„Fé-é-sű-ű, haj-pánt, gye-re-kek”

Apró gyerekkori dallamokkal a templomudvartól az operaszínpadig

Zemlényi Eszter, a Magyar Állapi Operaház szoprán szólistája, fogantatása óta szívja magába a zenét. Az édesanyja által megénekelt hétköznapi szituációk dallamai, a nagycsaládban közösen énekelt imák, a szakmai kapcsolódások kísérik tanári, tanítványi és előadói útját, töltik csilingelő lelkét. Egy, számára „bakancslistás” közös koncertünk apropóján beszélgettünk vele.

Szöveg: Petró Margit

Zemlényi Eszter lírai koloratúrszoprán énekművész, színes egyéniség. Szülővárosa, Székesfehérvár rendkívül büszke volt rá, amikor, még fehérvári lakosként, elkezdődött nemzetközi sikersorozata. Ma már szerteágazó elfoglaltsága, sokféle elkötelezettsége mellett hazajáróként jelenik meg szülővárosában, de azt rendszeresen teszi, hiszen, édesanyja kórusának hangképzője. A Magyar Állami Operaház magánénekese, találkozónkra is a ruhapróbáról érkezik. Életéről, lehetőségeiről, álmairól választékosan alázattal beszél, a kávéházi halk háttérzenét pedig néha teljesen elnyomja kellemesen trillázó kacagása.

Zeneszerető és művelő családba születtél, abban nőttél fel. Milyen hatása van ennek a személyiséged fejlődésére, a művészi pályádra?

Azt gondolom, hogy bölcső kortól, sőt az anyaméhben magamba szívtam a család és a zene szeretetét. Édesanyám kántor, orgonista. Amikor a pocakjában voltam, akkor is folyamatosan énekelt, orgonált. Ráadásul egy csodálatos kórus karnagya, amelyben ma már együtt dolgozunk. A Vox Mirabilis Kamarakórus hangképzését látom el, ezzel igyekszem édesanyámnak és a kórusnak segíteni, a tudásomból adni. Nagyon boldog vagyok ettől az együttműködéstől, mert ebben a ritka felállásban nemcsak anyai, de szakmai támogatáshoz is jutok.

Nagyon kevesen tudják, de én fontosnak tartom, hogy nemcsak édesanyám végezte el a kántorképzőt, hanem édesapám is. Ő ugyan nem lett kántor, de gyönyörű egységben tudták a család lelki, zenei hátterét összefogni. Hogy konkrét példát említsek, mi énekelve imádkoztunk esténként. Énekeltünk, amikor elmondtuk az étkezés előtti imát, de énekeltünk akkor is, amikor csak elköszöntünk egymástól. Édesanya nagyon sok dallamot talált ki, például: „hajpánt, szemüveg, jóéjszakát gye-re-kek!” Mindenhez kötődött picike dallam, ami legtöbbször saját kútfőből eredt. Édesanya viszonylag későn szerezte meg a jogosítványt, s kezdetekben volt egy kicsi drukk benne, hogy ott ül a három kis csemete hátul a kocsiban, ő pedig az aktuális Trabantot vezeti. Ebből jött, hogy: „Vigyázz, ha anya vezet!” Rengeteg picike dallamocska van, ami megragadt a gyerekkorból és végig kísért bennünket felnőtté válásunk során, sőt, mind a mai napig.

Az nem általános egy kántor életében sem, hogy mindent énekelve kommunikál. Talán kivételes, hogy a zenével ennyire szimbiózisban éltétek az életet. Azt hiszem, ez kuriózum.

Édesanya, Zemlényi Katica sok szempontból kuriózum. Büszke vagyok rá emiatt. Vannak, akik le tudják tenni a szakmájukat, amikor lejönnek a színpadról, vagy lejönnek a templom kóruskarzatáról. Anya nem ilyen. Most már a négy pici unokának dalolja a kis dallamocskákat, s ugyanúgy együtt énekelnek, közösséget teremtenek és segítik egymást. Gyönyörű visszanézni azt, hogy igen, velünk is ezek történtek meg, amit most az unokahúgaim megélnek. Nagyapám zongorázott, énekelt hozzá, volt családi kis kórusuk. Nagyapa nagyon szerette az operettet, nemcsak a komolyzenét, de a könnyűzenét is. Az ő testvére ugyanúgy kántor volt. Ezek a felmenők biztosították, hogy édesanya neveltetetése ezt az eredményt hozza magával.

Milyen hatása van, hogy ilyen gyerekéveket éltél meg a családban?

Plusz módszert, eszközt kaptam a gondolataim, érzéseim kifejezésére. Ha nem is tudtam szavakba önteni érzéseimet, a megfelelő népdalt, bármilyen más dalocskát el tudtam énekelni, amiből a szüleim is megértették, mit szeretnék. Ezáltal nem csak a szövegtanulás, a tudás fejlődött, hanem ez a közlésmód is. Aztán mindez észrevétlenül fejlődött bennem tovább. Zenei általános iskolába kerültem, majd zenei gimnáziumba, a zeneiskolában, ahova jártam, ott pedig többszakos képzés folyt. A képességeim automatikusan fejlődtek. Jelenleg is abból használok fel legtöbbet, amit ezekben az időkben megtanultam.

A korai, családon belüli éneklés segíti a képességek, a személyiség fejlődését. Lehet mással pótolni a zene nyújtotta örömforrást?

Minden ember azt csinálja elsősorban, ami a szívéhez közel áll. Vannak, akik hasonló örömöt meg tudnak tapasztalni más területen is, például a sportban, utazásban. Fontos, hogy aki nem tudja később művelni a zenét, az legalább szeresse. A zenében olyan kifejező erő, lélekkel megtöltött spiritusz rejlik, ami fejleszt, minden életkorban. Érdemes hallgatni és művelni a zenét, mert a zene: örömforrás. Ezt kihagyni vétek az ember életéből.

Rendkívül kedves, vidám jelenség vagy. Honnan hozod, s mi táplálja ezt a boldogságot?

A vidám természetem vélhetőleg a családból, a szüleimtől érkezik. Ez nemcsak a zenéből jön, egységben, szeretettel neveltek, s testvéreimmel közel vagyunk egymáshoz. Meghatározó élményem volt például gyerekkorban, hogy a templomudvarban nőttem fel, a harang, az orgona ott szólt mellettünk.

Kivételesen szép hangú, sokat foglalkoztatott sikeres énekművész vagy, s ezt nem csak a koncertpódiumon, hanem hazai és külföldi versenyeken érted el. Eredményeidet mennyiben köszönheted a tehetségnek és mennyiben a szorgalomnak?

Ami fontos volt nekem, abban szorgalmas voltam. Egymást generálja ez a két dolog, nálam 30-70 % arány a szorgalom javára. A tehetség, ha elkezd kibontakozni, tudatosítani kell, hogy szorgalom nélkül nincs eredmény. Tehetség nélkül nem lehetett volna elindulni, szorgalom nélkül nem lehetett volna fejlődni. Belülről azt tapasztalom, ha nincs bennem akarat, vágy az új dolgok megismerésére, hogy kutassak, felfedezzek, a határaimat feszegessem, akkor, az nem nekem való. Hajt a kíváncsiság, hogy egy új dalciklust elénekeljek, új zeneszerzőket megismerjek, vagy a kortárszenéből új műveket tanuljak. Ez elég erős motiváció ahhoz, hogy megfelelően szorgalmas legyek. S ehhez jön az a tehetség, ami nem az én érdemem.

Kíváncsiságodat mi csillapítja inkább, egy ismeretlen kotta látványa, vagy a soha nem hallott dallamok?

Ha a kottát látom, a zenét hallom. Ezek fele-fele arányban ösztönöznek az új művek megismerésére, és ez széles lehetőség. Ugyanúgy szeretek megismerni új dolgokat hallás után, mint a kottából való első találkozás élményéből. Rengeteg kortárszenét énekelek, melyeket sokszor nem lehet meghallgatni előre. Akkor kottából leolvasom, lezongorázom.

Rendkívül sokoldalú a személyiséged. Kipróbáltad magad az oratórium és daléneklés mellett az opera és daljáték műfajában is, melyben a kritikák a hangod mellett színpadi játékodat is méltatják. Elárulod, mi a titka az érzelmek kifejezésének?

Volt egy csodálatos tanárom, Halmai Katalin, nagyon szerettem az óráira járni. Nála kezdtem megérezni, hogy nemcsak a darabokban van zene, hanem magában a skálában is. Már ott kell zenélni, kihozni belőle az érzelmet. Ebből kezdett kialakulni az az érzés, hogy az érzelemmel való éneklés nem elválasztható magától az énektechnikától. A kettő együtt működik. Minden hangnak nagyon konkrét helye van, s a képzésükben meghatározó például a lágyszájpad emelése, a levegőnek az indítása, beengedése. Ezek is megtörténhetnek érzelemmel, melyek segítenek abban, hogy jól adjam elő a következő frázist.

Valóban egy szemöldök felhúzás, egy mosoly is hatással lehet az előadásra?

Mindig, mindennek hatása van az előadásra, annak is, hogy aznap milyen lábbal keltem fel. De nagyon fontos, hogy ugyan az érzelmek valamilyen szinten gyakorolhatók, ám mögöttük mindig igaz háttérnek kell lennie. Én azt vallom, hogy az én éneklésemben az érzelmek kifejezése formálható, alakítható. Amikor egy darabot még csak gyakorolok, akkor is érzelemmel énekelem, hogy majd a színpadon is elő tudjam hívni az érzéseimet. Mindenkinek egyénileg kell megtalálni, hogy nála mi működik automatikusan, vagy hogyan tudja legjobban kifejezni magát. Nyilván vannak más személyiségek, akik másként csinálják, de úgy gondolom, hogy az érzelem alapvetően előhívható, begyakorolható, s egy bizonyos begyakorolt helyzetben automatikusan elő is jön.

Példának Harry Pottert szoktam a növendékeimnek felhozni, aki, ha patrónust akar varázsolni, akkor valami igazán boldog élményre kell gondolnia. Ha csak félig boldog az élmény, akkor a patrónus nem fog megjelenni neki. Az énekes arcán is látszik, ha igazán boldog. Próbálunk mi is patrónusokat varázsolni magunknak a zeneiskolában éneklés közben. Nyilván ez egy játékos dolog, de azt leszögezhetjük, hogy a technika és az érzelem nem szétválasztható.

Művésztanár diplomát is szereztél, s a tanítás számodra nagyon fontos. Mi ebben a legnagyobb sikerélmény, mit vársz, és mit kapsz tőle?

Tanárként végeztem, s tanítottam is egy ideig. Majd annyira sok lett a koncert, hogy kénytelen voltam lemondani erről a luxusról. Egy idő után azt vettem észre, hogy nem volt igazi kapaszkodó az életemben. A tanításban vannak nagyon konkrét, megfogható sikerek is, ezért visszatértem. Nekem a tanítás azt jelenti, hogy levetkőzöm az énekest. Tanárként az a dolgom, hogy a tanítványból, mint énekesből, aznap a legjobbat hozzam ki. Tanítványaim fejlődése igazi sikerélmény számomra, büszke vagyok rájuk, ha díjat nyernek, izgulok értük, ha fellépnek. De a tanulási folyamat is tele van örömökkel. Ezek még többet jelentenek, mint amikor már eljutottak arra a szintre, hogy versenyeredmény van. A legnagyobb öröm maga az út, amely során megszületik az, amire vágyunk. Amikor kiszabadul a hang a rossz helyéről, amikor megérzi valaki, hogy mennyire könnyű az éneklés, ha jól csinálja az ember. Ezek a sikerélmények, amiket nem lehet felsorolni, amikor egy pedagógusi portfoliót kell megírni, de mégis ezek a fontosak, nem az, hogy hány programon vettünk részt.

Mit adhat hozzá mind ehhez a mester, a tanár? Hogyan segíti tanítványát a sikerhez?

Van egy csodálatos mesterem, Kertesi Ingrid, akinél én tanítvány vagyok, s nekem is vannak tanítványaim, akik számára én tanár vagyok. Van olyan nap, amikor óráról megyek tanítani. Ez mindig egy izgalmas, érdekes szituáció, ilyenkor át kell kattanni, tudatosítani, hogy éppen melyik szerepben vagyok. Mindkét esetben másként működik a kapcsolat. Meg tudom fogalmazni, hogy nekem növendékként mit jelent, hogy kedvesen néz a mesterem és előttem jár, hogy ő tanítja meg, mit hogyan kell énekelni. A növendékeim arra, hogy ők mit kapnak attól, ahogyan én tanítok, nyilván másként válaszolnának. A zeneiskolásokkal énekversenyre mentünk, ahova két tehetséges növendékemet vittem. Szépen énekeltek. Nekik az volt a legnagyobb élmény, hogy eljuthattak a versenyre megmérettetni magukat. Ezek mérföldkövek náluk. Nagyon közvetlen kapcsolatban vagyok a tanítványokkal. Arra törekszem, hogy nyugodt légkör legyen és biztonságban érezzék magukat. Közösséget formálunk és inspirálom őket. Közösségben sokkal jobb lenni, mint egyedül. A közösség megtart.

A mestered azt nyilatkozta rólad, hogy te vagy a büszkesége. Milyen érzés ez számodra?

Hogy lehet szavakba önteni, amit ezzel kapcsolatban érzek? Akkora öröm, boldogság, megtiszteltetés. Ha Ingridre gondolok, mindig mosolyogni támad kedvem. Tudni azt, hogy ő is így gondol rám, az igazán megható érzés. A mester elismerése a tanítvány számára a legnagyobb ajándék. Hatalmas tapasztalattal rendelkezik, mérhetetlen szeretettel formálja azt, amit elé viszek, és biztonságot ad számomra. Őszintén megmondja a véleményét, mindig tud hozzátenni valamit, s megtalálja azt, amit csiszolni kell, hogy jobb legyen az előadásom. Ez az ő zsenialitása. Rám néz, és értem, hogy miről van szó. Jó pár éve már szinte szimbiózis alakult ki köztünk, így működünk csodálatosan. A másik mesterem Kéry Tamás, a korrepetitorom, és kamarapartnerem a koncerteken. Mindig öröm vele zenélni, rengeteget tanulok tőle, támaszom és segítségem már több mint 10 éve.

Milyen darabok, szerepek megformálására nyílik lehetőséged?

Szerencsére nagyon sokszínű lehetőségeket kapok mind az opera, oratórium és dal műfajában, mégis vannak olyan meghatározó pontok az életemben, amik a határaimat feszegetik, és amelyek például Hollerung Gáborhoz kötődnek. Mondtam neki, hogy Rossini: Kis ünnepi miséje szerintem kicsit teltebb hangnak való, mire ő megnyugtatott, higgyem el, ezekre a hangokra gondolt, így lesz jó. Gábornak igaza lett. Jó érzés volt elénekelni, kifejezetten kellemes és szép emlék maradt. Vagy a tavalyi előadás a BDZ-vel, Gyöngyösi Levente: Az ember tragédiájának első felvonása katartikus élmény volt. Igazi közösségi élmény lehet az Énekel az ország, már sok élménybeszámolót hallottam róla. Örülök, hogy most ezen léphetek fel a BDZ-vel közösen, ez egy bakancslistás koncert lesz számomra. Több fellépésem volt már a zenekarral és a Budapesti Akadémiai Kórustársasággal, de ebben a projektben most énekelek először, ami nagy örömöt okoz.

Vannak szerepálmaid?

Egy áldás, hogy a Mennyei Atya akkor hozza elém a különböző vágyott szerepeket, amikor már kész vagyok rájuk. Jelenleg boldog vagyok, mert a legnehezebb, leggyönyörűbb szerepek várnak rám. Augusztusban énekelhettem Melindát, ami hatalmas álom volt. Most márciusban készülök Gara Mária szerepére. Amikor Hunyadit játszottunk és én a kórusban énekeltem, nagyon vágytam erre a szerepre. Istenem, milyen gyönyörű is ez… S most eljött az idő, hogy én énekelhetem! De megtaláltak olyan szerepek is, amelyekről nem tudtam, hogy léteznek. Nem ismertem Massenet: Hamupipőke című művét. Észtországban a Nemzetközi Énekverseny eredménye alapján felkértek a Tündérkeresztanya szerepére. Éppen azért, mert nem ismertem, nem tudtam, hogy nekem ez álomszerep. Tökéletes találkozás volt, minden percét imádtam. Ahogy Bach: János passióját is. Nem tudok elfogultság nélkül beszélni róla. Ezek olyan álomszerepeket, amelyeket, remélem, sokat fogok énekelni.

Az elfoglalt művésznek jut ideje feltöltődésre, kikapcsolódásra?

2006 óta élek Budapesten, másfél éve igazán jól érzem magam, mert úgy gondolom, jó helyen vagyok. Fontos számomra a zene, a család, az érzelmi közösségi élmények. Összeházasodtunk szerelmemmel, Csabával, aki nem zenész, ám csodálatos hivatás a szakmája: búvár. Szoktunk együtt búvárkodni. Imádok víz alatt lenni, szerintem ott van Narnia, olyan, mint belépni a szekrény hátába. Tervezünk utakat, amikor én is többet láthatok a tenger víz alatti világából. Szeretnék merülni cápákkal, meg nagy rájákkal, jobban megismerni azt a világot, ami a férjemet körülveszi. Kicsit a bálnáktól jobban tartok, ami furcsa. Csaba Cipruson dolgozott, most éppen itthon van. Szerintem különleges kapcsolat a miénk, amiben próbáljuk közös nevezőre hozni életstílusunkat. Ő egy világjáró, bejárta, Indiát, Mexikót, Dél-Amerikát, végig ment az El Caminón. Igyekszünk kihasználni minden közös időtöltésre kínálkozó alkalmat, és egyébként télen járunk nyaralni.

Az interjú a Hangoló magazin 2024 tavaszi lapszámában jelent meg.