WALPURGIS-ÉJ

Február 1-jén a BDZ és a Feledi-projekt segítségével megelevenedik a Walpurgis-éj a MÜPA színpadán. De miről is van szó valójában?

Magyarországon kevéssé ismert, de európaszerte ismert hagyomány, a kereszténység előtti időkből eredeztethető ünnep. Az április 30-áról május 1-ére virradó éjjel megünnepelt esemény neve Szent Walburgától, egy Dél-Németországban ténykedő benedekrendi apácáról kapra végeredményben a nevét. A szent ünnepe május 1-ére esik, az ez előtti 9 napot Walpurgisnapokként ismeri a hagyomány. Ezen idő alatt harangozással védekezzenek a boszorkányok machinációi ellen. Mára keresztények és nem-keresztények együtt ünneplik a világ eme leghíresebb boszorkányszombatját.

A német hiedelemvilág szerint ekkor minden égtájról az ördögök, boszorkányok a Brocken hegyre (a „Blockbergre”), vagy más magaslatra sereglenek, hogy varázslatos táncaikkal és ráolvasással elűzzék a tél szellemeit, egy utolsó télvégi mulatságon. A titkos, alvilági összejöveteleknek többek között egyik ismert (záró)motívuma az ördöggel való orgia, a házasság szentségének paródiájaként.

Az irodalomban is találunk eme ünnepre való hivatkozásokat, például Goethe Faustjának egyik jelenete a „Walpurgisnacht”, ahol az ördög a maga birodalmába vezeti Faustot, hogy megkóstoltatassa vele a Walpurgis-éj mámorát. Mendelssohn pedig az Első Walpurgis-éj című kantátájával (1832) népszerűsítette ezt a népi babonát.

Mendelssohn műve, az énekes szólistákat, kórust és zenekart foglalkoztató, fél óránál valamivel tovább tartó kantáája nyitányból és kilenc, egybekomponált számból áll. Olyan, mint egy nagy, lendületes drámai jelenet, jól illene egy romantikus operába is. Története abba az időbe vezet, amikor az államvallássá tett kereszténységgel szemben a druidák még őrizték ősi hitüket, és titokban végezték a pogány rítusaikat.

A nyitány nagyobb része a tél viharainak bemutatása (a partitúrában ez áll: A rossz idő), melyet megszakít a druida vezér hívójelét jelképező kürt-fagott szóló. A nyitány második része az Átmenet a tavaszhoz feliratot viseli. Az első számban (Es lacht der Mai) a druidák a májust köszöntik, a fagy és a hó elmúltával felfelé igyekeznek a hegyre, hogy régi szent szokás szerint a Mindenek Atyját dicsőítsék. Egy idős asszony azonban (no.2 Konnt ihr so verwegen handeln) figyelmezteti a többieket: az erdő szélén a keresztények állnak lesben, és halál vár arra, akit a tiltott szertartáson érnek. Erre a druida pap felszólítja népét (no.3 Wer Opfer heut’ zu bringen scheut), hogy teljesítse a kötelességét, az őrök pedig figyelik az erdőt, hogy nem jön -e ellenség (no.4 Verteilt euch, wack’re Männer, hier). Úgy tartják távol a keresztényeket, hogy ördögi teremtményeknek öltöznek és megtévesztésül óriási zajt csapnak (no.5 Diese dumpfen Pfaffenchristen és no.6 Kommt mit Zacken und mit Gabeln), miközben a druida pap elkezdi az ünnepélyes szertartást (no.7 So weit gebracht, dass wir bei Nacht). A közeledő keresztények megijednek a pokoli teremtményektől (no.8 Hilf, ach hilf mir, Kriegsgeselle) és elmenekülnek. A druidák a tűz lángjaival megtisztítják és megerősítik hitüket (no.9 Die Flamme reinigt sich vom Rauch), és kantáta a fény dicsőítésével ér véget.