„Az akadályok arra tanítanak, hogy leküzdjük őket” Szepesi Bencét, a BDZ klarinétszólamának vezetőjét külön szeretettel és érdeklődéssel figyelem a kórusból, talán azért is, mert évekkel ezelőtt testvérével véletlenül egymás mellé ültünk az Énekel az ország egyik próbáján, és így teszünk azóta is, most már barátságból. Figyelem Bencét a próbákon és a koncerteken, ahol egyre gyakrabban […]
próbajátékot hirdet
állásra
A próbajáték anyaga:
Dittersdorf: Nagybőgőverseny 1. tétel Gruber kadenciával
Zenekari állások:
Mozart: g-moll szimfónia 1. tétel
Mozart: Haffner szimfónia 4. tétel
Brahms: II. szimfónia 4. tétel
Beethoven: IX. szimfónia 4. tétel
Bartók: A kékszakállú herceg vára
IDŐPONT: 2020. február 3. 10:00 óra
HELYSZÍN: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B. IV. épület
JELENTKEZÉS: lakcím telefonszám, magyar nyelvű önéletrajz mellékelésével, Drucker Zsuzsa művészeti titkárnál (drucker.zsuzsa@bdz.hu, +36306702440) 2020. január 31-ig.
A zenekari állások kottáit a jelentkezés beadása után, egyeztetés alapján lehet átvenni a zenekar titkárságán, illetve elektronikus úton is igényelhetőek.
A próbajátékon zongorakísérőről nem tudunk gondoskodni.
Budapest, 2019. december 13.
Hollerung Gábor
ügyvezető, zeneigazgató
Tompos Kátya színésznő, énekesnő, dalszerző, dalszövegíró, leendő Csajkovszkij-interpretátor, gyakran a főszereplő férfi csini barátnője, közösségi ember és álzongorista. Nálunk énekes-sztárvendégként fog tündökölni ez év végén az Arénában, az Igazából karácsony című koncertshow színpadán. Várjuk a közös munkát!
Szöveg: Borbély Linda
Kátyát a nyár közepén csak a Madách színházban lehet „elkapni”. Nagy lendülettel és sok próbával készül épp ő is a Once című, világhírű film hazai színházi musical bemutatójára.
Amíg vártalak téged, a portán belelestem a monitoron a próbába. Erről a darabról lehet mesélni egy kicsit, vagy még minden nagyon titkos vele kapcsolatban?
Ez egy ír zenés darab, azt hiszem, hogy 7 vagy 8 díjat is kapott.
És pont azt a híres dalt próbáltátok itt a végén, ami díjat is nyert, ugye?
Igen, amiben zongorázom. A darab egyáltalán nem tipikus musical, már csak azért sem, mert olyan színészeket hívtak el a castingra, akik tudnak hangszeren is játszani. A darabban élőben zenélnek a színészek, és közben szerepet játszanak, táncolnak is.
A te karaktered zongorázik. Tanultál zongorázni?
Nem, a zongora az egyetlen hangszer a darabban, amelynek megszólaltatását csak imitáljuk. (De amúgy nem tudom, hogy lehet-e erről beszélni, hogy nem vesszük-e el a darab varázsát…) Biztos sokan meg fogják kérdezni, meg már eddig is kérdezték: a Lány nem zongorázik ebben a darabban? Mindig úgy van beforgatva a zongora, hogy nem látszik, mit játszom. De azért így sem árt tudni az alapokat, hogy melyik hang hol van, nehogy össze-vissza üssek. Most a próbákon egy asztalnál ülünk, az asztalt nyomkodjuk, mintha zongoráznánk.
És a férfi főszereplő?
Ő élőben gitározik.
Miről szól ez a musical?
A történet Dublinban játszódik, és arról szól, hogy van ez az ír fiú, aki éppen szerelmi bánatát éli, és utcazenél. Találkozik egy lánnyal, aki hallgatja, amit játszik, a végén odamegy hozzá és megszólítja. Elkezdenek ismerkedni, beszélgetni, a lánynak akcentusa van, kiderül, hogy cseh. Látja, hogy a srác nagyon tehetséges, de maga alatt van, nem szereti túlságosan a saját életét. Elkezdi felkarolni, elkezd valahogy életet lehelni belé a zene által, merthogy ő is zenész, ő is egy nehéz sorsú valaki. Valahogy kirángatja a fiút a szerelmi depresszióból. Természetesen szerelmesek lesznek egymásba, hatással vannak egymásra, a zene is nagyon összeköti a lelküket, de végül úgy alakulnak a dolgok, hogy nem maradnak együtt.
Pont ezt akartam mondani: láttam régebben a musical alapját képező filmet, és nekem úgy rémlik, hogy nincs happy end, ez egy elég sírós film. Ez jó musical-alapanyagnak? A musicalek általában vidámak, és megkapják a happy endet, nem?
Szerintem pont ez a jó benne, így játszható jelenetek vannak benne. A zenéje sem mondható tipikusnak: olyan, mint amit koncertre írtak, nem pedig egy zenés darabhoz. Nagyon sok szerelmes dal van benne – nyilván a szerzőt a szerelem ihlette, de az egész olyan, mint egy unplugged koncert, mint egy koncertszínház.
Nagyon bensőséges zenéket hallottam…
Igen, és közben erős jelenetek is születnek, szövődik egy szerelem, amit végül felülír a zene szeretete. A főszereplők fontosak lesznek egymás számára, de saját életüket élik, nem együtt közös életüket. A lánynak van egy férje, akivel nem olyan jó a viszonya, és van egy közös gyerekük. A dalokat, amiket felvesznek CD-re, és amivel sikerük lesz, a Fiú a másik lányhoz írta, ahhoz, akivel véget ért a kapcsolata. A két főszereplő valahogy mindent visszaépít, meggyógyít saját életében a zene által, és nem lesznek egymáséi végül. Szerintem valójában az élet is valami ilyesmi.
Mikor lesz a bemutató?
Szeptember 22-én.
És akkor most egész nyáron ezt próbáljátok itt a Madách Színházban?
Nem. Most már 2 hónapja próbáljuk, de úgy, hogy 3 szereposztás van a Lányból, és 2 a Fiúból, azaz felváltva dolgozunk. Ezen a héten már összpróbákat tartunk, holnap is lesz még egy, és aztán vége. Utána augusztus 22-én fogunk újra próbálni, és akkor onnan még 1 hónap a bemutatóig.
Ezen kívül milyen színházi munkáid vannak még?
A jövő évadra átnyúlnak az idei munkáim: A varsói melódia, My Fair Lady, Prostitúció, aztán lesz most a Once, amiről eddig beszélgettünk, aztán majd a Centrál Színházban is fogok próbálni egy darabot, ami szintén egy filmadaptáció.
Ez nem túl sok?
Ez most így bírható. Sőt, alapvetően szeretnék közben a saját koncertjeimmel is foglalkozni. Szeptember 22-én bemutatjuk ezt a darabot, utána nekem már csak előadásokat kell játszani és koncertezni.
2017-ben jött ki a második cd-d. Azzal szoktál koncertezni?
Igen. Nagy élmény számomra ennek a cd-nek a zenei anyaga, mert egy kicsit jobban megismertem általa a popzenét meg a rockzenét. Hrutka Robi és a csapata ebben a témában utaznak, és én alkalmazkodtam hozzájuk. Az első cd-t még úgy készítettük, hogy inkább az én zenei világomhoz igazodtunk. Most csak a dalokat, szövegeket írom én.
A zenében szeretnék egy kicsit továbblépni. A Színművészetin a mesterem, Bakó Gizella klasszikus darabok segítségével tanított minket énekelni. Mozart-, Donizetti-áriákat tanultunk. Hiányzik az a fajta elmélyülés, amit a klasszikus zene jelent. A klasszikus zene szerintem egy kiinduló műfaj. Nagyon jó a könnyedebb műfaj, meg a jazz is, csak abban nem tudok úgy elmélyülni, mint a klasszikus zenében.
Akkor most egy klasszikus zenei cd-n gondolkozol igazából?
Még nincsen konkrétum ezzel kapcsolatban, de hiányzik a lelkemnek, hogy klasszikus anyagot gyakoroljak. Persze nagyon jó lenne, ha lenne belőle lemezfelvétel, de ez egyelőre csak terv. Először szeretném kiválasztani azokat a dalokat, amik számomra megfelelő hangmagasságban íródtak, amelyekkel meg tudok birkózni. Aztán szép lassan elkezdem őket összefésülni. Nagyon régóta szeretnék például Csajkovszkijt énekelni, oroszul.
Hát el tudlak képzelni ilyen szerepben az Igazából karácsony című koncertshow-nkon…
Ahhoz meg valami karácsonyi téma kellene. Szimfonikus zenekarral énekelni igazán izgalmas lehetőség…
A színház és a zene nálad váltakozik a napi rutinban. Van, hogy úgy érzed, hogy valamelyik felé jobban húz a szíved?
Igen. Mindegyikben megtalálom a számomra fontos dolgokat. A színház azért jó, mert az egy közösség, ahová én is tartozom. Közösek a problémák, a siker. Viszont mindig megmondják, hogy mit kell épp csinálni. Amikor zenészként dolgozom, sokkal nagyobb a szabadságom, az viszont picit magányosabb tevékenység. Persze ott is partnerek a zenészek, de mivel én állok elöl, én viszem a prímet, más terhek, más figyelmek jutnak nekik és nekem.
Akkor ez a kettő kiegészíti egymást. Mindegyik ad valamit abból, amire éppen vágysz.
Én az éneklést is szerepként élem meg, számomra az is egy felvett szerep – jó értelemben. A dalokkal is történeteket mesélek el, azok is kis jelenetek, csak úgy magában énekelni nem szoktam.
Tehát csak úgy kedvtelésből nem énekelgetsz?
De, a kádban. De ha kiállok a színpadra, akkor azzal szeretnék valamit közölni. Néha gondom is van azzal, hogy beszélni kell a dalok között. Valamennyire el kell mondani, hogy mi miről szól. Ahhoz szoktam hozzá, hogy egy színdarabban nem esem ki a szerepemből, éneklésnél viszont ki-ki kell lépni egy-egy pillanatra, hogy bevonhassam jobban a közönséget. Főleg, ha nem magyarul énekelek. Nem szeretem megváltoztatni a dal eredeti nyelvét. Mert nekem a nyelv is zene, és ha változtatok az eredeti nyelven, az egy kicsit olyan, mintha eltorzítanám a hangzást.
Szerencsére azért elég sok nyelven beszélsz.
Angolt és franciát tanultam, és az orosz a második nyelvem, amit a magyar után a legjobban beszélek, de egyik nyelvet sem beszélem úgy, ahogy szeretném. Egyik sem erős annyira, mint a magyar, és ez frusztráló. Ezért van az, hogy a zenében mindig próbálok foglalkozni a szöveggel. Amit énekelek, azt értelmezem, mindent lefordítok, és amit nem értek, azt kiszótározom.
A dalaid hogyan születnek?
A második lemez dalai úgy születtek, hogy Hrutka Robi sokáig rágta a fülemet, hogy próbáljam már meg a szövegírást, mert egészen máshogy énekli az ember a saját dalait, mint másokét. Volt egy dal, amit teljes egészében én írtam. Gitáron játszom olyan szinten, hogy le tudok fogni akkordokat, és azokból össze tudok hozni valamit. Így kezdtem el kombinálni ezeket, és íródott egy dal. Általában este, színház után – természetesen a legleterheltebb időszakban – zajlott a cd alapanyaggal való munkánk. Robitól kaptam egy zene alapot, feldúdolt valamit. Ő mindig halandzsa angollal dúdol fel dalokat, és ez becsapós, nagyon nehéz hasonló magyar szöveget létrehozni. Nyeklik-nyaklik a magyar nyelv az angolhoz képest. Nehéz feladat volt, nagy kihívás. Aztán egyik este hazajöttem, leültem, kicsit becsuktam a szememet, és elkezdtem mindenféle szövegeket írni. Volt nálam egy füzet, össze-vissza volt firkálva, ha valami eszembe jutott, lejegyeztem, mert tudtam, hogy a következő pillanatban be kell mennem egy jelenetre a színházba, vagy csak simán elfelejtem, amit kitaláltam. Azt hiszem, a Szerelmes Shakespeare-t próbáltuk akkoriban. Érdekes, hogy azok a mondatok, amik valamilyen formában benne voltak a színdarabban, elkezdtek inspirálni a lemezt illetően is. Nagyon érdekes volt, és félelmetes is sok helyen. Aztán egy idő után úgy voltam vele, hogy nem baj, lesz, amilyen lesz. Számomra mindenképpen érdekes pillanat ez az életemben, mert kiderül, mit tudok kihozni magamból szövegíróként.
Mi a helyzet a filmekkel? A legtöbben a nagy közönségfilmekből ismerik a nevedet.
Tavaly szerepeltem egy elég kis költségvetésű nagyjátékfilmben, a Most van most címűben. Szép helyszíneken forgattunk, nagyon kedves a történet, de a film nem hozott akkora sikert. Nagyon jó élmény volt, de sajnos nem kapott elegendő anyagi támogatást.
Nagyon sok közönségfilmben szerepeltem már, szívesen bekerülnék már valamiféle komolyabb filmbe is. Sokszor voltam már a főszereplő férfi csaja, jó lenne olyan szerepeket is eljátszani, amelyek karakteresebbek. Ezért szerettem például Szajki Péter régebbi filmjét, a Nejem, nőm, csajom címűt. Ebben egy nagyon zárt, hipervallásos családanya szerepére kértek fel, aki a végére valahogy fellazul. Az például egy nagyon érdekes, izgalmas lehetőség volt számomra.
Egy filmszerepre a felkészülés mennyire más dolgokat vesz igénybe, mint egy színházi szerep?
Ha nincs sok próba, akkor meg kell tanulnod a szöveget, és összemondod párszor a partnereddel. Szerencsés esetben több próbafelvétel is készül, és mire kamera elé állunk és jönnek a forgatási napok, már annyit próbáltunk, hogy bejáratódnak a jelenetek. A Köntörfalaknak például megcsináltuk a trailerét, de nem jött össze időben a pénz. Dyga Zsombor rendező azt mondta, hogy egy, de maximum másfél év múlva lesz ebből film, és megkérdezte, hogy addig hajlandóak vagyunk-e próbálni. Elek Ferivel mondtuk, hogy persze. Szinte minden héten egyszer vagy kétszer próbáltunk Feri öltözőjében a Katona József Színházban. Meg se kellett tanulni a szöveget, mert megtanulódott az olvasások által. Beszélgettünk viszonyokról, hangsúlyokról, sokat szöszöltünk az egésszel – igazi műhelymunka volt. Aztán amikor felvettük a filmet, akkor egy delíriumos 15 napos időszakot éltünk meg. Éjszaka forgattunk, nappal meg mindenki dolgozott. Én a Nemzeti Színházban játszottam közben, és ott is aludtam. Kértem a kellékesektől párnát meg takarót, és hajnalban a forgatásról odaszállítottak a színházba. Aludtam 2 órát, és 10-kor keltem fel próbálni a János vitézt, délután ebéd, énekóra, tudtam megint aludni egy fél órát, és utána az esti előadás. Szóval nem tudom, hogy hogy csináltuk végig, nagyon kemény volt. De megérte! Sok díjat kapott a film. A 2008-as Filmszemlén például a Bibliothek Pascallal megosztva kapta a rendezői díjat. Elek Feri lett a legjobb színész, illetve a legjobb vágó díját is megkapa a film. Szóval felfigyeltek erre a háromszereplős alkotásra.
Tervezel nyaralást?
Júliusban el fogok utazni a nagymamámhoz Moszkvába, most már évente megyek hozzá. Aztán remélem, lesz egy kis pihenés is. Nem vállaltam túl sok koncertet és fellépést erre a nyárra, hogy tudjak pihenni.
Segítse ön is az alapítvány betegellátási tevékenységét, a végstádiumú daganatos betegek szakszerű és szeretetteljes ellátását azzal, hogy jegyet vált erre a különleges estre!
A Dohnányi bérletünk soron következő koncertjére ismételten izgalmas műsort sikerült összeállítanunk: A többszörös karmesterverseny első helyezett Káli Gábor vezényletével szólal meg november 30-án Mozart: Esz-dúr szimfóniája, Szentpáli Roland: Trombitaversenye, zárásként pedig felcsendül Sosztakovics: I. szimfóniája. Az est szólistája a világhír kapujában toporgó ifjú trombitás, Pálfalvi Tamás. Összeállításunkból most megismerheti a hangverseny magyar vonatkozású szereplőit.
Szülinapi trombitaverseny
Szentpáli Roland Trombitaversenye 2008-ban született az MR Szimfonikusok felkérésére Tarkövi Gábor trombitaművész 40. születésnapjára. A versenymű három különböző karakterű és hangulatú valamint zenei koncepciójú tételből áll. A szerző alapvető célja – a jazz nyelvezete iránt való érdeklődéséből adódóan – egy olyan mű komponálása volt, amely formájában és hangszerelésben hagyományos, de zenei nyelvezetében és esetenként harmonizációjában a jazz eszközeit használja. Az első tétel loop-szerű folyamatokból, azaz egyre gazdagodóan ismételődő zenei motívumokból építkezik. Motorja a folyamatos virtuóz belső ritmika, amire a szóló hangszer néha rácsatlakozik, de néha teljesen ellentétes karakterű anyagokat szólaltat meg.
A második tétel intim, szenvedélyes zene, ahol a szólista nem trombitán hanem a puhább hangú szárnykürtön játszik. A záró tétel lüktetése és zenei anyaga poliritmikus, a főtémája sokszor a jazzre jellemzően, mixtúra-szerűen szólal meg, a tétel folyamán pedig nem a kidolgozás valósul meg, hanem egy írott improvizáció. A tétel végén a szólista pikkoló trombitán játszik, ezzel igazán friss szint és karaktert kölcsönözve a hangszerelésnek.
Az első trombitás…
A hangverseny szólistája, Pálfalvi Tamás zenei tanulmányait 1998-ban kezdte a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatás Intézményben trombita szakon, ahol tanára Szabó István volt. Tanulmányait a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Huszár Gábornál.
15 évesen megnyerte az Országos Szakközépiskolás Trombitaversenyt Budapesten, ahol 1. korcsoportosként elnyerte a verseny fődíját is. Középiskolás évei alatt számos nemzetközi verseny nyertese, díjazottja volt, és olyan zenekarokkal szólózott együtt, mint például a Prágai Filharmonikusok, Hamburger Camerata, Mecklenburg Kamarazenekar valamint a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Tamás egy ösztöndíj elnyerését követően tanulmányait 2009-től az Egyesült Államokban folytatta Bard College hallgatójaként. Már elsősként megnyerte a Bard College Concerto Versenyt, aminek ő az első trombitás nyertese. Amerikában töltött évei alatt a Nemzetközi Chicago Brass Fesztivál különdíjasa volt, valamint részt vett a New York String Orhcestra Szemináriumon a Pacific Music Fesztiválon, valamint a Bard Music Fesztiválon.
Amerikai tanulmányait követően visszatért Magyarországra, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Itt tartózkodása alatt a Budapesti Fesztiválzenekar és a Royal Philharmony vendégművésze, valamint a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistája volt. Koncertjei során olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Fabio Luisi, Péter Eötvös, Christoph Eschenbach, Kocsis Zoltán és Matthias Pintscher.
Szólistaként 2008-ban debütált a Prága Filharmonia zenekarral, ahol a Hummel trombita versenyt adta elő. Turnéi során világszerte olyan híres koncerttermekben koncertezik, mint a Carnegie Hall és az Allice Tully Hall New Yorkban, a Sanders Theater a Harvard Egyetemen Bostonban, a Művészetek Palotája Budapesten, a Grand Theater Shanghaiban, Hong Kongban a Culture Center, Pekingben a National Centre for Performing Arts, Sapporoban a Kitara Hall és a Suntory Hall Tokióban.
Karmesterversenyek guruja
Káli Gábor Németországban élő fiatal karmester rövid időn belül két nemzetközi karmesterversenyen is első helyezést szerzett, amivel nemcsak a nevét ismerte meg a zenei világ, de számos komoly felkérést is kapott. Az Universität der Künste Berlin egykori ösztöndíjasa koncertünk karmestere.
Káli Gábor zongora és karmesteri tanulmányait a budapesti Zeneakadémián kezdte, majd karmesteri tanulmányait Berlinben folytatta Lutz Köhlernél 2004 és 2009 között. Fellépett többek között a konstanzi Délnémet Filharmonikusokkal, a Darmstadti Állami Zenekarral, a Stuttgarti Filharmonikusokkal, a Hong Kong Sinfoniettával, a Bohuslav Martinu Filharmonikus Zenekarral és a modern zenét játszó spanyol Sonarten Ensemble-lal.
Szoros kapcsolatot ápol a Magyar Állami Operaházzal, ahol 2016-ban a Don Pasquale felújítását, 2017-ben a Szerelmi bájitalt vezényelte. 2018 decemberében négy alkalommal a Varázsfuvolát dirigálta az Erkel Színházban, azt az operát, amellyel 2018 őszén a müncheni Staatstheater am Gärtnerplatz-ban debütált.
A kiváló karmester 2018/19-ben Verdi Rigolettóját vezényli a Deutsche Oper am Rheinben és Portugáliában koncertezik a Kölni Kamarazenekar élén. Novemberben a Taiwani Nemzeti Szimfonikus Zenekarral ad két koncertet, majd az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekart vezényli a Zeneakadémián. 2019 nyarán a nagyszerű Skót Kamarazenekarral turnézik Skóciában.
2019 márciusában nagy sikerrel ugrott be Fischer Ivánt helyettesítve a világhírű Budapest Fesztiválzenekar európai turnéjára és vezényelte Bartók műveit a hamburgi Elbfilharmoniában, a Luxembourgi és Párizsi Philharmoniában.
Káli Gábor nem mindennapi évadot tudhat maga mögött: miután 2018 elején elnyerte a Hong Kong-i Nemzetközi Karmesterverseny első díját és a zenekar díját, 2018 augusztusában megnyerte a Nestlé és a Salzburgi Fesztivál rangos karmesterversenyét, így 2019-ben a Bécsi Rádiózenekar élén debütált a világhírű Salzburgi Ünnepi Játékokon.
Roland alkotását Tamás szólójával és Gábor vezényletével 2019. november 30-án, 19.30 órakor hallhatja közönségünk a Zeneakadémián. A koncerten elhangzik még Mozart: Esz-dúr szimfónia, KV 16 és Sosztakovics: I. szimfónia.
A vendégeknek is zenélő szállodai zeneigazgató szonátája
Magyar Kornéllal, az Aria Hotel Budapest zeneigazgatójával folytatott első, együttműködési lehetőségeket tapogató megbeszélésünket gyorsan követi a második. Ám ezúttal már nem a „céges” keretek kerülnek terítékre, hanem valami olyasmi, ami a Hangoló olvasói számára is izgalmas: a világon szinte egyedülálló, zenei tematikájú szálloda kulisszatitkai, egy szállodai zeneigazgató izgalmas munkaköre, illetve a szállodához tartozó, az olvasóinkat tárt karokkal – és kedvezménnyel – váró Liszt Étterem.
Szöveg: Czingráber Eszter
A megbeszélt időpontban érkezem a belváros közepén, a Bazilikától mindössze húsz méterre található boutique hotelbe. Várnom kell, de ezt egyáltalán nem bánom, mert egész egyszerűen élvezettel tölt el a szálloda lobbijában, az ahhoz több kisebb és egy nagyobb térben is kapcsolódó Liszt Étterem területén nézelődéssel eltöltött idő. Sok szállodában megfordultam már, de egészen határozottan állíthatom, hogy ennek a kis gangos bérházból kialakított, mindössze 49 szobás hotelnek és éttermének, meghitt zugainak, berendezésének a hangulata kivételesen magával ragadó. Most éppen egy tükör tart fogva, amelyet úgy állítottak be, hogy a körülötte felfelé tekergésnek induló csigalépcső teljes magasságában, korlátjával, díszes lámpáival tükröződjön benne. Az embernek szinte kedve támad nekivágni a meredek lépcsősornak…
Hol szeretnél leülni? – kérdezi tőlem a kis késéssel érkező igazgató úr. Vagy inkább fiatalember. Legutóbbi egyeztetésünk során körbejárhattam a szállodát, láttam kisebb és nagyobb termeket, bárokat, a Bazilika kupolájára 30 méteres magasságból tekintő, attól mindössze pár méterre húzódó tetőteraszt, mozis termet, zongorás termet, úgyhogy hirtelen magam sem tudom, mit válasszak. Kornél oldja meg a helyzetet, a Hercegprímás utcára terelve, ahol a Liszt Étterem teraszán foglalunk helyet.
Itt szoktál ebédelni?
Ebédelni nem igazán, néha vacsorázni.
Itt töltöd a vacsoraidődet?
Időnként előfordul, igen. Ez egy kis szálloda, kis csapattal, így a menedzsment tagjaira időnként hétvégi ügyeleti kötelezettség is hárul, amikor akár 2-3 napra be is költözünk valamelyik szobába. Ilyenkor, meg amikor késő estig tart a munkaidőm, akkor szívesen eszem itt.
Most ugyan a teraszon vagyunk, ahol kevésbé érvényesül az étterem hangulata, de bent amolyan monarchiabeli miliővel találkoztam.
Igen, jól érzékeled. Az étterem neve, Liszt, szinte adta magát, ha már zenei tematikájú hotelünk van itt Magyarországon. De az elnevezésen túl a miliőbe, a menü összeállításába is tettünk egy kis csavart. Monarchia korabeli ételeket szolgálunk fel, igyekszünk visszahozni az egész régió akkori ízvilágát. A berendezés is azt az időszakot idézi, bár színesebbé, kicsit modernebbé tettük, mert úgy gondoljuk, a mai világnak erősebb impulzusokra van szüksége ahhoz, hogy többévszázados ingerek ugyanúgy hathassanak.
Sokat tudsz az étteremről. Elvárás, hogy ennyire képben légy ez ügyben is?
Ahogy már említettem, ez itt egy kicsi, de nagyon elkötelezett csapat. Itt mindenki foglalkozik mindennel, ha úgy adódik, a saját munkakörén túl is. Láttam már, például a tulajdonos-alapítót, Henry Kallant is padlót felmosni. Jómagam zeneigazgató vagyok, de ez nagyon sokszor concierge-i feladatokkal jár, azaz tudnom kell válaszolni bármilyen vendég-kérdésre. Elsősorban persze a zenei témákkal keresnek meg, de bármi előfordulhat. Tehát nem árt, ha el tudom mondani, hogy éttermünkben a tükrökön híres zenészek aláírásait láthatja, vagy amíg majd az ételére várakozik, addig előételként saját sütésű kenyeret, házi vajat és házilag tisztított vizet szolgálunk fel neki.
Vajaskenyér függőségem okán ez utóbbi információ meglehetősen felkavar, de időkorlátaink visszaterelnek cikkem fő témájához.
A hotel alapítója, tulajdonosa itt él?
Nem, még csak nem is Magyarországon. Egy ipolysági magyar embert kell elképzelni, aki először Ausztriában, majd Amerikában próbált szerencsét. New Yorkban hét év alatt kifutófiúból szállodavezető lett, majd újabb hét év alatt saját szállodát, majd szállodaláncot alapított Library Hotel Collection néven. Tematikus szállodái vannak, négy Amerikában, egy Kanadában (ez az egyetlen, amely nem boutique, vagyis lényegesen nagyobb szobaszámmal rendelkezik), és két zenei tematikájú; az egyik Prágában, már 2003 óta, a másik pedig mi vagyunk, 2015 óta. Mr Kallan kiválóan beszél még mindig magyarul, és amikor itt tartózkodik, fokozza bennünk, itt dolgozókban az amúgy is erős, a hazai szállodaiparban egészen egyedi családias érzetet. Pár hete, amikor este hazaindulva odaköszöntem neki az étterem teraszára, kicsit leültetett, beszélgettünk, majd távoztomban kedvesen megpaskolta az arcom, és annyit mondott: Jól nézel ki, kölyök!
Azt hiszem, tudom, miről beszélsz. Ha nem is hasonló iparágban és logisztikában, de nálunk a BDZ-ben is jelen van egy erőteljes családi hangulat. A mi maestrónk, Hollerung Gábor is simán paskolgatja az embert, s mond közben valami kedveset, vagy viccesen kedvesnek tűnőt… Zenekari szempontból értem, mi az, hogy zenei tematika. De mit jelent ez egy szálloda esetében?
A szállodát négy szárnyra osztottuk, s a négy szárnyban különböző, zene által inspirált szobákat és lakosztályokat találunk. A különböző stílust felvonultató szárnyak minden egyes szobája zenei nagyságokat és legendákat ünnepel az opera, a klasszikus zene, a jazz és a kortárs könnyűzene világából. A hotelben találhatunk Maria Callas, James Brown vagy épp Liszt által inspirált szobát, az Opera szárnyban pedig híres operákra vagy balettekre reflektálnak a lakosztályok: így a Pillangókiasszonyra, a Rómeó és Júliára, a Carmenre, illetve a La Traviatára. A szobákban, és a legfelső gang fölött húzódó műanyag esőfogókon a híres cseh karikaturista, Joseph Blecha rajzait láthatjuk. A Music Garden névre hallgató hall a tetőtéri High Note SkyBaron kívül az egyik legkedveltebb része a hotelnek, hiszen az itt található Bogányi zongorán gyakran játszanak egyrészt tehetséges fiatal jazz muzsikusok, másrészt saját hangszerén többször zongorázott már Bogányi Gergely is nálunk. De gyakori vendég az Opera szárny kurátora, Rost Andrea, valamint a Kortárs könnyűzenei (contemporary) szárny kurátora, Rúzsa Magdolna is. Fisher Iván, a Klasszikus zenei szárny védnöke szintén gyakran veszi igénybe szállodánkat, különösen zenekara közelünkben zajló szabadtéri rendezvényei során.
A belsőépítészeti terveket egyébként Varró Zoltán készítette. Az auditív és szellemi élmények mellett a Harmony Spa is vendégeink rendelkezésére áll, jómagam pedig segítek vendégeinknek eligazodni a város nyújtotta kulturális rendezvények között.
Zenei hírességek is gyakran járnak ide, ugye?
Természetesen! A klasszikus zenei életből Plácido Domingo, Anna Nyetrebko, Edita Gruberová és Bryn Terfel is az Ariában szállt meg, a jazzvilágból mások mellett Randy Brecker és Benny Golson fordult meg – utóbbi autogramjáért szeretne New Yorkba jutni Viktor Navorski (Tom Hanks) a Terminál című filmben –, de Anastacia és Dan Brown is az Aria Hotel Budapest vendége volt már.
Elég komplex munkakörnek tűnik a szállodai zeneigazgatóság. Te valójában milyen végzettséggel bírsz?
Eredetileg irodalmárként végeztem az ELTE magyar szakán. De anyukám és apukám révén is hoztam magammal a zenét gyerekkorom óta. Anyukám csellótanár volt az Ádám Jenő zeneiskolában, apukám zongorista, illetve a Bartók Rádió nyugalmazott vezető szerkesztője. Apukám zenei tehetsége, abszolút hallása, kimagasló jazz-affinitása örök, utolérhetetlen példa, részben ezért lett belőlem is zenész. A zongora mellől a ritmika világa felé fordultam, még irodalmár egyetemista koromban meg is pályáztam egy ösztöndíjat Indonéziába. Így évekig tanultam tradicionális gamelánzenét, majd később többször mentem Indiába is tanulni. Ütőhangszeres előadó vagyok, és alkalmi jelleggel fel is lépek, például az Amadinda Ütőegyüttessel. De megélhetési formának nem ezt választottam, mert úgy ítéltem, ez a fajta zene nem tud integráltan jelen lenni Magyarországon. Néha alkalmam nyílik itt a szállodában is zenélésre, ma a délutáni Wine & Cheese elnevezésű „uzsonnafogadásunkon” például jót jammeltem szájharmonikán Kasai Jnofinnal, a két állandó zongoristánk egyikével.
Mindig van a zsebedben egy szájharmonika ilyen esetekre?
Úgy valahogy. De a szálloda zongoráihoz is szívesen leülök. Kéthetente jógaórákat tartunk a hotel tetején, a High Note SkyBarban, amelyekre bárki bejöhet, nem csak szállóvendégeink. Itt pedig elő tudnak kerülni az egzotikus hangszerek is, és a vendégek hálásak az élő elektronikával kevert keleti hangzásokért, amelyeket a gyakorlatok alatt játszom.
Tehát aktívan zenélsz továbbra is.
Igen, amennyire időm engedi. Az indiai gurum mondta, hogy a hangszeres gyakorlás a jóga egyik változata, a zene pedig egyfajta meditációs technika a sok közül. Számomra a zenélés szükséges szellemi és testi feltöltődés. Szerencsére más formában is jelen van a zene az életemben. Állandó kurzusom van a McDaniel College-ban itt Budapesten, általános ismereteket tanítok a zenéről nem zenész fiataloknak, akik a világ minden sarkából jönnek hozzánk tanulni. A Bartók Konzervatóriumban is tanítottam egy fél évet, indiai ritmika és gamelán zene témakörben.
És valójában miből áll a munkaköröd?
A legfontosabb feladatom nekem is a vendégekkel való közvetlen kapcsolattartás, és ezen belül is a különleges kívánságok megszervezése. A kívánságok között szép számmal akad zenei jellegű. A szálloda arculatához tartozik számos olyan zenei produkció szervezése és bonyolítása, amelynek a stílusa, hangzásvilága erősen befolyásolja az Aria márka karakterét, ezért ezek szervezésének részleteit mindig személyesen felügyelem. Szállodánknak állandó zenei programjai is vannak. Ezeket szervezem, vezetem, felügyelem, illetve foglalkozom mindenféle zenei igénnyel.
Meg zenélsz a vendégeknek… Kicsit olyan, mintha itt élnél a szállodában…
Ha nem is élek itt, valóban, kicsit saját otthonomnak is érzem. Szeretek itt lenni.
Úgy látszik, nem csak a dolgozók, de a vendégek is szeretnek az Aria Hotel Budapestben tartózkodni, hiszen 2017-ben a TripAdvisor értékelései alapján az Aria Hotel Budapest lett a világ legjobb szállodája. A New Yorkban megrendezett Traveler’s Choice Awards keretében hirdették ki a győztes hotelt.
Valószínűleg még hosszasan tudnánk beszélgetni a hotel, az étterem, a zenei igazgatói munkakör, illetve a BDZ és az Aria Hotel összekapcsolódási lehetőségeiről, de mivel időközben az étterem dolgozói megleptek minket a szokásos előétellel, levezetésképpen koccintunk egy kis házilag tisztított vízzel, megbeszéljük, hol érdemes parkolni, ha az ember biciklivel jár – mint ahogy mindketten tesszük -, aztán a tollat félretéve elmerülünk a házikenyér megvajazásában. Az én agyam pedig már azon jár, hogy vajon melyik barátnőmet milyen apropóból tudom ide, a Liszt étterem valamelyik zugába minél hamarabb elhozni, hogy átadjuk magunkat a kis csavarokkal elénk tárt Monarchia-hangulatnak. Mert visszajövök, az már biztos. 
A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál zenekarunk által adott koncertjén a számunkra már több közös produkció okán is igen kedvelt, trillázó kacajú operaénekesnő, Balga Gabriella is színpadra lép velünk. Ráadásul a saját párja által komponált miniopera szólistájaként.
Szöveg: Petró Margit
A művésznővel az Erkel Színház büféjében találkoztunk. Kedves személyiségét minden belépő köszönti; népszerű tagja az Operaház társulatának. Balga Gabriella megszólalása, hangja, beszédstílusa mind-mind árulkodik egyéniségéről. Felvidéki származása okán igen ízes beszéd jellemző rá. Az, ahogy a magyar nyelvet megéli, használja, sajátos életérzésre utal.
Okoz önnek gondot, hogy váltakozva használja tájszólását és az irodalmi nyelvet?
A magyar nyelv az anyanyelvem, melyet gyerekkortól beszélek, szlovák óvodába jártam, így azt a nyelvet is anyanyelvi szinten ismerem. A Fegyverneki Ferenc Magyar Tannyelvű Egyházi Alapiskola és Gimnázium volt az első iskolám, és szlovák zeneiskolában kezdtem. Majd Balassagyarmaton tanultam tovább, ahol csak én használtam a palóc kiejtést, de próbáltam úgy beszélni, ahogy a többiek. Később szerettem volna felvenni a „szép magyar beszédet”, ahogy maguk beszélnek. Mert mi így tartjuk, hogy maguk beszélnek szépen. Meg is tanultam a tájszólás nélküli kiejtést, de megint hazakerültem Ipolyságra, ahol eleinte ugyan „magyarosan” beszéltem, de végül visszaszoktam a „sajátomra”.
A váci Konzervatóriumban 18-19 évesen már nem bírtam az irodalmi szép beszédre visszaszokni, mert nekem túl színpadias volt, és ha azt használtam, nem tudtam önmagamat adni. A tanárok mondták, hogy „ha az Operába kerülsz, akkor majd szépen kell beszélni”, de valahogy így maradtam. Azért az első rádióinterjúm alkalmával nagyon izgultam. Nem tudtam, hogyan is szólaljak meg. A színpadon, ha magyarul énekelek, az irodalmi kiejtést használom, és azt mondják, hogy nem hallatszódik a palóc mivoltom. Egyébként nemcsak a saját tájszólásunk tetszik, de az erdélyi is, illetve más dialektusokat is szívesen hallgatok.
Több nyelven beszél. De milyen nyelven szeret énekelni?
A gimnáziumban fel kellett venni az angolt és a németet is. Ez utóbbival mindig szenvedtem, a Bartók Konzervatóriumban mondtam is Fekete Mária néninek, az énektanáromnak, hogy bármilyen darabot adhat, csak ne németet! Sok olyat kaptam, ráadásul jó strófikusakat, hogy megszokjam, és később könnyebben tanuljam meg a német nyelven való éneklést is. A szakiskolában olaszul tanultam, az egyszerűbb volt számomra. Ma már a franciát is könnyebben tanulom. Ha idegen nyelven énekelek, mindig egyeztetek olyan emberrel, aki különösen jól beszéli azt a nyelvet. Szerencsére az Operában vannak segítőink.
A szépen csengő hangját örökölte? Kik voltak támaszai a pályán?
A családunkban senki nem zenész. De mivel az édesanyámnak mindig, mindenütt nagyon fontos volt a magyarság ápolása, ha valamit szervezett, vitt engem is, népdalt énekeltem, verset mondtam. A gimnáziumban néptáncoltam és kórusba jártam, a zeneiskolában furulyáztam. A népdalversenyeken általában mindig jó helyezést értem el. Nagy hatással volt rám az első énektanárom, Michna Angéla, aki erre a pályára vezetett. 12 évesen, amikor alapvetően még semmit sem tudtam a világról, feltette a kérdést, hogy népi éneket, vagy klasszikust szeretnék-e tanulni. A klasszikus éneket választottam. A választásom nem volt tudatos, de jónak bizonyult. Szlovákiában nem tanítanak szolfézst, csak teóriát, zenetörténelmet. Sosem kellett diktandót írni, vagy hangközöket, akkordokat felismerni. Ezért, amikor elhatároztam, hogy a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolába jelentkezem, akkor fel kellett zárkóznom szolfézsból is. Az első év végén Bakonyi Ilona énektanárnőm nyugdíjba vonult, s az ő tanácsára felvételiztem a Bartók Béla Szakközépiskolába, ahol a már említett Fekete Máriához kerültem, a korrepetítorom pedig mindvégig Hajnóczy Zsuzsanna volt. A Zeneakadémián is nagyon jó tanárokhoz kerültem, akikre mindig felnézek. Pászthy Júlia és Alszászy Gábor növendéke voltam s vagyok a mai napig. Ha tanácsra van szükségem, Fekete Mária nénit is felhívom, akinek nagyon nagy a repertoárismerete. Van néhány mesterem, akiknek a véleménye mindig számít. Nagyon sokat köszönhetek az Operának, Ókovács Szilveszternek, hiszen ő figyelt fel rám, és főiskolásként általa játszhattam az első szerepeimet.
Az opera színpadon milyen szerepeket írnak mezzora? Ön mit énekelt már ezek közül?
A hangszínem alapján lírai koloratúr mezzo vagyok, amely ritkább hangfaj, mint mondjuk a szoprán. Rengeteg mindenben megmutathatja magát a mezzo. Az én hangszínemre valók a magasabb fekvésre írt, de még nem szoprán szerepek, ahol megvan a kellő mélység is. Több nadrágszerepet is énekeltem, pl. a Hunyadi Lászlóban Mátyást, a Figaro házasságában Cherubinot.
Az énekesnek jól be kell osztania az erejét, az életét, hogy mindent jó időben énekeljen el és ne tegye magát tönkre. Van, akinek idővel felfelé, s van, akinek lefele erősödik a hangja. Fontos, hogy először végigénekelje a saját hangjára írt szerepeket. Szerencsére nagyon sokat dolgozom, de ha van időm, dalesteken, oratóriumokban is vállalok fellépéseket. Énekeltem a Dvorak Requiem szoprán szólóját, Brahms Német requiemjét. Énekelek a Varázsfuvolában az Erkelben, fontos szerepem volt a Hugenottákban, az Olasz nő Algírban című darabban, a Háry Jánosban. De mostanában kezdenek megtalálni a szoprán szerepek is.
Az operaénekes számára a meggyőzés eszköze a hangja után a színpadi játéka. Ez mennyire tanulható?
A diákot csak egy szintig lehet tanítani kifejezésre, ha nem hoz magával a tarsolyában tehetséget, egy ponton túl már nem lehet fejleszteni. Az emberi érzelmekből, úgy gondolom, hogy a színpadon nem lehet sokat, vagy keveset mutatni. Ha az igazi önmagát adja valaki, akkor nem lehet sok, vagy kevés.
Milyen a jó előadás? A zene, a szöveg, az alakítás hogyan szolgálja a színvonalas produkciót?
Azt gondolom erről, hogy van a zene és a szöveg, s ezeket a színpad alátámasztja. Ha olyan helyzetbe kényszerítenek, ami szerintem nem szolgálja ezt a kettőt, vagy olyan szituációba, amit nem értek a darabban, akkor azt nem tudom eljátszani. Ha mindhárom alkotó elem illeszkedik, akkor tud valami csodálatos megszületni. Ehhez a legfontosabb az alázat a mű iránt, a zeneszerző, a rendező, a kollegák, a szöveg iránt.
Már nem tudom teljesen felidézni a 10 parancsolatot, ami a jó előadásról útravalóul kint függött a Zeneiskolában, csak néhány fontos gondolat jut eszembe belőle: kell a minőségi technikai tudás, önbizalom, uralkodni kell tudni az izgalmon, mert a pályát tönkreteheti a drukk, fontos a színészet, és a kifejezés.
Melyik alakításában érezte eddig a legjobban magát?
Egyik legemlékezetesebb szerepem a Debrecenben előadott Norma volt. Nemcsak azért volt jó, mert nekem való a szerep és lubickolhattam benne, szépeket énekelhettem. Hanem mert a partnerek, a rendező, a jelmeztervező, a kórus és a karmester – túl azon, hogy kiváló művészek, – mind jó emberek voltak. Tisztelettel és alázattal fordultunk egymáshoz, mindenki egyenlő szándékkal és erővel járult hozzá a sikerhez. Az egész próbafolyamat ilyen szellemben folyt. Nadine Duffaut {Francia rendezőnő, aki februárban a Normát rendezte Debrecenben, s rendszeresen visszatér oda – Szerk.} mindent tudott, volt elképzelése, de nem akart rám erőltetni semmit. Én egy kicsit vehemensebb vagyok, de az ő segítségével tudtam angyali alakot hozni. Nagyon jól éreztem magam, és örülök, hogy benne lehettem. Az ilyen élményt nem felejti el az ember, ott marad a szíve közepében.
Hogyan születik meg önnél egy opera szerep?
Gyorsan tanulok, körülbelül egy hónap alatt megtanulom a szerepet. A darab érik, s ha két évadban énekelem, újra kell tanulnom. Ugyanaz a mű valahogy mégis más, mert hangilag is érettebb leszek, a személyiségem is változik. A betanulás után kezdődnek a korrepetíciós próbák, közben viszem a szerepet énektanárhoz is. Tény, hogy mire idehozom a színházba, addigra már tudom, hogy mit szeretnék elérni. Ezután következik az együtténeklés, jönnek a rendezői próbák, s ott minden kiderül; hogy stimmelnek-e a dolgok, kell-e csiszolgatni, változtatni. Viszont volt már részem beugrásban, amikor természetesen gyorsabban kell elsajátítani a szerepet. A Kormányzót (Hugo Wolf: Der Korregidor – Frasquita szerepe) két hét alatt tanultam meg. Nehéz volt, a korrepetitorok segítsége nélkül nem sikerült volna.
Hogyan fogadja az újító szándékot a mai zenében, a modern rendezői koncepciót az operajátszásban?
Kutrik Bence zeneszerző a párom, így közvetlen közelről minden nap látom, hogy mennyit dolgoznak a kortárs zeneszerzők. Keresnek valami újat, hogy értékeket tegyenek le az asztalra. Ők a gyöngyszemei ennek a folyamatnak. A párom is nagyon tehetséges, én nagyon szeretem, amiket ír.
Ugyanígy van a színpadon is, mert mindenki szeretne valami újat nyújtani, ám ezek a törekvések nem mindig sikeresek. Ha valaminek van értelme, segíti az operát, a zenét, a szöveget, előreviszi az egészet, akkor nem vagyok ellene a modern rendezésnek. Szerintem, ha valami megmagyarázható, nem erőltetett, akkor az elfogadható. Még nem kerültem bele olyan helyzetbe, amit nem lehetett megoldani. Előfordult, hogy nem minden tetszett, de általában mindent megformáltam. A Zeneakadémián sok mindenre felkészítettek, ezért nem ér meglepetés, ha modern rendezésbe csöppenek. Az elképzelések érvényesítése során általában minden kikristályosodik a végére, kiderül pontosan, hogy ki mit szeretne.
Ön egyre sikeresebb, sokat foglalkoztatott operaénekes, a figyelem középpontjába került. Elismert énekesként mennyire kell alkalmazkodni a körülményekhez, az elvárásokhoz?
Olyan szerepet vállalok, ami a hangomhoz illik, és amit technikailag meg tudok oldani. Megpróbálom a színpadon magamat adni. Ha az ember dolgozik saját magán, akkor elérheti azt a minőséget a személyiségéhez nem túl közel álló szereplővel is. Könnyebb dolgom van, ha jó tanácsokat kapok, és olyan emberekkel dolgozhatok, akik segítenek. Ebben a szakmában minden nap úgy telik, hogy sokan néznek, figyelnek. Ezt meg kell szokni. Ezért folyamatos megfelelési kényszer munkálkodik az emberben, amihez szintén hozzá lehet szokni. De fontos, hogy legyenek olyan pillanatok is, amikor kifújhatja magát az ember.
Milyen múltja van már zenekarunkkal?
A BDZ-vel először Rossini: A sevillai borbély Bertáját énekeltem a Müpában, ezt megelőzően színpadon csak Rosina szerepét alakítottam, ezért komoly feladat volt egy másik karakter megformálása. Első közös munkánk során fantasztikus partnerekkel dolgozhattam. A következő közös fellépésünk a zenekarral az Orbán György: Rorate coeli című oratórium volt. Szeretem a karakterszerepeket is, ilyen volt például szintén a BDZ-vel a Manja cigánylány alakítás a Marica grófnőben. És most következik 2019-ben ismét együtt egy szívemhez igen közel álló produkció: a párom, Kutrik Bence által komponált The Immortal Heart (A halhatatlan szív) című egyfelvonásos, rövid opera szólistájaként fogok színpadra lépni a BDZ-vel.
Nagyon szeretek ezzel a zenekarral dolgozni, mert jó a közösség, pozitív a kisugárzása az együttesnek. Szeretet és boldogság vesz körül mindent, ez érződik. A zenekar az első próbán úgy játszik már, mintha koncert lenne. Személyenkénti színvonalas játékuk átjön az együtthangzásban is. Azért szeretem Hollerung Gábort, mert ismeri az énekhangot, énekbarát, tudja, hogy mire képes az énekes és mi a helyes technika. Mindig lehet hinni a kezében, s nem egy görcsös karmester, akitől rettegni kell. Minden közös munkában jól éreztem magam.
Hogyan tervezi a jövőt, milyen karriert képzel magának a hazai és a külföldi színtéren?
Az Operaház sok külföldi turnét szervez, melyeken én is többször ott voltam és rendkívül élveztem. A karácsonyi időszakban éppen Olaszországba készülünk. Egy esetleges külföldi énekesi karrieren sokat gondolkodtam, már lett is volna lehetőségem belevágni. Valamikor majd szeretném kipróbálni magam a nemzetközi színtéren is, szívesen megtapasztalnám, hogy mit jelent a külföldi jelenlét az itthoni előmenetelben. Az azonban biztos, hogy szeretnék majd családot, és hogy semmiképpen sem hagynám itt végleg a hazámat.
A magánélete most hogyan telik?
Jelenleg Dunabogdányban lakunk a párommal, ami egy gyönyörű hely, a Dunakanyar egyik legszebb települése. Alattunk kanyarog a Duna, felettünk a Pilisi erdő borítja a hegyet. Falusias, de lüktető az élet. Van szimfonikus zenekar, rezes zenekar, kórus, zeneiskola, rengeteg minden történik és erős a közösségi összetartozás. Szeretünk ott élni, ám túl sok időt vesz el a Budapestre való beutazás, az autóvezetés. Szabad időmben hímezni szoktam, Bencével kortárs zeneszerzői előadásokra és színházba járunk. Feltölt a biztonságos, kiegyensúlyozott háttér, jó, ha nyugalomban, szeretetben, meleg családi környezetben tudunk lenni. Szoktunk együtt zenélni, ő többször kísér engem. A Bartók Rádióban előadtam egy dalciklusát, amit nekem írt „Szerelmes illúziók” címmel.
Balga Gabriellát zenekarunkkal 2019. október 6-án 19.30 órakor láthatja, hallhatja közönségünk a Zeneakadémián, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretén belül megrendezett „Kortárs romantikusok 3.0” című koncerten. Az est során elhangzik Kutrik Bence: A halhatatlan szív (The Immortal Heart), Orbán György: Hegedűverseny – ősbemutató, Gyöngyösi Levente: Missa Vanitas vanitatum. A koncert további közreműködői: Sáfár Orsolya – ének, Zemlényi Eszter- ének, Cser Krisztián – ének, Gazda Bence – hegedű, Budafoki Dohnányi Zenekar, Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté). Vezényel: Hollerung Gábor.
BDZ és Hollerung Gábor közös életéről, hétköznapjairól, küzdelmeiről, csodáiról, zeneiségéről szóló szimfonikus dokumentumfilmjében Sólyom András a kulisszák mögé kalauzolja a nézőt. Oda, ahol a zenészek, az irodisták, a “főnök” emberként is megjelenik. Az ismert és elismert operatőr, rendező – aki egyben a film társproducere is zenekarunkkal karöltve – Élő Nóra, zenekarunk mecénása felkérésre és ötlete nyomán kezdett el forgatni próbáinkon, koncertjeinken 2018 áprilisában, 25 éves születésnapunk apropóján. Rengeteg felvétel készült, András pedig zenekarunk „foglya” lett.
Több mint egy éven át velünk élt, lélegzett, utazott, ugyanazt a próbajelenetet vagy akár koncertjelenetet több kameraállásból, több nekifutással is rögzítette, célzottan, tervezetten beszélgetett zenészekkel, szervezőkkel, és a végén, hosszú, fáradalmas munkával összeállított a sok nyersanyagból egy pörgős, lendületes, izgalmas filmet. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen csodálatos formában léphetünk közönségünk elé! Bízunk benne, hogy aki megnézi a filmet, az még jobban megérzi, megérti majd a BDZ jelenséget, a BDZ-örömzenélés titkát.
Sólyom Andrással, zenészeinkkel, Hollerung Gáborral és a BDZ-mecénás Élő Nórával is találkozhat közönségünk a filmpremieren. A vetítést követő, az alkotókkal és néhány érintettel folytatott beszélgetés a moziterem színpadán Juhász Anna vezeti majd.
A film premierjével 2019. november 9-én, szombaton 15.30 órakor az Uránia moziban várjuk közönségünket. Aki esetleg nem jut be a premierre, vagy akit annyira lenyűgöz a film, hogy újra megnézné, az jegyezze föl magának a következő két vetítés időpontját, szintén az Urániában: december 17., kedd, 18.30 és 2020. január 19., vasárnap 15.30.
A premierre a bdz.jegy.hu oldalon, a további vetítésekre az Urániában válthatóak jegyek.
Nyilván Önökben is sokszor felmerült, hogy a jelentős anyagi kedvezményeken túl miért is érdemes BDZ bérletessé válni?
Tavasszal ezt jósoltuk:
Azért jó a BDZ bérleteseinek, azon túl, hogy egy különleges körhöz tartozhatnak és így egész évben élvezhetik az exkluzív BDZ-élményt, még a jegyvadászat miatt sem kell aggódniuk, hiszen a teltházas koncertjeinkre is gond nélkül bejuthatnak.
Jelentjük, remek jósnak bizonyultunk. A Megérthető zene sorozatunk nyitókoncertjére, a Varázslatos John Williams hangversenyre és annak ráadására is hónapokkal ezelőtt elfogytak a jegyek, csakúgy, mint a budafoki Újévi koncertre.
Rengeteg további bérletes koncertünk is közel áll a teltházhoz, de Önöknek, tisztelt bérleteseink természetesen nem kell aggódniuk, csak egyet jegyezzenek meg, és erre figyelmeztessék (még nem) bérletes barátaikat is:
Ha tavasz, akkor bérletakció a BDZ-nél! (bérleteinket a következő évadra 2020 tavaszán vásárolhatják meg, további információkért látogassák meg a bdz.hu oldalunkat)
Az ismeretterjesztő, zsűriző, maratont futó, inspiráló, műsort alkotó opera-világsztár: Miklósa Erika
A csillogó szemű, nevetős arcú, elegáns megjelenésű opera-nagyasszonyt bő 20 évvel ezelőtt hallottam először énekelni a Boldogasszony-(Mátyás-) templomban, egy nyáresti koncerten, és azóta számtalanszor, a legkülönbözőbb énekes szerepekben, formációkban ‒ szerencsére sokszor „élőben” is. Újabban, mint lelkes zsűritagot vagy televíziós műsorvezetőt csodálom, hisz most épp a „zenei ismeretterjesztés” terén alkot egyedit, élvezeteset, és persze énekel világszerte, de szerencsénkre itthon is. Most a BDZ közönsége is élőben hallhatja őt, hisz Miklósa Erika a 2019. október 2-i Dohnányi bérletes koncertünk vendégművésze lesz, a Zeneakadémián, amikor is két Mozart-áriát ad elő.
Szöveg: Viant Katalin
Beszédhangját azonnal felismerem a telefonban, mert személyesen, sajnos, bokros nyári teendői miatt nem tudunk találkozni, pedig örültem volna akár egy teljes napig tartó „kísérői” szerepnek is mellette, mondjuk Székesfehérváron… Kezdem is sorolni, hogy mi minden érdekel engem és reményeim szerint kedves közönségünket is vele kapcsolatban. Végül, hogy ne vesszünk el a témák között, a legszokványosabb, a felkérést érintő kérdéssel indítok, amelyre ő egyáltalán nem szokványosan válaszol…
Hogyan került sor a felkérésre, hogy két gyönyörű Mozart-áriát énekeljen a BDZ egy őszi koncertjén?
Gábor kért fel, akivel nagyon régi szakmai kapcsolatot ápolunk. Ha jól emlékszem, az első közös munkánk egy nagyon érdekes koncert, egy „hármas” volt, a Zempléni Fesztiválon, hosszú évekkel ezelőtt a BDZ-vel és Szakcsi Lakatos Bélával, aki nekem írt egy dzsesszváltozatot W. A. Mozart az „Éj királynője” második áriájára. A koncert egy templomban kapott helyet, ahol elhangzott még más Mozart-ária is, de: ez volt a hab a tortán. Emlékezetes, nagyon érdekes produkció volt, a feldolgozást pedig a mai napig nagyon szeretem. Többször sikerült is előadni, még Gáborral is, szimfonikus változatban is, a Müpában is volt erre lehetőség, de zongorás változatban is többször elénekelhettem. Tehát ez volt az első találkozásunk, és ez tulajdonképpen meg is pecsételte a sorsunkat. Azóta már többször volt alkalmam a zenekarral énekelni, aminek nagyon örülök, mert Gábor az az ember, aki hihetetlen intenzitással, agilitással és magas művészi tudással irányul a művészek felé, és természetesen igen magas fokú kívánalmakat, elvárásokat támaszt a művészekkel szemben. És én nagyon szeretem az ilyen jellegű, kemény kihívásokat. Messziről jött ember – mint én –, mondhat, amit akar, de egy hazai produkció, egy itthoni koncert magáért beszél. Gondolom, Gábornak is valami hasonló a hitvallása. Vele kemény, őszinte munka folyik, vidám, jó legkörben.
Kórustagként mi is vidámságát szeretjük talán leginkább, ami szakmai tudása mellett az egyik legjellemzőbb tulajdonsága. Az az érzésem, a közönség azt hiheti őt látva, hogy nem is olyan nehéz, amit csinálnak a művészek.
Az nem baj, sőt! Inkább mi izzadjunk, mint a közönség…! Nem baj, ha a közönség nem a komoly munkát látja, hanem élvezi az előadást. A közönség hadd legyen közönség. Ez a vidámság is az oka annak, hogy Gábor nagyon jól szót tud érteni a művészek minden szegmensével, a fiatalabb korosztállyal is, miközben a munka az munka. Apait, anyait bele kell adni mindenkinek egy-egy előadásba, akár szólista az ember, akár kórustag.
A két Mozart-áriát ön mint szólista kérte vagy Gábor szerette volna ezeket hallani Miklósa Erika előadásában?
Gábor választotta ezeket a műveket. És én örülök annak, amikor valaki nekem választ darabot, mert az sok mindent elárul. És nagyon jót választott, mert az egyiket, a Vorrei spiegarvi, oh Dio koncertáriát (K. 418) már régen énekeltem, pedig nagyon nagy kedvencem ‒ ahogy a másik is nagy kedvenc, a Marten aller Arten kezdetű a Szöktetés a szerájból c. opera második felvonásából, mely Constanza koloratúrszoprán áriája. Tehát két gyors, bravúros áriát választott nekem Gábor.
A Vorrei spiegarvi, oh Dio c. koncertáriáról olvastam, hogy ún. beillesztett ária. Ez azt jelenti, hogy a zeneszerő nem egy adott operához komponálta, hanem írt egy briliáns koncertáriát, melyet az énekes bármely operába beilleszthetett, hogy közönségét technikájával, hangjával elvarázsolja. Mozart ezt az áriát Aloysia Weber részére írta, hogy a művésznő betoldhassa a Pasquale Anfossi, Il curioso indiscreto” c. operájába, melyben Klorinda szerepét énekelte 1783 júniusában, a bécsi Burgtheaterben.
Valóban, régen nagy divatja volt a beillesztett koncertáriáknak. Nekem is van ezzel kapcsolatosan egy nagyon érdekes történetem. 2006-ban, a Mozart-évben énekeltem a főszerepet a Fragmente, azaz Töredékek c. darabban, a Deutsche Oper Berlinben. Az volt az est lényege, hogy csupa olyan vokális vagy zenekari művet szedtek elő Fragmente alkotói, melyeket nem fejezett be Mozart, és ezeket felfűzték egy librettóra, vagy inkább történetre. A másfél órás darabnak mégis az volt a csúcspontja, amikor ez az ismert ária felhangzott: az egyetlen a darabban, melyet Mozart fejezett be. Ma is lúdbőrözik a hátam attól, ha csak rágondolok erre az előadásra, mely az emberiség és a művészet kapcsolatát boncolgatja, azt mintegy kifordítva. A darab a legismertebb Mozart-hősök (Sarastro, az Éj királynője, Papagina) felvonultatásával kezdődik, és aztán jön több, be nem fejezett, majd az egyetlen befejezett ária. A nagyon érdekes koncepciót, hogy ember és ember viszonya hogyan alakul a XXI. században, hogy foszlunk szerteszét világunkban. Különleges díszletek, jelmezek, és rendkívüli filmes maszkolás egészítette ki és tette igazán izgalmassá, modernné az előadást: szinte zombivá váltunk, másztunk a földön. Amikor a darab véget ért, néma csönd volt, semmilyen taps nem hallatszott. És ez nagyszerű élmény volt! Nekem ez a betétária volt a kitörési pont volt, mert itt voltam legközelebb (filozófiai síkon) a világossághoz, a fényhez: hogy mégsem húzott le a világ, az élet, mint egy tölcsér, az örvénylő mélybe. Nos, visszatérve a beillesztett ária témájához, én akkor tudtam meg, hogy ez az ária betétária, és amit természetesen nem véletlenül választottak be a darabba. Ez tehát egy a sok betétária között.
Azt is olvastam, hogy anno konfliktust is jelentett a szerző és mondjuk az operaszínpad fenntartója között, hogy sikeráriákat toldottak egy-egy operába a közönség óhajára. Nos, ez a mi koncertünkön nem konfliktus-, hanem örömforrás, nagyszerű lehetőség lesz…
Nem, most egyáltalán nem okoz konfliktust… Szép a szövege is.
Említette, hogy szinte zombivá válva, mászva énekelt a Töredékekben. De a Traviata új magyar feldolgozásában sem lehet könnyű énekelni egy hatalmas kanapén egyensúlyozva… Egy modern feldolgozás segít közelebb vinni a nézőkhöz az operát? Vagy jobb a hagyományos forma?
Mindkettő jó, szerintem. Bár természetesen a klasszikus megjelenítések is nagyon jók és fontosak, ezeket kicsit el kell felejtenünk néha, mert, azt hiszem, napjainkban különösen fontos az érzelmek komoly kinyilvánítása, illetve a látvány. Hogy a dologgal, a témával, a hősökkel könnyebben tudjunk azonosulni. Ha már a Traviatát említette, ami szintén az egyik nagy kedvencem, akkor elmondhatom, hogy Anger Ferenc velem álmodta meg ezt az egész elképzelést. Az alapinspirációt én jelentettem az alkotási folyamatban, ami nagyon megtisztelő volt számomra.
Akkor ez nem rendezői önmagvalósítás volt…
Nem. Ő engem akart Violettaként látni. Nagyon jó volt, hogy sok időm, csaknem öt hónapom volt a felkészülésre, mert a legnehezebb nem az volt számomra, hogy milyen díszletek között, akár kanapén egyensúlyozva énekelek, hanem az, hogy tulajdonképpen önmagamat kellett megjelenítenem, szinte meztelenre vetkőzve lelkileg.
Ez a rendkívüli személyesség valóban sajátossága a modern rendezéseknek.
Igen, és ebben a rendkívüli személyességeben én is rendkívül sokat fejlődtem. Én nem abban látom az előadó számára a nehézséget a modern rendezésekben, hogy fizikailag jobban megmozgatják az embert a rendezők, hanem hogy lelkileg is igen komoly feladatok elé állítják. Ebben a darabban még a pihenéseimet is a színpadon oldottuk meg, hisz az első perctől a „halálomig” színpadon vagyok. A báli készülődést, a ruhacseréket is belekomponálták a darabba. Itt nem volt szünet, pihenés, átmenet. Kérdésére mégis azt válaszom, hogy szinte észre sem veszem, hogy milyen fizikai feladatok elé állít a rendező, mert a szerepmegformálás lelki oldala az igazi nehézség, az az igazi feladat.
Fejlődést említett… Én bő 20 éve hallottam egy ragyogó fiatal nőt énekelni a Mátyás-templomban, akit akkor még nem nagyon ismertünk… Kérdezgettük is egymást, ki ez a fantasztikus szoprán…
És ki volt az?
Természetesen ön…
…jaj, már épp akartam kérdezni, ki volt ez a szoprán, mert én szeretem a fiatal tehetségeket. Talán Vivaldit énekelhettem, ami illik a Mátyás-templomba.
Ezt már nem tudom, de azt igen, hogy ez a hang, ez a megjelenés akkor revelációként hatott ránk. És ehhez hasonló reveláció számomra, hogy újabban bekapcsolódik a „zenei nevelésnek, ismeretterjesztésnek” nevezett, cseppet sem könnyű műfajba, mert nem mindegy, hogy ki próbálja a zenét, az operát közelebb hozni a közönséghez… Mi készteti erre az új szerepkörre?
Ez a sorsom. Nekem a pályám kezdete óta fontos volt, hogy ‒ miközben én magam is fejlődöm ‒, minél többet adjak vissza a közönségnek is, és a nálam fiatalabb művészeknek is. Fontos, hogy a közönség legalább azt tudja, hogy mi is az a komolyzene vagy klasszikus zene, amit elutasít, amiről azt hiszi, hogy nem szereti. És ehhez a munkához ma már megvan minden eszközöm, hitelem. A Partitúra c. műsor az én ötletem volt, amelybe bevontam barátomat, Batta András tanár urat: így van jelen az értelem és az érzelem mindenféle formában az adásokban. Ez a „túra” azért is fontos, mert nemcsak a zenéről szól, hanem arról is, hogy milyen kulturális értékeink vannak. És főleg arról, hogy szeressük a vidéket, hiszen, erkölcsi értelemben is, a vidék tartja fönn az országot. És tulajdonképpen számomra egy kis önbizalom-növelést is jelent a műsor, mert sorra-rendre kapjuk a visszajelzést, hogy azokban a városokban, ahol jártunk, az ottaniak is felfedezik, hogy mennyire jó helyen laknak. Mert eddig fel sem tűnt esetleg nekik, ami természetes, hogy mennyire jó, mennyire különleges a városuk, hogy milyen szerencsések, hogy ott élnek.
Somogyi kötődésűként ezt a rácsodálkozást én is érzékelem. Talán az is fontos a Hollerung Gáborral való szakmai kapcsolatában, hogy mindketten sokat tesznek a zenei nevelésért. Gábor minden alkalommal beszél a művekről a közönségünknek, és ezzel jó, baráti hangulatot ébreszt.
Remélem, most is fog beszélni! És ne feledkezzünk meg arról, hogy mennyire fontos a természetesség, ami Gábort jellemzi. Ahogy jelzi, hogy amiben részük lesz, az egy felemelkedett érzés, a zene magasiskolája. És erről tud egyszerű nyelven beszélni, hogy valóban értse is mindenki, amit hall. Kommunikálni kell, na.
A zenének azért könnyű dolga van, hisz az érzelmekhez szól. Talán ezért is talál könnyen utat mindenkihez, különösen a gyerekekhez, akik végighallgatnak hosszú és nehéz műveket is.
Igen, ez egy érdekes dolog. Most „átpattanok” a Virtuózokra; az a műsor is csodálatosan kinőtte magát! De van egy közeli, a témához kapcsolódó élményem is. Meghívtak a kápolnásnyéki Halász-kastélyba, ahol nyári estéken, egy 300 éves cseresznyefa alatt, a gyönyörű környezetben, a kastélykertben, beszélget a Képmás magazin főszerkesztője a lap címlapján megjelent művészekkel. Mi a fiatal zenei tehetségekről, a zenei nevelésről beszélgettünk, s arról, hogy meg lehet-e szerettetni a zenét, és ha igen, akkor hogyan. A beszélgetést a székesfehérvári művészeti iskola három tanulójának koncertje kísérte. A műsor végén sokan feljöttek hozzám, egy kislány is, aki törte a magyart. Mint kiderült, itt nyaralnak, a Felvidékről jött a szüleivel. Ezért a koncertért jött és azért, hogy velem beszélhessen, mert látta a Virtuózokat és benne engem is. És ezek az igazán fontos dolgok számomra. A visszajelzések. Hogy valaki nézi a Virtuózokat, hogy megszereti a zenét, s hogy a zene fontos lesz számára.
Hallhatnánk énekesi terveiről, koncertjeiről is? Mire készül? Balázs Jánossal pl. fellép a közeljövőben?
Igen, Balázs Jánossal van már rég egy közös koncertsorozatunk, amit folytatunk. De rengeteg fellépésem, koncertem van és lesz. Egy koncertsorozatnak épp most érünk az utolsó estjéhez, ami Szombathelyen, az Iseumban lesz, július végén. A Modern Art Orchestrával „dzsesszistaként” járom az országot. Közösségi ember vagyok. Annyira sok mindent tanultam ezektől a srácoktól.
Sok komolyzenész kacsintgat a dzsessz felé…
Ez nem véletlen. Szerintem nyitni kell más műfajok felé is. Pedig ezért sokat támadtak már a pályám eléjén, amikor Wolf Péterrel, Malek Miklóssal léptem fel, és készítettem lemezt. Pedig az a közös munka nekem kifejezetten jó volt, mert ha más műfajokra is figyelek, és tanulok belőlük, akkor sokkal többet tudok fejlődni a saját műfajomban, sokkal többet tudok adni a közönségemnek.
Közönségünk Miklósa Erikát 2019. október 2-án hallhatja, 19.30-kor a Zeneakadémián, a Dohnányi bérlet 2019-2020 keretében. Két ária csendül fel előadásában: Mozart: Vorrei spiegarvi, oh Dio… K 418. és Mozart: Szöktetés a szerájból – Constanza áriája. A koncerten elhangzik még: Stravinsky: Dumbarton Oaks, Strauss: Don Quixote, közreműködik Kusz Viktória – brácsa, Helecz Dániel – cselló. Vezényel: Guido Mancusi
