A jó karnagy éneke
Kocsis-Holper Zoltán a Nemzeti Énekkar vezetőkarnagy-helyettese, énekese, a soproni Kórus Spontánusz alapító karnagya, továbbá a Vass Lajos Kamarakórus művészeti vezetője, időszakosan pedig sokszor megfordul a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, zenekarunk állandó kísérő-kórusának karigazgatói posztján is. Mivel munkájával rengeteget ad a BDZ kórusos koncertjeinek színvonalához is, arra gondoltunk, bemutatjuk őt olvasóinknak.
Szöveg: Borbély Linda
Zenész családból származol? Kisgyerekként hogyan találkoztál a zenével?
Zeneszerető, de nem zenész családból származom. Hétéves koromtól a soproni zeneiskolának voltam zongoraszakos növendéke, de bevallom őszintén, igazából nem akartam a zenével foglalkozni. Ez mindig egy hobbi volt, mellette sportoltam is. Volt bennem egyfajta irányultság a tanári pálya iránt, de aztán egy idő után színész akartam lenni. Annyira, hogy felvételiztem is a színművészetire.
Sikerült?
Nem. Most már azt mondom, hogy hál’ Istennek. Lehet, hogy jól boldogultam volna ott is. De ez a pálya, ahová aztán az élet sodort, úgy látom, igazán nekem való terep.
Saját alapítású kórusod is van!
2001-től vezetem a soproni Kórus Spontánusz nevű együttest úgy, hogy igazából nem is akartam karnagy lenni. Csak énekelni akartam a barátaimmal. Akkoriban én tartottam a próbákat, és az egyik kedves barátom, az akkori kórustitkárunk, Merényiné Szilvási Beáta megkérdezte: „Nem gondolkodtál azon, hogy ezzel kéne foglalkoznod? Végül is zeneiskolába jársz hétéves korod óta, ezt meg jól csinálod.” Úgyhogy így kötöttem ki ezen a pályán.
A Kórus Spontánuszon kívül még milyen más kórusokkal foglalkozol?
A Vass Lajos Kamarakórust 1 éve vezetem, a Nemzeti Énekkarnak pedig vezetőkarnagy-helyettese vagyok. És néha elhív Hollerung Gábor a Budapesti Akadémiai Kórustáraságba is segíteni.
Ezeket hogyan egyezteted össze?
A Nemzeti Énekkar az állandó munkahelyem, a Vass Lajos Kamarakórussal szerdánként próbálunk, a Kórus Spontánusszal pedig szombatonként. Így hétvégente ingázom Budapest és Sopron között.
Milyen darabokat tanultok, mikre készültök most a kórusokkal?
A Kórus Spontánusszal egy bérletes kórus-évadot indítottunk Sopronban. Ez egy zenei világjárás, melynek 3 különböző állomása lesz: Amerikai Egyesült Dallamok címmel tartottunk novemberben koncertet az egyesült államokbeli kórusművekből, a második állomás Farsangi Funk címmel karibi és afrikai dallamokat, a harmadik pedig Eurofória címmel európai zenéket vonultat fel. Ez utóbbinak az az érdekessége, hogy a Vass Lajos Kamarakórussal közösen csináljuk a hangversenyt, és kétkórusos műveket szólaltatunk meg.
Szoktál szólista is lenni, mikor a BDZ-vel fellépsz. Melyiket élvezed jobban, az énekesi szerepet, vagy inkább a kórusvezetőit?
Én elsősorban karnagynak tartom magam. Tehát egyszer, ha majd döntenem kell, hogy énekesi pályát, vagy egy komoly karnagyi pályát válasszak, akkor a karnagyi mellett fogok dönteni, mint ahogy az most szerintem látszik is a tevékenységeimből. De ez nem azt jelenti, hogy nem vállalok szívesen énekesi szólókat. Nagy örömmel veszem, amikor felkérnek, és ha az időm engedi, akkor eleget is teszek ezeknek. Azt gondolom, hogy ez a két zenei terület nem is tud külön járni. Ugyanis ha szeretnék nagyon jó kóruskarnagy lenni, akkor kutya kötelességem az énekléshez is nagyon jól érteni. Jelenlegi élethelyzetemben az énekléssel keresem a kenyerem egy jelentős részét, mint a Nemzeti Énekkar tagja, hiszen ott nem csupán vezetőkarnagy-helyettes vagyok, hanem egyben az énekkar énekese is.
Mennyire tudatosan építed a karrieredet? Vagy inkább hagyod, hogy bevonzd a lehetőségeket?
Nyilván vannak tudatos lépések is, de alapvetően az ember a lehetőségekből él. Azokat kell jól megválasztani, és azokkal kell jól élni. Amit én tudok irányítani, azok az én saját énekkaraim, illetve az egyéb szakmai tevékenységeim. Például mikor elmegyek egy karnagy-versenyre. 2015-ben Torinóban jártam, ahol egy második helyezést meg egy különdíjat nyertem el. Ha tehetem, akkor elmegyek kurzusokra is, de most már egyre kevesebb időm van sajnos ezekre.
És mostanában nem volt ilyen verseny?
Mostanában nem voltam. Azt gondolom, hogy az ember 36 évesen a munkáira kell, hogy koncentráljon.
Hogyan látod a mai magyar előadóművészet és a kórusok helyzetét itthon? Ez egy nehéz kérdés. Az tény és való, hogy az utóbbi egy-két évtizedben a kórusok életében érezhető volt egyfajta visszaesés. Például a szülővárosomban régebben kétnapos rendezvény volt az Éneklő Ifjúság, aztán szép lassan eljutott oda, hogy jelentkezők hiányában megszűnt. Aztán, ahogy a kórusélet újabb lendületet kapott, újraszerveződött az Éneklő Ifjúság Sopronban is.
Úgy gondolom, hogy a gyerekeket és a fiatalokat ugyanúgy meg lehet fogni a komolyzenével, és ugyanúgy érdeklődnek a komolyzene iránt, mint az idősebbek. Például a Kórus Spontánuszban is jó néhány 20 év alatti tagom van. Nem az érdeklődés és a megfoghatóság lett nehéz, hanem az, hogy hogyan lehet a rengeteg ingerből a fiatalokat megnyerni arra, hogy a komolyzenére plusz időt szánjanak. Tehát eljárjanak egy kórusba, eljárjanak egy zeneiskolába. Ez borzasztóan nehézzé vált az elmúlt időszakban.
Igen, ezzel mi is küzdünk a BAK-ban…
Ez egy mindenhol fennálló probléma. Szerintem a legfontosabb a közösségi szellem. Ha egy jó közösségbe épül be az ember, akkor oda szívesen megy, arra szívesen áldoz. Viszont azért a közösségért tenni kell. Nem csak egy embernek, hanem az egész közösségnek. A karnagyi munkának csak egy nagyon kis szelete a művészi munka, a nagyobbik része az emberekkel való bánásmód. Fontos a szervezés, a jó menedzsment, az embernek le kell osztania a feladatokat. Ez egy nagyon bonyolult és szerteágazó dolog lett. Maga a karnagyi, karmesteri szerep is megváltozott.
A műsorválasztás is fontos. Be kell hozni a közönséget azokkal a darabokkal, amiket ők ismernek, és olyat kell mellé tenni, amit mi ezen felül értéknek gondolunk, de mondjuk nem annyira közismertek. Bízom benne, hogy egy idő után az emberek – ha ebből jó minőséget kapnak – el fognak járni a hangversenyekre.
A fiatalokat érdekeltté kell tenni. Tudom, hogy nem egyszerű, pedagógusként is ezt látom. Most, hogy már nem tanítok, nekem is problémáim vannak az utánpótlással. Itt lakom Budapesten, így sokkal nehezebb Sopronban ezt megszervezni. Amikor tanítottam a gyerekeket szolfézsra, együtt énekeltünk, együtt tanultuk a zenei írást, olvasást, ők utána sokkal szívesebben jöttek hozzánk énekelni, miután felnőttek.
Mert megvolt a személyes kapcsolat.
A mostani tizenévesek közül 3-4 olyan fiatal is van a kórusomban, aki hétéves korában hozzám járt előképzőbe. Megkérdeztem tőlük, hogy jönnének-e a kórusba, azt felelték, hogy természetesen. Tehát valahol ez a személyes kapcsolat kell, ez szükséges.
Ami hiányzik, ami talán régen jobban megvolt, az egy állandó zenei alkotóműhely. Nagyon kevés esély van arra, hogy az iskolai kórusokból jó énekkart csináljunk. Vagy kevés az óraszám, vagy alig jönnek a gyerekek, mert délután van a kóruspróba. Márpedig ha gyerekkorban nem szokták meg, hogy ez egy jó és értékes „buli”, akkor felnőtt korban nagyon nehéz őket rávenni. Azt gondolom, hogy Magyarországon a komolyzene – főleg a kóruséneklés – nem annyira trendi. Idén Tallinban voltam az Europa Cantaton. Egy nyolcnapos workshopot tartottam egy finn kollégával, 101 fővel dolgoztunk. Azért ott sem mutatott ilyen értelemben jobb képet a dolog, több volt az idősebb ember. De mégis, Észtország egy remek példa arra, hogy ezt hogyan lehet jól csinálni. Az észteknél a kóruskultúra beleivódott már a köztudatba, így láttuk ott. Tehát ha jól ültetjük el a magokat, akkor működhet ez is. Ahogyan régebben működött is, és néhány helyen itthon működik ma is.
Gondolom, Magyarországon történelmi okai is vannak, hogy ez nem így van. Régen mi volt a szórakozás? A túrázás meg a kórusba járás.
Persze. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy az internet, okostelefonok korában bizonyos emberi funkciókat nem fogunk tudni megoldani gépeken keresztül. Az ember mindig is közösségi lény marad. Erre akár ráébredünk, akár nem. A mai világban minden adott ahhoz, hogy kényelmesen otthon üljünk a számítógép előtt; így is tudunk barátokkal beszélni, telefonálni. Nem kell ahhoz elmenni egy kóruspróbára, hogy találkozzak Bélával, mert egyszerűen írok neki a Messengeren. De azért az igazán fontos és jó dolgokat csak úgy tudjuk megtartani, ha egymás közelében vagyunk.
Összefoglalva tehát, jó programokat kell nyújtani a tagoknak. Ez nem azt jelenti, hogy mindig el kell menni külföldre, mert van olyan kórus, amelyik ezt nem engedheti meg magának. Ami fontos, hogy jó legyen odatartozni, jó legyen együtt lenni, jók legyenek a koncertek. Te is élvezd, aki énekelsz, és az is, aki hallgatja.
Sokat foglalkozol amatőr kórusokkal a profik mellett. Van-e valami más metodikája a tanításnak; hogyan állsz hozzá egy amatőr kórusnál egy mű betanításához és hogyan egy professzionális kórusnál?
Szerintem ebben nincs különbség. Az ember bemegy a próbára, látja, hogy mi a munka tempója, mi az, ami megy, mi az, ami nem. Nyilván egy professzionális együttesnél sok minden adott, például a kottaolvasás kérdése. Egy profi kórusban gyorsabb munka zajlik, de azt gondolom, hogy itt is pontosan ugyanazokra a dolgokra kell odafigyelni, mint az amatőrök esetében. Ők is akkor szólnak jól, ha egy jó közösség szólal meg. Ha a tagok szeretnek odajárni, ha annak, aki irányít és vezényli a darabot, annak az instrukcióit elfogadják és magukévá tudják tenni.
Azt szokták mondani, hogy az amatőr kórusnál a lelkesedés megvan, a profiknál nincs – én ezzel nem értek egyet. Azt látom a profiknál is, hogy – most a Nemzeti Énekkarról beszélek, mert arra van rálátásom – igenis tudunk lelkesedni akár egy műért vagy karmesterért. És akkor van igazán jó zenei eredmény, ha ez a kohézió megvan.
Egy kicsit beszéljünk az Énekel az országról! Már jó pár éve benne vagy, mióta is pontosan?
Mikor is volt a Német Requiem? 2007-ben, azt hiszem. Szóval azóta.
Hogy zajlik az erre való felkészülés?
Minden évben van egy karnagyi találkozó, ami egy Megérthető zene koncerthez kapcsolódik. Utána Hollerung Gábor az adott műről elmondja, hogy mire kell figyelni, ez körülbelül egy egyórás „fejtágítás”. Otthon mindenki önmaga megtanítja a saját kórusának, majd következik a kórushétvége, az Énekel az ország tábor, amikor aztán összegyúrjuk az egészet.
Gáborral milyen a szakmai kapcsolatod?
Mi az Énekel az országon találkoztunk. Akkoriban már hallottam Gáborról – a már említett kórustitkárunktól, Merényiné Szilvási Beátától –, mert őt Gábor tanította Pécsett. Betti mondta nekem, hogy érdemes lenne megismernem, mert zeneileg egy csomó mindent úgy kérek, csinálok a Spontánuszban, mint amit ő anno Pécsett hallott. Mondtam, hogy jó, elmegyek, kíváncsi vagyok, milyen ez az Énekel az ország. A másodiknál csatlakoztam be, ami a Német Requiem volt, és az engem mérhetetlenül lenyűgözött. Az, hogy hogyan lehetett 500 főt egy hétvége alatt üzemkész állapota hozni. Később Hazai Eszter, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság kórustitkára megkérdezte, hogy tartanék-e beéneklést – mivel a karnagyokat szokták erre megkérni. Mondtam, hogy természetesen. Utána megint jött Eszter, és mondta, hogy többen szeretnék, ha a főpróbán is én tartanám azt, mert úgy érezték, hogy jól esett nekik, amit csináltam. Aztán az évek alatt tulajdonképpen én lettem a főpróbán a beénekeltető. Gábor ott a táborban felfigyelt rám, érdekelte, hogy ki az a fiatalember, akit kértek a többiek. Utána jött egy olyan lehetőség, hogy szólampróbát is lehetett tartani, így szépen-lassan, tulajdonképpen szakmai oldalról ismerkedtünk meg. Aztán odáig jutottunk, hogy tartottam összpróbát is, amikor ő épp nem tudott odaérni.
Milyen érzés ennyi embert összefogni? Szerintem ez is egy adottság, ösztönösen működik. Engem nem zavar, nem gondolkozom el azon, hogy 20 vagy 500 embernek tartok épp próbát. Előttem mindig az a cél lebeg, hogy a lehető legnagyobb zenei élményt nyújtsuk, nem csak kifelé, hanem befelé is.
Térjünk át a jövőbeni terveidre: Mit tűztél ki magad elé karnagyként, vagy akár szólistaként?
Nehéz megfogalmazni. Az életem hátralévő részében is szeretnék a karnagyi pályán maradni. Nézem a lehetőségeket, hogy hol tudom ezt a fajta képességemet a lehető leghatékonyabban kamatoztatni. Természetesen az éneklés is az életem része marad, de sokkal inkább a dirigensi teendők felé orientálódom. Nyilván, mint karnagyban, bennem is bennem van az a hivatástudat, hogy a munkámmal segítsem az amatőr kórusvilágot, de a professzionális világban is szeretnék továbbra is aktívan jelen lenni.
Kocsis-Holper Zoltán 2019. április 5-én, pénteken 19:00 órai kezdettel A Budafoki Hangversenyesték keretében vezényli zenekarunkat.
Koncerleírás: https://bdz.hu/koncertek/budafoki-hangversenyestek-6/
Jegyvásárlás: https://bdz.jegy.hu/program/zelenka-haydn-mozart-92325/439145