Leírás

Wagner későbbi alkotásait tekintetbe véve megállapítható, hogy A bolygó hollandi történelmi szempontból újdonságot jelent, hiszen első ízben itt alkot a cselekmény, a színpadkép és a zene tökéletes szimbolikus egységet. A tenger és a szárazföld, a végtelenség és a végesség, a férfi és a nő, a megváltás vágya és a megváltó szerelem – mindez képben, alakban és hangban egyszerre van jelen. A bolygó hollandi, zenéje alapján, már nem hagyományos romantikus opera, nem hagyományos „áriákból” álló mű, nem zárt énekszámok felsorakoztatásából keletkezett, hanem átkomponált, az elejétől a végéig egyetlen egységes egészet alkot. Az opera legfontosabb jellegzetessége, hogy anyaga két alaptémából fejlődik ki és megelőlegezi A Nibelung gyűrűje tetralógiában tökéletesre csiszolt zenedráma műfaját. Emiatt A bolygó hollandi eredetileg egyfelvonásos operának készült, ezért a nyitány megállás nélkül folytatódik az első felvonásban, az egyes felvonásvégek is az eredeti partitúra szerint összefüggően mennek át a következő felvonások kezdetébe.
Napjainkban mind a három-, mind az egyfelvonásos változatot is játsszák.
A ma ősbemutatóját ünneplő Memoires egy 6 tételes, önéletrajzi ihletettségű, nagyzenekari mű, mely Aharon Harlap életének legmeghatározóbb eseményeit jeleníti meg. Nosztalgikus erővel elevenedik meg a gyermekkor ártatlansága a maga játékosságával, keserédes és vidám pillanataival, majd a felnőttkor kihívásai, kudarcai és sikerei jelennek meg zenei köntösben. A szerző így vall darabjáról: „Zeneszerzőként és emberként is nagyon sokat kaptam családomtól, barátaimtól,kitűnő muzsikusoktól és kollégáktól, valamint zeneszerző elődöktől. Külön hálával tartozom barátomnak, Hollerung Gábornak, akinek belém vetett hite és bátorítása zenekari műveim megszületésének katalizátora volt. Ezt a művemet ezért mély szeretetem és tiszteletem jeléül Gábornak ajánlom”
Az este második részében felcsendülő VIII. szimfóniában a szerző a cseh nemzeti stílus irányvonalát követi, ezt a műben felcsendülő számos népzenei elem tükrözi.

műsor

Wagner: Bolygó hollandi nyitány
Harlap: Memoirs – ősbemutató
Dvořák: VIII. szimfónia

előadók

Vezényel: Roberto Paternostro

2016-05-28 - 19:30
Zeneakadémia - Budapest, Liszt Ferenc tér 8, 1061
WAGNER/HARLAP/DVORÁK/PATERNOSTRO
Hozzáadás a naptárhoz