Leírás

A Budapesti Akadémiai Kórustársaság 1957-ben alakult KISZ Központi Művészegyüttes Egyetemi énekkara néven Tóth Béla vezetésével. Az együttes irányítását 1980-ban Hollerung Gábor vette át. Az énekkar hosszú évtizedeken keresztül fogta össze az énekelni vágyó fiatalokat, és hamarosan a hazai és nemzetközi zenei élet egyik vezető amatőr énekkarává vált. Fennállásának hat évtizede alatt a kórus megfordult európa legrangosabb kórusversenyein, ahonnan díjak egész sorát hozta el, elnyerte a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny valamint az Arezzoi Kórusverseny nagydíját, 1989-ben pedig Llangollenben elnyerte a világ kórusa címet. Az énekkar 1996-ban Magyarországot képviselte a sydney-ben megrendezett Kóruszenei Világszimpóziumon. A 90-es évektől kezdve az együttes oratóriumok avatott előadójává vált, a Budafoki Dohnányi zenekar bérletsorozatainak rendszeres közreműködője.
A 60. születésnapi koncerten felcsendülő Dvorák Stabat Mater a Hollerung Gábor által fémjelzett korszak kórustagjainak egyik kedvenc darabja.

műsor

Dvorák: Stabat mater

előadók

Cecília Lloyd – szoprán
Megyesi Schwartz Lúcia – alt
Nyári Zoltán – tenor
Cser Krisztián – basszus
Budapesti Akadémiai Kórustársaság

Vezényel: Hollerung Gábor

2017-12-03 - 19:30
Pesti Vigadó - Budapest, Vigadó tér 2, 1051
60 ÉVES A BUDAPESTI AKADÉMIAI KÓRUSTÁRSASÁG
Hozzáadás a naptárhoz