A sorozat utolsó előadásának központi gondolata az emberiség vágya a lehetetlen birtokba vételére. A lehetetlen, mint ördögi kísértés ugyanakkor a tudás és a fejlődés egyik záloga. Tallis és Mozart műve a maga szempontjából két kompozíciós-technikai nonszensz: a Tallis-mű egy 40 szólamú kompozíció, amely leginkább csak 3 hangot használhat, a Mozart szimfónia utolsó tételét betetőző quodlibet pedig egy senki által soha sikerrel meg nem írt négyes fúga tetőponti pillanatát idézi. Bach a zenetörténet azon kivételes zsenijei közé tartozik, akik ténylegesen birtokolták a lehetetlent. A chaconneja azon művek egyike, amelyek az utókor számára sokáig birtokba vehetetlen kísértésnek tűntek. Sokáig kételkedtek abban, hogy a mű valóban egy szólóhegedűre íródott, zenei és technikai nehézségei pedig valóban túlszárnyalják a romantikus korszak ördöginek tűnő virtuozitását. Mahler a fausti gondolat határokat nem ismerő újrafogalmazásának előjátékaként írta a Veni creator spiritust, amelyben az élet és halál, a hit és kételkedés, elkárhozás és megdicsőülés kozmikus méretű dimenzióit tárja elénk.

Tallis: Spem in alium
Mozart: Jupiter szimfónia K. 551
Bach: d-moll chaconne (zenekari átirat)
Mahler: Veni creator spiritus

Cecilia Lloyd, Miksch Adrienn – szoprán
Bakos Kornélia, Lehőcz Andrea – alt
László Boldizsár – tenor
Blazsó Domonkos – bariton
Pintér Dömötör – basszus
Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar
Budapesti Akadémiai Kórustársaság
Nemzeti Énekkar
Vezényel: Hollerung Gábor