ONLINE KÖZVETÍTÉS! Berlioz: Faust elkárhozása

A közvetítés a BDZ Youtube csatornáján megtekinthető: https://bit.ly/2R4NTDo

Továbbá a Facebookon is követheti: http://bit.ly/2N4QaLp

A „drámai legendában” – az „opera” megjelölés helyett így nevezte Berlioz saját alkotását –  a Jó és a Gonosz örök harca elevenedik meg. Berlioz kísérletet tett arra, hogy a szellemi magaslatok és földi vágyak közt vergődő Ember és a Sátán találkozásának, valóban ördögi szerződésének mélyen rejlő konfliktusával foglalkozzon. A hatalmas drámai erejű képek sora és a Berlioz minden partitúráját jellemző briliáns hangszerelés e művet a Faust-téma egyik legkiválóbb, színpadi szempontból mindenképpen legerőteljesebb feldolgozásává teszi, még ha az első zenei részleteket Goethe gúnyos nemtetszéssel fogadta is.

A mű keletkezéstörténeti érdekessége, hogy pl. Faust paraszttáncának refrénje egy kis pesti vendéglőben született, valamint, hogy a Rákóczi-induló a darab pesti sikerét követően került bele a műbe.

A Budafoki Dohnányi Zenekar és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös szervezésében színpadra állított zenemű szcenikus formában elevenedik meg, ahol a dramaturgiából adódó mozgalmas jelenetek (szilfek tánca, lidércek tánca, parasztok tánca stb.) tánckar közreműködésével kapnak további lendületet.

A felvétel 2010. március 29-én készült a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A többkórusos, hatalmas apparátussal megjelenített, opera-jellegű produkció Goethe irodalomtörténeti jelentőségű művét, a Faustot állítja színpadra Lukáts Andor rendezésében, Hollerung Gábor vezényletével.

ONLINE KÖZVETÍTÉS! A MEGÉRTHETŐ ZENE: ROSSINI: STABAT MATER

Közvetlen link a videó megtekintéséhez: https://www.youtube.com/watch?v=OvUEmFv0_bE

A BDZ márkanévvé vált, “A MEGÉRTHETŐ ZENE” című sorozatának megfelelően a most elérhető koncertünk első felében is zenei, történelmi, humoros, érdekes és izgalmas magyarázatokkal, a Hollerung Gábor-féle “megvilágosító” előadással találkoznak nézőink, zenei idézetekkel, részletekkel tarkítva azt.
A koncert második felében pedig felcsendül a teljes mű, megszakítás nélkül.

A Stabat Mater az egyik legtöbbször megzenésített téma a zeneirodalomban. A Jacopone da Todi versére írt szövegek olyan zeneszerzőket ihlettek meg, mint Pergolesi, Palestrina, Scarlatti, Vivaldi, vagy a későbbiekben Dvorák, Verdi, a magyar zeneirodalomban pedig Karai József vagy Csemiczky Miklós.

Zenekarunk most egy igazán teátrális, Verdi: Requiemjére emlékeztető feldolgozást tár a BDZ-hallgatók elé, Rossini tollából. Előadásunk – a szerző elképzelésének megfelelően – tele van színpadias, operai gesztusokkal, operaáriákkal, köszönhetően a remek szólistáknak is.

Az online követítés a BDZ facebook oldalán és youtube csatornáján is elérhető.

 

ONLINE KÖZVETÍTÉS! LAJKÓ FÉLIX: SZERENÁD SZIMFONIK

Lajkó Félix stílusa besorolhatatlan. Mindig is egy volt a lélekre különleges érzékenységgel ható zenészek közül, közvetítőként használva hangszereit önmaga és a külvilág között. Mindegy, mihez nyúl, kivel lép színpadra: a végeredmény mindig kristálytiszta, valamilyen mély forrásból táplálkozó, ösztönös, zsigeri lélek-zene vegyület. A hegedűs zenei világa önálló műfajt teremt, amelyet különleges érzékenységgel és érzékkel vegyít bármilyen, hozzá hasonlóan igényes zenei stílussal.

A Szerenád szimfonik koncerten a Budafoki Dohnányi Zenekar segítette Félixet  a szárnyalásban, zenélésben.

A koncertet március 27-én megtekinthetik a MÜPA weboldalán, facebook oldalán  vagy youtube csatornáján.

ELMARAD! BUDAFOKI 7 – Beischer-Matyó / Wagner / Schumann

Az „Ünnep” című szimfonikus költemény filozofikus és bensőséges mű, és mint a szimfonikus költemények általában, ez is programzene. A mű hangvétele nem külső ünneplésre, nem világi vagy egyházi ünnepre utal, még kevésbé a felvonulások vagy fesztiválok embertömegeire. Ez az ünnep belső ünneplés, a téli tengernyugvásé. Ovidius meséli el Alküoné történetét, aki Kéüx király felesége volt, és tengerbe vetette magát, mikor férje nem tért vissza egy alkalommal a tengerről. Ekkor Zeusz szánalomból jégmadárrá változtatta őket. A jégmadár a téli napforduló környékén költ, amikor Alküoné apja, Aiolosz, a szélisten, hét napra megállítja a szeleket, hogy a jégmadár pár nyugodtan költhessen. Ez az időszak a mélységes csönd, a tökéletes nyugalom szimbóluma. A mitikus történet közvetlen, programszerű ábrázolása helyett a szerző –  e megnyugvás „alküonikus hangját” (ahogy Nietzsche írja az Ecce homoban) – fejezte ki hangokban, ezt a különleges, semmihez sem fogható, ünnepi érzést.

A Wotan búcsúja és tűzvarázs igazi operasláger, nemcsak a Wagner-rajongók, de az operabarátok sokkal népesebb táborában is. Wagner Walkűr című operájának zárójelenetében Wotan búcsúzik lányától, Brünhildétől, aki szembeszállt apjával, és ezért büntetést érdemel. Apja álmot bocsát lányára, akit lángtenger őriz majd. Segítségül hívja a Tűzistent, Logét, aki lángokat szít. Ez a pazar jelenet a tűz ábrázolásának egyik mintapéldája a zenetörténetben, mely még a filmzeneszerzőket is megihlette a XXI. században.

Schumann négy szimfóniájának számozása nem a keletkezés, hanem a nyomtatott megjelenés sorrendjét tükrözi; a 3., “Rajnai” szimfónia valójában a zeneszerző utolsó alkotása ebben a műfajban. A megelőző években súlyos érzelmi és művészi válságon átesett, 40 éves komponista életpályájának pozitív időszakában keletkezett, röviddel azután, hogy 1850 szeptemberében elfoglalta a düsseldorfi városi zeneigazgatói posztot. A mű a klasszikus szimfónia-modellel szemben nem négy, hanem öt tételes; a harmadik helyen álló lassú és a finale közé Schumann még egy tételt illesztett be, melyet valószínűleg a kölni dóm épülete ihletett. (Az esz-mollban megkomponált, ünnepélyes karakterű tétel korálszerű dallamát megszólaltató harsonák itt szerepelnek a műben először.) Bár a zeneszerző elzárkózott a korábban „a rajnai élet egy darabjának” nevezett szimfónia esetleges programjának leírásától, a műre így is ráragadt a „Rajnai” jelző, s a lelkesülten szárnyaló, ragyogó nyitó tételt hallva nem nehéz valamilyen természeti képre asszociálnunk. A „Scherzo” feliratú, mérsékelt tempójú 2. tétel valójában semmiben nem hasonlít a szokásos szimfónia-scherzókra; a háromtagú és a variációs forma elemei keverednek benne. A gyengéden lírai 3. tételt, majd az esz-mollban megkomponált, archaizáló stílusú 4. tételt követő, könnyed, táncos finale a nyitótétel élénk tempóját és felhőtlenül boldog, derűs hangvételét hozza vissza.

FREE ONLINE CONCERT -PÄRT / MOZART / SOSZTAKOVICS / KAIV

Arvo Pärt Estonian composer wrote Fratres (Brothers) in 1977. The three-part work was originally written without a definite orchestration, that is, there were no precise instructions for the musical instruments and so any could be used to perform it. This approach was common in Mediaeval and Renaissance music, too, historical periods that Pärt had studied in depth before he came up with the so-called tintinnabuli style that later became his hallmark. This composition style originates from the tonal traditions of Western music and is based on the potential of triads. The term tintinnabuli itself recalls the chiming of the bells full of overtones, and this world of sounds and composition technique is what makes Pärt’s music both static and constantly overflowing in a unique way. Later he published this work in several variations for orchestration. Tonight the version written for strings and percussions will be performed, which was composed in 1983. According to the composer, with its variation series alternating between restless movement and meditational peace, partitioned by percussion effects, Fratres illustrates the way “the instant and eternity are struggling within us”.

Pärt’s piece was chosen by tonight’s Estonian conductor Lilyan Kaiv, a participant at the 2019 Dohnányi Academy Masterclass for Conductors. With her outstanding performance she wowed both the orchestra and the Class Leader, Gábor Hollerung. Please give her a warm welcome.

Mozart wrote Sinfonia Concertante in E flat major originally for flute, oboe, horn and bassoon, dedicating it to four virtuoso friends of his, in 1778 in Paris. He had got to know these artists back in Mannheim and planned for his new piece to be performed by them at one of the events of the Paris Concerts Spirituels. The première, however, never took place and the manuscript was somehow also gone missing. Even though a few months later in a letter of his Mozart expressed his intention of putting down the composition again, he never got around to actually do it. We still have no idea who it was to write down the version known today – for oboe, clarinet, horn and bassoon. Tonight four excellent musicians of our orchestra will step on stage in the soloist roles.

At the end of the year 1944, Shostakovich was already planning to write his Ninth Symphony, also to complete the cycle begun by the Seventh and Eighth Symphonies. In his early plans there would be a monumental performing body, just like that of Beethoven’s Ninth Symphony. In the end, putting his first attempts aside, he wrote the Ninth Symphony between 5 and 30 August 1945 – the première of which took place on 3 November of the same year in Leningrad ending in what was perhaps one of the biggest scandals in Soviet musical life.  Instead of the monumental choral symphony everyone was expecting, the performed piece could best be called a “sinfonietta” that sounded like a single, great scherzo all in all. So instead of evoking Beethoven’s heroic pathos, it seemed as if the composer had rather opted for the jokingly straight forward simplicity of Haydn as the example to follow: the simple theme, the light orchestration requiring a relatively small apparatus, the quaint repetition of the exposition were all more suggestive of an intention of parodying. Another reason for this work failing to become the climax of the three “War Symphonies” is that the complete duration of its five movements was shorter than even just the opening movements of the Seventh or Eighth Symphonies. The reservations of the Soviet critics, however, have been disproved by time and performing artists alike: as the memory of the war started fading, significantly more conductors chose to put the Ninth Symphony on their programme instead of the heavily pragmatic Seventh and Eighth.

CANCELLED! FREE ONLINE CONCERT -HAYDN / STRAUSS / BEETHOVEN / VASHEGYI

Haydn is considered the first great master of Viennese Classicism as well as the father of the symphony. He is the first composer to insert a minuet in between the movements of the symphony thereby establishing the classical four-movement structure of the genre (allegro – slow movement – minuet – rondo like allegro). In his monumental life work the official count of symphonies is 104, with several of them written in G major – of which Op. 88 will be performed to our kind audience tonight.  After having written the six Parisian symphonies, Haydn completed this piece in 1787, dedicating it to the orchestra of Eszterháza. Symphony No. 88 is one of Haydn’s most well-known, however, as opposed to many other popular symphonies, it doesn’t have a descriptive byname similar to that of the “Drum Roll” or “Farewell” symphonies.

The four-movement work starts by an Allegro prepared by a short Adagio, then continues by the slow Largo movement with a lyrical tone, followed by a minuet movement with an Allegretto tempo marking an dsuggestive of a stomp dance, and finally, a finale written in a sonata-rondo format closes the symphony.

Our concert starts by Four Last Songs by Strauss. The title of the cycle was not given by the composer. Also, it isn’t quite certain that the ageing artist actually wished to incorporate his songs written at 84 years-old into a cycle. Somewhat regaining his strength after many bitter disappointments, the old master found delight in composing one song after the other. The first to be completed was “In Abendrot” (At Sunset), based on the poem by Joseph von Eichendorff, then came “Frühling” (Spring) and “Beim Schlafengehen” (When Falling Asleep), inspired by Nobel Prize laureate Hermann Hesse’s poetry, and the last score to be finished by the author was that of “September”. Eventually, in the performing practice the order has been changed: the reason for the reordering being the poetic question at the close of “In Abendrot” after which any kind of continuation would feel quite awkward. The only party worthy of replying to the words of the singer is the orchestra, in brief, from afar, from high above, meekly and in a calming manner. The theme of death is present in the other three parts as well, albeit the words of the other three poems do not carry it. Even the image of spring makes old Strauss think of passing away. For the composer who has lived through so much, the idea of death does not evoke the last judgement or suffering to be followed by glory as a dramatic contrast. He has already distanced himself from these romantic ideas. Yet, the music of death ushering in peace and release is romantic through and through. Strauss still speaks the musical vernacular of his young age, only without any extremes or pretentiousness; with the wisdom of old age. The music of the last four songs is of pastel shades, often in high registers, floating subtly.

In the second half of the concert we can hear the young Mihály Berecz as the soloist of Beethoven’s piano concerto in G major. Berecz made his debut in 2013 at the age of 16 by playing the solo part in Ravel’s Piano Concerto in G major in Béla Bartók National Concert Hall, conducted by Zoltán Kocsis. Mihály Berecz has been playing as guest pianist in many prestigious institutions, among which his German debut in the Berlin Konzerthaus (2013) playing Hungarian Fantasy by Liszt and his other concert in Berlin, at the Philharmonie playing Beethoven’s Piano Concerto in C minor (2017) should be mentioned. In 2018 he won first prize at the 2nd Manhattan International Music Competition and in the same year he won the Harriet Cohen Award of the London Royal Academy of Music.

 

BUDAFOKI/5 -HINDEMITH / MESKÓ / MENDELSSOHN / MANCUSI

Paul Hindemith is a German composer, violinist and viola player. His masterpiece Mathis the Painter is a symphony based on an opera of the same title and was premièred in 1934 with great success. The symphony has since proved a great hit all around the world and is considered one of the classics of its genre. Three of its movements evoke the images of the Isenheim Altar in a deep and powerful artistic articulation, with compact and convincing expression, fruit of a composer’s technique ranging from mediaeval soundscape to that of atonality. The title of the first movement (picture) is: Concert of the Angels. The title refers to an old folk song starting “Es sungen drei Engel ein süssen Gesang” (Three angels once sang a sweet song – the tr.), the melody of which is used as cantus firmus in the music of the movement. This movement was also the overture of the opera, by the way. The slow second movement is entitled Entombment, recalling the sixth scene of the opera through its funeral music conveying a deep touch of awe. The longest and most remarkable part of the symphony is the third, closing movement elaborating an instant of the finale of the opera: The Temptation of Saint Anthony. It is no secret that the figure of Saint Anthony and Matthias Grünewald became one in the composer’s fantasy: the vision of the saint’s trials gains a very concrete form and clear meaning through the depiction of the dramatic struggles of the artist.  The saint’s victory over the powers of hell and the moral triumph of the artist who has managed to get back to himself gain expression through the sounds of the Gregorian praise (Lauda Sion Salvatorem) and Alleluia at the end of the movement.

Our concert will be continued by Ilona Dobszay-Meskó’s work entitled Concerto per Flauto. This is what the composer writes about it: “My flute concerto was written for Zsuzsa Vámosi-Nagy’s diploma concert, at the same time with my cantatas based on the poems entitled Nárcisz és Psyché (Narcissus and Psyché – the tr.) by Sándor Weöres. Movements 2 and 3 of the concerto borrow the musical materials of movements 12 and 8 of the cantata and bring them to fulfilment in virtuosic instrumental music. Just as in Baroque concertos, the solo flute is almost equal to the parts of the small orchestra. Playing the solo requires the highest degree of professional competence and an equal measure of virtuosity and sensitiveness on behalf of the soloist.” The excellent flautist of our orchestra, Berta Bánki shall be the one to present all of the above to the audience.

Mendelssohn was twenty years old when he first visited Scotland and felt very engaged by the untamed beauty of the wilderness and the twists-and-turns of the historical events associated to them. Although he had the first sketches instantly made in his head, good ten years passed before he completed the symphony which is a masterful blend of the composer’s characteristic musical expression and the inspiration he gained from the landscape.

ELMARAD! BUDAFOKI/4 – ÚJÉVI KONCERT 2021

A 2021. január 15-ére meghirdetett, klauzál házas újévi koncertünket nem tudjuk megtartani, viszont szeretettel hívjuk kedves közönségünket a képernyők elé: A BDZ 2021-es ÚJÉVI KONCERTJE a Müpában most sem marad el! A jelenleg érvényben lévő járványügyi szabályozások értelmében közönséget ugyan nem fogadhatunk a koncertteremben, de mi magunk ott leszünk, a Müpa Home Live közvetítésnek köszönhetően pedig önöket is meg tudjuk hívni az online nézők számára ingyenes új év köszöntésre, az eredetileg meghirdetett időpontban, 2021. január 9-én, 19.30 órakor.

BUDAFOKI/3 – BACH // CSAJKOVSZKIJ // BALOG // BERÁN

A Budafoki Hangversenyesték című bérletsorozatunk koncertje NEM MARAD EL!

A hangversenyt közönség nélkül rögzítjük, közönségünk pedig a meghirdetett időpontban virtuális koncerttermünk vendégeként online élvezheti az estet. A már bérlettel és jeggyel rendelkező koncertlátogatóink számára pedig ingyenesen megtekinthetővé tesszük a koncertfelvételt – erről e-mailben küldünk tájékoztatást. Kérjük, figyeljék online postafiókjukat!

TOVÁBB A VIRTUÁLIS KONCERTTEREMBE

———————————————————————————————————————————————————————————————————-

A ma elhangzó D-dúr szvit (BWV 1069) autográf kézirata nem maradt fenn, a legkorábbi fennmaradt forrás egy 1731-es szólamanyag. A D-dúr szvitet  (létezik egy másik is 1068-as számmal a Bach életműben) fényesebb zenekarra írta Bach, és jól elkülönül benne három hangszeres kórus, a trombiták az üstdobbal, a három oboa a fagottal, illetve a vonóskar.A mű egy francia nyitánnyal indul, melyet francia eredetű hagyományos tánctételek követnek. A bourrée és a gavotte eredetileg francia parasztánc volt, gyorsabb tempóval, örömteli karakterrel, s később vált stilizált műzenévé. Ezt követi a leghíresebb francia udvari tánc, a menüett, amely kezdetben szintén élénk tánc volt, lelassulásának azonban konkrét oka volt: az öregedő XIV. Lajos elrendelte, hogy játsszák a menüetteket lassabban, mivel számára túl megerőltető volt a gyors tánc. A szvit a réjouissance (jelentése: vidám szórakozás) tétellel zárul, melynek karaktere pergő tűzijáték, ahol ismét trombiták, oboák, üstdob, vonósok és continuo szerepelnek.

Bach A-dúr zongoraversenye – mely eredetileg csembalóra és vonószenekarra íródott – a szerző billentyűs versenyművei közül a negyedik. Keletkezését homály fedi, a zenetörténészek szerint a legvalószínűbb, hogy egy elveszett, másik hangszerre írt versenymű későbbi átdolgozása. Mai hangversenyünkön a szólót a többszörös nemzetközi díjjal kitüntetett Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Balog József szólaltatja meg.

„Rettenetesen szeretem ezt a szerenádot…” írta a komponista nem sokkal a mű elkészülte után a kiadójának, s a közönség azonnal csatlakozott hozzá: már a nagy sikerű december 21-i, moszkvai bemutatón felismerte, hogy remekművet hall, s a Vonósszerenád azóta is Csajkovszkij egyik legnépszerűbb darabja. A mű a klasszikus, négytételes szimfóniák és vonósnégyesek formáját követi, a „scherzo” funkciójú keringővel a második helyen. A zeneszerző mindegyik tételnek külön címet adott. Az első tétel címe: „Darab szonatina-formában”. A fényes, tömör vonóshangzással megszólaló lassú bevezetés különös hangsúlyt kap a műben: visszatér a nyitótétel, illetve a finale végén is, mintegy keretbe foglalva a teljes kompozíciót. A lehelet könnyű, „tündértánc”-szerű melléktéma Csajkovszkij balettzenéinek rokona. Az artikuláció finomságaival ellenállhatatlanul táncossá tett, tüneményes „Walzer” tételt már az ősbemutatón meg kellett ismételni, s azóta is szinte önálló életet él. Az egyetlen, romantikusan szárnyaló témát feldolgozó harmadik tétel („Élégie”) új színt hoz a műbe: bevezetése mintha egy négysoros orosz népdalt idézne. A „Finale (tema russo)” címmel maga a szerző is hirdeti, hogy a finale alapanyaga immár valódi orosz népdal – nem is egy, hanem kettő: az egyik a lassú bevezetés, a másik a gyors szonáta tétel főtémája. Ugyanakkor a gyors tételbe való átvezetés szellemessége, s a főtéma kontratánc-karaktere egy bécsi klasszikus szerző, Joseph Haydn nevét juttatja eszünkbe.

BUDAFOKI/2 – LISZT/DRAGONY/BRAHMS/WERNER

A Les Préludes Liszt egyik leggyakrabban előadott szimfonikus költeménye. A kompozíció genezise egészen 1844-ig vezethető vissza. Az első hallásra furcsának tűnő címet (Előjátékok) Alphonse de Lamartine (1790-1869) Költői elmélkedések című munkája ihlette. A darab költői programját a vers alapján így határozta meg Liszt: “Mi más az életünk, mint előjátékok sorozata ahhoz az ismeretlen énekhez, amelynek első hangját a halál csendíti meg?” Ma már tudjuk, hogy ezt a programot Liszt az utolsó pillanatban, a mű elkészülte után illesztette a zenekari darabhoz, ezzel azt a látszatot keltette, mintha a Lamartine-szöveg inspirálta volna

Dragony Tímea szimfonikus költeménye 2017-ben született. A Crann Bethadh, a kelta mitológiában az Élet fája. A kelták szentként tisztelték a fákat, mivel ők adtak élelmet, védelmet és energiát az embereknek. Az Életfa az élet bőségét jelképezi, melyben minden nap részesülhetünk. Ágaival felér a földön túli világba, gyökereivel a föld mélyére hatol. Erőt ad ahhoz, hogy harcolni tudjunk a céljainkért. Az Életfa híd, amely összeköti a múltat és a jövőt, az eget és földet. A műről így vall a szerző: „A fa három világát és annak sokféle hangulatát hallhatjuk. A fa felső része az égi világ, földön túli világ (mennyország), középső része a földi létet mutatja be, az emberek harcait maguk között és az istenekkel. A fa alsó világa a tenger világa, a purgatórium és a végső győzelmek tere. Az emberek egy ősi “rítussal” köszönik meg az isteni védelmet, a teremtő esőt és a sugárzó napot. Az élet és a szent fa dicsőítésében teljesedik ki a kompozíció. A zene, az Élet fájának zenéje így mutatja be, teszi hallhatóvá számunkra az élet összetettségét, sokszínűségét!”

 A mélységesen zárkózott Brahms nem szívesen engedett bepillantást alkotói műhelyébe, s saját munkáiról alig hagyott nyomokat maga után. A IV. szimfóniáját 1884 és 1885 nyarán komponálta. A meiningeni bemutatón a mű ugyan sikert aratott, semmiképp sem sorolhatjuk a zeneszerző legkönnyebben befogadható kompozíciói közé. A Brahmsszal amúgy is feszült viszonyban lévő Hugo Wolf kritikájában maró iróniával egyenesen úgy fogalmazott, hogy „akárcsak a Jóisten, Brahms úr is érti a módját, hogy a semmiből csináljon valamit”, s ennyiben „az ötlet nélküli komponálás művészete egyértelműen Brahmsban találta meg méltó képviselőjét.” Manapság számos elemző úgy sejti, az értetlenség részben egyfajta „titkos program” számlájára is írható, amelyet a zeneszerző senkivel sem osztott meg. Erre példa a finálén végigvonuló híres basszusmenet, mely Bach 150. kantátájának záró kórustételéből származik, ahol a „Napjaimnak a szenvedésben / Isten mégis örömben vet véget” sorokhoz kapcsolódik. Felix Weingartner tehát alighanem jó nyomon járt, amikor Brahms utolsó szimfóniájának zárótételében a Beethoven Kilencedikjét lekerekítő finálé egyfajta ellenpárját vélte felismerni: míg utóbbiban az Öröm mámora ragadja magával a hallgatót, Brahms zenéje bizonyos értelemben „a pusztulás valóságos orgiáját” tárja elénk.