Leírás

A Honvéd Férfikar 2022. tavaszi bérletének második előadásán Goethe költészetéé a főszerep. Brahms Altrapszódiája és Rinaldo kantájának szövege egyaránt Goethe tollából származik.

Az Altrapszódia szövege a „Téli utazás a Harzban” című költemény 5-7. versszaka. Fájdalommal teli hangvétele a romantika érzésvilágát jeleníti meg. Brahms szerette volna nőül venni Julie Schumannt, Robert Schumann és Clara Schumann leányát, ám a szülők inkább egy olasz grófhoz adták feleségül. Brahms iszonyatos csalódásában és lelkiállapotában írta a rendkívül depresszív hangulatú Altrapszódiát, és adta nász-emlékül Clara Schumannak az esküvő napján.

A Rinaldo szintén a szerelmi kétségektől gyötört romantikus lélek közvetlen megszólalása, a Torquato Tasso: Megszabadított Jeruzsálemjében olvasható Rinaldo-történet alapján. A kantáta alapjául szolgáló szöveg Goethe egyetlen, kifejezetten szövegkönyvnek született műve, melyet a nagy zenebarát weimari nagyhercegnek írt. Az első megzenésítés – Peter Winter munkája – teljesen a feledésbe merült. Goethe története Rinaldonak a bűbájos Armida varázslatából való szabadulását tárja elénk. Bővelkedik romantikus érzelmekben, drámai fordulatokban kitűnő lehetőséget adva ezzel Brahms fantáziájának.

A művek, vitathatatlan művészi és szellemi nagyságuk ellenére sem hallhatóak gyakran a koncertszínpadokon, aminek oka elsősorban az előadói nehézségük. Épp ezért jelent a Férfikar számára izgalmas feladatot, és a közönségnek különleges zenei élményt a márciusi koncert.

Előadók

Schöck Atala – alt

Horváth István – tenor

 

Budafoki Dohnányi Zenekar

Vezényel: Riederauer Richárd

Plakát
2022-03-22 - 19:30
Pesti Vigadó - Budapest, Vigadó tér 2, 1051
ROMANTIKUS ÓRIÁSOK – BRAHMS: ALTRAPSZÓDIA; RINALDO-KANTÁTA
Hozzáadás a naptárhoz