Wagner Trisztán és Izoldája egy igazi mérföldkő a zeneirodalomban. Wagner ugyanis az európai zenében régóta a szomorúság jelképévé vált motívumhoz, a lefelé haladó kromatikához társítja a vágy (s erotika) jelképét, a felfelé haladó kromatikát. A kettőhöz mindjárt a mű elején az az akkord csatlakozik, amit a zenetörténet “Trisztánakkordnak” hív. Ennek egyedisége abban rejlik, hogy miközben bizonyos szólamokat szabályosan vezet az oldás felé, más hangokkal továbbra is feszültséget teremt. Hogy mennyire rendkívüli volt valamikor ez a hatás, mi sem bizonyítja jobban, mint a francia César Franck egy zeneszerzőnövendékének esete: az illető az Előjáték alatt rosszul lett a gyönyörűségtől és el is ájult…
A nyitányt Gyöngyösi Levente, a BDZ rezidens zeneszerzőjének zongoraversenye követi, amely Gyöngyösi más műveihez képest modernebb és szélsőségesebb hangvételű. A versenymű inspirálója Balog József, napjaink legnagyszerűbb zongoraművészeinek egyike, akinek briliáns technikáját végsőkig kihasználja a ma este felhangzó mű.
Hangversenyünk második felében az egyik legjátékosabb, leghumorosabb balettzenét hallhatják. Magát a történetet és az eredeti koreográfiát egy Pierre-Antoine Boudouin által készített festmény inspirálta. A mű egyike a ma játszott legrégebbi történeteknek, a táncjáték bemutatója 1789-ben volt. Azóta számtalanszor színpadra állították, a zenei anyaga pedig szinte teljesen kicserélődött. A ma játszott verzió Louis Joseph Ferdinand Hérold (1792–1833) tollából származik, melyet John Lanchbury dolgozott át 1960-ban. Lanchbury az átdolgozásban Hérold zenéjét változatlanul megtartotta, de az ősverzióból is beemelt néhány részletet.

Wagner: Trisztán és Izolda – Előjáték és Izolda szerelmi halála
Gyöngyösi Levente: Zongoraverseny
Hérold – Lanchbery: A rosszul őrzött lány

Miksch Adrienn – ének
Balog József – zongora

Vezényel: Hollerung Gábor