Mahler – Dal a Földről – bachtrack.com
A felkavaró, gazdag szövetű zenei anyag és a kétségbeesés hangján megszólaló költemények ötvözetének kábító elegye Mahler Dal a Földről című műve (Das Lied von der Erde), amelyet április 22-én este Roberto Paternostro vezényletével szólaltatott meg a Budafoki Dohnányi Zenekar. Hatalmas lendülettel vettették bele magukat a muzsikusok a nyitó dalba – Bordal a földi nyomorúságról – azonnal éreztük, hogy magas fordulatszámú utazás vár ránk.
Csakhogy a keverék arányait jól el kell találni. Egy ennyire erőteljes zenekari hangzás igazi „Heldentenort” követel, olyan hanganyaggal, amely átszól ezen. Erin Caves tenorját maguk alá gyűrték a rázúduló hanghullámok. Ez igencsak sajnálatos, mert Caves egyébként remekül ragadta meg a költemények karakterét. A Bordal refrénjének – „Dunkel ist das Leben, ist der Tod” (Az élet sötét és sötét a halál) – ismétléseivel egyre szenvedélyesebben tárta fel a Föld nyomorúságának feneketlen mélységét. Zseniális társa volt a zenekarnak a Fiatalságról című dalban, az egyetlen valóban felszabadult közjátékban, majd lebilincselően adta elő a Tavaszi részegséget. Caves lenyűgözően jelenítette meg a mélabús részeg figuráját – jobban mondva a látszólag víg részeget, aki az első adandó alkalommal nyomorúságos érzelgésbe fordul át.
A mezzoszoprán szerepére Vörös Szilvia betegsége miatt beugró Schöck Atala igen kiváló énekművész, csodálatos hangadással, különlegesen puha legátókkal, pompás hangszínnel és tisztán érthető német dikcióval. A felkészültség hiánya azonban valamelyes meglátszott a produkcióján: a frázisok végét helyenként rövidre zárta, pedig egy-egy kicsit hosszabban kitartott hanggal sokat adott volna a művészi hatáshoz, ha a mahleri szomorúság még tovább zengi be a teret.
Az első két dalban – Őszi magány és A szépségről – a szöveggel való azonosulása nem volt olyan elmélyült, mint ahogy azt reméltük volna. Schöck a záró dalban, a Búcsúban nyújtotta a legjobbját, ahogy megformálta az elválás mélységes fájdalmának és a világ gyönyörűségének kontrasztját. Hallva, ahogy Mahler szembeállítja az emberi halandóságot a világ örökkévaló szépségével, óhatatlanul elöntött az érzés: különösen keserű gondolat ez most, amikor kérdésessé vált a természeti világ puszta fennmaradása is.
Az este során számtalan kiváló szólisztikus megszólalást hallhattunk a zenekari művészektől, gyönyörű fa- és rézfúvós frázisokat, amelyek olykor kiemelkedtek, majd belesimultak a textúrába. Ahogyan az ebben a teremben lenni szokott, valamennyi hangszer részletgazdagon, külön és élénken hallható volt. Paternostro igen határozott karmester: nem játssza meg magát, egyszerűen adja a tempót, inti a belépéseket és láthatóan tökéletesen megértteti magát muzsikusaival.
Végül egy apró tipp a szövegkiírást kezelőknek: a magyar és angol szövegek megjelenése tökéletesen időzítve különösen nagy segítséget nyújtott a német szöveg követéséhez.
Nem vagyok biztos abban, hogy egy hatalmas Mahler szimfónia elé szükséges-e betenni egy kisebb zenekar által előadott klasszikus művet. Így voltam ezzel ezen az estén is. Haydn No. 99-es Esz-dúr szimfóniája korrektül szólalt meg, de nem hagyott mély nyomot az emlékezetemben. Ellenben igyekszem a jövőben minden alkalmat megragadni arra, hogy a Dal a Földről című ciklust meghallgassam.
