Leírás

A koncertet az eredeti tervek szerint dirigáló, a koncertet lemondó Stephanie Childress helyett a filmzene és a Budafoki Dohnányi Zenekar nagymestere, Hollerung Gábor vezényli.

A modern filmzene mintájául szolgáló, a Blood Kapitány című, 1935-ös, Errol Flynn főszereplésével nagy sikert aratott film zenéjét az emigrációját követően sikeres hollywoodi filmzeneszerzővé vált Korngold írta. Eric Korngoldot a modern filmzene atyjának tekintjük. Mozarti csodagyerekként indult európai pályafutása. Első operája, a Halott város a XX. század elejének egyik legsikeresebb, legünnepeltebb zenei alkotása volt. Korngold, amerikai emigrációja után az egyik hollywoodi stúdióba került, ahol lényegében megteremtette a filmzene máig érvényes alapjait. E zenemű szvit változata csendül fel a rendhagyó koncert első darabjaként.

John Williams neve minden filmzene rajongó számára ismerősen cseng, koncerttermi munkássága azonban kevésbé ismert. A hangversenyen John Williams számos versenyművének és zenekari művének egyike, a hetvenhét évesen szerzett Brácsaverseny szólal meg, a fiatal és igen tehetséges Kinga Wojdalksa brácsaművész közreműködésével.

A koncert zárószámaként felcsendülő Nielsen alkotás sok szempontból Prokofjev Klasszikus szimfóniáját idézi; felépítésében, gondolkodásmódjában, zenei nyelvezetében egyértelműen a zenei klasszikához köthető, ugyanakkor ízig-vérig romantikus zene skandináv népzenei elemekkel tarkítva. Nielsen zenéjében a korszak filmzenei gondolkodása is erőteljesen megjelenik.

A koncertet 18.30 órai kezdettel, Előhang címmel beszélgetés előzi meg, melyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.

Előadók

Kinga Wojdalska – brácsa

Budafoki Dohnányi Zenekar

vezényel: Hollerung Gábor

 

műsor

Korngold: Blood kapitány – szvit
John Williams: Brácsaverseny
Nielsen: I. (g-moll) szimfónia, op. 7

plakát

2022-01-23 - 19:30
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - Budapest, Komor Marcell u. 1, 1095
FILMZENEI KLASSZIKUS, FILMZENÉSZ ÉS KLASSZIKUS
Hozzáadás a naptárhoz