Szakmai kritika a 2020. december 9-ei koncertünkről

2020. december 9-ei koncertünk (https://bdz.hu/koncertek/rachmaninov-brahms-balazs-mancusi/) szakmai visszhangja megmelengeti zenekari szívünket.

Hózsa Zsófia (https://magyarjazz.hu/component/k2/author/818-hozsazsofia) beszélt a BDZ koncertjéről a Bartók Rádió Új Zenei Újság című műsorának elején. Néhány idézet a szakmai észrevételek közül:

„Átütően jó koncert volt, nehéz is róla beszélni.”

„Fantáziadús, színes, technikailag tökéletes volt mind a zenekar, mind a szólista részéről.”

„Körbeöleltek az akkordok, még az online közvetítés során is.”

„Ügyesen játszottak a hangszínek és a dinamika együttesével, ami azért kevés zenekar képessége.”

„Hollerung Gábor fantasztikusan vezette az együttest.”

„A manírmentesség tette nagyon vonzóvá, magával ragadóvá az előadást.”

„Nagyon sok munkája lehet abban a zenekarnak, hogy a hangszerek az adott pillanathoz illő szerepben tökéletesen tudják alkalmazni a hangszínüket.”

„A BDZ bevállalós együttes, aki sok műfajban mozog. Az, hogy emellett egy ilyen kidolgozott és profi játékkultúrát tudtak kiépíteni – legalábbis erről tanúskodott ez a koncert -, az mindenképp figyelemre méltó.”

Közönségünkkel való személyes találkozás nélkül nehezebben mérjük fel hangversenyeink hatását, hiszen a nézettség, a kattintás nem árul el mindent, a „telt ház” fogalma pedig értelmét vesztette. Így a fentebb idézett beszélgetést fokozott büszkeséggel és örömmel adjuk közre az alábbi linken:

http://bit.ly/UjzeneiUjsag_BartokRadio_dec27_BDZ

 

Továbbra is szeretettel és alapos felkészüléssel várjuk közönségünket – és a kritikusokat! -egyelőre online koncertjeinken.