A Budafoki Dohnányi Zenekar 20%-os kedvezményt ajándékoz Valentin-napra, hogy ön könnyedén meglephesse szeretteit akár három áprilisi koncertélmény-jeggyel. Tavaszi újjászületéssel, játékkal, szenvedéllyel és a szecesszió hangjaival várjuk önt és azokat, akiket megajándékoz. Az akció február 8. és 14. között érhető el. A kedvezmény a fizetésnél automatikusan érvényesítésre kerül.
Haydn angliai útjai során ismerekdett meg a helyi zenei élettel, és több Händel-mű, többek között oratóriumok előadásain is részt vett. Lenyűgözték Händel oratóriumai, és – noha korábban már írt oratóriumot – a kórus alkalmazása, a zenekar, a kórus és szólóének felhasználásának a drámai hatás szolgálatába állítása újszerű élményt adott számára. Peter Salomon, Haydn első angliai útjának szervezője, megmutatta neki Thomas Linley (1733–1795) költő szövegét (The Creation of the World, A Világ teremtése), ami John Milton Elveszett Paradicsom című műve nyomán született. Ezt a szöveget már Händel is megkapta, de ő túl aprólékosnak, részletezőnek találta a szöveget, ezért nem foglalkozott vele.
Haydnt viszont éppen a részletesen megírt természeti képek ragadták meg, ezért hazavitte magával Bécsbe. Ott Gottfried van Swieten báró, diplomata, irodalmár, a bécsi zenei élet egyik központi alakja fordította le németre, és néhány zsoltáridézetet is hozzáfűzött. Bécsen kívüli első előadására 1800. március 8-án, Budán került sor Haydn vezényletével, József nádor és Alekszandra Pavlovna Romanova esküvői-születésnapi ünnepségei keretében. A darab annyira népszerű volt Magyarországon, hogy 1820-ban utcát neveztek el róla – tévesen fordítva: a budapesti Alkotás utcát.
A zenemű három énekes szólistát (szoprán, tenor és basszus) és egy teljes vegyeskart foglalkoztat, összesen 34 tételből áll. Az első rész a teremtés első négy napjáról, a második az ötödik és hatodik napról, míg a harmadik rész az első emberpárról, Ádámról és Éváról szól. A Budafoki Dohnányi Zenekart és a Budapesti Akadémiai Kórustársaságot ezen az estén az együttes első vendégkarmestere, Guido Mancusi vezényli.
Különleges koncert várja ezúttal is a BDZ közönségét. Az est világhírű vendégművésze, Julian Rachlin Mozart G-dúr hegedűversenyét adja elő. A műsor további részében felcsendülő két zeneszám, a Haydn és Bizet alkotás mindegyike közismert, koncertünk azonban így is meglepetésekkel szolgál.
Haydn életművében a ciklikusság még nem jelentetette feltétlenül a tételek összetartozását, ellentétben azzal, ahogy ezt Beethoven óta a romantikában megszoktuk. Ezért egy olyan képzeletbeli Haydn szimfóniát, egy pasticciot állítottunk össze, amelynek mindegyik tétele különböző szimfóniából származik, egymás mellé állításuk mégis úgy hat, mintha maga Haydn írta volna meg így az elhangzó végeredményt.
Bizet Carmenje, az operairodalom egyik legnépszerűbb alkotása, és a belőle készült zenekari szvitek is a közönség kedvencei közé tartoznak. Koncertünkön erre teszünk rá „még egy lapáttal”, hiszen Czakó Ferenc zseniális, a helyszínen születő és a kivetítőn követhető homokanimációi adnak még egy színt és „bukét” az amúgy is izgalmas, szenvedélyes műnek.
A hangverseny első részében a mindenkori konvenciókkal előszeretettel és zseniálisan szembemenő Friedrich Gulda osztrák zongoravirtuóz és zeneszerző egyik legismertebb műve, az 1982-ben komponált Csellóverseny hangzik el. A szerzőnek a nemes és elegáns csellóhang, valamint a gyakran triviális katonazene ellentétét sikerült ebben a műben összebékítenie. A szólót Lida Limmer fiatal, osztrák csellóművész játssza.
A koncert második részét ifj. Johann Strauss egyik kevésbé ismert operettjének nyitányával kezdjük. A Waldmeister (Szagos müge) című színpadi műben a szerző fő motívumként egy olyan keringőtémát álmodott meg, amely magában foglalja a híres Kék Duna keringő első három hangjának fordított arpeggioját. S bár a kortárs kritikusok fanyalogtak e késői mű hallatán, Brahms csodálatát fejezte ki: Strauss pompás hangszerelése Mozartra emlékeztette őt.
A klasszikus zenekari repertoár kevés darabját övezi annyi rejtély, mint Schubert VIII., „Befejezetlen” szimfóniáját. Egyrészt általában nyolcadikként aposztrofáljuk, pedig korábban keletkezett, mint a hagyományosan hetedikként számozott, „Nagy”, C-dúr szimfónia. De valamelyest problematikus a „befejezetlen” jelző is, hiszen az elmúlt másfél század során sokan vélték úgy, Schubertnek valójában nem is igazán állt szándékában további tételekkel egészíteni ki a kompozíciót, miután felismerte, hogy e két tételben már mindent elmondott, amit akart. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a zeneszerző hozzákezdett egy harmadik tételhez is, amelynek Scherzóját egészében felvázolta, sőt a Trio-szakasz első ütemei is ránk maradtak. Akárhogyan történt is a dolog, a mű létezése hamarosan feledésbe merült, s a két befejezett tételt tartalmazó kéziratra csupán 1865-ben bukkant rá Johann von Herbeck, a komponista egykori barátja.
Az estet első vendégkarmesterünk, Guido Mancusi saját művével, a „Stil & Eleganz”, azaz Stílus és Elegancia című keringővel zárjuk.
