A fájdalom, a vezeklés és a megbékélés oratóriuma
Dvořák Stabat Matere az a zenei alkotás, amelyet egyszer hallván az ember szíve rögtön csordultig telik már csak a mű említésére is. Zenekarunk időről időre műsorra tűzi. Idén a Zeneplusz-sorozatunk koncertjén csendül fel a mű, a Budapesti Akadémiai Kórustársasággal karöltve. A mű keletkezésének háttértörténete nélkül is rendkívül hatásos és örök érvényű ez a zenei alkotás. De mennyivel tisztábban hallgatható, ha a körülményeket is ismerjük…
Szöveg: Ortutay Romola
Három különleges történet találkozik Dvořák Stabat Materében: a fia szenvedéseit, majd kereszthalálát végig kísérő édesanya szenvedéstörténete, egy gyermekeit drámai gyorsasággal elveszítő édesapa fájdalma és egy kicsapongó életet élő férj vezeklése felesége tragikus halála miatt. A végeredmény a zeneirodalom máig is legnépszerűbb és egyik legszebb Stabat Matere, mely végig visz az emberi szív fájdalmain, hogy aztán minden sebzett szívet felemeljen a Paradicsomba.
A mű keletkezése: a gyermekeit elveszítő édesapa
Dvořák a cseh zenetörténet legismertebb és talán legnépszerűbb zeneszerzője. Egy Prága melletti településen született 1841-ben, ahol általános iskolás korától kezdve tanult hegedülni. Apja felismerte elsőszülött fia tehetségét, így tovább taníttatta ezen a vonalon, így egészült ki Dvořák zenei nevelése a későbbi orgona és zongoraórákkal. Pénzkeresetét egy darabig a templomban végzett orgonálással biztosította, majd elkezdett komponálni, végül minden mást feladva csak a zenszerzésnek szentelte az életét. 1874-ig több darabját is bemutatta, egy idő után a saját vezényletével, de Prágán kívül nem nagyon sikerült ismertséget szereznie a zenei életben. Egy évvel később benevezett egy zeneszerzés versenyre, ahová 15 darabját is elküldte. A verseny bíráló bizottságában Brahms is helyet kapott, aki végül nemcsak jó szóval, hanem barátságával is kitüntette a fiatal zeneszerzőt. Dvořák a versenyt végül megnyerte, de az igazi elismertségre még várnia kellett. Sajnálatos módon egy tragikus esemény alapozta meg az utat számára: egyik kislánya születése után két nappal meghalt, ami mély fájdalommal töltötte el az ifjú zeneszerzőt. Nem sokkal ezután állt neki a Stabat Mater első verziójának, mely akkor hét tételből állt és zongorakíséretes kórusra készült el. A darabot Dvořák ebben a formában félretette, főleg, hogy újabb tragédia érte a családot. 2 hónap leforgása alatt másik két gyermekét is elvesztette, így a háromgyermekes családapából hirtelen gyermektelen szülő lett. Nem sokkal ezután újra elővette a Stabat Matert, ekkor már véglegesítette is, a hét tételt kiegészítette tízre, és a zongorakíséretet zenekari kíséretre változtatta. 1877-et írtunk ekkor, a bemutatóra azonban csak 3 év múlva került sor Prágában. Az igazán nagy sikert az 1883-as londoni bemutató hozta meg a mű és így szerzője számára. Olyannyira, hogy innentől kezdve több felkérést is kapott, így lett rendszeres előadója saját darabjainak Angliában, majd vált ismertté az USA-ban is, ahol végül zeneigazgatói pozíciót ajánlottak fel neki a National Conservatory of Music of America intézetében.
Mária-tisztelet: a fia kereszthalálát végig kísérő édesanya
A Stabat Mater szövege a Jacopone da Todinak tulajdonított siralomének szövege, mely az egyik legszebb, ebben a témában íródott himnusz. A szöveg a 13. századból származik, és azon Szűz Mária tiszteletére íródott himnuszok egyike, melyek a 12. században megerősödő Mária-kultusz részét képezik. A Mária-tisztelet első nyomai a 2. századi kereszténységre vezethetők vissza, ahol Máriát, mint Isten anyját kezdik el magasztalni. A Mária-tisztelet részét képezi Mária életének 7 eseménye, mely Mária 7 fájdalmaként is neveztetik: Jézus körülmetélése; menekülés Egyiptomba; a 12 éves Jézus keresése; találkozás a kereszthordozó Jézussal; megfeszítés; levétel a keresztről; sírba tétel. A kultusz különböző formákban nyilvánult meg: ünnepeket szenteltek Máriának, kultuszhelyeket alakítottak ki, templomokat építettek a tiszteletére. Az első Mária ünnepet az 5. századtól jegyzi a hagyomány, Mária mennybevételének napjával, augusztus 15-ével. A 6. századtól ünneplik az Angyali üdvözlet napját március 25-én Krisztus fogantatásának fölidézésére. A 7. századtól vezetik be Mária születésnapjának ünnepét, szeptember 8-át, és a 8. századtól pedig a Szeplőtelen fogantatás eseményét. Nekünk, magyaroknak szintén különleges helyet foglal el Mária a hagyományainkban, hiszen Szent István az országot Boldogasszony Szűz Máriának ajánlotta föl, ezzel is megalapozva az országot védő Istenanya tiszteletét hazánkban.
A Mária-kultusz fontos részei még a Mária-jelenések. A katolikus hagyomány szerint Mária mennybevétele után többször megjelent földi embereknek, hogy imádságra és bűnbánatra szólítson, s a jelenések helye a mai napig is sok zarándokot vonz.
A képzőművészetben a 15. századtól kezdve találkozhatunk Mária-ábrázolásokkal, általában a kis Jézussal együtt jelenik meg, mint az élet forrása, az oltalmazó és közbenjáró Szűzanya, aki maga is lerója tiszteletét az isteni hatalom előtt, és alázatosságával mutat példát a híveknek. Mária a kultusz kezdete óta az, akin keresztül a kegyelem kiárad a világra, az Isten felé ő közvetíti az emberek imáit, s a mennybe is Márián keresztül lehet belépni, ő a Mennyek kapuja.
Jacopone da Todi szövege ennek a kultusznak az egyik legismertebb és legnépszerűbb himnusza, mely Mária életéből Jézus kereszthalálának eseményeit eleveníti meg. A vers szépsége rengeteg zeneszerzőt és művészt ihletett meg, több mint 100 zenemű alapja.
A szöveg: Jacopone da Todi, a felesége haláláért vezeklő férj
Jacopone da Todi, eredeti nevén Jacopo dei Benedetti, az umbriai Todiban született 1230 körül, innen kapta későbbi nevét. Nemesi családból származott, jogot tanult, jegyzőként dolgozott. Élete akkor vett nagy fordulatot, amikor feleségét egy szerencsétlen balesetben elvesztette. A fiatalasszony egy alázatos, tiszta lelkű, nemesi származású lány volt, aki próbálta kicsapongó, kétes ügyletekkel foglalkozó, a világi örömökben tobzódó férjét vallásos útra terelni. Férje erősködésére elment egy lovagi tornára, ahol az állvány, amin Jacopone felesége más asszonyokkal együtt ült, összeomlott, és az asszony életét vesztette. Jacopone ekkor szembesült azzal, hogy felesége vezeklőövet hordott a ruhája alatt férje bűnei miatt. A tragédia után Jacopo minden vagyonát eladta, és éveken át csak bolyongott, ostorozta magát, bűnhődni akart, gyűlölte magát, és azt kívánta, hogy mások is megvessék. Így próbált vezekelni, míg végül ferences rendi szerzetes lett.
A Stabat Mater eredetileg latinul íródott, Jézus keresztre feszítésének történetét idézi fel a keresztfánál álló édesanya szempontjából. Az elbeszélő azonosul az anya fájdalmával, aki elvesztette szeretett gyermekét. A himnusz első felében az anya fájdalmával való azonosulásnak ad hangot, majd a második felében a fájdalom és a sebek átvállalásáért könyörög, hogy részt vehessen a Szűzanya fájdalmában. A vers végére megfogalmazza imáját, melyben a Szűzanya pártfogását kéri, hogy vezesse őt az Isten országába. A szenvedésben való személyes osztozás vágyában az üdvösség reménye jelenik meg a himnusz végén.
Megszületik a mű: szöveg és zene egyesül
Dvořák Stabat Matere ugyanezt az utat járja be a zenében. Szerkezete is a himnusz szerkezetét követi, a tíz versszak tíz tételt eredményez. Az oratórium négy szólistára, kórusra és zenekarra íródott. 9 tétel Mária szenvedését és a Mária szenvedését látó ember együttérzését jeleníti meg, míg a végső tétel felvillantja a Paradicsom vízióját és ígéretét.
A tíz tétel közül mindegyik egy önálló egységet alkot, a maga tematikus zenei alapjával. Az utolsó tétel az egyetlen kivétel, melyben a szerző visszahozza az első tétel témáját. Az első tétel meghatározza az egész mű hangulatát, és megalapozza azt a fájdalmat és szomorúságot, amit a gyermekét elveszítő szülő érezhet. A következő tételekben a szólisták és a kórus egymást váltva szerepelnek. A zárótételben visszatér az első tétel tematikája, de most már nem a szenvedést fejezi ki, hanem fényes dúrban csúcsosodik ki, amit az Amen alatt szóló fúga követ a végső katarzissal, mely a megbékélés és remény érzését közvetíti.
