Mikor 1878-ban Dvořák Bécsben járt, annyira lenyűgözte Mozart fúvós szerenádja, hogy miután hazament, alig két hét alatt megírta a saját fúvós szerenádját. Mozart darabját használta mintának, hangszerelését tekintve pedig csupán annyi változtatást eszközölt rajta, egy csellóval és egy bőgővel egészítette ki a fúvósokat.
Mendelssohn 1825-ben komponálta vonós Oktettjét, nem sokkal azután, hogy családjával egy nagy, impozáns házba költöztek Berlinben a Leipzigerstrasse-ra. Az udvaron álltó üvegház elég tágas volt ahhoz, hogy elférjen a család reggeli koncertjeinek közönsége. A fiatal Felix ezek során szerezte zenei ismereteinek nagy részét. A zongora mellett hegedült és brácsázott is, gyakran pedig részt is vett a saját maga komponálta vonós szimfóniák előadásában is. Minden kétséget kizáróan ezeknek a műveknek a megírása során szerzett tapasztalatai vezették oda, hogy egészen fiatalon, tizenhat évesen megkomponálta a vonós Oktettet.
Azért is volt lenyűgöző ez az alkotás, mert hasonló még nem született a kamarazenében. Létezett két dupla kvartett Louis Spohr tollából 1823-ból, de ebben az esetben két vonós kvartettről van szó, melyek felelgetnek egymásnak. Mendelssohn tudta, mit akar, és pontos utasításokat hagyott a kottában: „Ez az Oktett szimfonikus zenekari stílusban kell, hogy megszólaljon. A pianokat és fortékat szigorúan be kell tartani és még jobban kihangsúlyozni, mint a hasonló darabokban.”
Mendelssohn nagyra becsült hegedű tanárának, Eduard Rietz-nek nem csak ajánlotta a művet, hanem születésnapi ajándékának is szánta. Minden bizonnyal akkor is tanára járt az eszében, mikor az első tétel szárnyaló hegedű frázisait írta. A Scherzot Goethe Faustjából a Walpurgis-éj inspirálta. Nővére, Fanny elmondása alapján, Mendelssohn azt szerette volna, ha a Scherzot staccatto és pianissimo játszanák, mivel „minden új és idegen, ugyanakkor egészen ösztönző és varázslatos. Az ember nagyon közel érzi magát a szellemvilághoz, felemelkedik a levegőbe, már majdnem elkap egy seprűnyelet és csak repül, amerre sodorja a szellő. A végén a hegedű felszáll – mely könnyű, mint egy tollpihe – és minden el van fújva.
