A SZOKATLAN, A MEGSZOKOTT ÉS A TERMÉSZETES
Bartók: Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre
Bartók e kétzongorás műve szokatlan előadói apparátusa miatt ritkán hangzik fel hangversenyeken. A két zongora ütőhangszerekkel egészül ki, amelyek nem csupán kísérnek: lényegében egyenrangú szerepük van a zongora által megszólaltatott zenei tartalmakkal. A zongoraszólamokat Bartók kimondottan maga és felesége, Pásztory Ditta számára írta, együtt is mutatták be 1938-ban először Bázelben, majd Budapesten.
Az első tétel a teremtés előtti állapotból, az üres, alaktalan sötétségből indul el, majd megszületik a ritmus. A tétel zárótémája a kompozíciós mesterségbeli tudás csúcsa, egy fúga.
A második tétel a bartóki éjszaka-zenék családjába tartozik, megjelenítve az ember és a természet néha borzongató hangjainak párbeszédét.
A harmadik tétel a bartóki néptáncfinálék egyik pazar példája. Jól felismerhető utalásokat találunk Bartók egy évvel korábban született, Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című alkotásából. A tétel igen fontos jellemzője az akusztikus hangsor szisztematikus használata.
