„Nem kottából főzök!”
Orgonista, zongorista, a billentyűs szekció bármely hangszerén mesterfokon játszik szólóban és kísérőként egyaránt. Zeneszerző, korrepetitor, kamarazenész, szívesen zenél duóban, kisegyüttesben, vagy nagyobb apparátusokkal a zene bármely stílusából. Operasláger, crossover, jazzfeldolgozás, pódium, színházi produkció…, bármi érdekli. A tökéletességre törekszik, de el tudja engedni, ha elsőre nem sikerül. A rendkívül sokoldalú, ám szerény orgonaművésszel, márciusi zeneakadémiai koncertünk ritkán hallható, „orgonaszimfóniának” becézett Saint-Saëns mű orgona-szólistájával beszélgettünk.
Szöveg: Petró Margit
Adriánt nagyon régóta ismerem, mert a BDZ-vel rendszeresen koncertező Budapesti Akadémiai Kórustársaság tagjaként koncerteken általában a billentyűs hangszerek mögött állok – már, ha vannak éppen billentyűsök az adott műben. Így közelről láthatom, hallhatom játékát a legkülönfélébb produkciókban. Sokszor megfigyeltem már az elmélyült koncentrációját, gesztusait, a zenei apparátussal való együttműködést, virtuóz játékát. Mindig nagyon felkészült, pontos és a zenei alázatot közvetítő muzsikust láttam benne. Rendkívül sokoldalú művész, akit Hollerung Gábor karmester már sokszor meghívott a BDZ koncertjein való közreműködésre, s nem egyszer beugrásaival is megmentett előadásokat. A Honvéd Férfikar, ahol Adrián főállásban dolgozik zenekarunkkal közös címen egy másik épületben működik, a próbák közti szünetben itt faggatom őt.
Hogyan alakult ki a kapcsolatod a zenekarral?
A BDZ-vel nagyon régi a kapcsolatom, közel két évtizednyi. 2002-ben jöttem a Honvéd Férfikarhoz korrepetitori állásba. Gábor akkor a Honvéd Együttes zeneigazgatója volt, így ő vett fel engem. A közös munkahely összehozott minket. Személyes kapcsolatunk egymás kölcsönös nagyrabecsülésén, szakmai értékelésén alapul. Rengeteg produkcióban működtem közre és sokrétű feladatot kaptam. Szólistaként Poulenc orgonaversenyt játszottam, de zenekari zenészként zongorán, orgonán, cselesztán kísértem. A BDZ-vel azért nagyon érdekes, jó élmény mindig játszani, mert bár régóta nem ifjúsági zenekar, de a fiatalos lendületét, karakterét megőrizte. A mai próbán is amikor Respighi Róma fenyőit próbáltuk együtt épp ilyen nyüzsgés dominált, ami fontos a zenélés frissessége szempontjából. Ez a légkör különlegessége, sajátja a zenekarnak.
Hogyan beszéltétek meg Hollerung Gáborral márciusi szólószereplésedet?
Valahogy teljesen triviális volt… Gábor elment mellettem autóval itt a BDZ és a Honvéd közös területén, és kiszólt az autóból, hogy mit szólnék egy ilyen ötlethez. Azonnal rábólintottam.
Ismered a kérdéses Saint-Saëns művet, a III. (orgona) szimfóniát? Játszottad már?
Saint-Saëns ún. orgonaszfóniájával már körülbelül harmincéves a kapcsolatom, akkor játszottam először egy kedves barátom karmesteri diplomahangversenyén. Aztán jóval később volt szerencsém a Fesztiválzenekarral is előadni Ion Marin vezényletével. A mostani lesz a harmadik találkozás. Bár nem „főszereplő” benne az orgona, de mindenképp egy olyan meghatározó szín és karakter a műben, ami nélkül nem lenne ugyanaz. Hihetetlenül szenvedélyes, érzelemgazdag (a végén már talán kicsit hatásvadász is) zene ez, mely az emberi élet és lélek teljes színskáláját felsorakoztatja.
Miből táplálkozik az a hitvallásod, mely szerint a zene létszükséglet, olyan, mint a mindennapi kenyér?
Adottság, amibe körülbelül hatéves koromtól belenevelődtem. Bár a szüleim nem zenészek, de a zenei nevelésünket a húgommal korán elkezdték. Ebben gyökerezik a zene iránti igény, amitől később már nem lehetett elszakadni. Szerencsés vagyok, mert nem egyféle dolog foglalkoztat. A zenének sok területét művelem, ez a teljes életemet átszövő, betöltő tevékenység. Diplomám szerint orgonaművész vagyok, de nem lenne ilyen élményszerű, ha csak klasszikus műveket játszanék a templomban. Igaz, a szívem csücske Bach, de az csak egy út lenne. Sokat kamarázom különböző formációban a duótól a big-bandig, és játszom jazzt is. Ezen kívül énekesekkel is dolgozom, sokat vagyok szólistákkal, s Rúzsa Magdi önálló estjének is én voltam a zongoristája. Kórust kísérek, öt évig dolgoztam az Operaházban, ahol énekkari korrepetitor voltam. A Honvéd Együttes Férfikarában is két évtizede ottvagyok. Ehhez jött a zeneszerzés, az átdolgozások, feldolgozások, hangszerelések. Belső késztetésből indult, mert valami megfogalmazódott bennem. Majd megkereséseket kaptam, így készültek jazzes feldolgozások. 2018 karácsony előtt írtam a Bach: Magnificatból a Jazznificatot, ami mai napig nagy siker. Zenekari zenészként is mindent játszom, ami billentyűs.
Adja magát a kérdés: miért pont orgonaművész lettél?
Zongoristának indultam, de idővel ezen az úton érdeklődésemet vesztettem. Szülői nyomásra foglalkoztam a zongorával, ami akkor nem lett a sajátom. 14 éves koromtól autodidakta módon templomi környezetben találkoztam már az orgonával, de 24 éves koromban kezdtem a profi tanulást. Egyszer találkoztam az Óbudai Zeneiskola igazgatójával, aki megkérdezte, hogy nem akarok-e a most induló orgona szakra beiratkozni, s én igent mondtam. Ott kiderült, hogy ez kell nekem. Kezdetben minden új volt, nagyon összetett, bonyolult feladat, mert az ember a két kezével és lábával is játszik egyszerre, többfele is kell tudni figyelni. Amíg a zongora egyfajta hangzást nyújt s a játékmóddal próbálunk differenciálni, addig az orgonán a különböző hangszínek beállítását ki kell találni, játék közben koordinálni, mert ez többnyire nincs beírva a kottába, bár a romantika korától egyre inkább jelölik a hangszín elképzelést, a regisztereket. De csöppet sem biztos, hogy az útmutatás alkalmazható az ember által éppen használt orgonán, mert minden orgona más. A szerzői beírás így csak iránymutatás lehet. Megtetszett a hangszer hangzása, a komplexitás, hogy sok szólamot tud játszani az ember, elvarázsolt a teljességre való törekvés.
Hogyan talált rád ez a sokféle feladat?
Valahogy elburjánzott, jött, adta magát, mindig újabb területek érdekeltek. Zenei értékben rangsort nem tudnék felállítani, nekem minden stílus, műfaj, formáció egyformán hangsúlyos. Szerintem bármit csinál az ember, azt jól kell csinálni. Látszólag a legexponáltabb feladat a szóló orgonálás, más szempontból az jár a legkisebb felelősséggel. A koncerten egyedül vagyok, ha elrontom, a magam sikerét kockáztatom, ha nem úgy sikerül. A kamara, vagy a zenekari produkcióban, a kóruskísérésben más emberek munkájáért vagyok felelős, ez alkalmazkodást kíván. Összetettebb feladat másokkal együtt muzsikálni, holott öröm is együtt játszani, ez egy plusz érték. A korrepetitori munka aprólékos, betanítói tevékenység. Lépésről-lépésre, a szólampróbán a nulláról kell kibogarászni a hangokat, eljutni a művészi produkció megszületéséig. A folyamatban kialakul, összeáll zeneileg a mű, ami minden szempontból izgalmas feladat. Öröm részt venni egy produkció megszületésében még akkor is, ha én nem is játszom benne, csak a felkészülésben segítek.
A zeneszerzés milyen indíttatásból táplálkozik?
Az életben az ember mindig többre, másra vágyik, mert sose elég jó, amit már elért. A gyerekkori kedves zeneiskola igazgató bácsim, Till Ottó mondta mindig: a világon a legjobb dolog mást csinálni! Rossz értelmezésben sok ember mindig egész mást akar a meglévőnél. Jó értelmezésben a kíváncsiság, az erőpróba is benne van, ami azt jelzi, hogy tudok más jót, érdekeset is tenni, s valamiben magamat kipróbálom. Engem mindig az foglalkoztat, hogyan lehet máshogy megcsinálni valamit, mint mások. Ez izgatott a Jazznificat komponálásakor is: hogyan lehet a mai zenei nyelven kifejezni, hogyan írná meg ma Bach a Magnificatot? A zeneszerzők mindent megírtak már valami módon, s Bachnál senki nem lehet tökéletesebb. De mégis, hogyan lehet máshogy, milyen az, ha én írok?
Egy időben szívesen fordultál a crossover fele, melyben sokszor a műfaji, stílusbeli kereszteződésre, a technikai korlátok átlépésére törekedtél. Hogyan alakult ez ki?
Ez is gyermekkorban gyökerezik és rímel a zeneszerzésről mondottakra. Az érdekel, hogyan lehet valamit máshogy eljátszani, mint ahogy meg van írva. 10 éves koromtól jártam a Zeneakadémia előkészítő tagozatára, ahol már szegény Keveházi Gyöngyi tanáromat azzal szórakoztattam, vagy bosszantottam, hogy azt a Chopin darabot, vagy egy gyerekdalt, Bartókot hogyan lehet más stílusban, jazzesebben eljátszani. Ezek kezdetleges próbálkozásaim voltak, de már akkor izgatott, milyen ugyanazt a zenei anyagot átformálva megszólaltatni. Ez oda vezetett, hogy komplett Bach anyagokat formáltam át. Kísérleteimet hallotta más is, ebből lett a Klasszikon produkció, amiben az együttessel főként operaslágerek feldolgozására vállalkoztunk, vagy a SaxOrgan duó Zsemlye Sándor szaxofonossal. Ma már nincsenek meg ezek a fix formációk, de ha lenne felkérés, akkor összeállnánk. Mostanában főleg feleségemmel játszunk együtt orgonakoncertjeimen és kamarakoncerteken, aki fuvolaművész és a Fesztiválzenekarban játszik.
Most min dolgozol, mi érdekel?
A Honvéd Férfikar felkérésére írtam a Jazznificatot, szerencsére szeretik és értékelik. Most egy passiót rendeltek, aminek április 11-én lesz az ősbemutatója. Ez a Magyar Költészet Napja és Nagyhétfő is egy napon. Ezen a passión dolgozom, ami izgalmas feladat. Ismét saját zenei stílusban, megközelítésben, kifejezésmódban kell megfogalmazni valamit magamból, aminek az ereje, szerkezete belőlem jön.
Tökéletesség, értékállóság, örök érték. Ezek hogyan léteznek a művészi hivatásodban, a zenédben és a magánéletedben?
Ez egyfajta maximalizmus és örök elégedetlenség, mert jó magasan van előttem egy cél, amit nem lehet elérni. Tudom, hogy tökéletesen nem sikerül, ám erre örökké törekszem. El kell fogadni, hogy tökéletes előadás nincs. Bár nem esik jól, amikor messze vagyok a megvalósításától, de a megtörtént dolgokat tudni kell elengedni. Ezt viszonylagos lazasággal kezelem, mert tudom, hogy megtettem mindent, s ennek ellenére nem sikerült tökéletesre. Egész nap az egyik hivatásomból megyek a másikba, szinte a zenében élek, a fejemben folyamatosan megy valamilyen dallam. Legtöbbször csak a csend nyújt felüdülést, de azért egy koncertélmény, vagy egy zenemű meg tud érinteni, a hatása alá kerülök. Egy-egy előadás abszolút fölfrissíti a lelkemet, s akár hetekig tartó élményt ad. A zenében és a civil életünkben is vannak örök értékek. Bach zenéje nem a virtuóz technikától nagyszerű, hanem a belső tartalmától, amit megfogalmaz és közvetít. Attól tökéletes, hogy amit és ahogyan kifejez. Szerintem törekednünk kell a zenében és az életben is az értékes gondolatok megjelenítésére, s kell tudni elengedni, továbblépni. Máskülönben örökös bánat és nem öröm volna zenélni, élni.
Azt vallod, hogy a zene út a széphez, jóhoz. A szeretet, a boldogság elérésére törekszel. Ez is létkérdés?
Törekedni kell a tökéletesre, a jóra, szépre, de el kell tudni fogadni, hogy az nem mindig sikerül. Amikor hibázunk, abból kell tanulni, s ha nem tudunk változtatni, akkor fordítani. Az emberi oldal is ilyen, el kell tudni fogadni, ha egyből nem érjük el mindenben a maximálisat. Így van ez akár egy kolléga, vagy a család esetében, hosszabb távon az életben. Úgy a szakmai, mint a napi életben az egyensúlyt kell megtalálni.
Négy tehetséges gyermek büszke édesapja vagy. Mit tehetsz az ő boldogulásukért?
Ők a zenébe születtek, abban nőttek fel. Szerencsére három a zenét választotta hivatásának, a negyedik filmes hangmesterként szintén „hangos” közegben boldogul. Tapasztalatom szerint erőltetni semmit sem szabad, a lehetőségeket kell megmutatni. Ha tehetségesek, a szelíd terelgetés nem haszontalan. Jó példa erre a kisebb lányom, aki szépen hegedült. Tisztán, igényes hangon muzsikál, olyan füle van, hogy sose játszott hamisan, ami nagy dolog. A múlt hét végén mindezek mellett megnyerte a Gregor József Énekversenyt. Kiskorától énekel, mindenféle stílussal próbálkozott, s most az érett hangján előadott Strauss dallal bizonyította, hogy az ének az ő útja. Abban támogatjuk őt, amit szeretne. A nagylányom Salzburgban tanul a Mozarteumban viola da gamba szakon. Klasszikus cselló szakon diplomázott, s most a régi zene az élete. A legkisebb fiam ütős, most érettségizik.
És mi számodra a kikapcsolódás?
Hosszú ideig a sport, a karate nagyon fontos volt, de már a térdem nem bírja, ezért most az egészségre koncentrálva „lájtosabban” edzem a testem. Preferált a természetjárás, a séta. Kicsit kertészkedem. Nem rég rákaptam a főzésre, bár Betti a főszakács. A specialitásom egy túrós süti, de szeretek húsos ételt is készíteni. Élvezem, s nem kottából főzök. Az alapelv megvan, azt variálom.
Az interjú a Hangoló 2022. tavaszi számában jelent meg.
