A legfőbb kép a mű levegője

Az érzések kifejezésére le kell kötni az érzékszerveket, ebben az egyik szereplő a látvány. Erről a világról, valamint a közös produkciónkban is alkalmazott technikáról beszélgetünk a tervezővel, Nagy Viktóriával. Mivel a művész előző életében delfin volt, hol máshol is találkozhattunk volna, mint a hangulatos Szent Lukács Gyógyfürdő patinás épületeit ölelő kertben? A platánfa alatt szó esett a festészetről, Csongor és Tündéről, a tanításról és utazásokról. 

Szöveg: Petró Margit

Kezdetben ódzkodtál a tanítástól…

Nagyon korán felkért a nyíregyházi kisképző, akkor végeztem az egyetemen, éppen az utolsó évben. Rám is fért volna anyagilag, hogy legyen egy fix munkám, de azt gondoltam: én meg a tanítás? Megköszöntem és nemet mondtam. Az élet úgy hozta, hogy jött egy újabb felkérés. Megint nemet mondtam. Háromszor, négyszer felkértek, s akkor azt gondoltam magamban, hogy nem olyan vészes, csak heti egy nap, Viki, vállald el! Elvállaltam. Készültem, izgultam, illusztráltam, jegyzeteket készítettem és amikor elkezdtem beszélni, az első három perc után láttam, hogy a tizen-huszon éves diákok szája tátva maradt. Csendben voltak, figyeltek. Abban a percben átfordult bennem az egész, élveztem, azóta is szeretek előadni, mesélni. Ennek most már tizenöt éve. Én nem keresem a tanári lehetőségeket, azok találnak meg engem. Valószínűleg életfeladatom, hogy át kell adnom a tudást. Egyetemi előkészítőt is tartok, idén is fölvették a tanítványaimat a kaposvári egyetemre.

Hogyan tudod összeegyeztetni a látványtervezői munkád a tanítással?

Sokszor nehéz megoldani, amikor a tanítási napok egybeesnek a főpróba-héttel vagy a ruhapróbával, de akkor viszem magammal a diákjaimat és nézik, ahogy dolgozom. Ebből is rengeteget tanulnak. Nagyon szeretik, ahogyan mesélek nekik mindenről, elismerés, hogy kitartóan járnak az óráimra. A Metropolitan Egyetemen angol nyelven tanítok, mivel külföldi osztályt viszek, a világ összes részéről vannak növendékeim. Nagyon jó belelátni, hogy mi van a huszonévesek fejében, a hazájukból mit hoztak magukkal, milyen világot képviselnek.

Milyen a viszonyod a zenével?

A zene az életem. Már ötévesen mondtam a szüleimnek: anya, apa, én zene nélkül nem tudok élni! Nem nagyon tudtak mit kezdeni ezzel az érett kijelentéssel. Születésnapomra, az egyik gyerekkori udvarlómtól kaptam egy VHS-kazettát, Mozart csodálatos zenéjével. Kifeküdtem az udvarunkon a fűbe, s ott hallgattam naphosszat, miközben bámultam az égboltot és le voltam nyűgözve. Így alakult, hogy beleszerettem a zenéjébe.  Szabolcsban, Kisvárdán nőttem fel, s akkoriban nem volt ott túl nagy színházi vagy kulturális élet. A komolyzenével való első találkozásom ez a VHS kazetta volt. Az egész művészeti pályámat Mozartnak köszönhetem. Akkor, ott a fűben, tizenévesen biztos lettem benne, hogy az én utam a művészet lesz. Azt gondoltam, hogy ha ilyen csodálatos dolgokat alkotnak a művészek, attól nincs is szebb a világon.

Persze rajzoltam, festettem már gyerekként is, az ember ráérez, hogy mi az ő útja. A Nyíregyházi Képzőművészeti Középiskolába jelentkeztem, ahová fel is vettek. Ott akkor indult először az országban díszlet- és jelmeztervezői szak Gyarmati Ágnes vezetésével. Csodálatos csillagzat alatti négy év volt az. Nagyon hálás vagyok Ági néninek és minden tanárnak, aki ott tanított, mert boldogság volt ott tanulni, igazi szárnybontogatás. Nagyon fontos, hogy a 14-18 év közötti fiataloknak milyen közegben zajlik az élete. Ebben az életkorban annyira képlékenyek, nyitottak és minden erősebb nyomot hagy. Csak dicshimnuszokban tudok beszélni a tanári karról.

Jött az egyenes út, ami nem is volt annyira egyenes. Természetes volt, hogy a képzőművészeti szakközépiskola után egyetemre jelentkezem, ám akkor éppen nem indult díszlet- és jelmeztervező szak. Már megfertőződtem addigra a színházzal, nem mentem másfelé, ezért előkészítőre iratkoztam be, ami megint csak egy kincs volt. Nagy Gábor volt a mesterem, aki azt mondta: ilyen tehetséges embernek kár díszlettervezőnek lennie, menjek festő szakra. Szót fogadtam. Harmadik legjobb pontszámmal vettek fel a festő szakra, ami nagy dolog volt, mert a demográfiai hullám csúcsán születtem. Volt egy csodálatos évem Nagy Gáborral, nagyon sokat köszönhetek neki. Viszont a színház iránti érdeklődésem csak nem akart elmúlni. Arra vágytam, hogy nagy tereket alkossak. Ez egyfajta bennem élő megalománia, ezért is imádom az operát, mert az hatalmas érzelmeket közvetít és látványtervezése monumentális térmegfogalmazást igényel. Hiányzott az alkotócsapat nyüzsgése, a közönség visszajelzése, a taps.

A festészetben ez nincs, az sokkal magányosabb műfaj. Nem kis küzdelemmel átjelentkeztem a díszlet- és jelmeztervező szakra, és még négy évet töltöttem ott. A festészet a mai napig is az életem része, bár ezt nem publikálom nagyon, mert az alkotói folyamat és a produktum egy érzékeny, intim világ számomra. A színház nyüzsgő, sokszínű és intrikus világa után ma is ott találok újra magamra. A festés olyan nekem, mint egy ima. Akkor nincs ott más, csak Isten, a vászon meg én. Tavaly, 2023-ban volt először olyan kiállításom, ahol festményekkel szerepeltem. Eddig nem éreztem, hogy meg kellene mutatni a műveimet a nagyközönségnek. A legnagyobb dicséretet Nagy Gábortól kaptam: Viki, folytasd! Mindig zenére festek, állandóan szól otthon, a témáimhoz mindig választok valamilyen zenét.

Hogyan hat egymásra és a te munkáidra a zene és a képzőművészet?

Nagyon érzelmes ember vagyok, a zene az érzéseim felszabadításában, az elmélyülésben is segít, meg az érzelmeim megélésében munka közben. Amikor prózára tervezni kérnek föl, akkor is keresek hozzá egy olyan zenét, ami szerintem passzol a hangulatához, és egészen addig abban a világban élek, amíg az eredmény meg nem születik. Olyan érzés ez, mintha folyamatosan, a normál alapállapotomhoz, a létállapothoz lenne szükség a zenére, mivel számomra a szavak kevesek az érzések kifejezéséhez. A zene talán még a képzőművészetnél is erősebben fejezi ki az érzelmek rezdüléseit. Mindenem a kép és zene. A zenére való festés régi történet. A mostani időszakomban is csodának tartom, hogy olyan lehetőségeket kapok, amelyekben a látványtervezői és festészeti munkásságomat ötvözhetem. Hiszen a festményeimet megmozgatom egy animációs stúdió segítségével, mozgó festményeket készítek zenére. Ez már Wagnerhez kötődik. A BDZ-előadásra is ilyen munkával készülök. Ezt először tavaly, az MVM Zenergia Gálakoncertjén alkalmaztam. Ez egy új technika, örömömre a közönség és a sajtó is pozitívan reagált. Képes vagyok napokig korrigálni egy foltot, amíg nem vagyok elégedett a tónussal. A mostani technikámat leírhatnánk tulajdonképpen úgy, hogy a festészet megmozdítása zenére.

Imádok műfajokat keverni. A Csongor és Tündét is kivittem a színház falai közül. A végeredmény a film, a festészet és a zene műfajaiból született meg, olyan, mint egy animációs film.

Nem elég a zene vagy a látvány magában? Miért együtt kellenek?

Nagyon elmélyülök egy-egy műben, amikor a látvány megszületik. Együtt szoktam élni a zeneszerző vagy az író szellemével. Most Wagnerrel élek együtt, jelentem, bent lakik a műtermemben. Annyira elmélyülök, hogy átérzem, mit éreztek, amikor komponáltak, milyen gondolataik voltak. Tehát sokkal több a látvány annál, mint hogy helyszínt vagy hangulatot jelöljön. Egy életképet, a műből áradó filozófiát teszek le a képzőművészet nyelvén a zene rezdülései mellé. Az adott műre fókuszálva eszembe jut, hogy tényleg él az alkotó szelleme, létezik halhatatlanság.

„Akinek megadatott a képesség az alkotásra, annak megadatott a képesség a halhatatlanságra.” (Csontváry Kosztka T.)

Miért nem elég magában csak a zene vagy a látvány? Azért, mert van szemünk és van fülünk. Már az illatos színházat is kitalálták. Le kell kötni az érzékszerveinket, és azokat az elképesztően fontos érzelmeket, amelyeket a zene hoz magával, egyensúlyba kell hozni a szemünkkel, hogy az élmény erősebb és befogadhatóbb legyen. Azt gondolom, hogy együtt sokkal kiegyensúlyozottabb az élmény.

Lehet ez a manipuláció, a befolyásolás eszköze is?

Ebből él az egész reklámszakma. Vizualitással árul. Elhitet dolgokat. A mozgóképeket az emberi agy valóságként éli meg, ez orvosi tény. Ezért a film rendkívül erős hatást vált ki. A festett mozgóképsorok alkotása során az érzelmek felfokozása a célom, előhozni a zeneszerző érzelmeit. A zenemű tisztelete mellett szeretek párbeszédet kialakítani a zene ereje és a képzőművészet között. A látvány és a képzőművészet hatalmas erő. Az ember rajzolás közben használja az agyának legnagyobb kapacitását, még a matematikánál sem használja ennyire.

Látszat és valóság. Mit lát a hétköznapi ember, s hogy látja a művész?

Csak nézzük ezt a teret! Innen látjuk a Lukács Fürdő falát. De amint felmész a teraszra, teljesen mást látsz. Körülvesz minket egy mindig változó tér. Napszaktól függően más színek vannak reggel és este 7-kor, más a levegő sűrűsége. Más a perspektíva. Ezt a sokdimenziós teret, amelybe beleszülettünk, leképezni egy sík papírra – ez komoly agymunka.

Bármerre megyek, ha látok valamit, aminek üzenete van, fotózok is. Talán a legjobb válasz kérdésedre kedvenc költőm, Weöres Sándor egyik mondata: „Nem a hegy és nem a völgy a valódi, hanem a szépség, melyet képzeleted a hegyek-völgyek formáin élvez”. A diákjaimnak is mondom, hogy persze meg kell találni a formát, mivel fejezzem ki a mondanivalót, de ezen túl mindig kell lennie benne egy plusz üzenetnek. Ezt az alkotó lecsatornázza az égi világból. Erre képes az igazi művész. Átadni azt a végtelenbe nyúló szépséget, amiről Weöres Sándor beszélt.

Hogyan álmodod meg a munkáidat? Van olyan technika, ami többletet jelent a szemlélődésnél?

A meditáció nagyon intim dolog. Mindig is voltak vízióim. Nyitott szemmel is láttam olyan képet, ami nem volt materiálisan ott. Képzelek, s amit képzelek, megfestem, ez természetes. Azonban a meditáció nagyon érdekes előrelépést jelentett. A covid alatt volt időm arra, hogy megtanuljak egy mestertől meditálni. A meditációval azt értem el, hogy ezeket a víziókat tudatosan be tudom vonzani, esetleg meg is tudom fejteni. Vannak olyan festményeim, amelyek meditációban jelentek meg és vannak, amelyek „csak” fantázia alapján. Eljött hozzám a mesterem, Nagy Gábor, és azt mondta: Viki, azok a legjobb képeid, amik élményalapúak! – és rámutatott arra a képre, amit meditációban láttam. Pedig nem tudta, de megérezte, hogy élményalapú. Rengeteget tudok profitálni a meditációból, mind az életutam irányításában, mind a művészetben. Általa tudatosabb rálátást nyer az ember az élet dolgaira. Ez jó hatással volt az életemre, megtaláltam a párom, megérkezett hozzám több szerelemmunka, s még sok területen változtatott az életemen.

A szemlélő érzi, hogy mi a legkifejezőbb a számára. Érvényesül Eisenstein montázs-elmélete – bennem kialakult egy kép, megalkotom a színpadi képemet, az már egy másik kép vagy festmény. Jön a néző, befogadja, benne is megszületik egy kép és azt az élményt hazaviszi. A legnagyobb elismerést a Csongor és Tünde előadás után kaptam, amikor egy néző azt mondta: Viki, már háromszor álmodtam a Csongor-díszleteddel. Megjelent álmomban. Talán olyan élmény ez neki, amit mindig magával visz.

A tanításkor is mondom, nem díszletet tervezünk, hanem valóságot. Nem a felsorakoztatott tárgyak szerint tervezek. Kialakul bennem egy vízió, egy színkavalkád, fényszövet, azt kell lebontani a legapróbb részletekre, akár a kilincsig, és aztán még azt lefordítani a műszak nyelvére is, legyártatni a lakatossal meg az asztalossal. Nem könnyű munka. A fő kép, a fő vízió a műnek a levegője. Legyen az írott mű, zenemű, a levegőjét teszi oda az ember. Valóságot alkotok. Ez az én hozzáállásom ehhez a szakmához. Hosszú folyamat: kitalálom, megrajzolom, fogom a műhely kezét, a varrodáét… Vannak anyagi, technikai akadályok, ezeket úgy kell kezelni, hogy közben ne sérüljön az, amit megálmodtam. Rengeteg gyakorlati dolgon át kell menni, míg meg tudom teremteni az atmoszférát, küzdelmes és hosszú az út.

Megtudhatunk valamit a készülő műről, az előadásról?

Külön ehhez az előadáshoz festek képeket, ezeket mozgatom meg az animáció segítségével. Ebből egy kiállítást is szeretnék a fogadótérben, az animációs film alapjául szolgáló festményekből néhány ki lesz téve. A végeredmény hatalmas LED-falakon lesz kivetítve a zenekar körül. A Müpa tere fölfelé nyílik, ezért kitaláltam egy kinetikus szobrot, ami a zene örökkévalóságára utalva folyamatosan mozogni fog.

Születésem óta általában az élet szép oldalát igyekszem megmutatni. Pedig nekem is voltak nehéz pontok és megoldandó dolgok az életemben, lenne miért szomorkodni. De a legnagyobb szomorúságomban sem festek szomorú képet, hanem mindig az élet szeretetét és vidám voltát fejezem ki a munkáimban. A végtelenséget, a végtelen energiák mozgását. Jellemző rám a meg nem szűnő élet megmutatása, legyen ez festmény, látványterv, ez működtet engem. Úgy érzem, kötelességem ezt hirdetni, ezt a végtelen szépséget, amelyben élünk.

A műsoron Strauss- és Wagner-művek lesznek. Wagner közelebb áll hozzám, vele eddig többet foglalkoztam. Őt tartom a világ első filmzeneszerzőjének, annyira képi. Straussal még nem foglalkoztam annyit. Azt hiszem, nála inkább figurális megfogalmazást alkalmazok, Wagnernél pedig Turner ihlette tereket keltek életre.

Vonzódsz a Csongor és Tündéhez. Úgy tudom, ez egy visszatérő motívum a pályádon. Most milyen formában foglalkoztat?

Gyerekkori szerelem, még tizenhat éves koromban, Szabolcsban olvastam először. Sok mindent nem értettem, de szerelmes lettem a műbe. A tere, a világa magával ragadott, és már akkor festettem hozzá jelmezeket és látványt. Nagy boldogság volt, hogy 2016-ban Vidnyánszky pont a Csongor miatt hívott fel, hogy tervezzem meg. Mondtam is, hogy Isten ajándéka ez a feladat! Az előadás a mai napig látható, nagyon nagy sikere van. Ott is egy kinetikus szoborhoz hasonló a látvány, filmes hatású, mert folyamatosan mozog a díszlet, sose áll meg.

A Vörösmarty-szerelem tovább folytatódott, mert pályáztam az MMA ösztöndíjára, s elnyertem egyet egy Csongor-játszótérre. Ez egy új műfaj, még sehol sem láttam a világon. A tér a gyerekek számára egy érzékenyítő, ráhangoló, amely Vörösmarty művének mélyebb megértéséhez vezet. Olyan teret csinálok, ami használható díszletként és sima játszótérként is, benne egy örök mozival. A Normafához terveztem, ami a szerelmesek sétálóhelye, oda, ahol a monda szerint Mátyás király születésekor fa sarjadt ki. A színház, a film és az építészet összevonásával új műfajt akarok teremteni ezzel az interaktív játszótérrel.

Rendkívül színes személyiség vagy, a munkáidból, megjelenésedből harmónia tükröződik. Ezek megteremtése bizonyára küzdelemmel is jár.

Az önmenedzselés nehéz, de belejöttem. Amikor kislány voltam, Édesapám összeszorította az öklét és azt mondta: kislányom, kitartás, meglátod, meglesz az eredménye! Akaraterőm edzése érdekében sokszor közösen mentünk futni apával a kisvárdai vár melletti futópályára, egyre nagyobb távot tűzve ki célul. Ha a sportban kitartó vagy, akkor az életben is az leszel, mondogatta. Ez belém égett. Akárhányszor elesem, azonnal felállok és megyek tovább, s az élet meghozta az eredményt. Művészként vannak nagy próbatételek, nem könnyű a művészlét, hogy ezeket a nehéz időszakokat lelkileg, energetikailag is át tudja vészelni az alkotó. Ne törjön meg, ne fordítson hátat a festésnek, hanem higgyen magában, küzdjön az elhatározásaiért! Hál’ Isten ez az optimizmus mindig velem volt.

És a magánélet, a kikapcsolódás?

A víz, az úszás. Biztosan delfin voltam előző életemben. A víz a mindenem, a pszichológusom, a stresszoldás. Rendszeresen úszom, a tenger a legjobb tanácsadóm. Sokszor ott találok ki egy egész darabot. Perpetuum mobile. Régebben minden premier után az első utam a tengerpartra vezetett, hogy kipihenjem magam. Itt rálátok az életre, s megoldásokat találok.

Ha meggondolom, nincs olyan, hogy magánélet. Alkotói lét van. Még álmomban is víziók kísérnek, ami beépül a munkámba, ez létforma. Most is azért mentem Szicíliába, hogy megnézzem és lefessem a taorminai görög színházat. Nyaralás volt, de egyben festészeti inspiráció. Saját stílusomban megfestem a taorminai színházat abból a szögből, ahogyan Csontváry megfestette. Már készül. Érezni akartam, hogy ő min ment át érzelmileg, amikor meglátta ezt a teret. Majd megyek Montenegróba is, megnézem a jajcei vízesést és megfestem. De most még csobbanok itt egyet.

Nagy Viktória látványtervét a közönség 2024. 11. 09-én 19:30 órakor láthatja a Hősök és szerelmek előadáson a MÜPÁ-ban. Műsor: Wagner: Trisztán és Izolda – előjáték és Izolda szerelmi halála; R. Strauss: Heimliche Aufforderung, Allerseelen, Morgen, Cäcilie; R. Strauss: Hősi élet

Részletek és jegyvásárlás:  https://bdz.hu/koncertek/hosok-es-szerelmek-zeneplusz-1/