Leírás

Az ország egyik legizgalmasabb vokális műhelyét négy évtizede alapító szabó Dénes és fia, Szabó Soma vezetésével a Müpa által az évad együttese címmel elismert Cantemus Kórus ezen a hangversenyen csupa vallásos művet ad elő. A bécsi klasszika és a jelen kínálja a válogatás két korszakát, s az alkotók három földrajzi területről származnak: Mozart
osztrák, kortársunk, a negyvenhárom éves gyöngyösi Levente Kolozsváron született, de évtizedek óta Magyarországon él és alkot, a hetvenhárom éves John Rutter pedig a brit zenekultúra büszkesége.
Mozart kompozíciója, a Vesperae solennes de confessore vecsernye, vagyis esti dicsérő imádság – a különleges szépségű, hattételes művet a huszonhárom éves zeneszerző salzburgi szolgálatának vége felé, 1779-ben komponálta. Gyöngyösi Levente és John Rutter műveit összekapcsolja, hogy mindkét alkotó közérthetőségre törekszik. Az In te Domine speravi a 70. zsoltárnak az a részlete, amely az Istenbe kapaszkodó reményt énekli meg. sok megzenésítése ismert, ahogy a miseciklusnak, minden idők legtöbbször zenébe foglalt keresztény szövegének is. Rutter műve, a gyermekek miséje azért is illik e hangverseny műsorára, mert szerzője ezt a művet több különböző összeállítású kórusra komponálta. A nem litugrikus célokra alkotott mise latin szövegébe a zeneszerző angol költemények megzenésítését ékeli.

műsor

Mozart: Vesperae solennes de confessore k339
Gyöngyösi: In te Domine speravi
John Rutter: Mass of the children
John Rutter: Hymn to the Creator of Light

előadók

Nyíregyházi Cantemus Kóruscsalád

Vezényel: Szabó Dénes és Szabó Soma

2018-01-27 - 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - 1095 Budapest, Komor M. u. 1.
CANTEMUS
Hozzáadás a naptárhoz