Bánhegyi Tünde

Bánhegyi Tünde (szekund szólamvezető)

2009 óta tagja zenekarunknak, öt éve a szekund szólam egyik vezetője. Emellett tanítással is foglalkozik, kvartettjével, a Color Quartettel számos rendezvényen és koncerten lép fel, valamint színházi előadóművészként és más szimfonikus zenekar kisegítőjeként is dolgozik. Kedvenc zeneszerzői Bach, Verdi és Puccini.
Kedvenc zeneműve: Verdi: Requiem.

„A BDZ-n kívül sok más zenekarban megfordulok kisegítőként, de sehol nem tapasztaltam olyan jó, családias légkört, ami ránk jellemző: a sok munka és a néha embert próbáló túlterheltségünk ellenére mindig odafigyelünk egymásra, segítjük és támogatjuk a másikat, a legnehezebb pillanatokban is tudjuk inspirálni egymást. Ezt elsősorban a vezetőnknek, karmesterünknek, Hollerung Gábornak köszönhetjük, aki hosszú évek töretlen munkájával és odaadásával mindent megtett azért, hogy ez a zenekar Budapest egyik legjobb színvonalú együttesévé váljon és teltházas közönséggel bíró koncerteket adjon. Igaz, néha túlhajt bennünket, de a feszített munkatempó mellett időnként ad teret a vidámságnak és a humornak is, s emellett emberileg is mindig fordulhatunk hozzá.
Hogy mit kívánok a zenekarnak? Még sok emlékezetes és színvonalas koncertet, vidám hangulatú próbákat, lelkes közönséget, neves vendégművészeket, sok jó turnét. No meg azt, hogy meg tudjuk őrizni azt a csapatszellemet, ami ilyen jól működik és mindenkinek fel is tűnik, még ha csak vendégként érkezik is hozzánk egy-egy produkcióra. Jó lenne az 50 éves évfordulón is ugyanilyen hittel, energiával és jókedvvel együtt muzsikálni, és a későbbiekben innen nyugdíjba menni…”

Második hegedű

Kalla-Tóta Hajnalka

Kalla-Tóta Hajnalka (szekund szólamvezető)

2003 óta tagja zenekarunknak.
Kedvenc zeneszerzői: Mozart, Beethoven, Brahms és Bartók.
Kedvenc zeneműve: Bartók: A kékszakállú herceg vára.

A zenekar szavazatai alapján elnyerte az évad zenekari muzsikusa 2016-17 címet.
Férje informatikus, két gyermekük van, Peti és Zsófi.

„Nagyon szeretem a változatos repertoárunkat, óriási élmény e csapat tagjának lenni, és nem utolsósorban fantasztikus érzés folyamatosan teltház előtt játszani. Állandó kihívás és egyben rendkívül inspiráló is számomra a nehezebbnél nehezebb műsorok megtanulása. A 2018-as jubileum alkalmából még legalább 25 évet kívánok maguknak így együtt – azaz innen szeretnék nyugdíjba menni!”

Második hegedű

Véghelyi Márk

Véghelyi Márk

2001 óta hivatalos tagja zenekarunknak, de már 1997 óta sokat játszott velünk kisegítőként.
Kedvenc zeneszerzői: Händel és Mozart.
Kedvenc zeneműve Händel Israel Egyiptomban című oratóriuma és Mozart zongoraversenyei.

Felesége Kata, lányai Anna és Dóra.

A hegedülést ötévesen kezdte, az óvó néni hatására, aki ünnepnapokon hegedűn kísérte az énekeket. Fuvolatanár édesapja nem tehetett mást, mint hogy elvitte egy hegedűtanár kolléganőjéhez… 26 éve táncsicsos (ma Budai Középiskola) gimnazistaként énekelt először a Zeneakadémián a Budapesti Középiskolák Egyesített kórusában (a mai „Énekel az Ország” elődjében, Hollerung Gábor vezetése alatt…).

„Szeretek itt játszani, mert két legjobb barátom is itt dolgozik. És változatosak a műsorok. Mi mást kívánhatnék a 25. évfordulóra (2018-ban – a szerk.), mint hogy az ötvenediket is megünnepelhessük majd 25 év múlva.”

Első hegedű

Szilágyi-Gárdián Rita

Szilágyi-Gárdián Rita

2009 óta tagja zenekarunknak.
Kedvenc zeneszerzője Bach.

Férje, Szilágyi Péter szintén hegedűművész, ő is a BDZ prím szólamában játszik. Gyermekük Szilágyi Benedek, aki láthatóan teljesen odavan a hegedűért.

Az egész családja zenész: édesanyja és nővére hegedűsök, édesapja csellista. A kamarazenélés a mai napig nagyon fontos része az életének, legyen az vonósnégyes, kamarazenekar vagy bármilyen más formáció.

„Nagy boldogság, hogy a férjemmel együtt zenélhetek itt.
A 2018-as jubileum alkalmából még nagyon sokszor 25 évet kívánok a Zenekarnak, ilyen jó hangulatban, összetartóan, s benne sok koncertet, intenzív próbákat!”

Első hegedű

Szilágyi Péter

Szilágyi Péter

2001 óta hivatalos tagja zenekarunknak, de azt megelőzően már 1997 óta folyamatosan zenélt itt.

Csodálatos felesége, Rita szintén a Dohnányi Zenekar hegedűművésze, és van egy kisfiuk, Benedek.

„Már óvodás koromban próbáltam a homokozólapátomból hegedűt készíteni, és – bár hivatásos zenészként manapság néha ennek a fordítottja is felmerül bennem – a jó Isten hatalmas ajándékának tartom, hogy muzsikus lehetek.
Kevés ember mondhatja el magáról, hogy élete párjával és a legjobb barátaival is egy helyen dolgozhat.”

Első hegedű

Sawada Aya

Sawada Aya

2009 szeptembere óta tagja zenekarunknak. A BDZ-n kívül magántanárként japán nyelvet tanít.
Kedvenc zeneszerzői: Bach, Beethoven, Csajkovszkij, Brahms, Ravel, Debussy, Bartók, Kodály – és még sorolhatná.
Kedvenc zeneművei: Beethoven IX. szimfóniája, A diótörő, Galántai táncok, Háry János, Concerto zenekarra – és még ezt is sorolhatná.

Szülei Japánban élnek, ő pedig párjával és kisfiával itt, Budapesten.

Szülei – akik amatőr zenekarban zenéltek sokáig – nagyon szeretnek komolyzenét hallgatni. Így gyerekkorában ő is sok klasszikus zenét hallott. Abban az időben kedvelte meg a Háry Jánost. „Lehet, hogy 20 év múlva azért kerültem ide, Magyarországra…”

„Azért szeretek itt játszani, mert nem csak operát, nem csak komolyzenét, hanem sokféle zenét játszunk itt a BDZ-ben. A 25. születésnapunk alkalmából (2018-ban – a szerk.) valami különleges zenei élményt kívánok a zenekarnak.”

Első hegedű

Sass Magdolna

Sass Magdolna

2000 óta állandó tagja zenekarunknak, de azt megelőzően,1992 óta rendszeres kisegítőként már velünk zenélt. Részt vett a zenekar hivatásossá válásának alkalmából adott koncerten is.

Orosházán született. Jó hallására már 5 éves korában felfigyeltek. A város zeneiskolájában kezdte zenei tanulmányait csellistaként, és hétévesen váltott hegedű szakra. 13 évesen már a Szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozatának ösztöndíjasaként készült a zenei pályára. Halász Ferenc professzor kurzusai ösztönözték arra, hogy Budapesten, a Zeneakadémián folytassa tanulmányait, és 1991-ben sikeres felvételi vizsgát is tett. Kapás Géza professzor növendékeként tanult, de mesterei voltak többek közt Konrád György, Gulyás Márta, Kóté László, Kertész Ferenc, Mihály András, Batta András, Vikár László, Újfalussy József is. 1996-ban végzett Summa cum laude diplomával, közben számos kurzuson és továbbképzésen fejlesztette tudását. Gyermekkora óta a zenekari muzsikálás állt hozzá a legközelebb, ennek ellenére szólistaként többször szerepelt már külföldön és Magyarországon, illetve saját szólóestet is adott Budapesten. 1995 és 1999 között rendszeresen részt vett a Nemzetközi Szombathelyi Bartók Szemináriumon, ahol brácsatudását igyekezett fejleszteni: együtt dolgozhatott többek között Szervánszky Valériával és Kurtág Györggyel, illetve Tihanyi Lászlóval is. Ezzel a hangszerrel szólistaként eljutott Európa számos országába, illetve 2013-ban a zenekar közreműködésével is fellépett.

„Az itt meglévő kölcsönös kollegialitás, a tagok közötti barátság, Hollerung Gábor tudása és csapatösszetartó ereje az, ami mind a mai napig a zenekarhoz köt.”

Első hegedű

Remenyik Gabriella

Remenyik Gabriella

2002 óta tagja zenekarunknak. A BDZ-n kívül hegedűt tanít a pomázi zeneiskolában.
Kedvenc zeneszerzője nincs; éppoly szívesen hallgat Beethovent, mint Brahmsot, Bachot, Mozartot…

Leányfalun él férjével, két fiával és lányával, valamint négy papagáj, három macska, két nyúl és kb. nyolc aranyhal társaságában.

Nagyon szereti az angol humort és a cseh filmeket.

„Azért szeretek a BDZ-ben zenélni, mert nagyon változatos a munka és jó a társaság. Még ugyanennyi sikeres évet kívánok magunknak.”

Első hegedű

Pánczél Tamás

Pánczél Tamás

1997 óta tagja zenekarunknak. A budapesti Zeneakadémián végzett hegedű és zeneszerzés szakon. A BDZ-n kívül zeneelmélet-tanár, zeneszerző és zongorakísérő. A Bornemisza Péter Gimnázium részeként működő Alapfokú Művészetoktatási Iskolában tevékenykedik.
Kedvenc zeneszerzője: Bach.
Kedvenc zeneművei: a János-passió, a c-moll passacaglia, a d-moll chaconne.

Házas, felesége magyartanár, három gyermekük van, egy lányuk és két fiuk.

A Bibliában mint egyetemes isteni kinyilatkoztatásban hívő keresztény. Úgy véli, Bach művészete a hit és (a klasszikusnak nevezett) zene közti legintenzívebb találkozási pont, amely – szakmai értelemben vett utolérhetetlen nagyságán túl – talán épp ezért is áll közel hozzá.

„Zeneszerzői tevékenységem számára itt lelkes előadói bázisra találtam. Ezt köszönöm a zenekarnak, amely majd egytucatnyi darabomat bemutatta már, a zenekartól érkező bátorító visszajelzések pedig további munkára inspiráltak.
Évfordulónk alkalmából (2018-ban – a szerk.) azt kívánom, hogy a Dohnányi Zenekar a zenei életben megszerzett jó pozícióját megtartani, sőt növelni tudja közép- és hosszú távon is. Valamint hogy ez a pozíció elsősorban a szakmai kvalitáson és csak másodsorban a popularitás megszerzésére irányuló technikákon alapuljon.”

Első hegedű

Nagy Szilvia

Nagy Szilvia

2001 óta tagja a zenekarnak. Ezen időszak alatt három évet a Pannon Filharmonikusoknál töltött.

Kedvenc korszakai vannak, mint a barokk vagy a romantika. Ezen felül imádja a jazzt. Komolyzenét ritkán hallgat, big bandet annál inkább.
Kedvenc zeneműve: ha játszani kell Brahms és Csajkovszkij szimfóniái, ha hallgatni, Duke Ellington diótörője.

„Azért szeretem ezt a zenekart, mert nagyon jó érzékkel összeválogatott csapat vagyunk, gyakorlatilag egy nagy család, ahol Főni a tyúkapó, s ahol szeretjük és elfogadjuk egymást, ez pedig elengedhetetlen a minőségi együtt-muzsikáláshoz. Még nagyon sok örömben és gyönyörű zenékben gazdag együtt töltött évet kívánok magunknak!”

Első hegedű