Szereti ön Brahmsot? Ha igen, ezt a hangversenyünket háromszorosan is élvezni fogja, hiszen egy Brahms mű mellett két olyan alkotást is hallhat, amelyek – bár jóval Brahms után, a 20. és 21. században születtek – legromantikusabb lelkületű nézőink szívét is megdobogtatják.
Orbán György első szimfóniája – mely a mai esténken először csendül fel közönség előtt – a szerző klasszikus és romantikus zenében gyökerező gondolkodásának tanúságtétele. Már az a tény, hogy szimfóniának nevezi a művét, a klasszikus hagyományokhoz való ragaszkodását tükrözi, hiszen a XX. század óta egyre kevesebb szimfónia születik. Orbán első szimfóniájának zenei struktúrája a tőle megszokott közérthetőséghez képest is tovább egyszerűsödik, a darab hangnemisége világos, felépítése is klasszikus. Mindemellett a sokat emlegetett kollektív emlékezet számos gesztusára is ráismerhetünk a műben, legyen az egy dies irae-dallam, vagy a „Könnyűjáró kismenyecske, dobszerda” népdal fordulata. (Orbán György gondolatait a műről ide kattintva olvashatják)
Sosztakovics I. hegedűversenyét 1948-ban fejezte be, és David Ojsztrah világhírű hegedűművésznek dedikálta. Kultúrpolitikai okokból a mű ősbemutatójára csak 1955-ben került sor Ojsztrah szólójával. „A Hegedűversenyben…engem a csodálatos komolyság, az alkotói gondolat mélysége és az igazi szimfonikus gondolkodásmód kap meg. A Hegedűverseny partitúrájában nincs semmi, ami esetleges lenne, ami csak a külső hatásra számítana, amit nem az anyagfejlesztés belső logikája indokolna.” – így írt Ojsztrah az ősbemutató után fél évvel, és szavai igen találóan ragadják meg a mű lényegét. A darab nemcsak terjedelme és komplexitása révén, hanem négytételes szerkezetében is a szimfónia műfaját idézi. Ugyanakkor a tételek belső kidolgozottsága, izgalmas polifóniája és a mű hangszerelése is kamarazene-szerű: a szólista és a zenekar szembenállása, „versengése” nem nagy formatömbök váltakozásában, hanem gyakran egy-két hangszer és a szólista egyenrangú párbeszédében bontakozik ki. A hegedűverseny szólóját mai hangversenyünkön Daniel Matejča játssza, akit közönségünk a 2021-es Virtuózok műsorból ismerhet. Fiatal kora ellenére számos nemzetközi versenygyőzelmet (Telemann Verseny, Concertino Praha Verseny, stb.) mondhat magáénak.
Koncertünk zárásaként Brahms első zenekari műve, az I. szerenád hangzik el. Brahms 1857-től kezdve a virágzó zenei életéről híres detmoldi hercegség szolgálatába állt. Ebben az időszakban Brahms a bécsi klasszikusok hagyatékát is tanulmányozta, különös tekintettel Mozart és Haydn szimfóniáira és divertimentóira. Ezt a stílust eleveníti fel az I. D-dúr szerenád. A darabot Brahms 1858-ban még kamara zeneműnek szánta kilenc vonós-, illetve fúvóshangszer számára. Ebben a formában adták elő egy detmoldi hangversenyen. A zenekari változat 1860 márciusában, Hannoverben szólalt meg, az együttest Brahms barátja, a világhírű magyar hegedűművész, Joachim József vezényelte. A hat tételből álló szerenád nemcsak Haydn és Mozart hatásának nyomait viseli magán, hanem a közelebbi elődökét: Beethovenét és Schubertét is. De mindezen túlmenően felfedezhető már rajta több olyan vonás, amely Brahms zenéjét mindenki másétól megkülönbözteti: sajátos dallamfordulatok, hangszerelési megoldások és a műveire kiváltképpen jellemző súlyos veretű, komplementer ritmika.
