2022. szeptember 25., Zeneakadémia

Egy nap Hollerung Gáborral és a BDZ-vel

11:00 Megérthető zene

PÁRBESZÉD AZ ISTENEKKEL

Mozart: Jupiter szimfónia KV 551 

Mozart 1788-ban jegyezte be szimfóniáját a többé-kevésbé rendszeresen vezetett műjegyzékébe, Szimfónia zárófúgával elnevezéssel. A Jupiter melléknév először egy 1821-es koncertnaptárban jelenik meg írásban. Az elnevezés találó, mert joggal érezhetjük úgy, hogy Mozart ezzel a művével bebocsátást nyert az Olimposzra. A mű első tétele jellegzetes párbeszéd az istenekkel, egy kérlelhetetlen kijelentő mód és egy szívből jövő kérdéssor áll egymással szemben. Ez a kettősség szokatlan módon a második tételben is fellelhető. A harmadik tétel a zenetörténet egyik utolsó igazi menüettje. A negyedik tétel pedig egy rejtélyes témára épül, melynek oly sok előfordulása van a zenetörténetben, de Mozart névjegy-motívumának is nevezik. A tétel vége egy különleges zeneszerzői bravúr, ahol egy rövid fúga csendül fel, ám nem csak egyetlen témából, hanem a darabban megszólaló valamennyi zenei anyag egymásra torlasztásával.

Előad és vezényel: Hollerung Gábor

14:30 Családi koncert

Vezényel: Hollerung Gábor

16:00 Műhelybeszélgetés – Solti terem

(Beszélgetés a művészeti élet szereplőivel)

18:00 Nagyterem

BDZ Big Band koncertje

20:00 Esti nagykoncert – Nagyterem

ESTI VARÁZSLAT

Howard Arlen: Oz, a nagy varázsló – nyitány
Paul Dukas: A bűvészinas
Camille Saint-Saëns: Danse macabre
Richard Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínytevései
Vezényel: Guido Mancusi

A BDZ-nap egy varázslatos esti programmal ér véget. A hangversenyre zenekarunk első vendégkarmestere, Guido Mancusi olyan műveket válogatott, melyek valamilyen módon kapcsolódnak a mágiához. 

Mi mással is indulhatna egy varázslatos hangverseny, mint az Oz, a nagy varázsló című film zenéjének nyitányával, mely a film legemblematikusabb jeleneteihez kapcsolódó zenéket ötvözi, köztük a híres Over the Rainbow címen ismert nótát.

Hangversenyünk második darabja már az igazi mágiát idézi. Dukas Goethe balladájára írt szimfonikus költeményében a kis bűvészinas – mestere távollétében – elvarázsolja a seprűt, hogy az engedelmes szolgaként helyette elvégezze a házimunkát. Igen ám, de a varázslat olyan jól sikerül, hogy a seprű önálló életre kel, elszabadul, önállósítja magát. Inasunk hiába próbálja megállítani varázslattal, erővel, végül kénytelen egy baltával darabokra aprítani. És ekkor – akár egy horrorfilmben – a seprű darabjai egyesével életre kelnek, és járják tovább vad ámokfutásukat. A mester a legjobb pillanatban tér haza, és egy egyszerű varázsszóval véget vet a felfordulásnak. 

Saint-Saëns Danse macabre című műve egy igazi fekete misét idéz. Halljuk, amint éjfélt üt az óra, felbukkan a sátán, felhangolja hegedűjét, majd egy ördögi táncba kezd, mely egyre vérpezsdítőbb, egyre magával ragadóbb, és láthatóan még a kakaskukorékolásra sem akar véget érni. Végül a hajnal kivirradtával az ördögi tánc is elcsendesül.

Till Eulenspiegel, a polgárpukkasztó csínytevő kalandjai elevenednek meg Strauss szimfonikus költeményében, mely híven követi hősünk útját a kalandokon keresztül elfogásáig, elítéléséig, majd az akasztófáig. A zene híven követi utolsó rándulásait az akasztófán, ám az ezt követő Till-motívum felcsendülése felteszi a kérdést: vajon tényleg sikeres volt az akasztás?