ZenePlusz bérletsorozatunk március 28-ai koncertjén Mozart: Don Giovanniját fogjuk színpadra állítani szcenírozott opera-előadás keretében. A Hangoló lapjain több megközelítésben is kitérünk erre a koncertre. Beszélgetést talál olvasónk a címszereplővel, a jelmeztervezővel. Álljon itt most a Don Giovanni – mítosz háttere!

Szöveg: Ortutay Romola

Kezdjük egy találós kérdéssel! Férfi, sármos, nők egész sokaságát csábította már el, híres ellenálhatatlan hódítási művészetéről, határtalan nőszeretetéről, viszont nem híres hűségéről; ki az? Nos, igen, Don Juanról van szó (ha esetleg Casanovára gondoltak, nem jártak messze az igazságtól, de ő csak a második a ranglétrán). Don Juan neve mindannyiunkban a nőcsábász, örök hódító alakját idézi meg. Figurája évszázadok óta foglalkoztatja az írókat, zenészeket, költőket, filozófusokat. Vajon mi a titka Don Juannak? Miért tér vissza folyton a művészeti alkotásokban, miért bukkan fel újra és újra kalandos történeteivel? Mit tud Don Juan, amiért évszázadokon átívelő alakja olyan emblematikussá tudott válni, hogy lesöpör minden más karizmatikus férfialakot a porondról?

A Don Juan – mítosz állandó szereplői

Don Juan alakjának első, kezdetleges formája négyszáz évvel ezelőtt született. Első változatával egy középkori spanyol krónikában találkozunk, mely szerint a férfi megszöktetett egy szűzlányt a zárdából, s a lány családja bosszút állva az elszenvedett sérelem és szégyen miatt végzett a csábítóval. Többet nem tudunk meg erről a Don Juan – figuráról, és halálának körülményeit is homály fedi.

Ám ez nem akadályozta meg párszáz évvel később Tirso de Molina spanyol drámaírót abban, hogy felelevenítse a történetet, és fantáziája segítségével a részleteket is kibontsa. A XVII. században íródott mű A sevillai szédelgő és a kővendég címmel dolgozta ki azt a történetet, mely aztán a későbbi darabok alapjául szolgált. A történet szerint Don Juan Tenorio, egy nemesi család sarja nők egész seregét csábítja el rangtól, társadalmi elhelyezkedéstől függetlenül, mindent ígér, de a nő elcsábítása után semmit sem ad, hanem eltűnik, mint a kámfor. Ezt az életvitelt folytatja egészen addig, amíg egy másik nagynevű nemesi család lányát, Dona Anát nőül ígérik neki, ám a lány egy másik férfit tüntet ki figyelmével. Don Juan a férfiúi hiúságán esett csorbát úgy próbálja meg rendbe hozni, hogy elrabolja a lányt, s erőszakkal megszerzi magának. A lány családja a szégyen lemosására bosszút esküszik, s az apa karddal akar véget vetni Don Juan életének. A párbajban azonban Don Juan kerekedik felül, s leszúrja a lánya és családja becsületét védő apát. Don Juan nem éri be a győzelemmel, fölényeskedve meghívja később az apa síremlékén felállított kőszobrot vacsorára, aki elfogadva a meghívást végül a vacsoránál a pokol tüzébe küldi Don Juant, így állva túlvilági bosszút az apa nevében.

Tirso de Molina meséje hétköznapi történetnek tűnik – szerelem, csábítás, visszautasítás, bosszú –, leszámítva az egyetlen misztikus motívumot; a kőszobor, mint ítéletvégrehajtó megjelenését. Mégis, a spanyol drámaíró egy olyan témát érintett meg, ami aztán megteremtette a Don Juan mítoszt, s megihlette a további korok művészeit. A későbbi alkotások lényegében ezt a történetet követik, csak más környezetbe helyezik a szereplőket, más karakterrel, gondolkodásmóddal, személyiségvonásokkal árnyalva őket. A Don Juan-történetek három nélkülözhetetlen szereplője azonban már ebben az időszakban végérvényesen kialakul:

Don Juan, mint a csábító férfi alakja, aki kifogyhatatlan erővel bírja a nőket meghódítani, ám hódításai végeztével könnyes, csalódott, cserbenhagyott asszonyokat hagy maga után.

Donna Anna, az első nő, aki visszautasítja Don Juant, s törést okoz a rutinszerűen ismétlődő csábítások sorában.

A bosszút szomjazó apa, aki meg akarja torolni a lányán esett sérelmet. Az apa életét veszti a Don Juannal vívott párbajban, majd a kőszobor képében tér vissza, megjelenítve az elkerülhetetlen végzetet.

Don Juan európai körútja a művészetben

A Don Juan – figura megszületése után nem kellett sokat várni arra, hogy a mítosz érett férfikorába lépve meghódítsa Európa asszonyait, és feltűnjön a különböző irodalmak műveiben, hol verses regényben, hol komédiában, máskor pedig drámában, hogy végül elérje karrierje csúcspontját, és nem kisebb figura, mint Mozart ajándékozza meg a halhatatlansággal.

Először a napfényes Itáliát nézzük meg, ahol a Commedia dell’arte talált előadásra alkalmas anyagot Don Juan történeteiben. Mivel a Commedia dell’arte vándorszínészei a komikus helyzetek, történetek eljátszására specializálódtak, a Don Juan-feldolgozásokban a hangsúly a kalandos fordulatokra, és a Don Juant kísérő szolga furfangjaira tolódott a csábító elkárhozásáról.

A franciáknál Molière folytatja ezt a komikus vonalat a Don Juan és a kővendég című komédiában, melyben Don Juan alakja visszanyeri a központi figura szerepét, de intellektuálisabb lesz, keveset csábít nyílt színen, szabadgondolkodó figuraként nyilvánul meg istentagadó érveket hangoztatva. Cinikus, semmi sem szent előtte, nem léteznek számára értékek, az életet egy nagy játéknak tartja, és minden nő, akivel kapcsolatba lép, ennek a játéknak a része. A komédia tele van ugyan vidám jelenetekkel, de Don Juan alakja, tettei mégsem fakasztanak minket nevetésre. Alakja inkább szánalmas- komikussá válik Molière-nél. Csábításairól saját szemünkkel sohasem bizonyosodhatunk meg, elbeszélésekből hallunk nőügyeiről. Azt is megtudjuk, hogy sikerét házassági ajánlatokkal éri el, és ettől válik számunkra szánalmas figurává.

Talán nem gondolnánk, hogy éppen az angoloknál találkozunk a leglíraibb Don Juannal Byron verses regényében. A műben Don Juan nem aktívan cselekvő hős, nem kezdeményez, nem indít el szándékosan folyamatokat, inkább együtt sodródik az eseményekkel. Az elbeszélés során megismerjük Don Juan gyerekkorát, élete eseményeit, története tele van kalandokkal. A világ számos tájára eljut, szokatlan helyzeteket él át, szerelmeket ismer meg, s a legkülönbözőbb társadalmi rangba tartozó, mindenféle korosztályú nőkkel kerül viszonyba. Szerelmi kapcsolatai sokfélék, az egyéjszakás kalandtól a meghitt szerelmen át a hosszú együttélésig minden típusú kapcsolatot kipróbál, igazi romantikus hősként vonulva át Byron művén. Az előtte járó Don Juanokhoz képest ő egyfajta szépséggel itatja át élete eseményeit, nem dacol a világgal, és nem hívja ki maga ellen az alvilág erőit. Hogy hogyan végződik élettörténete, soha nem tudhatjuk meg, mert Byront még a mű befejezése előtt elragadta a halál. Így inkább csak egy reflexiót kaptunk Byrontól arról, hogy ő maga hogyan gondolkodik a világ mindenféle eseményeiről, amelyekben úgy mellékesen Don Juan is éppen részt vesz.

Ha úgy érezzük, hogy ezek után Don Juan már nem tud meglepetést okozni, mert már mindent megtudtunk róla, akkor érdemes kitekintenünk az oroszokhoz. Leginkább Puskinra érdemes figyelmünket szentelni, akit szintén megihlettet a csábító alakja, s egyfelvonásos drámájában, a Don Juan kővendége című műben meg is jeleníti Don Juan alakját. Nála Don Juan cinikus, merész, vakmerő, de kontrasztként a szerelmi vallomásaiban felsejlik másik arca is, s ha őszintének hisszük vallomásait, – és nehezen nem hisszük annak-, akkor viszont láthatjuk nála, milyen átformáló erővel bír jellemére a Donna Anna iránt érzett szerelme. Nem tévedés – Don Juan szerelmes lesz. Méghozzá olyan mélyen magával ragadja ez az érzés, hogy hatására megbánja korábban elkövetett, méltatlan tetteit, s őszinte szívvel mutatja ki Donna Anna iránt érzett szerelmét. A drámai fordulat éppen ekkor következik be; Puskin Don Juanja sem kerülheti el végzetét, s korábbi tettei miatt, melyeket régi énje követett el, a Kormányzó bosszút áll, s véget vet életének.

Puskin művében egy újfajta ábrázolás jelenik meg. A szerző a főhős jellemét, tetteit morális és pszichológiai szempontból mutatja meg, s így szemtanúi lehetünk Don Juan erkölcsi és emberi újjászületésének, ahogy a humánus értékek mellett teszi le voksát, és tulajdonképpen megválik mindattól, ami donjuanizmusát jelentette. Az együttérzésre való képessége kerül szembe a Kőszobor megmerevedett, kővé vált szívével, s bár a mű végén a Kőszobor végrehajtja ítéletét a törvény nevében, itt egy megszabadult, megváltódott Don Juan halálának lehetünk szemtanúi.

Ki vagy te Don Juan? – főhősünk a filozófiában

Végignézve Don Juan átalakulásait, különféle arcait, kalandos cselekedeteit, nem csodálkozunk, hogy a fent említett alkotókon kívül még más nagyformátumú szerzők fantáziáját is megmozgatva (Goldoni, Dumas, Flaubert, és Bernard Show) a filozófusok sem maradtak érintetlenek Don Juan hatásától. Albert Camus Sziszüphosz mítosza című könyvének egyik fejezetét Don Juannak szentelte, s kifejti, hogy miben áll nézete szerint a donjuanizmus lényege: a donjuanizmus az élet elmúlásával szemben az élet élvezetét állítja szembe. Don Juan az az ember, aki az életet a maga lehető legnagyobb teljeségében akarja megélni, és éli is meg. Szerelme őszinte, még ha annak célpontja mindig más nő is, a szerelmen keresztül megélheti az élet örömeit, és ezáltal legyőzheti a mulandóságot. Nem hisz az örök szerelemben, örök életben, örök igazságokban, ezért az erkölcs sem merülhet fel számára, mint kategória. Don Juan olyan ember, aki kívül áll a világ erkölcsi és egyéb törvényein, számára csak az élet létezik, s ez az életszeretet felülír mindent számára.

Soren Kierkegaard a Vagy-vagy című művében beszél Don Juanról – olaszosan Don Giovanniról -amit Mozart Don Giovanni című operájának hallgatása ihletett. A dán filozófusra olyan hatással volt Mozart operája, hogy annak egyetlen előadását sem mulasztotta el. Don Giovanniról írt tanulmányában így említi a Mozart operával való találkozását: „Halhatatlan Mozart! Neked köszönhetek mindent, azt, hogy elment az eszem, hogy lelkem megdöbbent, hogy szívem legmélyéig megrettentem, neked köszönhetem, ha nem úgy haladtam végig életemen, hogy semmi nem volt képes megrázni, neked köszönhetem, ha nem úgy halok meg, hogy nem szerettem, jóllehet szerelmem boldogtalan volt.” Kierkegaard írásában körbejárja a Don Juan figurát, és arra a következtetésre jut, hogy az az eszme, amit Don Juan alakja képvisel, a zene közegében fejezhető ki leginkább. Ezt a filozófus érzéki zsenialitásnak nevezi, és úgy vallja, hogy a Mozart operában tulajdonképpen ennek az érzéki zsenialitásnak a kifejezése a központi elem. És aki ezt megtestesíti állandó sóvárgásával és megszakítás nélküli vágyakozásával nem más, mint Don Juan, azaz Mozartnál Don Giovanni. Számára minden csak a pillanat műve: meglátni és megszeretni a nőt, kielégíteni a vágyát, otthagyni előbbi sóvárgásának tárgyát, és új, másik nő után sóvárogni, megint csak a pillanat műve. De egyik pillanatból a másikba mindig a vágya löki őt. Történetében nincsen folyamatosság, inkább összeadódó pillanatok vannak. Ezért alakja nem egy konkrét, hús-vér ember egyedi, konkrét alakja. Don Giovanni hangja, szavai nem az egyén megnyilvánulásai, hanem az érzékiség kifejeződése, ami szüntelenül működik a világban, mint egy természeti erő, mely megállíthatatlanul teljesíti feladatát. Don Giovanni hatása a nőkre éppen ezért olyan elemi: társadalmi rangtól, kortól függetlenül csábítja el őket, majd hagyja el őket, de kapcsolata velük mégis lényegi. Mert hatására az elcsábított nők egy mélyreható metamorfózison mennek keresztül: az idősebb megfiatalodik, a csúnyácska megszépül, a gyereklány megérlelődik, de az biztos, hogy a Don Giovannival való találkozás mindegyiküket fénnyel világítja be. Don Giovanni így nem csak megszépíti a nőket, hanem eszményíti is őket.

Halhatatlan Don Juan, halhatatlan Mozart

Kierkegaard Don Juanról szóló írásában a Don Giovannit tartotta Mozart legkiemelkedőbb alkotásának, s úgy tartotta, ez az opera tette Mozartot halhatatlan zeneszerzővé.

Mozart Don Giovannija onnan indítja a történetet, ahol Don Giovanni élete kitör a sorozatos ismétlésekből, és elindítja a csábítót végzete felé. Álruhában belopózik Donna Annához, kiadva magát a nő udvarlójának, de a nő észreveszi a csalást, és segítségért kiált. Don Giovanni menekülni kényszerül, de ekkor Donna Anna apja, a kormányzó kardot ránt, s útját állja. A párbajból Don Giovanni kerül ki győztesen, de végül a vacsorára hívott Kormányzó kőszobra végrehajtja ítéletét, és a Pokol tüzébe taszítja a bűneit megbánni nem akaró Don Giovannit.

Látható, hogy Mozart és a libretto írója, Da Ponte nagyvonalakban követték a spanyol történetet, de a hangsúlyok mintha eltolódtak volna Don Juan végzete felé. Új és érdekes elem annak kihangsúlyozása, hogy Don Giovanninak az opera elejétől fogva menekülnie kell, s néha egy hajszálon múlik, hogy üldözői elkapják, s leleplezzék őt. Másik hangsúlyos elem, hogy bár folyamatosan próbálkozik a nők elcsábításával, kísérletei minden egyes alkalommal kudarcba fulladnak, s az egész opera alatt tulajdonképpen egy nőt sem képes megszerezni. Ami különösen furcsán hat a híres regiszter ária után, amiben értesülünk arról, hogy hősünk eddig 1003 nőt csábított el, és erről katalógus is készült.

Miközben a zene a lehető legtökéletesebben fejezi ki a Don Juan figura lényegét, a történet szintjén egy sikertelen csábítót látunk. Vajon mi lehetett az üzenete annak, hogy Don Juan alakját éppen sikertelenségei közepette követjük a történetben? Hogy leáldozott ennek a figurának? Hogy nincs már helye sehol sem? Vagy, hogy Don Giovanni tarthatatlan múltja elkerülhetetlenül vezet végzetéhez?

Az operában Don Giovannira összpontosul a figyelmünk, az érdeklődésünk: ő tesz minden más személyt érdekessé, az ő szenvedélye hozza mozgásba a többiek szenvedélyét, Don Giovanni a közös nevező a darabban, ő tartja össze a történet szereplőit. Minden szereplő, a Kormányzót leszámítva valamilyen elemi erejű érzéssel kapcsolódik Don Giovannihoz: szerelemmel, gyűlölettel, haraggal, vagyis mindenki őáltala létezik, mozog, érez: tulajdonképpen ő tudatosítja a szereplők érzéseit. Ő a Nap a galaxisban, ami körül minden más forog.

Akkor mégis mi okozza vesztét? Végül nem a leleplezés, illetve nem üldözői okozzák végzetét: életterét beszűkítik ugyan, de végezni nem tudnak vele. Az emberi világ fellázad ellene, mert leleplezi az álarc alatt megbújó csalót, de a főhős vesztét mégsem ez okozza. Egyedül a Szellem, a kőszobor által képviselt szellem, a megszilárdult, mozdulatlan törvényes rend bír erővel Don Giovanni minden pillanatban elillanó, megfoghatatlan, érzéki világa felett, és képes eltüntetni a dongiovannizmust a világból.

Don Juan a pszichológus kanapéján

Felmerülhet bennünk a kérdés: vajon mi hajtja Don Juant? Mi motiválja őt az újabb kalandokban: a telhetetlen szexuális vágy, vagy az új kergetése? Vagy rettegés a beteljesüléstől, amely lezár és behatárol? Vagy az infantilizmus, ami képtelenné teszi valódi emberi kapcsolatra? Vagy esetleg valamilyen hiány? Netán az üresség? Vagy éppen a túláradó szenvedélyét próbálja levezetni, kiárasztani?

Ha szeretnénk megérteni Don Juant, – és szeretnénk megérteni -, akkor azért bizonyos dolgokat észre kell vennünk a Don Juan karakterrel kapcsolatban: Don Juant pszichikai és emocionális éretlenség jellemzi. Egy magabiztos, vonzó férfi saját belső személyiségének megszilárdulásával, értékrendjének kialakításával, pozitív kisugárzásával éri el, hogy vonzalmat ébresszen, és nem hajszolja a saját fantáziájában élő ábrándokat. Don Juan nem rendelkezik kikristályosodott személyiséggel, sem megszilárdult értékrenddel. Ő képtelen tartós kapcsolatokat kialakítani, menekül az elköteleződéstől, szavai és tettei nincsenek összhangban egymással. Állandó élethazugságban él, viselkedésében némi nárcizmus is felfedezhető. A nők elcsábítása után már nem tud figyelni rájuk, fel sem merül benne, hogy esetleg fájdalmat okoz az elhagyott asszonyoknak. Semmiért nem vállal felelősséget, ösztönös impulzusai vezetik, amelyeket nem akar uralni. Megrekedt az érzelmi fejlődés korai szakaszában, és nem képes az élete haladásával együtt semmi iránt sem elköteleződni. Don Juan álomvilágban él, infantilisen kapcsolódik és viszonyul a nőkhöz, az élethez, úgy érzi, tettei miatt semmilyen következménnyel nem kell számolnia, hiszen csak a jelen pillanat létezik, ezért ami most történik, annak nincs kihatása a jövőre.

De valljuk be őszintén, nem találjuk vonzónak Don Juan szabadságát? Nem irigyeljük egy kicsit azért, hogy félelem nélkül fittyet hány minden fennálló rendre, törvényre, akár evilági, akár túlvilági az? Nem élnénk mi is szívesen úgy, hogy ne kelljen számolnunk tetteink következményeivel? Nem vágynánk mi is arra, hogy néha fölé kerülhessünk annak a hatalomnak, rendnek, ami egyébként minden ember életét meghatározza, igazgatja? Talán e rejtett vágyaink miatt drukkolunk neki egy kicsit, miközben egyébként erkölcsileg elítéljük őt magunkban.

És ha egy kicsit őszintén magunkba nézünk, vajon nem volt mindannyiunknak olyan életszakasza, amikor éppen úgy éltünk, mint Don Juan? Ha szimbolikusan tekintünk alakjára, akkor Don Juan  képviselheti bennük azt a független, uralhatatlan, ezzel együtt életadó és kreatív oldalunkat, mely mindenkiben utat talál magának fiatalkorunkban. Egy olyan életszakaszban, amikor nem törődünk a következményekkel, amikor úgy érezzük, uralhatjuk a világot, és élhetünk öntörvényűen mindenfajta visszacsapás nélkül. Lehet, hogy Don Juan egy olyan természeti erő képe, ami minden élet indulásának feltétele, ami mozgásba hozza a növekedést? Egy olyan elengedhetetlen impulzus, ami nélkül az élet nem tud megindulni? És ha úgy tekintünk rá, mint természeti erőre, akkor ő lehet az élet állandóan újrateremtődő megújítója. Ezzel nem mentjük fel tettei következményei alól, de talán már nem is ítéljük el annyira.

Tükröm, tükröm…

Talán sokunkban felmerül a kérdés, hogy vajon szeretnénk-e nőként 1004. lenni a katalógusban, szeretnénk-e egy lista része lenni. A Don Juan történetek nőalakjai talán még át is látják a csábító trükkjeit, talán tudnak erejéről, a végén mégis a katalógusban végzik. És lehet, hogy ez számukra nem is baj. Ezért felteszem a kérdést: mit kapnak a nők Don Juantól?

Don Giovanni hatását a nőkre talán Mozartnál lehet lemérni legjobban. A szoknyavadász talán azért hat olyan elemi és megfoghatatlan erővel a körülötte lévőkre, mert nem tudatosan csábítja el a nőket, nincs előre kitalált terve, hanem vágyakozása spontán módon, őszintén, mindig megújulva tör elő egyetlen pillanat alatt. Ez vezeti őt folyamatosan a nők felé. Nem ügyes trükkökkel próbálja megszerezni a nőket, nem házassági ígéretekkel szédíti őket, hanem sóvárogva vágyakozik utánuk – és persze ígér mindenfélét -, de olyan szenvedéllyel és érzékiséggel, hogy maga a sóvárgás lesz csábításának eszköze, s a nők tehetetlenül és önként hullanak karjaiba.

Don Juan varázsa talán abban áll, hogy tudja, mire megkísérthetőek a nők, és semmi olyat nem tesz velük, amire ne adnák önként a hozzájárulásukat. És hogy mit kapnak cserébe a sok tiszavirág életű, ám intenzív szerelmi vallomás, vagy házassági ígéret mellett? Kierkegaard szerint Don Juan az érzékiség síkján mozog, ezért hatása is ezen a síkon érhető tetten: megnyitja az érzékeket, ami minden vele kapcsolatba lépő nőre elemi erővel hat.

És mit látnak meg a nők Don Juan szemébe nézve?

Don Juan olyan tükröt tart a nőknek, amiben minden nő saját maga legszebb, legeszményibb arcát láthatja meg. Valljuk meg őszintén! Nem vágyunk erre mindannyian?

„Mindig is lényem része volt a jótékonykodás és a kultúra-függőség”

Szöveg: Czingráber Eszter

A készülő BDZ-mozifilm ügyet boncolgatva kikerülhetetlen az ötletgazda, az egész folyamat mozgatórugója, a BDZ-mecénási szerepébe lépő Élő Nóra „feltérképezése”. Budai otthonában fogad, a délelőtti kétórás jógázás után, a kora esti BDZ koncertre indulás előtt.

Minden nap jógázol?

Áh, sajnos nem! Alapvetően heti egyszer jógázom és egyszer járok masszőrhöz, de a mostani nyár annyira kusza volt, hogy ez a szokásom teljesen felborult. Meg is éreztem a fizikai állapotomon! Úgyhogy épp most vagyok „visszaszokóban” a heti rendszerességre.

A házadat környező budai hegyek, a ház tágas terei, a beáradó fényesség, a festmények a falakon elég inspirálólag hathatnak.

Csodálatos lakás, szeretek itt élni! És jól megfér egymással a klasszikus és a mondern az élettérben. Konyhakertem ugyan nincs, de nem is baj, mert épp az idén vágtunk bele néhányan egy kéthektáros, somogyvámosi földterületen a vegyszermentes zöldségtermelésbe.

Zöldségek? Na de mi a célod, mi a terved ezzel az elköteleződéssel?

Szeretnénk majd beszállítók lenni mindenféle helyekre. Adtunk magunknak 2-3 évet, hogy kiderüljön, milyen növény hogy él ott meg, mire van szükségünk felhasználóként, illetve mit tudunk eladni. Az idei év az első próbaüzemünk. Izgalmas!

De ugye ezt nem úgy kell elképzelni, hogy igen aktív budapesti életed mellett te magad gondozod a gazdaságot?

Nem, dehogy! Van két alkalmazottunk, akik ott is élnek, és akiknek ez most a fő munkája. És a megtermelt zöldségek házi feldolgozásában is van segítségem. Erdélyi születésű Ági barátnőmmel – akivel érkezésedkor össze is futottál -, 1999 óta vagyunk egyre szorosabb, már-már rokoni kapcsolatban; ő az én egyik legfőbb támaszom. A sok friss zöldségből például ő fog – egyelőre csak házi fogyasztásra, később aztán valószínűleg nagytételben is – isteni zakuszkát készíteni. {A zakuszka eredetileg Örményországból vagy Grúziából származó, de Moldován keresztül Erdélybe került és ott igen népszerűvé vált, kenyérre kenhető, különféle zöldségekből es paprikából készült krém, amely felhasználható az ételek ízesítésére, vagy tésztaételekhez hozzáadott mártásként. Az ételízesítésen kívül előételként, szendvicskrémként, salátaként is használja az orosz, bolgár, román, szerb, erdélyi konyha. Néhány változatát gombóccá összegyúrva készítik el. Az erdélyi zakuszkának rengeteg ízváltozata van, hiszen minden erdélyi háziasszony másképp készíti és fűszerezi. – Szerk.}

Vegyszermentes termelés, jóga, régebbről tudom rólad, hogy homeopátia… Honnan ez az „alternatív” érdeklődés?

A természetgyógyászat mindig is érdekelt! Szüleim orvosok voltak, úgyhogy nem az ő közreműködésükkel kerültem a természetes gyógymódok közelébe… Igazán akkor adtam át magam ennek az iránynak, amikor nagyobbik fiam 3 éves korában asztmatikus tüneteket produkált, én meg, az addig megszerzett mindenféle homeopátiás tudásomat bevetve végül is teljesen szteroid mentesen kikezeltem őt. Nem lett asztmás! Mindez persze titokban történt, mert sem a szüleim, sem a férjem nem támogatta az ilyen irányú gyógyítást. Én meg csak egyre erősebb híve lettem. Főleg, amikor kisebbik fiam kruppos rohamát – aminek az átélését senkinek nem kívánom – egyetlen homeopátiás bogyóval megszűntettem. Élete második rohamát is kezelve soha többé nem találkoztunk ezzel a betegséggel. Persze nagy felelősség a hagyományos orvoslástannal így magányosan szembemenni egy adott közegben. De pont amikor kisfiammal együtt küzdöttünk ezzel a csúnya, fulladásos betegséggel, homeopátiás tanulmányaimban akkor foglakoztunk a kruppal, mint a homeopátiás gyógyászat sikerének tökéletes példájával. Úgyhogy volt némi támaszom a döntésemben…

Akkor most hogyan is kell elképzelni az álláspontodat hagyományos orvoslás és alternatív gyógymódok témakörben?

A nagy álmom a teljes szintézis létrehozása a gyógyászat terén. Amolyan igazi holisztikusként úgy képzelem, hogy meg kell tanítani az embereket három dologra: az ayurvédára, ami tulajdonképpen a megelőzés tudománya, a homeopátiára, ami a krónikus betegségek kiváló kezelő-tudománya és a hagyományos, nyugati orvoslásra, amely az akkut betegségek esetében nélkülözhetetlen. Illetve mindezek közös, holisztikus elfogadására

Ez lenne az álmod? Mozdulsz is valahogy efelé?

Oh, igen. Egyrészt nemsokára megnyílik a Bartók Béla úton az Ayurvéda központom, másrészt egy olyan akadémiát tervezgetek, ahol e három irányzatot együtt oktatják. Jelenleg elsősorban az Ayurvéda központra koncentrálok, ahol Baktai Ádám lesz a joga oktató és az asztrológiai tanácsadó, lesz gyógytorna és ayurvédikus masszázs. (Ami egyébként egy csoda – neked is ajánlom! Méregtelenít, rendbe tesz…. Én Indiában próbáltam ki először.)

Azt hiszem, mondhatjuk, hogy mersz nagyot álmodni… De én a kultúra kapcsán ismertelek meg. Szívügyed a BDZ, zenekarunk sorsa, 25 éve, a kezdetektől bérletes koncertlátogatónk vagy, és még azt is tudom rólad, hogy nagyon sokfelé és sokféle módon jótékonykodsz a kultúrában. Honnan ez a kultúra-vonzódás?

Azt kell mondanom, hogy beleszülettem, magamba szívtam. Nálunk a családban az állandó tanulás, kulturálódás a szüleinktől jött. (A hat évvel fiatalabb öcsém is átélte ezt, bár ő végül „engedett”, és orvos lett belőle…) A szüleimmel kezdtem el BDZ koncertekre járni. Ők írattak be az akkori Gorkij Fasori Általános Iskolában zongora különórára is. Igaz, zongorázni csak hét évig tanultam – és sajnos azóta sem gyakorlom ezt a tevékenységet, nem volt igazán az én világom -, de például a vele járó zeneirodalom oktatás máig meghatározó tudást és élményeket adott számomra.

Az utazás is ennek a családi kultúrkörnek a része volt?

Igen. Még általános iskolás voltam, amikor először mentünk családosan görög-török körútra. A szüleim annyira felkészültek voltak a meglátogatott helyekből, mintha valódi idegenvezetők kísértek volna minket. Arra is nagyon emlékszem, amikor később Párizsban múzeumokból járkáltunk ki-be. De addigra már engem is megérintett annyira a dolog, hogy a Manet kiállításról nem bírtam kikavarodni. Ez volt az első eset, amikor nem muszájból, hanem mélységes érdeklődésből jártam végig egy kiállítást és várattam meg alaposan a családomat az előbukkanásommal.

Mindezekből akár következhetne is, hogy művész legyen belőled. Vagy esetleg van is, mondjuk, egy titkos festőműhelyed a Körúton?

Nem, dehogy! Valójában a családi hagyománynak leginkább az utazás része fogott meg. Utazni akartam, mindenáron. Ehhez pedig – mivel akkoriban még nem igazán lehetett utazni – közgazdásszá, külkereskedővé kellett válni. Így hát azzá váltam, és utaztam is, diplomám megszerzése utáni harmadik hónaptól mind a mai napig. (Ez akkortájt azért még nagyobb dolognak számított.)

A Közgazdasági Egyetem mást is hozott számodra…

Így igaz. Ott ismertem meg a férjemet, aki egy évfolyammal járt fölöttem. ’85-ben, két év együttlét után össze is házasodtunk. És már így, házaspárként jártuk be Ausztráliát, amikor férjem oda kapott ösztöndíjat, én pedig követtem őt, saját költségünkre. Munkát is vállaltam ott, méghozzá kórházban. Eleinte egyáltalán nem értettem a helyi angol beszédet (angol felsőfokúm ellenére), de aztán hamar belerázódtam. Három hónapig sokat dolgoztam, hajnalonta még szórólapoztam is, de aztán  a maradék egy hónapban beutaztuk fél Ausztráliát.  Hazafelé pedig megálltunk pár napra Szingapúrban, mert odafelé nekem annyira megtetszett ez a független, törpe-ország, hogy ragaszkodtam néhány ott töltött naphoz hazafelé menet. Összességében elmondhatjuk erről az időszakról, hogy az ottani keresetünkből teremtettük meg mostani otthonunk alapjait.

Aztán mi történt? Hogy jut el valaki az ausztráliai mosogatástól odáig, hogy itthon a legnagyobb könyvterjesztő és kiadó egyik tulajdonosa lesz – úgy, mint te most?

Egyszerűen belendültünk. A férjem vállalkozó kedvű ember volt már akkor is.  ’92-ben megalapította cégtársaival a Librit, az Állami Könyvterjesztő Vállalat privatizálása után. Azt mondhatjuk, jó időben voltunk jó helyen. Majdnem a semmiből teremtettük meg magunknak a vagyont

A te tevékenységedet hogy kell elképzelni ebben az időszakban?

Külkereskedőnként kezdtem dolgozni. Korábbi vágyaimnak megfelelően sok helyen jártam Európában, sőt, Amerikában is. De közben jöttek a gyerekek, nagyobbik fiam, Olivér ’91-ben, Viktor pedig ’93-ban született.  ’96-ban privatizáltuk a Diafilmgyártó vállalat (ekkor már Diafilm Kft.), és én voltam 2000-ig az ügyvezetője. Én költöztettem el a céget a hatalmas területű Mafilm telepről (Róna utca) a 2. kerületbe, egy jóval kisebb, gazdaságosabban kezelhető területre. De természetesen, mint minden vállalkozásban, nálunk is voltak fentek és lentek az idők folyamán.

Hogy vezetett mindez a Libri Könyvkiadóhoz, amelynek jelenleg is többségi tulajdonosa vagy férjeddel karöltve (akitől időközben elváltál….)

2011-ben alapítottuk meg az addig csak könyvterjesztéssel foglalkozó Libri Kft. mellé a kiadót is, amelynek azóta is társtulajdonosa vagyok. A Libri csoporthoz időközben több kiadó is csatlakozott.

Tudom, üzletelsz is sokat, de jómagam a jótékonykodásod révén ismertelek meg. Sokat jótékonykodsz. Ez hol gyökerezik nálad?

Tulajdonképpen mindig is része volt az életemnek. Ha látom a tehetséget, megmozdul bennem valami, és egyszerűen segítenem kell.

Ez történt a BDZ-vel kapcsolatban is?

Pontosan ez! Ahogy már mondtam, csaknem 25 éve követem a zenekar tevékenységét, csodálom sokszínűségét. Ráadásul elbűvöl Hollerung Gábor hihetetlen lelkesedése, ereje is, és minden, amit a zenekarral „művel”. Így aztán hagytam magam elragadtatni a saját ötleteim által a BDZ-vel kapcsolatban is. Amikor láttam Sólyom András Fischer Ivánnal forgatott filmjét, elkezdett birizgálni bennem az érzés, hogy ilyen filmet a BDZ-ről, erről a fantasztikus zenekarról és Hollerung Gáborról is látni kellene a közönségnek.

Először megkerested Sólyom Andrást, aztán fogadtál engem a BDZ marketingeseként, és azóta együtt dolgozunk azon, hogy a zenekar 25 évességének apropóján a moziba kerülhessen a BDZ 25 – film.

Pontosan így történt. De, amit talán még te sem tudsz a sok közös gondolkodás ellenére sem, hogy mindeközben döbbentem rá, hogy az egyik legfontosabb jelenlegi küldetésem, hogy teljes erőmmel beálljak a BDZ mellé, mint mecénás. Támogatnom kell ezt a csodát, amit a BDZ-műhely és Hollerung Gábor jelent.

„Az akadályok arra tanítanak, hogy leküzdjük őket” Szepesi Bencét, a BDZ klarinétszólamának vezetőjét külön szeretettel és érdeklődéssel figyelem a kórusból, talán azért is, mert évekkel ezelőtt testvérével véletlenül egymás mellé ültünk az Énekel az ország egyik próbáján, és így teszünk azóta is, most már barátságból. Figyelem Bencét a próbákon és a koncerteken, ahol egyre gyakrabban […]

Tompos Kátya színésznő, énekesnő, dalszerző, dalszövegíró, leendő Csajkovszkij-interpretátor, gyakran a főszereplő férfi csini barátnője, közösségi ember és álzongorista. Nálunk énekes-sztárvendégként fog tündökölni ez év végén az Arénában, az Igazából karácsony című koncertshow színpadán. Várjuk a közös munkát!

Szöveg: Borbély Linda

Kátyát a nyár közepén csak a Madách színházban lehet „elkapni”. Nagy lendülettel és sok próbával készül épp ő is a Once című, világhírű film hazai színházi musical bemutatójára.

Amíg vártalak téged, a portán belelestem a monitoron a próbába. Erről a darabról lehet mesélni egy kicsit, vagy még minden nagyon titkos vele kapcsolatban?

Ez egy ír zenés darab, azt hiszem, hogy 7 vagy 8 díjat is kapott.

És pont azt a híres dalt próbáltátok itt a végén, ami díjat is nyert, ugye?

Igen, amiben zongorázom. A darab egyáltalán nem tipikus musical, már csak azért sem, mert olyan színészeket hívtak el a castingra, akik tudnak hangszeren is játszani. A darabban élőben zenélnek a színészek, és közben szerepet játszanak, táncolnak is.

A te karaktered zongorázik. Tanultál zongorázni?

Nem, a zongora az egyetlen hangszer a darabban, amelynek megszólaltatását csak imitáljuk. (De amúgy nem tudom, hogy lehet-e erről beszélni, hogy nem vesszük-e el a darab varázsát…) Biztos sokan meg fogják kérdezni, meg már eddig is kérdezték: a Lány nem zongorázik ebben a darabban? Mindig úgy van beforgatva a zongora, hogy nem látszik, mit játszom. De azért így sem árt tudni az alapokat, hogy melyik hang hol van, nehogy össze-vissza üssek. Most a próbákon egy asztalnál ülünk, az asztalt nyomkodjuk, mintha zongoráznánk.

És a férfi főszereplő?

Ő élőben gitározik.

Miről szól ez a musical?

A történet Dublinban játszódik, és arról szól, hogy van ez az ír fiú, aki éppen szerelmi bánatát éli, és utcazenél. Találkozik egy lánnyal, aki hallgatja, amit játszik, a végén odamegy hozzá és megszólítja. Elkezdenek ismerkedni, beszélgetni, a lánynak akcentusa van, kiderül, hogy cseh. Látja, hogy a srác nagyon tehetséges, de maga alatt van, nem szereti túlságosan a saját életét. Elkezdi felkarolni, elkezd valahogy életet lehelni belé a zene által, merthogy ő is zenész, ő is egy nehéz sorsú valaki. Valahogy kirángatja a fiút a szerelmi depresszióból. Természetesen szerelmesek lesznek egymásba, hatással vannak egymásra, a zene is nagyon összeköti a lelküket, de végül úgy alakulnak a dolgok, hogy nem maradnak együtt.

Pont ezt akartam mondani: láttam régebben a musical alapját képező filmet, és nekem úgy rémlik, hogy nincs happy end, ez egy elég sírós film. Ez jó musical-alapanyagnak? A musicalek általában vidámak, és megkapják a happy endet, nem?

Szerintem pont ez a jó benne, így játszható jelenetek vannak benne. A zenéje sem mondható tipikusnak: olyan, mint amit koncertre írtak, nem pedig egy zenés darabhoz. Nagyon sok szerelmes dal van benne – nyilván a szerzőt a szerelem ihlette, de az egész olyan, mint egy unplugged koncert, mint egy koncertszínház.

Nagyon bensőséges zenéket hallottam…

Igen, és közben erős jelenetek is születnek, szövődik egy szerelem, amit végül felülír a zene szeretete. A főszereplők fontosak lesznek egymás számára, de saját életüket élik, nem együtt közös életüket. A lánynak van egy férje, akivel nem olyan jó a viszonya, és van egy közös gyerekük. A dalokat, amiket felvesznek CD-re, és amivel sikerük lesz, a Fiú a másik lányhoz írta, ahhoz, akivel véget ért a kapcsolata. A két főszereplő valahogy mindent visszaépít, meggyógyít saját életében a zene által, és nem lesznek egymáséi végül. Szerintem valójában az élet is valami ilyesmi.

Mikor lesz a bemutató?

Szeptember 22-én.

És akkor most egész nyáron ezt próbáljátok itt a Madách Színházban?

Nem. Most már 2 hónapja próbáljuk, de úgy, hogy 3 szereposztás van a Lányból, és 2 a Fiúból, azaz felváltva dolgozunk. Ezen a héten már összpróbákat tartunk, holnap is lesz még egy, és aztán vége. Utána augusztus 22-én fogunk újra próbálni, és akkor onnan még 1 hónap a bemutatóig.

Ezen kívül milyen színházi munkáid vannak még?

A jövő évadra átnyúlnak az idei munkáim: A varsói melódia, My Fair Lady, Prostitúció, aztán lesz most a Once, amiről eddig beszélgettünk, aztán majd a Centrál Színházban is fogok próbálni egy darabot, ami szintén egy filmadaptáció.

Ez nem túl sok?

Ez most így bírható. Sőt, alapvetően szeretnék közben a saját koncertjeimmel is foglalkozni. Szeptember 22-én bemutatjuk ezt a darabot, utána nekem már csak előadásokat kell játszani és koncertezni.

2017-ben jött ki a második cd-d. Azzal szoktál koncertezni?

Igen. Nagy élmény számomra ennek a cd-nek a zenei anyaga, mert egy kicsit jobban megismertem általa a popzenét meg a rockzenét. Hrutka Robi és a csapata ebben a témában utaznak, és én alkalmazkodtam hozzájuk. Az első cd-t még úgy készítettük, hogy inkább az én zenei világomhoz igazodtunk. Most csak a dalokat, szövegeket írom én.

A zenében szeretnék egy kicsit továbblépni. A Színművészetin a mesterem, Bakó Gizella klasszikus darabok segítségével tanított minket énekelni. Mozart-, Donizetti-áriákat tanultunk. Hiányzik az a fajta elmélyülés, amit a klasszikus zene jelent.  A klasszikus zene szerintem egy kiinduló műfaj. Nagyon jó a könnyedebb műfaj, meg a jazz is, csak abban nem tudok úgy elmélyülni, mint a klasszikus zenében.

Akkor most egy klasszikus zenei cd-n gondolkozol igazából?

Még nincsen konkrétum ezzel kapcsolatban, de hiányzik a lelkemnek, hogy klasszikus anyagot gyakoroljak.  Persze nagyon jó lenne, ha lenne belőle lemezfelvétel, de ez egyelőre csak terv. Először szeretném kiválasztani azokat a dalokat, amik számomra megfelelő hangmagasságban íródtak, amelyekkel meg tudok birkózni. Aztán szép lassan elkezdem őket összefésülni. Nagyon régóta szeretnék például Csajkovszkijt énekelni, oroszul.

Hát el tudlak képzelni ilyen szerepben az Igazából karácsony című koncertshow-nkon…

Ahhoz meg valami karácsonyi téma kellene. Szimfonikus zenekarral énekelni igazán izgalmas lehetőség…

A színház és a zene nálad váltakozik a napi rutinban. Van, hogy úgy érzed, hogy valamelyik felé jobban húz a szíved?

Igen. Mindegyikben megtalálom a számomra fontos dolgokat. A színház azért jó, mert az egy közösség, ahová én is tartozom. Közösek a problémák, a siker. Viszont mindig megmondják, hogy mit kell épp csinálni. Amikor zenészként dolgozom, sokkal nagyobb a szabadságom, az viszont picit magányosabb tevékenység. Persze ott is partnerek a zenészek, de mivel én állok elöl, én viszem a prímet, más terhek, más figyelmek jutnak nekik és nekem.

Akkor ez a kettő kiegészíti egymást. Mindegyik ad valamit abból, amire éppen vágysz.

Én az éneklést is szerepként élem meg, számomra az is egy felvett szerep – jó értelemben. A dalokkal is történeteket mesélek el, azok is kis jelenetek, csak úgy magában énekelni nem szoktam.

Tehát csak úgy kedvtelésből nem énekelgetsz?

De, a kádban. De ha kiállok a színpadra, akkor azzal szeretnék valamit közölni. Néha gondom is van azzal, hogy beszélni kell a dalok között. Valamennyire el kell mondani, hogy mi miről szól. Ahhoz szoktam hozzá, hogy egy színdarabban nem esem ki a szerepemből, éneklésnél viszont ki-ki kell lépni egy-egy pillanatra, hogy bevonhassam jobban a közönséget. Főleg, ha nem magyarul énekelek. Nem szeretem megváltoztatni a dal eredeti nyelvét. Mert nekem a nyelv is zene, és ha változtatok az eredeti nyelven, az egy kicsit olyan, mintha eltorzítanám a hangzást.

Szerencsére azért elég sok nyelven beszélsz.

Angolt és franciát tanultam, és az orosz a második nyelvem, amit a magyar után a legjobban beszélek, de egyik nyelvet sem beszélem úgy, ahogy szeretném. Egyik sem erős annyira, mint a magyar, és ez frusztráló. Ezért van az, hogy a zenében mindig próbálok foglalkozni a szöveggel. Amit énekelek, azt értelmezem, mindent lefordítok, és amit nem értek, azt kiszótározom.

A dalaid hogyan születnek?

A második lemez dalai úgy születtek, hogy Hrutka Robi sokáig rágta a fülemet, hogy próbáljam már meg a szövegírást, mert egészen máshogy énekli az ember a saját dalait, mint másokét. Volt egy dal, amit teljes egészében én írtam. Gitáron játszom olyan szinten, hogy le tudok fogni akkordokat, és azokból össze tudok hozni valamit. Így kezdtem el kombinálni ezeket, és íródott egy dal. Általában este, színház után – természetesen a legleterheltebb időszakban – zajlott a cd alapanyaggal való munkánk. Robitól kaptam egy zene alapot, feldúdolt valamit. Ő mindig halandzsa angollal dúdol fel dalokat, és ez becsapós, nagyon nehéz hasonló magyar szöveget létrehozni. Nyeklik-nyaklik a magyar nyelv az angolhoz képest. Nehéz feladat volt, nagy kihívás. Aztán egyik este hazajöttem, leültem, kicsit becsuktam a szememet, és elkezdtem mindenféle szövegeket írni. Volt nálam egy füzet, össze-vissza volt firkálva, ha valami eszembe jutott, lejegyeztem, mert tudtam, hogy a következő pillanatban be kell mennem egy jelenetre a színházba, vagy csak simán elfelejtem, amit kitaláltam. Azt hiszem, a Szerelmes Shakespeare-t próbáltuk akkoriban. Érdekes, hogy azok a mondatok, amik valamilyen formában benne voltak a színdarabban, elkezdtek inspirálni a lemezt illetően is. Nagyon érdekes volt, és félelmetes is sok helyen. Aztán egy idő után úgy voltam vele, hogy nem baj, lesz, amilyen lesz. Számomra mindenképpen érdekes pillanat ez az életemben, mert kiderül, mit tudok kihozni magamból szövegíróként.

Mi a helyzet a filmekkel? A legtöbben a nagy közönségfilmekből ismerik a nevedet.

Tavaly szerepeltem egy elég kis költségvetésű nagyjátékfilmben, a Most van most címűben. Szép helyszíneken forgattunk, nagyon kedves a történet, de a film nem hozott akkora sikert. Nagyon jó élmény volt, de sajnos nem kapott elegendő anyagi támogatást.

Nagyon sok közönségfilmben szerepeltem már, szívesen bekerülnék már valamiféle komolyabb filmbe is. Sokszor voltam már a főszereplő férfi csaja, jó lenne olyan szerepeket is eljátszani, amelyek karakteresebbek. Ezért szerettem például Szajki Péter régebbi filmjét, a Nejem, nőm, csajom címűt. Ebben egy nagyon zárt, hipervallásos családanya szerepére kértek fel, aki a végére valahogy fellazul. Az például egy nagyon érdekes, izgalmas lehetőség volt számomra.

Egy filmszerepre a felkészülés mennyire más dolgokat vesz igénybe, mint egy színházi szerep?

Ha nincs sok próba, akkor meg kell tanulnod a szöveget, és összemondod párszor a partnereddel. Szerencsés esetben több próbafelvétel is készül, és mire kamera elé állunk és jönnek a forgatási napok, már annyit próbáltunk, hogy bejáratódnak a jelenetek. A Köntörfalaknak például megcsináltuk a trailerét, de nem jött össze időben a pénz. Dyga Zsombor rendező azt mondta, hogy egy, de maximum másfél év múlva lesz ebből film, és megkérdezte, hogy addig hajlandóak vagyunk-e próbálni. Elek Ferivel mondtuk, hogy persze. Szinte minden héten egyszer vagy kétszer próbáltunk Feri öltözőjében a Katona József Színházban. Meg se kellett tanulni a szöveget, mert megtanulódott az olvasások által. Beszélgettünk viszonyokról, hangsúlyokról, sokat szöszöltünk az egésszel – igazi műhelymunka volt. Aztán amikor felvettük a filmet, akkor egy delíriumos 15 napos időszakot éltünk meg. Éjszaka forgattunk, nappal meg mindenki dolgozott. Én a Nemzeti Színházban játszottam közben, és ott is aludtam. Kértem a kellékesektől párnát meg takarót, és hajnalban a forgatásról odaszállítottak a színházba. Aludtam 2 órát, és 10-kor keltem fel próbálni a János vitézt, délután ebéd, énekóra, tudtam megint aludni egy fél órát, és utána az esti előadás. Szóval nem tudom, hogy hogy csináltuk végig, nagyon kemény volt. De megérte! Sok díjat kapott a film. A 2008-as Filmszemlén például a Bibliothek Pascallal megosztva kapta a rendezői díjat. Elek Feri lett a legjobb színész, illetve a legjobb vágó díját is megkapa a film. Szóval felfigyeltek erre a háromszereplős alkotásra.

Tervezel nyaralást?

Júliusban el fogok utazni a nagymamámhoz Moszkvába, most már évente megyek hozzá. Aztán remélem, lesz egy kis pihenés is. Nem vállaltam túl sok koncertet és fellépést erre a nyárra, hogy tudjak pihenni.