Kovács Péter

2001 óta tagja zenekarunknak. A BDZ-n kívül zenél a Modern Art Orchestrában (big band zenét és modern jazzt játszanak), illetve a Papajazz formációban (tradicionális jazzt játszanak). Ezen kívül pedig a XVII. kerületi Bartók Béla Művészeti Iskolában tanít.

Kedvenc zeneszerzői: Wagner, Miles Davis és Gil Evans.

Kedvenc zeneművét nem tudja megnevezni, nagyon sok kedvence van.

„Sokan kérdezték már: Miért éppen a tuba? Annak idején Hajdúszoboszlón – talán 8-9 éves lehettem, – lagzi volt a szomszédban, és megjelent az utcában egy lakodalmas zenekar, ahol ugyan nem tuba, hanem egy helikon adta a basszust. Itt el is dőlt, hogy milyen hangszeren szeretnék játszani.”

„Szeretek a BDZ-ben játszani, mert színes, sokrétű a műsorpolitika, valamint a zenekarhoz közel áll az újdonságok kipróbálása, a nyitás a klasszikus zenén kívüli irányzatok, területek felé. Ami hiányzik, az ezek után talán furcsán hangozhat, mert szintén a műsorpolitikával függ össze (bár nem csak a BDZ-re, hanem általában napjaink szimfonikus zenekaraira is igaz). Úgy érzem, kiveszőben van a klasszikus koncertműsor: nyitány, versenymű, szimfónia.”