Lázár Gyula

Lázár Gyula

2019 júliusa óta tagja a zenekarunknak.

Nagybőgő

Márfi Eszter

Márfi Eszter

2018 óta tagja zenekarunknak.

Zenészcsaládban nőtt fel, a szülei zenei nyitottságának köszönheti a különböző műfajokban való korai jártasságát. (Édesanyja szolfézs-énektanár, édesapja klarinétos-rádiós.) Ennek köszönhetően gyermekkorában sokat járt stúdióban, tömött CD-polcokról válogathatta a Brahms, Phil Collins vagy Pat Metheny – felvételeket.

Ennek is köszönhető, hogy a fuvolázás mellett elektronikus zenei improvizációkkal foglalkozik a Recurring Company barokk-kortárs együttesében.

Kedvenc zeneszerzői Rameau, Prokofjev és Bartók Béla; kedvenc zeneművei Prokofjev és Bartók zongoraversenyei.

,,A zenekarban hatalmas élmény a közösség szakmai és emberi összetartását megtapasztalni, melyet aztán Gábor keze formál nagy egységgé. Hálás vagyok, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak, és igyekszem a BDZ által közvetített értékeket továbbadni.”

Fuvola

Hegyi Gábor

Hegyi Gábor

Először 2009-től 2014-ig volt a BDZ tagja, majd 2018-ban újra csatlakozott zenekarunkhoz. A BDZ mellett a Szent István Király Szimfonikus Zenekarban basszusharsonázik, illetve a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI tanára.

Egy gyönyörű fiúgyermek büszke apukája.

Sok kedvenc zeneszerzője van, a legkedvesebbek J.S. Bach, G.F. Händel, W.A. Mozart, M.P. Muszorgszkij, G. Gershwin és Hidas Frigyes. Kedvenc zeneműve is sok van. Amit mindig szívesen fogad, akár játszani, akár hallgatni kell:  M.P. Muszorgszkij – M. Ravel: Egy kiállítás képei, G. Gershwin: Egy amerikai Párizsban.

Hobbija az autószerelés, mániája a régi autók „gyűjtögetése”.

„A BDZ-t második otthonomnak érzem, innen indult a karrierem, itt nőttem fel, életre szóló barátságok köttettek, itt ismertem meg a feleségemet, sok-sok „kanyar” után ide tértem vissza. – Mi ez, ha nem otthon?”

„Végezetül, de nem utolsó sorban saját magamnak azt kívánom, hogy fogaim épek maradjanak (a harsonázáshoz elengedhetetlen az ép fogsor) és a zenekar 68. évadnyitó koncertjén is ugyanilyen energiával és vidámsággal vegyek részt, mint napjainkban (2018 – a szerk.).”

Harsona

Réman Zsófia

Réman Zsófia

2018 októbere óta tagja zenekarunknak. A BDZ-n kívül játszik a Flautett Fuvolakvartettben és az UMZE Kamaraegyüttesben.

Zenészcsaládban nőtt fel: a szülei kolozsvári zenekarok tagjai, a testvérei is zenészek, és a tágabb rokonság zenésztagjaival együtt már kitennének egy kisebb zenekart is. Így talán természetes is, hogy egészen kicsi korától fogva ez a világ vonzotta a legjobban.

Kedvenc zeneszerzői: J. S. Bach, A. Jolivet és W. A. Mozart

„Amióta fuvolázom, mindig az okozta a legnagyobb örömöt, ha zenekarban játszhattam, és nagy élmény, hogy most ezt napi szinten művelhetem. Nagyon sokat tanulok itt a BDZ-ben, szakmáról, közösségről egyaránt. Tetszik az otthonos, családias légkör, és hogy valahol mindig teret talál magának a humor is.”

Fuvola

Tóth Péter

Tóth Péter

2016 januárja óta tagja zenekarunknak. A BDZ-n kívül színházi munkákkal és tanítással foglalkozik, a Madách Színházban, a Zuglói Filharmóniában, a Martonvásári Alapfokú Művészetoktatási Intézményben és a Miserium zenekarban.

Kedvenc zeneszerzője: Gustav Mahler.

Kedvenc zeneműve: Mahler: II. szimfónia.

„Azért szeretek itt dolgozni, mert családias a munkahely, a próbák és az itt dolgozók. Kölcsönösen rugalmasak és megértőek a munkatársak. Nagyon színes és élvezetes műsorokat adunk elő, ami nem csak a hallgatóknak/nézőknek érdekes, hanem a résztvevőknek is.
Kívánom, hogy a zenekar még nagyobb sikernek örvendjen, és méltó munkakörülményeket és juttatást kapjon! Örülnék, ha lennének külföldi turnék is!”

Ütő hangszerek