Székely Mihály kétségkívül a XX. századi magyar opera legnagyobb alakja, egy évszázados hangfenomén. Leghíresebb szerepe nem véletlenül Mozart Varázsfuvolájának Sarastro-ja. Hangversenyünk opera-keresztmetszetében bemutatjuk a daljáték főbb szereplőit, valamint hallgatóink bepillantást nyerhetnek a zenemű szabadkőművességihlette, titokzatos világába.
Lajkó Félix mindig is egy volt a lélekre különleges érzékenységgel ható zenészek közül, közvetítőként használva hangszereit önmaga és a külvilág között. Mindegy, mihez nyúl, kikkel lép színpadra: a végeredmény mindig kristálytiszta, valamilyen ismeretlenül mély forrásból táplálkozó, ösztönös, zsigeri lélek-zene egyveleg. A hegedűs zenei világa önálló műfajt teremt, amelyet különleges érzékenységgel és érzékkel vegyít gyakorlatilag bármilyen, hozzá hasonlóan igényes zenei együttállással. Mindezt kritikusai írták róla, neki pedig nem marad más hátra, mint hogy negyvenedik születésnapja apropóján megrendezett, Lajkó Félix-maraton című, határon innen és túl megtartott koncertjei megkoronázásaként, a Müpában két nap alatt három koncerten bemutassa, lezárja vagy újrakezdje mindazon zenei gondolatokat, melyek az eddigiek során éltették. Teszi ezt olyan kiválóságok közreműködésével, akik társai, partnerei voltak/lesznek pályafutásának.
Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművészt igazán nem kell már bemutatni senkinek. A mosolygószemű muzsikus visszatérő vendége a Dohnányi Zenekar hangversenyeinek, februárban a Zeneakadémián örvendezteti meg a közönséget két zongoraverseny alkalmával.
Mozart KV 466-os d-moll zongoraversenye 1785- ben, számos vidám, szórakoztató hangvételű dúr zongoraverseny után született, szinte megrettentve ezzel a végzet-atmoszférával a hallgatóságot és a kortársakat. Nem lehet azon csodálkozni, hogy Beethovennek pont ez tetszett, saját kadenciáival játszotta is nyilvánosság előtt. Az egyesek szerint Sztálin kedvenc zeneműve a maga d-moll hangnemével a végzet terhét hordozza valamennyi tételében, csak úgy, mint a Don Giovanni vagy éppen a Requiem. A középső lassú rész a szerző egyik legpoétikusabb románc-zenéje, ám mielőtt a hallgató túlságosan belerévedne a mélabús ábrándozásba, a tétel közepén vad látomással ijesztenek rajta egyet. A befejező tétel szintén komor alaphangulatú, de a végén a jó (hallgató) elnyeri méltó jutalmát és dúrba fordult vidám érzésekkel mehet a szünetre.
A koncert második felében ugyancsak zongoraversenyt hallhatunk, ezúttal Brahms tollából. Ez a mű a szerző első zenekarra szánt kompozíciója és sajnálatos módon nem hozott számára sikert. Először. Másodszor sem. A hanoveri premiert a közönség hidegen fogadta. Az öt nappal később sorra kerülő lipcsei előadáson ugyan akadt néhány bátortalan hallgató, akik tapsoltak, de a sziszegő közönség hamar jobb belátásra bírta őket. Azonban a tavasz meghozta számára a várva várt fogadtatást, a harmadik, márciusi előadás nagy tapsot és szép kritikát kapott. Ahogy a remélt siker, úgy a mű is nehézkesen született. Először két zongorás szonátának indult, majd négy tételes szimfóniává alakult a készítés folyamata során, mire a végén elnyerte a végső, három tételes zongoraverseny-formát, melynek első tétele barátja és mentora Robert Schumann öngyilkossági kísérlete után születik. A hangneme, mint a szünet előtti Mozart kompozíciónak is, komor és baljós d-moll.
A PROFÁN
A szerelem arcait társművészetekkel bemutató, a Művészetek Palotájával közös sorozatának második estjén Jacques Offenbach örökzöld és sodró lendületű, szinte fütyülhetően fülbemászó dallamokban gazdag, 1858-ban bemutatott, szatirikus Orfeusz-operettjét láthatjuk-hallhatjuk félig szcenírozott előadásban, Káel Csaba izgalmasnak ígérkező rendezésében. A darab máig ható aktualitással tart görbe tükröt elénk: a műben először találkozunk a mai értelemben vett nyilvánosság, a közvélemény egyre inkább mindent meghatározó szerepével; a mű emellett magával ragadó bájjal és humorral ábrázolja a közhelyek, a deklarált közerkölcs és a bennünk lévő immoralitás ellentmondásait
1865-ben, 150 évvel ezelőtt adta első koncertjét az Erkel Ferenc által alapított Filharmóniai Társaság a Vigadóban. Az est akkori karmestere maga a mester volt, aki Beethoven IX. szimfóniáját is vezényelte akkor.
A magyar zene „nagy öregje”, Erkel Ferenc a Nemzeti Színház ötvenedik születésnapjára írta Ünnepi nyitányát 1887-ben. Annak a Nemzeti Színháznak, melynek operatársulatát 36 éven át vezette és amihez valamennyi nagy sikere és kudarca kapcsolódott. A műben, melyet az „Erkel-műhely” alkotásának vélnek, megfigyelhetők a Himnusz és a Szózat hangjai, de helyet kaptak egy sajnálatos sikertelenséget megélt vígopera, a Sarolt dallamai is. Az „Erkel-műhely” Erkel Ferenc és két fia Gyula és Sándor közös munkáját jelentette, melyben az idős édesapa a vázlatot, az énekszólamokat és a basszust adta a művekhez és a két gyermek kitöltötte harmóniákkal. Számos partitúrában megtaláljuk mindhármójuk kézírását, az Ünnepi nyitány kottáját szinte kizárólag Gyula írta.
Beethoven XI. szimfóniája vitathatatlanul a legnagyszerűbb szimfónia, amit valaha komponáltak. Összegzése eddigi munkáinak, az emberi faj mesterien megalkotott zenei megünneplése, és egy nagy mű, melyet ha meghall az ember, jobb érzései lesznek az életével kapcsolatban. Beethoven azonban sosem hallhatta ezt a művet, mert ekkorra már majdnem teljesen süket volt. Kolosszális művének
bemutatóján, melyet ő maga vezényelt, észre sem vette azt az elragadtatott fogadtatást, melyet a szimfónia kapott. Az egyik zenész hívta fel figyelmét az ünneplő közönségre – és még csak a második tétel végénél jártak.
A IX. szimfónia főleg Friedrich Schiller versétől, az Örömódától híres. Ez a vers elvarázsolta Beethovent.
„Kegyelem a végső bírától! A halottak élni fognak! Testvérek, gyűljünk össze és igyunk, a bűnösök bocsánatot nyernek és a kárhozat nem lesz többé!”
Diadalmas szavak ezek, melyek tökéletesen illenek Beethoven halhatatlan zenéjének erejéhez.
Ludwig van Beethoven alakját kortársai és főleg az utókor a romantikus művész megtestesítőjének, korszakalkotó zseninek látta, aki megváltoztatta a zeneszerzőkről és az előadó-művészekről alkotott általános elképzelést. Ezt csak erősíti az a történet, amely a IX. szimfónia, pontosabban az Örömóda dallamának születéséről szól. Ha minden igaz, Beethoven a szimfónia bemutatója előtt harminc évvel már foglalkozott Friedrich Schiller költeményének megzenésítésével, magának a dallamnak a csírája is majdnem ugyanekkor megjelenik, és visszatér a következő években, a komponista más műveiben. A születés nehéz folyamatát Beethoven szinte művébe is belekomponálta: az utolsó tételben magunk is végigkövethetjük a dallam világra jöttét. A koncerten Hollerung Gábor ezt a csodálatos folyamatot, a hatalmas mű megformálásának kínokkal teli útját mutatja be, és egy moderátori közreműködésével megkísérli fellebbenteni a fátylat a legendás dallam titkairól.
Egy Adolf Böttger nevű költő egyik verssora volt az ihletője Robert Schumann I. szimfóniájának: „Im Tale geht der Frühling auf ” – a völgyben éled a tavasz. A négy nap alatt felvázolt mű első tételében valóban az ébredező föld hangjait érezhetjük. Egy vidám, felfelé törekvő dallamvilág jellemzi, ami nem csoda, hisz életének legboldogabb időszakát éli, boldog házasságban, jó egészségben él és végre hőn áhított zenekari műveket komponál. A második tétel a harsonások nagy kedvence lehet a pianissimo hangokkal. A fináléban a szintén négy nap alatt megalkotott romantikus Zongoradarab, a Kreisleriana utolsó témája csendül fel.
Pertis Jenő igazi muzsikus családból származó zeneszerző, édesapja Pertis Pál, korának elismert cigányprímása volt. A Budafoki Dohnányi Zenekar – korábban még Budafoki Ifjúsági Zenekarként – számos művének bemutatására vállalkozott és vitte sikerre azokat. Az Erkel-díjas muzsikus Ritornell – változatok zongorára és kamarazenekarra című művében a szerző idősebbik fia Pertis Attila működik közre zongorán. Attila feleségével Egri Mónikával együtt koncertezik Egri & Pertis Duó néven. Munkásságukért 2002-ben Liszt Ferenc-díjat kaptak.
Puccini 22 éves volt, amikor Messa di Gloria című művét komponálta, ez volt a vizsgadarabja a luccai Institutióban, ezután a milánói Konzervatóriumban folytatta tanulmányait. Ugyan a címe Messa di Gloria, de a mű hagyományos öt egységből áll, egy teljes misét alkotva. A szóló-részeket a szerző operáival ellentétben – melyekben a központi helyet a női szólamok foglalják el -, a mise szólóit kizárólag férfiak éneklik. 1880-ban adták elő először, majd a feledés homályába merült, hogy aztán 1952-ben 72 évnyi port lefújva róla ismét megszólalhasson a mű, melynek egyes részeit később viszonthallhatjuk operáiban is, a Tosca, a Manon és az Edgar című alkotásokban a Gloria, az Agnus Dei és a Kyrie dallamai bukkannak fel.
A zenekar névadója, Dohnányi Ernő Bartók és Kodály mellett a XX. századi magyar zeneszerzés egyik legkiemelkedőbb képviselője, mindemellett pedig világszerte ünnepelt, kivételes tehetségű előadóművész volt. Gyermekdal variációi talán a legjobban mutatják meg Dohnányi zeneszerzői és zeneművészi arcait, kivételes eleganciával, könnyedséggel, szellemességgel, zenei stílusparódiákkal. A zongoraszólam nehézsége a legnagyobb versenyművekével vetekszik, Dohnányi kivételes előadóművészi képességeit mutatja, hogy még nyolcvanas éveiben is játszi könnyedséggel tolmácsolta művét.
A mai estén felhangzó művek zeneszerzői között szimbolikus kapcsolat van. Mendelssohn az, aki Bach műveinek átdolgozásával, majd bemutatásával újra felfedezte Bachot az utókor és a hangversenyélet számára. Természetesen Bach azelőtt semv számított elfeledett szerzőnek, hiszen munkássága a későbbi korok komponistái számára alap és követendő példa volt.
A romantikus korszak érdeklődése Bach felé természetes volt, egyrészt felfedezte a zenéjében levő romantikus vonásokat, másrészt mindazt, ami a kor számára értelmezhetetlen és érthetetlen volt, igyekezett a saját igényei szerint feldolgozni. Mendelssohn ebben is úttörő volt, számos Bach-művet hangszerelt és gondolt újra, így például ő is írt kíséretet a d-moll chaconne-hoz. Ez a vonal a mai napig jelen van, sokan hangszerelik újra Bach műveit, az abban meglévő grandiozitást, monumentalitást és sokszínűséget a 20. századi zenekari apparátusra adaptálva. Stokowski sok művet értelmezett újra, a Bach művekkel azonban maradandót alkotott, nem csak új dimenziókat, hanem fantasztikus színgazdagságot és sok szempontból új értelmezést kölcsönzött ezeknek a zeneműveknek. A hangverseny előadásában ez is érvényre kerül: a Stokowski-féle monumentális feldolgozások után Mendelssohn műve lényegében korhű hangzással szólal meg, régizenei artikulációval és hangzásideállal.
Maga Mendelssohn a Lobgesangot szimfónia-kantátának nevezte, hiszen a kantáta kilenc tételét egy rövid, szimfonikus bevezetés előzi meg. A mű a Gutenberg-Biblia évfordulójára született, a kantáta rész szövegét a szerző zsoltárszövegekből válogatta
Bemutatkozik a fuvola, az oboa, a klarinét és a fagott.
