Leírás

Vajda János 1949-ben született erkel- és Kossuthdíjas zeneszerző, zenepedagógus. A zene számos területére elkalandozott zeneszerzői munkássága során, operák, balettek, nagyzenekari és kamarazenei művek, kórusművek fűződnek nevéhez. Mai koncertünkön a 2016–ban írt Csellóversenyét hallhatja a nagyközönség. A szerző így nyilatkozik a
műről: „A Csellóversenyt a múlt évben írtam saját késztetésre. Nem volt felkérésem, de régóta szerettem volna egy „igazi” versenyművet írni. Korábbi próbálkozásaim: egy Hegedűverseny, ami hegedű-zongoraszonátám meghangszereléséből született, illetve Rapszódia c. darabom zongorára és fúvósokra, inkább előtanulmányoknak tekinthetők. Ez utóbbi, egyébként elhangzott a Dohnányi Zenekar előadásában is.”

Ki ne ismerné Modeszt Muszorgszij egy kiállítás képei című alkotását? De azt vajon tudják-e, hogy ki volt az a Viktor Hartmann, akinek az emlékére készült? említett fiatalember orosz festőművész, Muszorgszkij jóbarátja volt, aki igen fiatalon, 39 évesen hunyt el verőértágulat következtében. Halála megrázta zenész jóbarátját és az egész művészvilágot Oroszországban. Képeiből emlékkiállítást rendeztek 1874-ben, ide látogatott el Muszorgszkij, és ennek hatására komponálta meg két-zongorás darabjainak sorozatát, az egy kiállítás képeit. Maurice Ravel 1922-ben átdolgozta zenekari művé, mely igen népszerű lett. A több mint 27 zenekari átirat mellett, mely a műből készült, született még több mint 50 változata más együttesekre, például jazz-zenekarra, orgonára, metál zenekarra, harmonikára vagy éppen üvegpoharakra.

műsor

Vajda: Csellóverseny
Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei

előadók

Rohmann Ditta – cselló

Vezényel: Madaras Gergely

2017-01-28 - 19:30
Zeneakadémia - Budapest, Liszt Ferenc tér 8, 1061
VAJDA/MUSZORGSZKIJ/ROHMANN/MADARAS
Hozzáadás a naptárhoz