Leírás

Vida Mónika Ruth diplomakoncertje.

A hangversenyre ingyenes a belépés. Regisztrációs jegyek elérhetők a Zeneakadémia jegypénztárában 2020. március 1-től.

Vida Mónika Ruth zongoraművész gyermekkora óta a zene szeretetének szenteli életét. Álma, hogy a muzsika öröme és gyógyító ereje mindenkihez eljusson. Fiatal kora ellenére a legtöbb európai országban koncertezett már, de fellépett Afrikában, az Egyesült Államokban és több ázsiai országban is. Országos és nemzetközi sikereit követően mindössze 14 éves volt, amikor megnyerte élete első nemzetközi versenyét Szerbiában, röviddel ezt követően Kínában debütált a Shanghai-i világkiállításon. A többszörös verseny-győztes legutóbb az V. Coimbra Zongora Világtalálkozón állhatott dobogóra és az Olasz Parlament kitüntetésében részesült kiváló zenei munkásságáért. Kitüntetéses diplomáját 2016-ban szerezte a Zeneakadémián, majd 2019. őszén Balázs János és Falvai Katalin útmutatásával megkezdte zongora előadóművész mesterképzését is ugyanott. Első nagy hangversenysorozata, a “Sem emlék, sem varázslat” is szintén 2019. szeptemberében indult útnak.

A sorozat csúcspontja annak hetedik, záró eseménye, Mónika diplomakoncertje, élete eddigi zenei tanulmányainak záró pillanata és ünnepe. A koncert minden zenei és nem zenei részlete reflexiója a művész valódi, összetett személyiségének — a hallgató izgalmas est elé nézhet: ez első félidő nyitó darabja Beethoven F-dúr szonátája, mely ötvözi a klasszikus szonáta és a menüett elemeit, kiegyensúlyozott zenemű. Chopin c-moll noktürnje számos kritika szerint a szerző egyik legérzelmesebb műve, mely tökéletesen összefoglalja az alkotót: a mű felépítésében és szerkezetében elképesztő formában bújik meg a lélek folyamatos zakatolása. Igor Sztravinszkij Tűzmadár-szvit című művét a Szergej Gyagilev vezetésével Párizsban működő Orosz Balett számára írta, a mű a 20. századi zenetörténet egyik legnagyobb hatású alkotásává vált. Balettzene. A szerző mestere volt annak, hogy jellegzetes harmóniákat hozzon létre, amelyek varázslatos hangulatot teremtenek balettzenéiben. Sokszor két külön világ keveredését illusztrálja a zenében: az emberi és a balett-bábu világát, azok távolságát és ellentétét. Guido Agosti írta meg a mű zongorára átírt változatát. Az első félidő negyedik műve, Liszt Ferenc Spanyol Rapszódiája igen szuggesztív és közkedvelt alkotás, gyorsan felismerhetők benne a hagyományos spanyol népzenei vonások; 1845-ben, a szerző spanyolországi-portugáliai túráján keletkezett. A diplomahangverseny második felében Rachmaninov d-moll zongoraversenye csendül fel, mellyel a művész gyermekkori álma teljesül. Sokan minden idők egyik legnehezebb billentyűs alkotásának tartják a grandiózus versenyművet.

Előadók

Vida Mónika Ruth zongoraművész
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar

vezényel: Hollerung Gábor

műsor

Ludwig van Beethoven: F-dúr (6.) szonáta
Fryderyk Chopin: c-moll noktürn
Stravinsky-Agosti: Tűzmadár szvit
Liszt Ferenc: Spanyol rapszódia

***
Sergei Rachmaninov: d-moll (III.) zongoraverseny

2020-04-01 - 19:30
Zeneakadémia - Budapest, Liszt Ferenc tér 8, 1061
“Sem emlék, sem varázslat”: Ahol az álmok nem érnek véget…
Hozzáadás a naptárhoz