Friedrich Gulda (1930-2000) osztrák zongoraművész, zongoratanár és zeneszerző, Bach, Mozart, Schubert és Beethoven zenéjének rendkívüli interpretátora, a legzíléstelenebb reklámfogás elkövetője és a cross-over űttörője. Az ő nyomába eredtünk.
Szöveg: Galambos Evelin
Gulda kilenc évesen írta meg első, „Allegretto zongorára” című kompozícióját, és már 1942-ben, tizenkétéves korában felvételt nyert a Bécsi Zeneművészeti Főiskolára. Hamar ismert és elismert zenész lett, aki azonban nyíltan feszegette a klasszikus zenei etikett és konvenciók határait.
„Meghaltam”
Merész személyisége a hivatásában is megmutatkozott, sőt, amit egyesek ízléstelen reklámfogásnak minősítettek, 1999-ben még saját halálát is megjátszotta. Az egész komolyzenei világ felsorakozott, hogy tisztelegjen Gulda előtt, amikor egy genfi koncertügynök felvette a kapcsolatot a médiával, és arról számolt be, hogy látta a zongoristát. Úgy tűnik, Gulda faxot küldött a zürichi repülőtérről, amelyben bejelentette saját halálát, hogy lássa, milyen gyászjelentéseket fognak írni róla. „Az emberek már eddig is annyi sárt dobtak rám, nem akarom, hogy a síromba is dobják.” Talán mondanunk sem kell, hogy Gulda következő koncertje, a „Resurrection Party” (ford.: Feltámadási buli) telt házas volt.
Konvenciók? Ugyan már… !
Zeneszerzőként elsősorban a „cross-over” úttörőjeként tartják számon. Klasszikus előadói elkötelezettsége mellett érdeklődött a jazz iránt is. A jazz stílusbeli utalásai teret adtak a populáris zenei repertoár improvizációinak és feldolgozásainak is. A jazz nagy alakjával, Chick Coreával összefogva Gulda megalkuvás nélkül fejezte ki művészi meggyőződését a jazz, a népzene, az elektronikus zene és a klasszikus zene dallamaiból kölcsönzött elemek és stílusok kiszámíthatatlan egymás mellé helyezése iránt. Gulda erősen hitt abban, hogy minden zene értékes, függetlenül attól, hogy a társadalom hogyan ítéli meg. Zongorajátékát is áthatotta ez a meggyőződése. Aligha meglepő, hogy klasszikus körökben kiérdemelte a „terrorista zongorista” becenevet, amelyre Gulda, nem meglepő módon, meglehetősen büszke volt.
Zongoratanárként is kerülte a konvenciókat. Az órákon szívesen készített tanítványai zongorajátékáról felvételt, és arra kérte őket, ők mondják meg, mi nem tetszett a saját játékukban. Ha pedig a tanítvány ez után azt mondta, hogy a közös elemzésnek megfelelően kigyakorolja a darabot otthon, ő azt válaszolta: „Nem, csináld meg most!”
A Gulda-hitvallás csellóversenye
A „hírhedt” komponista leggyakrabban játszott zenei alkotása az öt tételből álló „Versenymű csellóra és fúvószenekarra”, melyet zenekarunk 2023. április 30-án ad elő a Zeneakadémián Lida Limmer csellóművésszel és Guido Mancusi, a zenekar első vendégkarmesterének vezényletével. A hallgató e zseniális műben, amely remekül példázza a szerző állásfoglalását a cross-overt illetően, felismerheti saját életének hullámzását; azt, hogy minden nehéz, lidérces időszakot mindig egy könnyebb, harmonikusabb életciklus követ, melyben kicsit megpihenhetünk.
A versenymű első tétele egészen új kihívások elé állítja a csellóművészt. A klasszikus zenei előadásmódot hirtelen váltják a már néha agresszívnek mondható rockos, valamint jazzes dallamok és ritmusok, amelyeket pontos utasítások szerint kell játszani, vibrato és egyéb klasszikus zenei attitűdök nélkül. Ezeket a részeket szinte átmenet nélkül váltják fel gyengéd lírai közjátékok vagy másodtémák.
A második, „Idylle” című tétel a címéből is következtethetően lírai, kedélyes középső része megnyugvást és kikapcsolódást hoz. Ezzel a tétellel Gulda tiszteleg a művét éppen játszó csellóművész előtt, aki hangszere legjobb regiszterében szárnyalhat. A „Cadenza” a mű középpontja, mely a második tétel utolsó, B-dúr akkordjából fejlődik ki. A két improvizatív rész könnyen felismerhető, az első vad és egyben melankolikus, a második – Gulda szerint – „szeretettel fütyülő” harmóniáival. Mindkettő éles kontrasztot alkot néha elgondolkodtató, tétova monológjaival, máskor vad, ritmusos emlékeivel az utána következő negyedik tétel álomszerű menüettjével, mely egyben az előbbiek feloldódását is hozza.
Alpesi rézfúvós dallamaival az utolsó, „Final alla Marcia” című tétel elhozza a hétköznapi ember boldogságát. Nem flörtöl, és nem utazik el az emberi psziché világába. A cselló ezen a rusztikus alapon kap lehetőséget arra, hogy szólójával kitűnjön, ami az előbbi egyszerűségből ez egyszer fokozatosan a jazz komplikáltabb hangzásvilágába tereli a hallgatót. Ezt egy „coda par excellence” követi, amely először mosolyogva, majd egyenesen nevetve serkenti az amúgy is lélegzetvisszafojtva koncentráló szólistát, hogy elérje e színes és gazdag érzelemvilágú utazás végét.
A csellónál: Lida Limmer
Gulda remekművét ezúttal a fiatal, Lida Limmer német csellóművész szólaltatja meg, aki zenei tanulmányait hétévesen Gerhard Koschelnél kezdte Passauban. 2016-ban nagybőgőleckéket is vett és ugyanabban az évben felvételt nyert a linzi Anton Brucknek Privatuniversitätre (ABPU). Jelenleg Tobias Stosieknél tanul cselló szakon a grazi zeneművészeti egyetemen (Kunst-Universität Graz). Sok zenekari tapasztalatot szerzett különböző ifjúsági zenekaroknál, mint például az International Orchestra Institute Attergau, a Jugend Sinfonieorchester Oberösterreich és az ABPU barokk zenei zenekarában.
Lida szólistaként 2018-ban első csellótanára, Gerhard Koschel harmonikazenekarával, 2019-ben pedig Eleni Papakyriakou karmesterrel és a passaui egyetem zenekarával adta elő C. Saint-Saëns a-moll csellóversenyét. 2022 márciusában Gulda csellóversenyét adta elő az ABPU rézfúvós együttesével Guido Mancusi vezényletével. A „St Martin in the Fields” mesterkurzusain is részt vett egy kamarazenei projekt keretében. Lida 2018-ban első helyezést ért el a František Simandl Nemzetközi Nagybőgőversenyen Csehországban, 2019-ben a németországi „Jugend musiziert” országos versenyen második helyezést ért el csellószóló kategóriában.
Lida Limmer csellójátékát, Gulda csellóversenyét 2023. április 30-án hallhatja közönségünk a zeneakadémiai Dohnányi-bérletes koncertünkön. Műsoron: Friedrich Gulda: Csellóverseny, Johann Strauss: Waldmeister-nyitány, Franz Schubert: VII. (h-moll, „Befejezetlen”) szimfónia, Guido Mancusi: „Stil & Eleganz“ keringő. Vezényel: Guido Mancusi
