Szepesi Bence

1992 óta tagja zenekarunknak. A BDZ-n kívül tanít, sokat szólózik és zsűrizik.
A zene minden formában kitölti a napjait: több intézményben közép és felsőfokon is tanít, ezek közül kiemelkedik a Miskolci Egyetem, ahol nyolc éve tanít klasszikus szaxofont. Alapítója és művészeti vezetője egy világhírű, 23 éves együttesnek a Budapest Szaxofon Kvartettnek, mely együttesre a Dohnányi Zenekar mellett a legbüszkébb. A Budapest Szaxofon Kvartetthez életkorban, felépítésben, karrier-útban és összetételben fogható kis kamaraegyüttes nem létezik Magyarországon (és nemzetközi összehasonlításban is kevés), hiszen ugyanaz a négy ember alkotja az együttest, akik több mint 20 éve elindították világhódító útjára, és elkezdték az addig itthon még hivatalosan nem létező, klasszikus szaxofon műfaj professzionális megteremtését.
Rendszeresen zenél az Operaház zenekarában, amit nagyon szeret.

Több mint tíz éve zsűrizik hazai és nemzetközi versenyeken, több mint tíz országban tarthatott már klarinét és szaxofon mesterkurzusokat, olyan neves egyetemeken, mint például a „Manhattan School of Music, New York”, a „Los Angeles State University”, a „Conservatory of Ljubljana, Szlovénia”, a „Conservatorio Nicolini, Piacenza, Italy” stb.
Több külföldi zenekarral is szólózhatott, mint például: „Russian State Wind Orchestra”, „St.Petersburg State Capella Symphony Orchestra, Oroszország”, „Intercamerata Orchestra, Lengyelország”, „Arnhem Wind Symphony, Hollandia”, vagy éppen a Dohnányi Zenekar.

Mindemellett szervezni is nagyon szeret: a Nemzetközi Klarinét Szövetség Magyarországi Elnöke, valamint két évvel ezelőtt megválasztották a Magyar Klarinét és Szaxofon Társaság Elnökének, amely az első olyan országos szakmai szervezet, mely a klarinét és a szaxofon művészeket, tanárokat, diákokat, a klarinét és a szaxofon hangszer kedvelőit hivatalosan civil szervezeti formába tömöríti. Ha összefoglalná, akkor a foglalkozása a hivatása és a hobbija is egyben. Ezeknek nem csak az aktivitására, hanem a sokszínűségére is büszke: tényleg azt csinálhatja, amit szeret.

Kedvenc zeneszerzői Bach, Vivaldi, Mozart.

„Egyedülállóan sokszínű szakmai életút, egyedülállóan jó közösség, egyedülálló fejlődés – ezt jelenti a Dohnányi Zenekar számomra. A Dohnányi Zenekar az egyetlen olyan zenekar Magyarországon, amely nem a klasszikus módon lett felépítve, hanem egyfajta amerikai modell mintájára a sokoldalúságra, a műfaji határok lebontására épült, megteremtve a különböző művészeti ágak összekapcsolását – Magyarországon egyedülállóan. Arra a szakmai és üzleti modellre, amit a zenekar Hollerung Gábor vezetésével felépített, valamint hosszú évek óta teljesen egyedülálló módon és kimagasló szinten megvalósít, mi zenészek is mind büszkék vagyunk. A Dohnányi Zenekar a legtöbbet koncertező zenekar az országban, és abból a szempontból is egyedülálló, hogy mindig, mindenhol telt ház előtt játszik. Erre nagyon büszkék vagyunk! Ez az, amiért ezt a zenekart tekintjük az otthonunknak és ez az, amiért nagyon sok régi tag visszakívánkozik a zenekarba. A Dohnányi Zenekar maga egy életút. Ezért szeretek itt zenélni, itt élni.

Még 25 évet kívánok Gáborral és a zenekari tagokkal ugyanilyen jó közösségben, barátságban és ugyanilyen fantasztikus közönséggel minden hangversenyünkön. Ezt kívánom mindannyiunknak!”