A Budafoki Hangversenyesték című bérletsorozatunk koncertje NEM MARAD EL!
A hangversenyt közönség nélkül rögzítjük, közönségünk pedig a meghirdetett időpontban virtuális koncerttermünk vendégeként online élvezheti az estet. A már bérlettel és jeggyel rendelkező koncertlátogatóink számára pedig ingyenesen megtekinthetővé tesszük a koncertfelvételt – erről e-mailben küldünk tájékoztatást. Kérjük, figyeljék online postafiókjukat!
———————————————————————————————————————————————————————————————————-
A ma elhangzó D-dúr szvit (BWV 1069) autográf kézirata nem maradt fenn, a legkorábbi fennmaradt forrás egy 1731-es szólamanyag. A D-dúr szvitet (létezik egy másik is 1068-as számmal a Bach életműben) fényesebb zenekarra írta Bach, és jól elkülönül benne három hangszeres kórus, a trombiták az üstdobbal, a három oboa a fagottal, illetve a vonóskar.A mű egy francia nyitánnyal indul, melyet francia eredetű hagyományos tánctételek követnek. A bourrée és a gavotte eredetileg francia parasztánc volt, gyorsabb tempóval, örömteli karakterrel, s később vált stilizált műzenévé. Ezt követi a leghíresebb francia udvari tánc, a menüett, amely kezdetben szintén élénk tánc volt, lelassulásának azonban konkrét oka volt: az öregedő XIV. Lajos elrendelte, hogy játsszák a menüetteket lassabban, mivel számára túl megerőltető volt a gyors tánc. A szvit a réjouissance (jelentése: vidám szórakozás) tétellel zárul, melynek karaktere pergő tűzijáték, ahol ismét trombiták, oboák, üstdob, vonósok és continuo szerepelnek.
Bach A-dúr zongoraversenye – mely eredetileg csembalóra és vonószenekarra íródott – a szerző billentyűs versenyművei közül a negyedik. Keletkezését homály fedi, a zenetörténészek szerint a legvalószínűbb, hogy egy elveszett, másik hangszerre írt versenymű későbbi átdolgozása. Mai hangversenyünkön a szólót a többszörös nemzetközi díjjal kitüntetett Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Balog József szólaltatja meg.
„Rettenetesen szeretem ezt a szerenádot…” írta a komponista nem sokkal a mű elkészülte után a kiadójának, s a közönség azonnal csatlakozott hozzá: már a nagy sikerű december 21-i, moszkvai bemutatón felismerte, hogy remekművet hall, s a Vonósszerenád azóta is Csajkovszkij egyik legnépszerűbb darabja. A mű a klasszikus, négytételes szimfóniák és vonósnégyesek formáját követi, a „scherzo” funkciójú keringővel a második helyen. A zeneszerző mindegyik tételnek külön címet adott. Az első tétel címe: „Darab szonatina-formában”. A fényes, tömör vonóshangzással megszólaló lassú bevezetés különös hangsúlyt kap a műben: visszatér a nyitótétel, illetve a finale végén is, mintegy keretbe foglalva a teljes kompozíciót. A lehelet könnyű, „tündértánc”-szerű melléktéma Csajkovszkij balettzenéinek rokona. Az artikuláció finomságaival ellenállhatatlanul táncossá tett, tüneményes „Walzer” tételt már az ősbemutatón meg kellett ismételni, s azóta is szinte önálló életet él. Az egyetlen, romantikusan szárnyaló témát feldolgozó harmadik tétel („Élégie”) új színt hoz a műbe: bevezetése mintha egy négysoros orosz népdalt idézne. A „Finale (tema russo)” címmel maga a szerző is hirdeti, hogy a finale alapanyaga immár valódi orosz népdal – nem is egy, hanem kettő: az egyik a lassú bevezetés, a másik a gyors szonáta tétel főtémája. Ugyanakkor a gyors tételbe való átvezetés szellemessége, s a főtéma kontratánc-karaktere egy bécsi klasszikus szerző, Joseph Haydn nevét juttatja eszünkbe.
