„Ez a Mozart tulajdonképpen teljes mesterségbeli tudással jött a világra, mert bármihez fogott, mindenhez értett. Leült a csembalóhoz és játszott. Kezébe vette a hegedűt és hegedült. Szájához emelte a fuvolát és fuvolázott – a komponálásról nem is beszélve.” – így jellemezte Richard Strauss Mozartot, akinek minden művéből árad a lehengerlő könnyedség és az elegancia. Ez hallható a mai esten felcsendülő A-dúr szimfóniájában is, melyet 1774 elején Salzburgban írt a szerző. A szimfónia első tétele hallgatóink számára talán Milos Forman Amadeus című zseniális filmjéből lehet ismerős, amikor Constanze átviszi Salierinek Mozart kéziratait, aki meghallván, hogy ezek eredetiek, elképedve nézi a javítás nélküli zeneművek tömkelegét. Eközben hangoznak fel idézetek számos zeneműből – akár egy Mozart-életmű két percben – és ennek egyik részlete, az éteri magassában, ünnepélyesen ragyogó hegedűszólamok feszes ritmikája idézi ennek a fiatalkori szimfóniának Mozartra jellemző csillogását.
Emszt András a zeneszerzés diplomája alkalmából írta a mai estén a közreműködésével felcsendülő zongoraversenyét 2016-ban. Ugyanebben az évben elnyerte Budafok-Tétény művészeti ösztöndíját, így lehetősége nyílt budafoki együttesekre komponálni.
A művet a Budafoki Dohnányi Zenekarnak és Prunyi Ilonának, a zongora tanárának ajánlotta.
A hangverseny második részében felcsendülő szimfóniával Schumann feleségét köszöntötte születésnapján. 1841 decemberében Lipcsében be is mutatták, a zeneszerző azonban úgy döntött, hogy átdolgozza. Ezután több mint egy évtized telt el, míg a szimfónia végleges formájában elkészült és a szerző vezényletével Düsseldorfban felhangzott.
Néhány hónappal később a rajnai zenei ünnepségen is előadták a művet. A d-moll szimfónia alapkoncepciója az organikus egység. Erre vall a négy tétel tematikus összefüggése, valamint a zeneszerzőnek az az előírása, hogy a tételeket egyvégtében, megszakítás nélkül adják elő. A bevezető tétel lassú tempóban bontakozik ki egy rejtelmes hajnali derengés homályából. Ebben a bevezetésben már ott szól a szimfónia fő motívuma, amely félénk próbálkozásból fejlődik harsány és sodró erejű mottóvá. A nagyméretű tétel formai felépítésében jelentős szerepet kap a mind terjedelemben, mind tartalmában igen figyelemreméltó kóda, amely szilaj áradásával az első tétel befejezése, egyszersmind a második előkészítése. Ennek Románc a címe. A rövid darab során bensőséges és gazdagon tagolt dallamot hallunk az oboa és gordonka kettősén. Ez keretezi a szélesebben áradó középrészt és vezet át a harmadik tételhez, az eleven lüktetésű scherzóhoz. Témája a már ismert motívum változata. A finálé nyíltan visszatér az első tétel anyagához, diadalmas dúr hangnemben oldva fel annak feszültségét és küzdelmességét.
