Sárik Péter jazz-Kékszakállúja és ami mögötte van
Sárik Péter, Fonogram-díjas jazz zongorista, zeneszerző gyakori vendége a fesztivál rezidens zenekarának, a Budafoki Dohnányi Zenekarnak. Az ez év augusztus 18-ára tervezett közös koncert azonban mindkét fél számára kiemelkedő, izgalmas újdonság.
Szöveg: Czingráber Eszter
Emlékszel arra, mikor játszottál először a BDZ-vel? Mi volt műsoron?
Igen, 2012-ben. Soha nem fogom elfelejteni, mert akkor játszottam először életemben szimfonikus zenekarral, karmesterrel, ráadásul a saját művem, a Recirquel Társulatnak írt Meztelen bohóc felvétele zajlott, és mindez a Müpa Bartók Termében történt. Mindezekből egy tényező is nagy stressz lett volna, de így együtt, embert próbáló feladat volt.
Gábor és a zenekar is kedves, türelmes volt, és fantasztikus munkát végeztek.
Hogy alakult ki az együttműködés a zenekarral?
Az előbb említett Recirquel Újcirkuszi Társulat zeneszerzője és zongoristája voltam azokban az években, ők hoztak össze minket.
Milyen a munkakapcsolatod Hollerung Gáborral? Hogy fogalmaznád meg a szerepét a jazz-Kékszakállú létrejöttében?
Ez a tökéletes munkakapcsolat! Nagyon tisztelem őt, mind szakmailag, mind emberileg. Úgy látom kicsit hasonló az utunk, egyikünk sem a jól letaposott ösvényeken jár, talán ezért is értjük meg egymást.
Mikor elvállalta a partnerséget a Kékszakáll feldolgozás végső megformálásában, akkor nagyon komoly mérföldkőhöz érkezett a produkció. Megnyugodtam, mert tudtam, hogy minden tökéletesen rendben lesz. A legfontosabb szerepe a vezénylés mellett abban volt, hogy megtette, amit én nem mertem: bátran áttempózta a feldolgozást, ami ezáltal frissebb, maibb, és legfőképp egy jazz-zenekar számára is könnyebben eljátszható lett. Emellett minden munkafolyamatban kikérem a véleményét, épp a napokban beszéltük át épp részletesen a színpadi verzió háttérgrafikájának koncepcióját, és pár perce küldtem el neki a legutóbbi keverés felvételét.
Gábor vezényletével és a BDZ zenélésével megtörtént a hanganyag rögzítése. Elégedett vagy a sávonként, szólamonként felvett produktummal?
Maximálisan! Az első pillanattól tudtam, hogy így szeretném felvenni az anyagot, de azzal is tisztában voltam, hogy erre csak nagyon kevés karmester, illetve szimfonikus zenekar hajlandó , és ami még fontosabb, képes! Metronómra operát játszani? Még kimondani is elborzasztó!
Tudtam, hogy ez a csapat nemcsak nyitott, de átlagon felül sokoldalú is. És valóban! Játszi könnyedséggel vették az akadályt. Tökéletes hangzású felvételt szerettem volna, ezért rögzítettük sávonként a művet. Így talán a zenetörténelem leghibátlanabb Kékszakállúját sikerült rögzítenünk, hisz ezzel a felvételi módszerrel sokkal egyszerűbb volt az esetleges bakikat javítani.
Az augusztusi, zempléni ősbemutatón megvásárolható lesz a hanganyag?
Igen, mindenképp. Sőt már hamarabb. Azt tapasztalom, hogy óriási az érdeklődés a feldolgozás iránt, és mindent meg is teszek azért, hogy minél hamarabb eljuttathassuk a hallgatókhoz, és hírét vigyük a produkciónak Magyarországon és természetesen külföldön is. Végül is ez egy világpremier, és manapság már nagyon nehéz bármiben is elsőnek lenni. Nekünk most, úgy tűnik, megadatott. És ez sok lehetőséget rejt magában.
A jazz-Kékszakállúval kapcsolatban több helyen nyilatkoztad már, hogy magára a történetre örök érvényű tanulságként gondolsz, arra utalva, hogy a játszámázás csak ideig-óráig működik, nincs értelme a manipulációnak. Az alaptörténet – a te szavaiddal – élve, egy nagyon csúnya játszma köré szerveződik. Adva van egy erős, hatalmas, gazdag férfi, aki belül sok sebből vérzik, és vágyna a lelke arra, amit a fiatal és törékenynek tűnő nő megadhatna neki. De Judit kíváncsi, egyre kíváncsibb, és nem törődve Kékszakáll érzéseivel és figyelmeztetéseivel, mindenféle női praktikát bevetve eléri, hogy egyre beljebb és beljebb kerüljön Kékszakáll lelkébe. Mindent látni és tudni akar, majd túlmegy azon a határon, ahonnan már nincs visszaút. Nem nyomasztó egy ilyen témájú darabbal foglalkozni hónapokon át?
Nem! Az sokkal nyomasztóbb volt, hogy jazz-zenész révén nagyon gyenge vagyok partitúra olvasásban, így csigalassan haladtam.
De tényleg, annak ellenére, hogy adtunk már ki lemezt Beethoven és Bartók feldolgozásokból is, ez nagyon-nagyon más feladat volt, sokkal nehezebb. Egy opera, és főleg ez az opera, a millió tempóváltással, gyorsítással-lassítással (hogy ilyen szép szakkifejezésekkel éljek) jazzbe ültetése majdnem megvalósíthatatlannak tűnt. És itt kell megemlítenem saját zenekarom fantasztikus muzsikusait, Fonay Tibor bőgőst és Gálfi Attila dobost, akik tökéletesen megtanulták ezeket a tempóváltásokat, és a stúdióban úgy mentek végig a darabon, mintha ez a világ legegyszerűbb dolga lenne. Pedig egy jazz-zenésznek, aki egész életében azt gyakorolja, hogy egy darabot pontosan ugyanabban a tempóban fejezzen be, mint ahogy elkezdte, ez a legidegenebb terep.
Hogy kell elképzelnünk magát az alkotási folyamatodat? Hogy állt össze a teendő a fejedben, a kezedben?
Az alkotási folyamatot? Riasztónak! Először is ütemekre, egészen pontosan 1403 ütemre vágtam az eredeti felvételt (először a Solti -féle verzióval dolgoztam), majd betempóztam és metronómot tettem alá. Aztán kezdtem a hangszerelést, minden hangszert, még a dobot is bejátszottam egy zeneíró programba. Az eredeti elképzelés jazz trió és két ének volt, ami folyamatosan bővült a mostani állapotig (zongora, bőgő, dob, Fender zongora, Hammond orgona, vonószenekar és a két ének) Mindegy egyes változtatásnál elölről kellett kezdenem a munkát. Majd, mikor kész lettem és elkezdtem Gáborral dolgozni, újra áttempóztam a darabot, immár a BDZ Kékszakállú felvétele alapján. Majd a Maestro, amint fent említettem, drasztikusan belenyúlt a tempókba, ekkor harmadszor is végig kellett csinálnom ezt a folyamatot. Iszonyatos meló volt, de most, úgy tűnik megérte.
Büszkén hirdeted, hogy a harmóniákhoz nem nyúltál, minden eredetileg leírt hang megszólal.
Valóban nem írtam át a darabot, a vonós szólam szinte változatlan, a fúvósokat, illetve a többi hangszert tettem át a Fender zongorára és az akusztikus zongorára, de azért finoman belenyúltam az akkordokba is, és az eredeti zenei szövet felett folyamatos az improvizáció. Ezért hívhatjuk jazz-feldolgozásnak. Ami viszont nagy változás az az, ahogyan a ritmust kezeltem. Sok helyen szimmetrikus lett az asszimetria, vagy épp fordítva. A jazz-dob és a jazz-bőgő alapjaiban alakítja át az egész hangzást, új értelemet és megvilágítást ad a mű részeinek. Amúgy ösztönösen dolgozom, ami eszembe jut, azt azonnal leírom, megyek az érzéseim meg az ötleteim után. Nagy bajban lennék, ha el kéne mondanom, hogy mit miért csináltam.
Többször felléptél már a Zempélni fesztiválon az elmúlt évek során, elsősorban a Sárik Péter Trióval. Nagyon más lesz ez a mostani koncert számodra?
Nagyon és még annál is inkább. Óriási feladat lesz. Ahogy már említettem ez nekem és a zenekaromnak is teljesen idegen terep, hatalmas kihívás. Messze el kell hagynunk a komfortzónánkat.
Azt tudom, hogy tökéletesen felkészülünk majd, de akkor is ez lesz a premier, ami minden esetben extra feszültséggel és teherrel jár. De nagyon várom azt a napot, hisz annak ellenére, hogy sok dolgon túl vagyunk már, ez mégiscsak az eddigi pályánk csúcspontja lesz.
Ismerős számodra a fesztiválhangulat. Mit tanácsolnál a közönségnek? Hogyan készüljön a darab befogadására?
Azt tanácsolnám, ha valaki még kezdő klasszikus-zene kedvelő és nem hallotta az eredeti művet, hallgassa meg a koncertünk előtt, hogy megérezhesse, miben más, amit mi adunk elő. A Bartók, illetve Kékszakáll rajongóknak nincs mit tanácsolnom, csak remélni tudom, hogy tetszeni fog nekik a feldolgozás. Elárulom, hogy egy tesztet már végeztem egy szakértő zenerajongóval, és abszolút pozitív volt a visszajelzése.
Reálisnak tartod elsődleges mozgatórugód megvalósulását? Azaz van rá esély, hogy a Sárik-féle Kékszakáll-feldolgozás által sokan közelebb kerüljenek Bartók zenéjéhez és később akár az eredeti opera rajongóivá is váljanak?
Igen, abszolút reálisnak, hisz jó rég óta játszunk ezzel a céllal jazzbe ültetett klasszikus zenét, és látom, hogy működik. A legutóbbi lemezünk bemutató koncertjei kapcsán olyan helyeken szólalt meg Bartók zenéje, ami eddig elképzelhetetlen volt. Énekeltek, tapsoltak és volt, amikor táncoltak az emberek, fűben fekve, sörözve, jazz-klubban, vagy óriási szabadtéri színpad előtt, kötetlenül, nem feszengve élvezhették ezt a muzsikát, és biztos, hogy egy koncertünk után, otthon meghallgatták az eredeti verziókat is. Remélhetőleg meg is szerették azokat.
Egyszerű, de nagyon látványos produkciót tervezünk, amit szinte bárhol elő lehet majd adni. És tudom, hogy mikor először megszólal az az őrületesen húzós swing, ami a feldolgozásban többször is szerepel, akkor majd elindulnak a lábak, és akkor semmit nem kell csinálni, csak élvezni a muzsikát és a csodás látványt.
