Nyitott közönség, megérdemelt siker

Április 26-án zenekarunk közönsége egy igen színes program részese lehetett a Klauzál Házban, Budafoki hangversenyesték sorozatunk idei utolsó koncertjén, hiszen Borodin, Smetana, Dohnányi egy-egy alkotása mellett egy kortárs művet, Gyöngyösi Levente Pikolóversenyét is hallhatta. Kanyó Dávid, az est pikoló-szólistája, zenekarunk tagja, foglalta össze gondolatait a koncerttel kapcsolatban.

Gyöngyösi Levente Pikolóversenyének szólistájaként felemelő érzés volt megélni a hallgatóság reakcióját, az izgatottság atmoszféráját, mind a zenekar, mind a karmester részéről. Gyöngyösi zenéje nem idegen a zenekarunk számára, hiszen sok művét mutattuk be az elmúlt években. Ennek is köszönhető, hogy a betanulási időszak igazán gyümölcsöző volt a muzsikusok számára is, hiszen ezt a zenei nyelvet igazán értőn beszéljük a zenekarban.

A háromtételes klasszikus versenymű forma (gyors-lassú-gyors) kiegészül egy bevezető improvizatív tétellel, mely igazán meghatározza és előkészíti az első tétel sodró lendületességét, a pikoló virtuóz arcát előtérbe helyezve. Nekem talán ez a szonáta formájú első tétel adta a legtöbb feladatot a betanulási folyamatban, melyben a szerző tobzódik a tempóváltásokban, karakterekben, színekben, hangszerelésben. Nem hiába érezte a közönség a tétel végén, hogy tapsolni kell, hiszen ez a tétel akár önállóan is megállja a helyét, annyira komplex és kerek. A közönség figyelme mindvégig érezhetően szuggesztív volt, még a magára maradt szóló hangszer kadenciája alatt is. Így volt ez a gyönyörű, lírai kontrasztáló lassú tétel alatt is, ahol egy intimebb világba csöppenhettünk a hegedű, fuvola, hárfa, pikoló párbeszédében. Ez volt az a pillanat, melyet többen kiemeltek a koncert után, mint a legnagyobb hatású pillanatok egyikét. Nem véletlenül, hiszen Gyöngyösi Levente lassú tételei mindig megindítóak és meghökkentőek.

Aztán jött az utolsó tétel, mely igazi szélviharként söpört végig a színpadon ezen az estén. Gyöngyösi imádja a minél gyorsabb zenei anyagok használatát, melyek a zenészek magas fokú technikai felkészültségét követelik meg.  Egy igazi ördögi tétel volt – hiszen az „arra vigyázz öregasszony, hogy az ördög el ne kapjon” kezdetű népdalt használta fel szerzőnk, s ebben a tételben a zenekar igazán sziporkázhatott.

Nem ejtettem még szót az est karmesteréről, Török Leventéről. Remekül tartotta kézben a művet, a zenészek nagyszerűen reagálták le intéseit. Nem csak a próbák alatt, de a koncerten is kimagasló teljesítményt tudott a kollégáimmal megvalósítani. Külön öröm számomra, hogy tényleg azokkal a barátaimmal tudtam előadni ezt a versenyművet, akikkel naponta együtt muzsikálhatok immár 20 éve. Ez hihetetlen biztonságot, nyugalmat adott nekem, és valóban az önfeledt zenélésnek adhattam át mindvégig magam. Az ilyen pillanatokért érdemes csinálni a mi szakmánkat, és hálás vagyok, hogy ez megvalósulhatott. Örülök, hogy a budafoki közönség tetszését is elnyerte az előadásunk, és a pikoló, mint szólóhangszer egy ilyen különleges helyzetben is megmutathatta sokszínűségét.

Még egy gondolat, melyet a karmestertől kaptam a koncert után. Török Levente azt mondta nekem, eddig még nem találkozott olyan zenekarral, amely annyira koncentráltan, összeszedetten, éretten szólalt volna meg a koncerten, mint ezen az esten a Budafoki Dohnányi Zenekar. Én pedig elégedetten és büszkén mondhatom: Köszönöm ezt az estét zenésztársaimnak, vendégkarmesterünknek és persze a csodálatos közönségnek!