A választófejedelemből később angol király lett, I. György néven, Händelből pedig angol zeneszerző. Szép hosszú életének tehát jó háromnegyedét Angliában töltötte, ahol állampolgárságot is kapott. Az ő esetében tehát abszolút áll az „angolszász” jelző, hiszen szászból lett angol. Szász szónak is egy a vége, az opera túl erkölcstelenné vált a puritán angolok körében, és ezzel párhuzamosan erősödött az oratórium szerepe, noha az átmenet nem volt zökkenőmentes. Az oratórium jellegzetesen vallási témájú, ezért az énekesek nem játszanak a színpadon, mert az nem illik. Ezt a publikumnak azért szokni kellett.

A folyamat gazdasági vonzatait Händel is érezte, több operaház-alapítási és működtetési projektje elbukott, és az oratóriumok húzták ki a csávából.
A budafoki csodagyár most ezekből válogatott elsősorban, a Müpába hozva azt a fényt, ami több, mint háromszáz éve ragyog. És itt muszáj megemlítenem nekem is, hogy Händel neve az, ami összeköti a focit az oratóriummal, hiszen a Bajnokok Ligájának főcíme a Zadok, a főpap – koronázási himnusz, (HWV 258) az ő műve, amit azóta is használnak minden koronázás alkalmával és a meccsek előtt. Helyesebben nem az eredeti Händel művet, hanem egy Britten átdolgozást, de tényleg nem kell szőrszálakat hasogatni. A koncert tehát ezzel kezdődött és végigfutott rajtunk a libabőr, aztán úgy maradtunk. Ragyogott a kórus és a zenekar hangjától a terem, minden magasztos volt, pompázatos és fényes. A csúcspontot mégis egy lassú és szinte elsuttogott ária jelentette. Lascia ch’io pianga, Almirena áriája a Rinaldoból. (HWV 7)

Balga Gabriella szólóját azonnal taps követte, háromszor hajolt meg és abszolút megérdemelte. Társa, Cser Krisztián basszus nem kapott aznap ilyen hatásos énekelnivalót, de panaszra nála sem lehet okunk. Érdekes, hogy egészen 17 óráig kellett várni az első, kórussal fellépő együttesre. Händel életművében lenne annyi káprázatos darab, hogy több ilyen koncert is elfért volna. A Müpa pedig tökéletes helyszín az ilyen koncertekhez.”