Leírás

1945-ben a brit Nevelésügyi Minisztérium megbízta Benjamin Brittent, hogy írjon zenét egy olyan oktatófilmhez, amely a szimfonikus zenekar hangszereivel kívánta megismertetni az ifjúságot.A zenekar hangszerei című filmhez készült zene később lett hangversenydarabbá. Britten négy csoportba osztotta a zenekar hangszereit: vonósokra, fafúvósokra, rézfúvósokra és ütőhangszerekre.
Bevezetésül a témát, Purcell Abdelazer-szvitjének rondó tételét eredeti formájában a teljes zenekar játssza el, majd sorban mind a négy hangszercsoport. Ezután minden hangszer előadja a maga külön változatát – azok is „szóhoz jutnak”, amelyek többnyire csak a nagyzenekarokban kapnak szerepet –, végül pedig fúga következik. Ebben az igen bonyolult, többszólamú formában írt tételben a hangszerek ugyanabban a sorrendben lépnek be, amelyben a variációk során bemutatkoztak. Az eredetileg is gyerekeknek, oktatási céllal íródott mű jó alkalom arra, hogy a közönség felfrissítse a szimfonikus zenekarra, annak hangszereire vonatkozó ismereteit is.

műsor

Britten: Variációk és fúga egy Purcell témára

előadók

Mesélő: Lukácsházi Győző

Vezényel: Hollerung Gábor

 

2019-02-23 - 15:00
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ - Budapest, Nagytétényi út 31-33, 1222
BDZ JUNIOR
Hozzáadás a naptárhoz