Újévi koncertünk visszhangja – Gramofon Magazin, 2025. január 14.
Fittler Katalin tollából, Újévi koncertünk kapcsán, örömmel olvastuk az alábbi sorokat:
„A Budafoki Dohnányi Zenekar időszaki magazinjának, a Hangolónak az őszi számából már jó előre lehetett tudni: január 11-én kerül sor a BDZ újévi koncertjére. Azt viszont csak később vehette észre a Müpa havonkénti műsorfüzetéből tájékozódó, hogy aznap kétszer is köszönti az újévet az együttes: az esti koncert előtt, 11 órai kezdettel „Újévi koncert ráadás” címmel is felléptek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Aki végigélte az esti produkciót, csak elismeréssel adózhat teljesítőképességük „nagyformátumának”, egyszersmind ékes bizonyságát látta Hollerung Gábor zenekarnevelő koncepciója működőképességének. Este fél 11-kor (tehát szünettel háromórás koncert után) egészségesen fáradt játékosok mosolyogtak a pódiumon, a jól végzett munka örömével. És a közönség sem mutatott nagy kedvet a távozásra. A szó legnemesebb értelmében „szórakozott” három órán keresztül, mondhatni, minden percég kiélvezve a zenehallgatásnak. A műsor, hagyományosan, zsákbamacska volt – ami fokozta a hallgatói érdeklődést. Megszólítva érezte magát a közönség, s ennek megfelelően figyelemmel követte Hollerung Gábor műsorvezetői konferálást csakúgy, mint a felcsendülő zenéket, amelyek értő élvezetéhez rendre kapott szempontokat.
A mesterséges intelligencia lehetőségeinek kiaknázása idején a természetes intelligencia óhatatlanul is perifériára szorul – érzelmi nevelés és „nevelődés” (a személyes jelenléttel megnyilatkozó szellemi aktivitás, mondhatni, a katarzis-készség) alig jegyzett tételekké váltak. Pedig a homo ludens mindenkiben benne rejlik! Ezt potenciálisan örömérzéseket galvanizáló, szunnyadó készséget élesztgeti munkásságának minden mozzanatával Hollerung Gábor. „Testközelbe” hozza a térben és időben távoli alkotásokat is, kommentárjaitól inspirálva megnyílnak az érdeklődés kapui, s ezáltal befogadhatóvá válnak szokatlan, furcsa hangzások is. „A közhelyek bája” – utólag ezt a „tematikát” rekonstruálták a véglegesített műsorhoz, amelynek végighallgatása után aligha panaszkodhatott volna bárki is „közhelyességre”.
Gyöngyösi Levente BDZ-fanfárjával kezdődött a műsor, amely érdekességek-különlegességek gazdag tárházát kínálta. De ami legalább annyira fontos: ezt a kétségkívül frekventált koncertet a zenekari játékosok sokoldalúságának bemutatására is felhasználták. A BDZ közönsége számára nem újdonság, hogy a zenekar zongoristája, Szűts Apor zeneszerzőként is aktív – ezen az esten nemcsak zeneszerzőként és zongoristaként szerepelt, hanem humorát is megcsillogtatta, fergeteges humorú „zenebohócként” egy pamfletben, ahol hegedűvel bűvészkedett, Gazda Bence szólista-partnereként. Aki viszont improvizálókedvét Gershwin Rhapsody in Blue-jában csillogtatta meg csakúgy, mint Horváth Marcell, Nagy Zsolt és Lázár Gyula. A mű szólistájaként Balog József remekelt. Hallhattuk Simkó-Várnagy Mihályt elektromos csellójával, szerepelt a Corpus Harsona Kvartett és a BDZ Big Band-je – és ne maradjon említés nélkül Werner Gábor neve, aki gordonkásból a zenekar karmestere lett, s emellett számos sikeres műsorszámot arranzsált muzsikustársai számára. Üde színfoltot jelentett, amikor jelmezbe öltözött három ütős speciális hangszerrel szólózott: smirglivel!
Viccek, poénok, gegek – de sohasem olcsó hatásként. Kalandozás a jazz területére, a latin zenék vérpezsdítő hatású tolmácsolása, a filmzenék felidézése, a stílusparódiák hatásos előadása a játékosok felkészültségét igényli, hogy sikeres legyen a szórakoztató hatás! Ezúttal maradéktalanul sikerült. És meglepetésként énekelt is a zenekar, ráadásként régi magyar filmslágereket idézve. A Radetzky-induló után még hosszasan zúgott a taps, a köszönetnyilvánításon túl visszajelzéseként annak, hogy nyitott fülekre és szívekre talált a program, amelyet utólag akár „kívánságműsornak” is minősíthetünk.”
Köszönjük a dicséretet!
